Folytatódott a dubajozós lányok pere: az Éjjel-Nappal Budapest sztárját is kihallgatták tanúként
Hétfőn a Pesti Központi Kerületi Bíróságon folytatódott a kerítés bűntettével vádolt K. Zoltán, P. Szilvia és Sz. Vivien pere - írta meg a Blikk.
A kerítőket azzal vádolják, hogy az ismerősi körükből közvetítettek ki lányokat többek között az Egyesült Arab Emírségbe, Dubajba és Monacóba is.
Az Éjjel-Nappal Budapest egykori sztárja a lap szerint egy óra előtt nem sokkal mosolyogva sétált be a bíróságra, a tárgyalás elején jelezte a bírónőnek, hogy bár korábban azt jelezte, nem tud elmenni a tárgyalásra, de végül megoldotta.
A nagyon régóta húzódó ügyben Kulcsár Edinát is beidézték tanúnak, de már több alkalommal nem jelent meg a tárgyaláson.