Korábban beszámoltunk róla, hogy az SC Csíkszereda jégkorongozója, Salló Alpár, életveszélyes állapotban került kórházba, miután az Erste Liga döntőjének első mérkőzésén tarkójánál csapódott a jégbe, sisak nélkül.
Eddig úgy tűnt, a súlyos fejsérülésével vérömleny keletkezett, ami miatt a műtét lehetősége sem volt kizárt. Most azonban a sportolót kezelő kórház közleményt adott ki, amit a Nemzeti Sport a Székelyhon.ro-tól vett át:
„A szombaton hajnalban elvégzett kontroll komputertomográfiás felvétel szerint a potenciálisan veszélyes agyödéma (agyduzzanat) jelentősen csökkent, ezáltal a közvetlen életveszély is elmúlt. A beteg állapota kielégítő, lehet vele kommunikálni. Az intenzív terápiás osztályon kezelik tovább, a kezelőorvosok tartják a kapcsolatot a családdal.”
Eközben az ütközés okozóját, a Ferencváros csapatkapitányát, Nagy Gergőt a szabálytalansága miatt hárommeccses eltiltással sújtják.
Korábban beszámoltunk róla, hogy az SC Csíkszereda jégkorongozója, Salló Alpár, életveszélyes állapotban került kórházba, miután az Erste Liga döntőjének első mérkőzésén tarkójánál csapódott a jégbe, sisak nélkül.
Eddig úgy tűnt, a súlyos fejsérülésével vérömleny keletkezett, ami miatt a műtét lehetősége sem volt kizárt. Most azonban a sportolót kezelő kórház közleményt adott ki, amit a Nemzeti Sport a Székelyhon.ro-tól vett át:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A TISZA Párt garantálja, hogy válás esetén ne kelljen visszafizetni a CSOK-ot és a CSOK Pluszt
Magyar Péterék kormányprogramot hirdettek. Bódis Kriszta, a párt szakértője vázolta a „100% családprogram” részleteit, amely a GYES és GYET megduplázását is tartalmazza. A szociális szférában dolgozók 25 százalékos béremelésre számíthatnak.
A családi pótlék duplázása, 14. havi nyugdíj és egy ígéret, hogy válás esetén sem kell visszafizetni a CSOK-ot és a CSOK Pluszt – többek között ezekkel a vállalásokkal ismertette a Tisza Párt szombaton kormányprogramjának társadalompolitikai részét. Bódis Kriszta, a párt szakértője a program bemutatóján vázolta fel azt a csomagot, amely a családokat, a szociális szférát és a nyugdíjasokat célozza.
A „100% családprogram” néven futó terv szerint
duplájára emelnék a családi pótlékot, az anyasági támogatást, a GYES-t és a GYET-et is.
Minden újszülött után 50 ezer forint értékű „Gyermekem született” kelengyecsomagot adnának,
a rászorulóknak pedig évente 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást biztosítanának.
A párt növelné az egygyermekes és egyszülős családok, valamint a fogyatékossággal élő gyermeket nevelők támogatását, és
valódi fizetett apaszabadság bevezetésével erősítené az apák szerepét.
A legjelentősebb ígéretek egyike, hogy garantálnák:
válás esetén a családoknak nem kellene visszafizetniük a CSOK-ot és a CSOK Pluszt.
Jelenleg a CSOK Plusz esetében a válás jellemzően a kamattámogatás elvesztésével jár, és a már felhasznált támogatási elemeket – az alapkamat plusz 5 százalékpontos büntetőkamat mellett – vissza kell fizetni. A korábbi, vissza nem térítendő CSOK-nál a visszafizetési kötelezettség több feltételtől függ, például attól, hogy megszülettek-e a vállalt gyerekek.
A szociális szférában és a gyermekvédelemben általános, 25 százalékos béremelést hajtanának végre, a fizetéseket pedig inflációkövetővé tennék.
Elindítanák a Brunszvik Teréz gyermekvédelmi programot, feltárnák az elmúlt évtizedek gyermekvédelemmel kapcsolatos bűncselekményeit, és teljes körű anyagi, illetve erkölcsi kártérítést nyújtanának az áldozatoknak.
A gyermekvédelmi ellátórendszer működési költségvetését 20 százalékkal növelnék, emelnék a dolgozói létszámot, megerősítenék a nevelőszülői hálózatot és növelnék a lakásotthonok számát.
A „Nyugdíj emelés plusz” program részeként
megtartanák a 13. havi nyugdíjat és bevezetnék a 14. havit.
Létrehoznák a nyugdíjas SZÉP-kártyát, amelyre évente legfeljebb 200 ezer forint támogatás kerülne.
