FELFEDEZŐ
A Rovatból

Így beszélnek a mai fiatalok: te még érted ezeket a szavakat?

A Z és Alfa generáció nyelvezete egy külön világ, tele rövidítésekkel, mémekkel és olyan szlengszavakkal, amiket még lefordítani is nehéz. Ha szeretnéd kideríteni, mennyire vagy képben, a cikk végén egy szórakoztató kvíz is vár rád!


Nem egy újdonsült dolog, mégis észrevehető, hogy a fiatalok körében egyre gyorsabban váltakoznak a szófordulatok, jönnek be újabb, érdekesebb kifejezések. Aki pedig nem azt a részét használja a közösségi médiának, amit a fiatalok, az bizony könnyen lemaradhat. Aztán egyszer csak ott találjuk magunkat, hogy nem értjük, miről beszél a gyerek.

Ha pedig a pénzügyekről van szó, akkor még nehezebb a helyzet. A pénzről beszélni velük mindig is kényes téma volt, de úgy még komplikáltabb, ha nem értjük mit mond. Így könnyen előfordulhat, hogy nem érted, amikor valami új szlenggel akar meggyőzni, hogy vegyél neki egy sneakert, és te nem tudsz rá azonnal válaszolni, vagy megbeszélni vele, hogyan oldhatnátok meg a dolgot.

A nyelv mindig is változott, de a digitális világ belépésével olyan tempóra kapcsolt a változás, amit korábban elképzelni sem tudtunk. Az SMS- és MSN nyelv volt talán az első igazi mérföldkő, amikor elkezdődött a rövidítések, szimbólumok és emojik korszaka, és ez az online kommunikáció térnyerésével egyre színesebb lett.

A közösségi média, különösen a TikTok, egy egészen új jelenséget is elhozott: nemcsak szavakat, hanem gesztusokat, mémeket, sőt vizuális nyelvi elemeket is használunk a hétköznapi beszélgetésekben.

Szlengek világa: mi menő, mi cringe?

A szlengkifejezések között sok olyan van, ami nem él meg igazán hosszú életet. Vagy azért, mert a dolog, amit leír, kimegy a divatból, vagy mert még árnyaltabb, pontosabb kifejezést találnak a leírására. Más kifejezések viszont átszivárognak a köznyelvbe, megszilárdulnak és gazdagítják a nyelvet. Ilyen például a pénz szleng szavai közül a kápé, a zsozsó vagy a lóvé, amely az évek során közismert lett és meg is maradt a köztudatban.

Érdekesség: A magyar nyelvben akár félszáznál is több szleng vagy szinonima van a pénzre:

bankó, kápé, dohány, suska, lé, lovetta zsozsetta, steksz, zseton, mani, peták, della, guba, gempa, lepedő, rongy, zöldhasú, rugó, pengő, pezeta, apró, kavics, fitying, bélás, korpa, dudva, rongy, mallér, garas. 

Ugyanakkor a Z és Alfa generáció a „pénz” helyett az „app”, a „mani” vagy a „zsé” szavakat használja, de egyre inkább előtérbe kerülnek az olyan kifejezések is, mint a „cash” vagy a „bread” (ezek az angolból átvett szlengszavak). A pénzügyi témákkal kapcsolatosan használják a „bag” szót is, amely például azt jelenti, hogy valaki egy bizonyos mennyiségű pénzt keresett vagy összegyűjtött. Szintén divatos a „stack” kifejezés, amit akkor használnak, ha valaki nagyobb összeget keres.

A Z és Alfa generáció nyelvezete egy igazi egyveleg: angol szavak, internetes rövidítések, emojik – és persze a saját kreatív kifejezéseik összemosása, amelyre gyakran a magyar nyelvben nem is találunk megfelelő szavakat. Csakhogy ez a szókincs olyan gyorsan változik, hogy még a legmenőbb kamasz is bajban lehet, ha két évvel fiatalabbak közé kerül. Ami tegnap még „fire” volt, ma már „mínusz aura”. És ne is gondold, hogy egy általános iskolás és egy középiskolás ugyanazokat a szavakat használja – amit az egyik coolnak tart, azon a másik csak forgatja a szemét.

