17 évet töltött a börtönben két férfi egy olyan bűncselekmény miatt, amit nem ők követtek el, írja a Unilad. A 36 éves Dupree Glass és az egy évvel idősebb Juan Rayford még 2020-ban szabadulhatott az újratárgyalást követően, ahol kiderült, hogy a valódi elkövető Chad Brandon McZeal, akit korábban életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek egy gyilkosság miatt.
Glass és Rayford még tinédszerek voltak, amikor elítélték őket egy 2004-es lövöldözés miatt, ahol két tizenéves megsérült. A két fiatal hiába állította, hogy semmi közük a történtekhez, a bíróság végül 11 rendbeli gyilkossági kísérlet miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a büntetlen előéletű Glass-t és társát.
Védőügyvédjük szerint a bíróságnak már akkor sem volt semmilyen bizonyítéka a két állítólagos lövöldözővel szemben, ezért a per el sem kezdődhetett volna. A két tinédzsert két tanú vallomása alapján ítélték el, akik ráadásul később visszavonták állításaikat.
A védelem öt éven keresztül több tanút is meghallgatott, akik kivétel nélkül azt mondták, hogy nem Glass és Rayford voltak a tettesek. Végül az újratárgyaláson a valódi lövöldöző elismerte tettét.
A két ártatlanul bebörtönzött férfi a kaliforniai törvények szerint minden egyes rácsok mögött töltött nap után 140 dollár (48 ezer forint) kártérítést kap, ami a 17 évre vetítve közel 900 ezer dolláros (308 millió forint) fájdalomdíjat jelent fejenként.
A szabadulás után mindketten a Walmart kiskereskedelmi-hálózat sofőrjei lettek. Rayford gyerekkori szerelmével él együtt, aki végig kitartott mellette és megvárta, amíg kiszabadult. Mindkét férfinak kislánya született azóta.
17 évet töltött a börtönben két férfi egy olyan bűncselekmény miatt, amit nem ők követtek el, írja a Unilad. A 36 éves Dupree Glass és az egy évvel idősebb Juan Rayford még 2020-ban szabadulhatott az újratárgyalást követően, ahol kiderült, hogy a valódi elkövető Chad Brandon McZeal, akit korábban életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek egy gyilkosság miatt.
Glass és Rayford még tinédszerek voltak, amikor elítélték őket egy 2004-es lövöldözés miatt, ahol két tizenéves megsérült. A két fiatal hiába állította, hogy semmi közük a történtekhez, a bíróság végül 11 rendbeli gyilkossági kísérlet miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a büntetlen előéletű Glass-t és társát.
Védőügyvédjük szerint a bíróságnak már akkor sem volt semmilyen bizonyítéka a két állítólagos lövöldözővel szemben, ezért a per el sem kezdődhetett volna. A két tinédzsert két tanú vallomása alapján ítélték el, akik ráadásul később visszavonták állításaikat.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban hétfő hajnalban. Később kiderült, hogy a késelés áldozata egy 28 éves férfi, az elkövető pedig egy 34 éves személy, akire akkor csaptak le a hatóságok, amikor a véres holttestet vonszolta végig a folyosón. A támadót azóta már elfogták, és emberölés miatt nyomozás indult.
A Tények információ szerint mindkét férfi brit állampolgár, akik szórakozni érkeztek Magyarországra, és ezért bérelték ki az Akácfa utcai lakást.
A gyilkosság előtt bulizni voltak, ám később összevesztek valamin. A konfliktus annyira elfajult, hogy a 34 éves elkövető kést rántott.
A csatorna szerint az elkövető megpróbálhatta lehúzni a lépcsőn a holttestet, de már nem jutott le vele, mert a rendőrök elfogták. A jelenlegi információk szerint az elkövetőt azóta már kihallgatták.
Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban hétfő hajnalban. Később kiderült, hogy a késelés áldozata egy 28 éves férfi, az elkövető pedig egy 34 éves személy, akire akkor csaptak le a hatóságok, amikor a véres holttestet vonszolta végig a folyosón. A támadót azóta már elfogták, és emberölés miatt nyomozás indult.
A Tények információ szerint mindkét férfi brit állampolgár, akik szórakozni érkeztek Magyarországra, és ezért bérelték ki az Akácfa utcai lakást.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szeptember 2-án Ötvöskónyi belterületén mértek be egy járművet, amely a megengedett 50 helyett 126 km/órával haladt – közölte a police.hu. A járművet a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság egyenruhásai állították meg.