Célzottan megemelnék a 120 és 140 ezer forint közötti nyugdíjakat, duplájára emelnék az időskorúak járadékát, és 50 százalékkal növelnék az otthonápolási díjakat.
A párt ígérete szerint 20 ezer új férőhelyet létesítenének korszerű idősotthonokban.
A program kiemelt figyelmet fordítana az esélyegyenlőségre, többek között a fogyatékossággal élők, a nők és a roma közösségek helyzetének javítására.
A családi pótlék duplázása, 14. havi nyugdíj és egy ígéret, hogy válás esetén sem kell visszafizetni a CSOK-ot és a CSOK Pluszt – többek között ezekkel a vállalásokkal ismertette a Tisza Párt szombaton kormányprogramjának társadalompolitikai részét. Bódis Kriszta, a párt szakértője a program bemutatóján vázolta fel azt a csomagot, amely a családokat, a szociális szférát és a nyugdíjasokat célozza.
A „100% családprogram” néven futó terv szerint
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Euró bevezetése, 1 százalékos vagyonadó a milliárdosoknak, 2026-tól stop a vendégmunkásoknak – itt a Tisza Párt gazdasági programja, ami felforgathatja Magyarországot
Kapitány István és Kármán András ismertették a Tisza Párt 240 oldalas gazdasági programját. A terv az euró bevezetését is tartalmazza, miközben alapjaiban átírja a jelenlegi gazdaságpolitikát.
Unikornisok a zebrák helyett, 3 százalék alatti költségvetési hiány és az euró bevezetésének előkészítése – a Tisza Párt február 7-én bemutatta a „Működő és emberséges Magyarország” című kormányprogramját, amely a hazai kis- és középvállalkozásokra fókuszáló gazdasági fordulatot, átláthatóbb államot és erősebb versenyt ígér. A gazdaságpolitikai terveket Kapitány István, a költségvetési irányokat pedig Kármán András ismertette.
„Zebra helyett unikornisokat, korrupt közbeszerzések helyett tisztességes versenyt és startupbarát környezetet teremtünk” – fogalmazott Kapitány István. A bejelentett Ganz Ábrahám Gazdaságfejlesztési Program középpontjában a hazai kis- és középvállalkozások megerősítése, a termelékenység növelése és a magasabb magyar hozzáadott érték elérése áll.
A program részeként hazahoznák és hatékonyan használnák fel a befagyasztott uniós forrásokat, amelyeket infrastruktúra- és vállalkozásfejlesztésre, oktatásra, valamint az állami egészségügyre fordítanának.
A párt megszüntetné az egyoldalú, összeszerelő jellegű ipari beruházási stratégiát, és a külföldi beruházásoknál megkövetelné a hazai munkaerő foglalkoztatását, valamint a magyar beszállítók bevonását.
A költségvetési tervek szerint
2030-ra teljesítenék a maastrichti kritériumokat, vagyis az euró bevezetésének feltételeit
a költségvetési hiányt 3 százalék alá csökkentenék, az államadósság GDP-hez viszonyított arányát pedig folyamatosan mérsékelnék.
Kármán András szerint ezt a korrupció megszüntetésével, a propagandakiadások felszámolásával és a túlárazott közbeszerzések kiiktatásával érnék el.
A gazdasági kilengések tompítására anticiklikus költségvetési politikát alkalmaznának, a váratlan kiadásokra pedig megfelelő tartalékokkal készülnének.
A célok között szerepel az infláció és a kamatok alacsony szintre szorítása,
valamint az euró bevezetésének előkészítése és megvalósítása a kitűzött határidőre.
A program konkrét adó- és vállalkozói környezetet érintő lépéseket is tartalmaz.
Felülvizsgálnák a kötelező kamarai tagságot,
négy év alatt megfeleznék a vállalkozások adminisztrációs terheit,
a kutatás-fejlesztésre fordított forrásokat pedig a GDP 2 százalékára emelnék.
Bevezetnének egy 1 százalékos vagyonadót az egymilliárd forint feletti vagyonokra, a minimálbér adókulcsát 15-ről 9 százalékra csökkentenék, és visszaállítanák a katát. Emellett a vényköteles gyógyszerek áfáját 0 százalékra, a tűzifáét és az egészséges élelmiszerekét pedig 5 százalékra mérsékelnék.
A munkaerőpiacon is jelentős változásokat ígérnek:
2026. június 1-től megtiltanák a külföldi vendégmunkások tömeges foglalkoztatását,
a hangsúlyt pedig a magyar munkaerő képzésére és bevonására helyeznék.
