Bár kedvese kilétéről egyelőre elég titokzatosan nyilatkozik, kisfiának édesapja, Szegedi Fecsó már találkozott exe új párjával – sőt, mint kiderült, szimpatikusnak is találja a férfit - írja a Blikk.
"Nem ismerem őt, a nevét sem tudom, de szimpatikusnak tűnik" – mondta a lapnak Fecsó, aki ugyanabba a konditerembe jár, mint Vivien új szerelme.
Hozzátette: "Örülnék, ha Vivi boldog lenne, hiszen a kiegyensúlyozott szülő tud teljes nyugalmat adni egy gyereknek. Úgy látom, Edwardnak is az a jó, ha az anyukájával minden rendben van."
"Egy helyre járunk, de az új párom eleinte nem is tudta, hogy ki az exem. Nem mutatkoztak be, nem beszéltek, csak látták egymást. Majd ha komolyra fordul a kapcsolatunk, bemutatom őket egymásnak, hiszen akkor az új páromnak része lesz Edward nevelésében is. Az viszont biztos, ha a jövőben neki lesz új párja, én arról nem fogok nyilatkozni, szerintem ez senki másra nem tartozik – mondta erről a Blikknek Vasvári Vivien.
Mi is beszámoltunk arról, hogy Vasvári Vivien újra szerelmes és nagyon boldog.
A Feleségek luxiskivitelben című műsor egyik sztárja a Fecsóval való rövid házassága után elvált, és nemrégiben ismét lángra lobbant a szíve.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Németh Szilárd hétfő reggel egy nagyon rövid videóban számolt be arról, hogy esik az eső. A rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos egy erkélyen állva nézi, ahogy esik az eső, majd megfordul, és a kamerába nézve azt mondja: „Végre esik, már épp itt volt az ideje!”
A videó alá sok komment is érkezett, többek között ByeAlex beszólása is.
„bro megfordul = kardiózás”
– írta a zenész.
A meglehetősen body shaming megjegyzése láthatóan elnyerte az emberek tetszését, ugyanis több mint 1200 lájk van rajta.
Németh Szilárd hétfő reggel egy nagyon rövid videóban számolt be arról, hogy esik az eső. A rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos egy erkélyen állva nézi, ahogy esik az eső, majd megfordul, és a kamerába nézve azt mondja: „Végre esik, már épp itt volt az ideje!”
A videó alá sok komment is érkezett, többek között ByeAlex beszólása is.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Üzleti ebéden” – magyar pornósztár szpottolta Orbán Viktort egy étteremben
Kiara Lord épp ott ebédelt a minap, ahol a miniszterelnök is, aki ráadásul pont mögötte ült. A felnőttfilmesről lőttek is egy fotót, háttérben Orbánnal.
A fotó egy budai étteremben, az Ida Bistróban készült, amely közvetlenül szemben van a Felix nevű luxusétteremmel, amit gyakran emlegetnek a NER egyik kedvenceként.
A pornósztár által megosztott fotón Orbán Viktorral szemben egy férfi ül, aki a tükörből visszanézve a 444 szerint Panyi Miklós lehet. Panyi a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára, akivel a lap információ szerint Orbán rendszeresen találkozik, hogy ideológiai kérdésekben kikérje a „fiatalok” véleményét is.
Kiara Lord egyébként a a Farm VIP című reality ötödik évadából is ismerős lehet, felnőttfilmes karrierjével pedig a műsor után sem hagyott fel.
Kiderült, milyen különleges kérése volt Jennifer Lopeznek a budapesti koncertjére: csak ezt issza majd a világsztár
Az énekesnő épp tisztító-gyógyító kúrát tart, emiatt kifejezetten csak gyümölcs- és zöldségalapú folyadékokat iszik. Mutatjuk, milyen alapanyagokból állnak majd az italai.
A Blikk megtudta, milyen italokat kért az öltözőjébe Jennifer Lopez a budapesti koncertjére. A világsztár az Up All Night turnéval járja idén nyáron Európát. A körút kedden Spanyolországban indult, a budapesti koncertet július 20-án, vasárnap este tartják az MVM Dome-ban.
„Az italfogyasztással kapcsolatban Jennifer Lopez és stábja sem tért el napjaink trendjétől: semmilyen alkoholt nem kértek” – mondta a Blikknek Guba Gábor, a magyarországi koncertet szervező Green Stage Produkciós Iroda tulajdonosa.
„Egy különleges kérés viszont érkezett: Jennifer Lopez ezekben a hetekben-hónapokban egy tisztító-gyógyító kúrát tart, emiatt kifejezetten csak gyümölcs- és zöldségalapú folyadékokat iszik. Szeretnénk biztosra menni, így megszerveztük, hogy egy magyar partnerünk a helyszínen kizárólag neki készíti majd el a dzsúszokat a legtisztább bioalapanyagokból”
- árulta el a szervező.