A közösségi média edzette őket arra, hogy másodpercek alatt ragadják meg az információkat – legyen szó mémekről, hírekről vagy arról, melyik új szlenget kell mostantól használni ahhoz, hogy ne nézzenek rád furán. Ha te három mondatban próbálsz meg elmondani valamit, ők három szóval válaszolnak, de ha igazán menők, akkor inkább csak egy emoji repül vissza hozzád.

Szókincsük egy pár hónap alatt jobban átalakul, mint a miénk egy évtized alatt.

Például shippelni már rég nem azt jelenti, hogy feladod a csomagot a postán, hanem azt, hogy szurkolsz két karakternek vagy embernek, hogy összejöjjenek. De figyelj, ne ess abba a hibába, hogy a teljes nevükön emlegeted őket. Ezt ma már csak a boomerek csinálják. Az igazi menők mozaikszavaznak: Taylor Swift és Travis Kelce? Tayvis. Luke Newton és Nicola Coughlan? Lukola. Justin Bieber és Selena Gomez? Oké, ők már régi sztori, de akkor is: Jelena.

2023 nagy nyertese, az Oxford Word of the Year címet bezsebelő rizz kifejezés lett. Ez a karizma, a vonzerő megtestesítője, az, ami miatt valaki automatikusan menő lesz. De ha már itt tartunk, a „smash” azt jelenti, hogy valaki bejön, a „creepy” meg azt, hogy valaki pont nem. És ha a kamasz sigmának érzi magát? Akkor gratulálhatsz, mert épp egy magabiztos gyereket nevelsz, aki megoldotta az élet nagy kérdéseit, és ezt egy Christian Bale-féle Amerikai pszichós Bateman-arcot imitálva ünnepli. Egyébként ez a mimika is TikTok-mém lett, mert miért is ne lenne?

A POV nem egy új márka, hanem egy TikTok-videó címke, ami annyit tesz, hogy „point of view”, vagyis nézőpont. Az ilyen tartalmak lényege, hogy megmutatnak egy helyzetet egy konkrét szereplő szemszögéből. És ha a kamaszod közli veled, hogy „mínusz aura” vagy? Akkor te most épp nem vagy menő. De ha „glow upot” kapsz tőle, akkor gratula, mert jobb formában vagy, mint valaha. Ja, és a vibe check? Az csak egy kis hangulatellenőrzés. Például azért, hogy megtudja, ma érdemes-e új telefont kérni tőled.

Ha eddig büszke voltál rá, hogy tudod, mit jelent a cringe, ideje elengedned. A szót használni ugyanis ma már maga a definíciója a cikinek. Szóval ne is próbáld meg beépíteni a szókincsedbe!

Hogyan lehet velük lépést tartani?

A digitális világban a nyelv már nemcsak kommunikáció, hanem önkifejezés és kultúra. Ha megérted, miről beszélnek, közelebb kerülhetsz hozzájuk – és talán egy kicsit te is felzárkózhatsz a trendekhez ezáltal könnyebben, tudsz velük beszélni olyan tabutémákról, mint pl. a pénz.

Megoldás a pénzügyekre gyerekeknek is!

Zsebpénz, bankszámla, megtakarítás – ezek a szavak kicsi kortól kezdve az élet részei. Fontos, hogy szülőként időben elkezdj a pénzügyekről beszélni a gyermekeddel, és lehetőséget adj neki a tanácsok kipróbálására.

Az OTP Junior számlával a gyerekek egyszerűen megtanulhatják és gyakorolhatják a mindennapi bankolást.

A beszélgetésekhez az OTP Bank honlapján találhatsz segítséget.

A tájékoztatás nem teljes körű és nem minősül ajánlattételnek, célja kizárólag a figyelem felkeltése. A Bank a kondíciók módosításának jogát fenntartja. További részletekről kérjük, tájékozódj az OTP Bank bankfiókjaiban és honlapján (www.otpbank.hu) közzétett üzletszabályzatokból és hirdetményekből.