A volánnál egy 27 éves kutasi férfi ült, akit a maximális, 8 előéleti pontra és 468 ezer forint közigazgatási bírságra büntettek meg. A rendőrség szerint a sofőr a helyszínen azonnal rendezte a közel félmilliós összeget, amit a mellényzsebéből vett elő. Az előéleti pontokat ezzel nem tudta kiváltani. A jogosítványt 18 pont után vonják be.
Két nappal később, szeptember 4-én mozgó sebességellenőrzés közben egy másik járművezetőt is bemértek Sántos belterületén, aki 23 km/órával lépte túl az 50-es sebességhatárt. A rendőrök megállapították, hogy a 26 éves kaposvári férfit korábban jogerősen eltiltották a járművezetéstől, mégis volán mögé ült.
A férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A gyorshajtás miatt 50 ezer forint közigazgatási bírságot és 4 előéleti pontot is kapott.
Szeptember 2-án Ötvöskónyi belterületén mértek be egy járművet, amely a megengedett 50 helyett 126 km/órával haladt – közölte a police.hu. A járművet a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság egyenruhásai állították meg.
A volánnál egy 27 éves kutasi férfi ült, akit a maximális, 8 előéleti pontra és 468 ezer forint közigazgatási bírságra büntettek meg. A rendőrség szerint a sofőr a helyszínen azonnal rendezte a közel félmilliós összeget, amit a mellényzsebéből vett elő. Az előéleti pontokat ezzel nem tudta kiváltani. A jogosítványt 18 pont után vonják be.
Két nappal később, szeptember 4-én mozgó sebességellenőrzés közben egy másik járművezetőt is bemértek Sántos belterületén, aki 23 km/órával lépte túl az 50-es sebességhatárt. A rendőrök megállapították, hogy a 26 éves kaposvári férfit korábban jogerősen eltiltották a járművezetéstől, mégis volán mögé ült.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A MÁV Füzesabonyból Nyíregyházára tartó 5112-es járatának ablakán ugrott ki egy gyermek Taktaharkánynál. A vonat még mozgásban volt.
A megdöbbentő eset hétfőn délelőtt történt. A Boon.hu helyszíni riportja szerint egy 10 év körüli gyerek próbált az ablakon ugrott ki, egyelőre nem tudni, miért. A MÁV közleménye szerint: Az állomáson éppen lassító, már megállni készülő szerelvény ablakán – eddig tisztázatlan okból és körülmények között – kiugrott egy fiú, aki a vasúti pálya mellé esett, ahol súlyos sérüléseket szenvedett. A mentők kiérkezéséig jegyvizsgáló kollégánk végig a sérült mellett maradt, a vonaton tartózkodó vasútőr segítségével megkezdte a szerencsétlenül járt fiú ellátását - áll a közleményben.
A mozgó vonatból kiugorva súlyosan megsérülhetett, mert a portál szerint a rendőrök mellett mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
A tájékoztatás szerint a balesetet szenvedett gyermek 14 évnél fiatalabb, így nem állja meg a helyét az a feltevés, miszerint a fiú bliccelés gyanú miatt menekült volna a kalauz elől. Jegyvizsgáló nem szándékozott elkérni a fiú jegyét, hiszen 14 évnél fiatalabbnak látta, az ilyen korú utasaink pedig a MÁV-csoport járatain díjmentesen utazhatnak – tette hozzá a MÁV.
A MÁV Füzesabonyból Nyíregyházára tartó 5112-es járatának ablakán ugrott ki egy gyermek Taktaharkánynál. A vonat még mozgásban volt.
A megdöbbentő eset hétfőn délelőtt történt. A Boon.hu helyszíni riportja szerint egy 10 év körüli gyerek próbált az ablakon ugrott ki, egyelőre nem tudni, miért. A MÁV közleménye szerint: Az állomáson éppen lassító, már megállni készülő szerelvény ablakán – eddig tisztázatlan okból és körülmények között – kiugrott egy fiú, aki a vasúti pálya mellé esett, ahol súlyos sérüléseket szenvedett. A mentők kiérkezéséig jegyvizsgáló kollégánk végig a sérült mellett maradt, a vonaton tartózkodó vasútőr segítségével megkezdte a szerencsétlenül járt fiú ellátását - áll a közleményben.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hatalmas lángokkal és füsttel égett hétfő este az új csarnok Mezőhegyesen. A helyiek szerint erős a füstszag terjengett a városban. Két hét múlva adták volna át az új, 1800 nm-es épületegyüttest, ahol 2000 nm raklap is leégett. Az oltásban hatvan tűzoltó vett részt.
Egy kertészeti és öntözés technikai cég telephelye gyulladt ki. Az árukészlet nagy része elpusztult a lángokban.