A munkaerő mobilitását országos, szociális és piaci alapú bérlakásprogrammal, valamint közlekedési fejlesztésekkel segítenék,
a közfoglalkoztatást pedig úgy alakítanák át, hogy az valódi esélyt jelentsen a munkaerőpiacra való visszatérésre.
A Tisza Párt társadalompolitikai terveiről ebben a cikkünkben olvashat.
Unikornisok a zebrák helyett, 3 százalék alatti költségvetési hiány és az euró bevezetésének előkészítése – a Tisza Párt február 7-én bemutatta a „Működő és emberséges Magyarország” című kormányprogramját, amely a hazai kis- és középvállalkozásokra fókuszáló gazdasági fordulatot, átláthatóbb államot és erősebb versenyt ígér. A gazdaságpolitikai terveket Kapitány István, a költségvetési irányokat pedig Kármán András ismertette.
„Zebra helyett unikornisokat, korrupt közbeszerzések helyett tisztességes versenyt és startupbarát környezetet teremtünk” – fogalmazott Kapitány István. A bejelentett Ganz Ábrahám Gazdaságfejlesztési Program középpontjában a hazai kis- és középvállalkozások megerősítése, a termelékenység növelése és a magasabb magyar hozzáadott érték elérése áll.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Tömeges leiratkozás a német névjegyzékről – így bukhat el a Fidesz egy biztos parlamenti mandátumot
Január óta naponta átlagosan 30 fő iratkozik le a német nemzetiségi névjegyzékről a Political Capital adatai szerint. A 29 ezer alá csökkent létszám miatt veszélybe került a kedvezményes mandátum.
Elbukhatja a Fidesz az eddig biztosnak hitt nemzetiségi mandátumát, mert ha a január közepe óta tartó leiratkozási hullám nem áll le, április 12-én nem lesz újra német nemzetiségi képviselő a parlamentben.
A Political Capitol tavaly június 23. óta naponta követi a nemzetiségi névjegyzékek mozgását, és január közepén figyelt fel arra, hogy
beindult a leiratkozási hullám a német nemzetiségi névjegyzékről
Míg bő fél évig átlagosan napi csupán két-három fővel csökkent a létszám, az elmúlt három hétben már naponta átlagosan 30-an döntöttek úgy, hogy
a nemzetiségi lista helyett inkább pártlistára szavaznának április 12-én.
A német nemzetiségi névjegyzékre feliratkozottak száma így összesen 1247-tel, szombatra 28 943-ra csökkent, míg a romáké csak 367-tel, 40 286-ra.
A mandátumszerzéshez szükséges kedvezményes kvóta a korábbi három választáson 22-24 ezer szavazat között mozgott. A német lista ezt 2018-ban és 2022-ben is megugrotta, de ehhez mindkét esetben az is kellett, hogy a regisztráltak száma bőven 30 ezer fölött legyen. Mivel idén a magasabb részvétel várhatóan magasabb kvótát is eredményez, a csökkenő regisztrációs szám miatt egyre valószínűtlenebbnek tűnik a mandátumszerzés.
A német nemzetiségi mandátumot az elmúlt két alkalommal Ritter Imre, korábbi fideszes politikus nyerte el, aki a parlamenti szavazásokon rendre a kormánypártokkal együtt voksolt, így a Fidesz egy biztos szavazatot veszíthet el a képviselő kiesésével. Az idei listavezető már Gallai Gergely nemzetiségpolitikai szakértő. A rendszer egyik visszatérő bírálata, hogy a nemzetiségi regisztrációval a választók lemondanak a pártlistás szavazás lehetőségéről. Ezt a gyakorlatot az Emberi Jogok Európai Bírósága is aggályosnak találta egy 2022-es ítéletében.
A Political Capital így kommentálta a fejleményeket: „Úgy tűnik, a német identitással is rendelkező magyarok körében egyre többen látták be, hogy a jelenlegi rendszerben nem sok értelme van részt venni a nemzetiségi választásban.”
Bár egyes sajtóhírek szerint a romák nem ambicionálják a teljes értékű mandátumot és elégedettek lennének a szószólói pozícióval, a Magyarországi Romák Országos Önkormányzatának elnöke a napokban arról beszélt: történetük során először a maguk nemzetiségi képviselőjét is be akarják juttatni az Országgyűlésbe. A választásig hátralévő hetekben a leiratkozási hullám folytatódása, valamint az országos részvétel mértéke dönti el, hogy a német lista képes lesz-e átlépni a várhatóan magasabb küszöböt. Ha nem, akkor április után német nemzetiségi képviselő nélkül maradhat a Parlament, miközben a roma lista saját mandátumért küzdve alakíthatja át a nemzetiségi képviselet térképét.