Fontos, hogy soha ne szóld le a gyerekedet, unokádat a szlenges beszéd miatt, hiszen az ő kortársai között az a természetes. Még akkor is, ha tőled ez nagyon idegen, inkább próbáld meg megérteni, és nyitott lenni az ő világukra. Így sokkal könnyebb lesz egymással kapcsolatot teremteni, és a gyerek is szívesebben keresi majd a társaságodat. Ha nem akarsz lemaradni, néhány dolgot érdemes még szem előtt tartani:

Figyeld a platformjaikat: A TikTok, Instagram és Snapchat a fő információforrásaik. Néha csak a kommenteket olvasva is sok új szót tanulhatsz.

Kérdezz rá nyugodtan: A fiatalok szívesen magyarázzák el a szleng jelentését. Ha érdeklődést mutatsz és nyitott vagy a világukra, nemcsak a szavakat, hanem a mögöttük rejlő gondolkodásmódot is megértheted.

Például ha olyan szavakat használnak, mint a fent már említett "mani" vagy a "stack" ne próbáld meg elkerülni őket, hanem próbáld megérteni, mit jelentenek. Ha megérted az ő nyelvüket, sokkal könnyebben kapcsolódhatsz majd hozzájuk és hitelesebben beszélhetsz velük akár a pénzügyekről is.

Ne erőltesd a használatát: Ha természetesen tudsz beszélni velük, az sokkal hitelesebb, mint ha megpróbálnál „trendi” lenni.

Te mennyire vagy trendi szülő?

Próbálod tartani a lépést a gyerekek világával, vagy néha úgy érzed magad, mint egy VHS-kazetta a streaming platformok korában? Vajon tudod, mit jelent a „sus”, vagy hogy hol tudnak skint vásárolni? És az olyan kifejezések, mint a „vibe check” vagy a „mínusz aura” eljutnak hozzád, vagy inkább egy jó kis régi szlenget vágsz rájuk válaszul?

Ha kíváncsi vagy, mennyire mozogsz otthonosan a Z és Alfa generáció világában, most itt az idő, hogy kiderítsd! Összeállítottunk egy könnyed, de tanulságos kvízt, amely segít felmérni, hogy te vagy-e a legmenőbb szülő a baráti körben, vagy van még hova fejlődnöd.

Töltsd ki rövid kvízünket és kiderül! Görgess lentebb és nyomd meg az “kezdődhet a játék” gombot!

A cikk az OTP Bank támogatásával készült.


Advertisement
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Szexuális fantáziája miatt amputálta a saját lábát, most börtön vár a brit sebészre
Neil Hopper amputált emberré kívánt válni, és mindig is erről álmodott. Szárazjeget öntött a lábára, amíg azok teljesen érzéketlenné váltak. Az orvos az öncsonkítása után is folytatta a munkáját, és több száz beteget megműtött.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2025. szeptember 05.



Egy brit sebészről kiderült, hogy évekig félrevezette az embereket a lábamputációja körülményeivel kapcsolatban. A férfi végül börtönbe került, mert csalással próbált pénzhez jutni.

Neil Hopper a tévében azt mesélte, hogy vérmérgezés miatt veszítette el a lábait. A This Morning című műsorban arról beszélt, hogy 2019-ben egy családi kempingezésen ő és a lánya is rosszul lettek. A gyermeke hamar felépült, őt viszont kórházba vitték, ahol állítása szerint szepszis miatt amputálták a lábait.

Az igazság azonban egészen más volt. Hopper szexuális fantáziája miatt szárazjeget öntött a lábára, amíg azok teljesen érzéketlenné váltak. A bíróság 32 hónap börtönbüntetést szabott ki rá, és 466 fontot is ki kell fizetnie, mert két biztosítótól is megpróbált pénzt kicsalni.

Az ügy akkor került napvilágra, amikor a rendőrség letartóztatta Marius Gustavson-t, akit „eunuch-csinálóként” ismernek. A férfi saját nemi szervét, mellbimbóját és lábát is eltávolította, és másokat is erre biztatott. Gustavson életfogytiglani börtönt kapott, miután sötét videókat tett közzé a weboldalán.

Hopper tőle vásárolt olyan felvételeket, amelyeken férfiak távolítják el a nemi szervüket. Több mint 1500 üzenetet váltott Gustavson-nal arról, hogyan tudná levágni a saját lábát. Nicholas Lee ügyész így fogalmazott:

„Az üzenetekből egyértelműen kiderül, hogy Mr. Hopper amputált emberré kívánt válni, és mindig is erről álmodott. Ennek a valaminek a megszállottja volt, és szexuálisan izgatta a gondolat, hogy ő is amputált legyen.”