A lap azt is megtudta, milyen italokat készítenek biztosan az énekesnőnek. JLo egyik ital gyanánt a Juice&More kínálatából a Dinnye Dream Juice nevű italt választotta. Ez az ital dinnyét, rebarbarát, almát, kígyóuborkát, ribizlit, meggyet vagy gránátalmát, gyömbért, citromot és mentát tartalmaz. A díva másik választása a WOW Juice-ra esett. Ez az ital alma, narancs, kígyóuborka, spenót, gyömbér, citrom és bazsalikom keveréke.
„Ez napjainkban egy slágertermék, a különlegessége, hogy zöld színű, és sokan a boszorkányok méregkeverő italaira asszociálnak, így el sem jutnak odáig, hogy megkóstolják” – mondta nevetve Munián Éva, a Juice&More megálmodója és alapítója. „Ez egy finom, üde dzsúsz, itatja magát. A kígyóuborka ráadásul tele van magnéziummal, kifejezetten lúgosítja a szervezetet, a spenót pedig a klorofill- és vastartalmának köszönhetően segíti a vér ellátását oxigénnel.
Mi is nagyon készülünk a koncertre: körülbelül 50 kilogrammnyi zöldséggel és gyümölccsel érkezünk majd a csarnokba”
- fogalmazott.
A Blikk megtudta, milyen italokat kért az öltözőjébe Jennifer Lopez a budapesti koncertjére. A világsztár az Up All Night turnéval járja idén nyáron Európát. A körút kedden Spanyolországban indult, a budapesti koncertet július 20-án, vasárnap este tartják az MVM Dome-ban.
„Az italfogyasztással kapcsolatban Jennifer Lopez és stábja sem tért el napjaink trendjétől: semmilyen alkoholt nem kértek” – mondta a Blikknek Guba Gábor, a magyarországi koncertet szervező Green Stage Produkciós Iroda tulajdonosa.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Földes Eszter a Popfilter podcast adásában beszélt gyerekkoráról, családi viszonyairól és arról, hogyan változtatta meg az életét a fia, Álmos születése. A színésznő azt mondta, az anyaság sok mindent felszínre hozott benne, amit korábban nem értett.
„Nem értettem azokat az indulatokat, amelyek bennem voltak az anyaság kezdeti szakaszában. Úgy éreztem, mintha nem lennék önmagam, és rájöttem, valójában ez az édesanyám. És az addigi, hipnotizált állapotban történő állításaim azzal kapcsolatban, milyen fantasztikus gyerekkorom volt, egy csapásra darabjaira hullottak, akár egy gyöngysor”
– fogalmazott.
Úgy érzi, ezek az élmények egy kényszeredett felnövési folyamatot indítottak el benne. „Hirtelen elindult egy kényszeredett felnövéstörténet, rettenetesen sok dolog szakadt fel bennem. És közben sokszor nagyon egyedül maradtam ezekkel a felismerésekkel” – tette hozzá.
A színésznő azt is elárulta, hogy már több mint egy éve nem beszél az édesanyjával. Elmondása szerint azt érezte, hogy az édesanyja sosem tudta őt igazán szeretni.
Földes Eszter gyerekként sokáig azt hitte, hogy Földes Tamás az édesapja. Mint mesélte, kilencéves koráig nem tudta, hogy papíron Landkammer Eszter a neve, és hogy a vér szerinti apja nem jelent meg a bíróságon, ezért nem tudták hivatalosan is átíratni a nevét. Az iskolában viszont az édesanyja kérésére Földesnek hívták.
„Soha nem találtam a helyem a családomban, mindig idegennek éreztem magam. Ráadásul kívülről is jöttek ilyen megjegyzések. Édesanyámnak és a vér szerinti apámnak is sötét haja van. Én meg szőke és kék szemű vagyok. Egyszer levittem a tesómékat a játszótérre, mert én voltam a bébiszitter, bár csak kilencéves voltam. Néztem őket, ahogy játszanak, amikor odajött hozzám valaki, és megkérdezte tőlem, engem a postás hozott-e a családba, mert egyáltalán nem hasonlítok a többiekre. Kegyetlen volt”
– idézte fel.
Földes Eszter a beszélgetésben arról is beszélt, hogy már gyerekként is koravén volt, és ez a párkapcsolataira is hatással volt. „A párjaim általában jóval idősebbek voltak nálam, nem véletlenül. Az első szerelmemmel például 16 év volt a korkülönbség, és 14 éves voltam, amikor összejöttünk. A mai napig vonzó egy férfiban, ha erősebb, okosabb, és egy picit mindent jobban tud nálam. Ez pedig óhatatlanul benne tart egy olyan pozícióban, ahol ’kicsi’ tudok maradni” – mondta.