Fluor Tomi: Ha a zenész ne politizáljon, akkor a politika se szóljon bele a zenébe
Ahogy beindult a fesztiválszezon, egyre több zenész szólal meg a közéleti témákban. Fluor és Mehringer Marci szerint nem az előadók buzdítják a közönséget a kritikára, hanem a fiatalok maguktól érzik úgy, hogy ki kell mondaniuk, ami bántja őket.
Fluor a Házon Kívül műsorában beszélt arról, hogy az elmúlt időszak eseményei mennyire megviselték, és arról is, hogy a Wellhello dalait már jó ideje nem játssza a Petőfi Rádió. Szerinte vannak települések, ahova az önkormányzat döntése miatt nem hívják őket fellépni, és ma már a kormányzati kommunikáció annyira gátlástalan, hogy nyíltan felvállal egy-egy tiltást is.
– fogalmazott.
Úgy véli, egy olyan generáció nőtt fel, amely már a Fidesz kormányzása alatt született, és akiket sokkal jobban foglalkoztat a közélet, mert – ahogy mondta – „mindenbe belemászott a politika”. Szerinte egyszerű a képlet: ha a zenész ne politizáljon, akkor a politika se szóljon bele a zenébe.
Mehringer Marci, az X-Faktor korábbi versenyzője legutóbbi dalában szintén keményen kritizálta a kormányt, amiért Bayer Zsolt is nekiment. A fiatal zenész szerint természetes, hogy a művészek elmondják a véleményüket a politikusok munkájáról, és ha ez nem lehetséges, akkor nincs valódi szólásszabadság.
Fluor és Mehringer egyetértenek abban: nem véletlen, hogy idáig fajult a helyzet. Fluor szerint a kormánypárt az elvesztett fiatalokat már nem tudja visszanyerni, különösen azután, hogy a kedvenc előadóikat támadás érte.
(via Telex)