A férfi ügyvédje, Andrew Langdon KC hozzátette, hogy Hopper egy walesi faluban nőtt fel, és már gyerekként úgy érezte, rossz testben van. A nemétől is szorongott, és nő akart lenni.

Az orvos az öncsonkítása után is folytatta a munkáját, és több száz beteget megműtött. A kórház szóvivője közölte, hogy a vádak nem kapcsolódnak Hopper szakmai tevékenységéhez. Hozzátette: ha valamelyik korábbi páciensében kételyek merülnek fel, keressék meg őket bizalommal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videó: pár percet sem bírt ki a vízen, szinte azonnal elsüllyedt egy vadonatúj luxusjacht
A Dolce Vento nevű, 24 méteres hajó Zonguldaknál került bajba, miután a vízre engedték. A fedélzeten tartózkodó négy ember sértetlenül jutott ki a partra.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 06.



Néhány perccel azután, hogy vízre bocsátották, felborult és elsüllyedt egy új luxushajó a törökországi Zonguldaknál, a Fekete-tenger partján – írja a CNN alapján a 24.hu.

A helyi lapok szerint a Dolce Vento nevű, 24 méteres, körülbelül 40 millió török lírába, vagyis nagyjából 325 millió forintba kerülő hajón stabilizációs gondok jelentkeztek.

A jármű az oldalára dőlt, majd elmerült a hétméteres vízben.

A fedélzeten a tulajdonos, a kapitány és két legénységi tag utazott. Mindannyian sértetlenül jutottak ki a partra.

A hajó elsüllyedéséről videó is készült:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
„El tudjátok képzelni, hogy anyaként mennyire összetörtem” – életfogytiglant kapott Dubajban a brit egyetemista, az anyukája sem gyűjthet neki pénzt
A GoFundMe szerint a kampány megsértette a szolgáltatási feltételek egy pontját, amely tiltja bizonyos bűncselekmények jogi védelmének támogatását. Dubajban az életfogytiglani börtönbüntetés általában 15–25 évet jelent.


Mia O’Brien, egy 23 éves liverpooli joghallgató életfogytiglani börtönbüntetést kapott Dubajban, számolt be róla a LadBible. Az édesanyja, Danielle McKenna szerint tavaly október óta egyik családtag sem találkozott vele.

„Ez egy fiatal lány, aki jogi egyetemre járt, és sajnos rossz úgynevezett barátokkal került kapcsolatba” – fogalmazott Danielle a GoFundMe-oldalon, ahol adománygyűjtő kampányt indítottak Mia megsegítésére. A cél 1600 font (kb. 740 ezer forint) lett volna, ám a kampányt 700 font (kb. 325 ezer forint) után eltávolították – írja a The Sun.

A GoFundMe szóvivője azt közölte, hogy

a kampány törlésére azért került sor, mert az megsértette a felhasználási feltételek Tiltott tevékenységek szakaszának 9-es pontját. Ennek értelmében tilos pénzt gyűjteni bizonyos feltételezett bűncselekmények jogi védelmére.

Danielle az adománygyűjtés leállítása előtt megköszönte a felajánlásokat, és azt írta, hogy „ez a pénz Mia megsegítésére megy”. Azt is hozzátette, hogy az összeget jogi költségekre, illetve arra fordítanák, hogy a családból valaki elutazhasson Dubajba, mivel október óta senki sem látta Miát. „Biztosan el tudjátok képzelni, hogy anyaként mennyire összetörtem” – írta az édesanya.

Amikor arról kérdezték, hogy szerinte a lánya kábítószer-kereskedelemmel volt-e kapcsolatban, Danielle azt mondta, hogy nem hiszi, hogy „kérték volna tőle, hogy hozzon vissza bármit is”, de elismerte, hogy „kokainnal kapták el egy lakásban”.

„Körülbelül 50 gramm volt” – mondta, azt állítva, hogy még két ember volt a lakásban, köztük a barátja, és mindannyiukat „kábítószer-kereskedelemmel vádolják”.

A Daily Mailnek elmondta: lánya jelenleg nehéz időszakon megy keresztül, és nemrég egy másik börtönbe szállították át, miután megkapta az életfogytiglani ítéletet.

A Detained in Dubai nevű szervezet blogján arról írnak, hogy

a rabok fehér egyenruhát kapnak, színes ruhadarabok nem megengedettek. A beszámoló szerint előfordul, hogy nincs ágy, csak egy mosatlan takaró jut a földre. Egy-egy helyiségben 96 emeletes ágy található, azaz 192 férőhely van. Az étkezések reggel 5 órakor, 11 órakor és este 5 órakor történnek.

A korábbi hírek szerint Mia korábban Dubaj központi börtönében volt. Édesanyja később megerősítette, hogy már egy másik intézménybe került át.

David Haigh, a Leeds United korábbi ügyvezető igazgatója – aki maga is 22 hónapot töltött börtönben Dubajban – az Independentnek azt mondta:

„Az egyetlen szó, amivel le lehet írni, milyen börtönben lenni Dubajban: pokol.”

Hozzátette: „Engem 22 hónapig tartottak fogva, és soha nem fogom elfelejteni – a bűzt, a koszt, a meleget, és azt, hogy semmiféle információt nem kaptunk.”

A lapok szerint Dubajban az életfogytiglani börtönbüntetés általában 15–25 év közötti időtartamot jelent.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Betolt egy zacskó chipset – amit utána érzett, megmentette az életét
Az ír nő égető fájdalmat tapasztalt, de csak bizonyos ételek fogyasztása után. Még jó, hogy gyanút fogott: az orvosok rákot diagnosztizáltak nála.


A 45 éves Hazel Smyth akkor kezdett gyanakodni, amikor a nyelve jobb oldalán égető érzést tapasztalt, miközben koktélrák ízesítésű chipset evett. Először csak allergiára vagy intoleranciára gondolt. A fájdalom tíz perc után enyhült, de aztán más ételeknél is jelentkezett, ezért orvoshoz fordult.

A biopszia után 2024 augusztusában első stádiumú nyelvrákot diagnosztizáltak nála, így megműtötték: a nyelve egy részét eltávolították. Kiderült azonban, hogy a daganat átterjedt a nyirokcsomóira, így az állapota negyedik stádiumra súlyosbodott.

Az orvosok 50 százalékos túlélési esélyt adtak neki, ezért Hazel újabb műtétet vállalt – ekkor már két daganatot távolítottak el a nyirokcsomóiból. Végül tavaly novemberben gyógyultnak nyilvánították.

Hazel visszaemlékezve azt mondta, valójában csak chipsevés közben érezte, hogy valami nem stimmel, de hiába figyelte a nyelve jobb oldalát, ahol a csípő fájdalom jelentkezett, semmilyen külső nyom nem utalt elváltozásra.

„Pár hónappal később aztán kínai csirkecurryt ettem, és a nyelvem annyira csípett, hogy hideg vízzel kellett öblögetnem. Pedig csak egy enyhe curry volt. Amikor újra megpróbáltam enni, ugyanaz történt, és mindig a nyelvem jobb oldala fájt. Olyan volt, mintha égett volna a szám, és körülbelül tíz percig tartott. Ha nem ettem fűszeres ételt, jól voltam. Nem volt semmilyen más tünetem.”

Hazel szerint a chips és a curry „segített megmenteni” az életét. „A testem jelezte, hogy valami nincs rendben. Bárkinek azt mondanám, hogy ha fájdalmat vagy változást tapasztal a szájában, menjen el orvoshoz.”

Hazel arról is beszélt, hogy úgy érezte, „a halállal néz farkasszemet”, és azon gondolkodott, vajon meg kell-e terveznie a saját temetését, amikor megtudta, hogy a rák átterjedt, és 50–50 százalék esélye van a túlélésre.

A nő azóta felgyógyult, újra sportol és kerékpárversenyeken indul, illetve egy vakmerő ejtőernyős ugrásra is készül, amellyel a rákbetegség megelőzésével és kezelésével foglalkozó Action Cancer szervezet számára gyűjt pénzt.

(LadBible)


Link másolása
KÖVESS MINKET: