Farkasházy Tivadar megdöbbentő vallomása: Felgyújtották az autómat politikai okokból
1999 decemberében Molotov-koktéllal felgyújtották az autóját a humoristának. Meglepő, kitől kapott vigaszt a történtek után, erről is mesélt Kadarkai Endrének.
Farkasházy TivadarKadarkai Endre: A nagy mű című műsorban idézte fel, hogy 1999 decemberében Molotov-koktéllal felgyújtották az autóját. Mint mondta, először a szomszédját kérdezte meg az esetről, mivel korábban összeszólalkoztak a macskája miatt, de a szomszéd tagadta, hogy köze lenne a történtekhez.
A humorista később utánajárt az ügynek, és
kiderült, hogy egy csoport gyújtotta fel a járművet politikai indíttatásból.
Farkasházy akkoriban a Heti Hetes című műsor szereplője volt, ahol közéleti témákat is érintettek. Az RTL Klub 1999 és 2016 között sugárzott szórakoztató műsora megosztotta a közönséget: voltak, akik kedvelték, mások viszont elutasították.
A történteket felidézve Farkasházy arról is beszélt, hogy egy váratlan személy nyilvánította ki együttérzését. „Egy embertől kaptam táviratot, amiben nagyon együtt érzett velem, hogy vele is hasonló dolog történt, ezt az illetőt Szájer Józsefnek hívták. Nagyon jólesett” – mondta.
Farkasházy TivadarKadarkai Endre: A nagy mű című műsorban idézte fel, hogy 1999 decemberében Molotov-koktéllal felgyújtották az autóját. Mint mondta, először a szomszédját kérdezte meg az esetről, mivel korábban összeszólalkoztak a macskája miatt, de a szomszéd tagadta, hogy köze lenne a történtekhez.
A humorista később utánajárt az ügynek, és
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Négy évig katonák voltak, most százezres tömeg előtt robbantott a BTS Szöulban
A BTS tagjai letették a fegyvert, és a rajongók hatalmas örömmel fogadták őket a Gvanghvamun téren. A visszatérésük azonban nem áll meg itt, egy egymilliárd dolláros világturnéra indulnak.
Négy év szünet után visszatért a BTS, és egyből letarolta Szöult. A K-pop csapat mögött álló cég, a HYBE számításai szerint nagyjából 104 ezer ember nézte meg a Gvanghvamun téren a visszatérő koncertet – írja a BBC. Az eseményt a Netflix élőben közvetítette világszerte.
A koncertre 22 ezer ingyenes jegyet osztottak ki, a többi néző a lekordonozott részen kívül, a kihelyezett kivetítőkről nézhette a műsort. A HYBE által közölt 104 ezres becslés a teljes teret és a kivetítők környékét is magában foglalja, míg a hivatalos, lezárt zónába 22 ezer regisztrált néző jutott be. A hatóságok előzetesen ennél is nagyobb, akár 260 ezer fős tömegmozgással számoltak a tágabb belvárosban a nap folyamán.
A BTS utoljára 2022 októberében adott koncertet. A produkció azért ment szünetre, mert a csapat hét tagja sorban teljesítette a Dél-Koreában kötelező katonai szolgálatot.
A nagy visszatérésen főleg a pénteken megjelent új albumról, az Arirangról játszottak, amiből az első napokban közel 4 millió példány kelt el. Az új album címe nem véletlen: a dal egy híres koreai népdalra utal, ami a nemzeti kulturális örökség része.
A csapat nem sokat pihen, áprilisban 82 állomásos turnéra indulnak. A számítások szerint a produkció körülbelül 1 milliárd dolláros bevételt gyűjthet.
A turné nyáron ér majd Európába, a BTS többek között Münchenben, Párizsban és Madridban is fellép. A rajongóknak tehát nem kell sokat várniuk a folytatásra, hiszen a világkörüli turné már áprilisban elstartol, a nyári európai koncertekkel pedig a kontinens közönsége is újra láthatja kedvenceit.
Négy év szünet után visszatért a BTS, és egyből letarolta Szöult. A K-pop csapat mögött álló cég, a HYBE számításai szerint nagyjából 104 ezer ember nézte meg a Gvanghvamun téren a visszatérő koncertet – írja a BBC. Az eseményt a Netflix élőben közvetítette világszerte.
A koncertre 22 ezer ingyenes jegyet osztottak ki, a többi néző a lekordonozott részen kívül, a kihelyezett kivetítőkről nézhette a műsort. A HYBE által közölt 104 ezres becslés a teljes teret és a kivetítők környékét is magában foglalja, míg a hivatalos, lezárt zónába 22 ezer regisztrált néző jutott be. A hatóságok előzetesen ennél is nagyobb, akár 260 ezer fős tömegmozgással számoltak a tágabb belvárosban a nap folyamán.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Wossala Rozina kitálalt apjáról, az „Öreg Magvetőről”: pénzt és energiát nem sajnálva kutatja fel eltitkolt testvéreit
A híres séf legendás édesapjának mozgalmas múltja miatt a család létszáma máig bizonytalan. Rozina elszánta magát, és a világ végére is elmenne az igazságért.
Nem mindennapi felhívással fordult a nyilvánossághoz Wossala Rozina: a híres séf elhatározta, hogy felkutatja a világban elszórtan élő, eddig ismeretlen testvéreit. Az apropót édesapja, Wossala György 85. születésnapja adta, amelyet a család nemrégiben egy különleges vacsorával ünnepelt meg.
A családi összejövetelen szóba került Wossala György, a sokszoros magyar bajnok, veterán világbajnok és olimpikon vitorlázó mozgalmas múltja is, akiért gyermekei a mai napig rajonganak, noha elmondásuk szerint korábban igazi „rocksztár” életet élt.
Rozina humorosan csak „Öreg Magvetőként” hivatkozik édesapjára, utalva ezzel a család régóta vitatott titkára. A gyerekek számát illetően ugyanis komoly bizonytalanság van, és a család most pontot tenne a találgatások végére.
„A mai napig viták vannak a családban a gyerekek számát illetően. Pont legutóbb mondta az öcsém, hogy szerinte Új-Zélandon van egy testvérünk. Tudomásom szerint Amerikában is van. A fater szeret lebegtetni ezzel kapcsolatban. Hivatalosan öten vagyunk testvérek, de biztosan többen vagyunk. Szeretnénk felkutatni a családunk elágazásait, pénzt és energiát sem sajnálnánk rá. Úgyhogy, ha bárki tud ebben segíteni, szóljon...”
Wossala György ma már visszavonultan él a Balaton partján. Teljesen hátat fordított az üzleti életnek, és a fővároshoz sem köti már semmi. Nyugdíjas éveit azonban aktívan tölti: új szenvedélye a kajakozás, amit márciustól novemberig napi rendszerességgel űz, emellett a vitorlázásról sem mondott le, ami évtizedek óta az élete része.
A teljes beszélgetést itt tudjátok megnézni:
Nem mindennapi felhívással fordult a nyilvánossághoz Wossala Rozina: a híres séf elhatározta, hogy felkutatja a világban elszórtan élő, eddig ismeretlen testvéreit. Az apropót édesapja, Wossala György 85. születésnapja adta, amelyet a család nemrégiben egy különleges vacsorával ünnepelt meg.
A családi összejövetelen szóba került Wossala György, a sokszoros magyar bajnok, veterán világbajnok és olimpikon vitorlázó mozgalmas múltja is, akiért gyermekei a mai napig rajonganak, noha elmondásuk szerint korábban igazi „rocksztár” életet élt.
Rozina humorosan csak „Öreg Magvetőként” hivatkozik édesapjára, utalva ezzel a család régóta vitatott titkára. A gyerekek számát illetően ugyanis komoly bizonytalanság van, és a család most pontot tenne a találgatások végére.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fenyő Miklós gyerekei leállították a "méltatlan" Aréna-megemlékezést, most kiderült, mi lesz a koncert sorsa
Fenyő Diána és Dávid nem tűrték tovább, hogy méltatlanul használják édesapjuk nevét. A nyilvános kiállás után bejelentették, mikor és hol lesz az egyetlen, általuk jóváhagyott hivatalos búcsú.
Nyílt vitát robbantott ki egy 2026 decemberére, a Papp László Budapest Sportarénába meghirdetett Fenyő Miklós-emlékkoncert, amelytől az énekes családja élesen elhatárolódott. A vita végére pontot téve a zenész gyermekei bejelentették: a hivatalos, nagyszabású búcsúrendezvényt édesapjuk 80. születésnapján, 2027. március 12-én tartják.
Fenyő Miklós gyermekei, Diána és Dávid korábban közleményben tudatták, semmi közük a hirdetett eseményhez, azt "méltatlannak" tartják édesapjuk emlékéhez, és nem járultak hozzá a névhasználathoz.
A testvérpár egyértelművé tette, hogy édesapjuk emlékének ápolása kizárólag az ő jóváhagyásukkal történhet. Bár örülnek, ha édesapjuk dalai felcsendülnek, egy nagyszabású emlékkoncert megszervezését nem engedik ki a kezükből.
„Nagyon büszkék vagyunk arra, ha apunk zenéjét, számait játsszák, félreértés ne essék, de azt nem támogatjuk, hogy emlékkoncertet szervezzenek neki.
Annak az a feladata, hogy apánk 60 éves művészetét ölelje át. Egy évünk van felkészülni, hogy ez méltó legyen apukánk emlékére az Arénában” – szögezték le.
A család álláspontját Környei Attila, a zenész egykori menedzsere is megerősítette, aki elárulta a hivatalos búcsúkoncert részleteit. „Fenyő Miklós gyerekeinek nyilatkozata az iránymutató, vagyis csak az ő engedélyükkel jöhet létre búcsúkoncert, és ők egy ilyet szeretnének, ami 2027. március 12-én lesz. Ez egy nagy koncert lesz, ennek az engedélyezését ők megadták, hiszen minden nagy koncerthez az ő engedélyük kell. Ez lenne majd Miki 80. születésnapja, így egy ehhez méltó megemlékezést szeretnének” – mesélte a Borsnak Attila. A koncert célja, hogy méltó módon tisztelegjen a zenész 60 éves pályafutása előtt.
A tervek szerint a hivatalos eseményen olyan ikonikus művészek lépnek majd színpadra, mint Novai Gábor, Dolly, Szikora Robi és Szandi, akik a legendás dalokat hamisítatlan hangulatban idézik meg.
A rajongók körében korábban felmerült, hogy a hagyományosan augusztusra szervezett margitszigeti koncert emlékkoncertté alakulhat, de Környei Attila ezt a helyzetet is tisztázta. „Ez egy R-GO-koncert lesz, ahol természetesen megemlékezünk Mikiről, de ez nem Miki- koncert lesz. Mikinek a helye volt, ahogy illik, természetes, hogy tiszteletünk jeléül megemlékezünk róla” – jegyezte meg a menedzser.
Nyílt vitát robbantott ki egy 2026 decemberére, a Papp László Budapest Sportarénába meghirdetett Fenyő Miklós-emlékkoncert, amelytől az énekes családja élesen elhatárolódott. A vita végére pontot téve a zenész gyermekei bejelentették: a hivatalos, nagyszabású búcsúrendezvényt édesapjuk 80. születésnapján, 2027. március 12-én tartják.
Fenyő Miklós gyermekei, Diána és Dávid korábban közleményben tudatták, semmi közük a hirdetett eseményhez, azt "méltatlannak" tartják édesapjuk emlékéhez, és nem járultak hozzá a névhasználathoz.
A testvérpár egyértelművé tette, hogy édesapjuk emlékének ápolása kizárólag az ő jóváhagyásukkal történhet. Bár örülnek, ha édesapjuk dalai felcsendülnek, egy nagyszabású emlékkoncert megszervezését nem engedik ki a kezükből.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Műtét, szakítás, gyász: Harsányi Levente padlóra került, de Ganxsta Zolee nem hagyta magára
Harsányi Levente testvére halála és a szakítás után teljesen összetört, miközben egy műtét is megviselte. A műsorvezető most elárulta, a rapper barátja milyen tabuk nélküli őszinteséggel rángatta ki a mélypontról.
Még a legedzettebb embert is megroppantotta volna az a teher, ami Harsányi Levente vállára nehezedett: hónapok leforgása alatt érte műtét, egy fájdalmas szakítás és egy feldolgozhatatlan családi tragédia. A most A Dal műsorvezetőjeként látható tévés a nehéz időszakról és a talpra állásról őszintén beszélt, megnevezve azt a barátot, aki a legmélyebb ponton is mellette állt.
A megpróbáltatások sora tavaly nyáron kezdődött egy lábműtéttel, majd nem sokkal később véget ért a kapcsolata Obersovszky Larával. A legsúlyosabb csapás augusztusban érte, amikor váratlanul elveszítette a testvérét. Harsányi a terhek súlyáról kendőzetlenül vallott a Palikék Világa – Ilyen az élet című műsorban.
„Lelki, szerelmi és családi tragédia egy hónap leforgása alatt, plusz a lábamat is műtötték… Az élet GPS: újratervezés van… Megyek tovább, és sz*rok mindenkire.”
Ebben a helyzetben a több mint 30 éves barátság bizonyult a legerősebb támasznak.
Ganxsta Zolee volt az, aki végig mellette állt, a kapcsolatuk pedig a bizalmon és a tabuk nélküli őszinteségen alapul.
Harsányi egy interjúban elismerte, hogy a csalódások után hajlamos bezárkózni. „Nehezen nyitok általában, ezt mindig megkaptam a párkapcsolataimban. Nagy csalódás után az ember, mint egy virág, összezárja szirmait, hogy ne érje több fájdalom.”
A baráti támasz mellett a közös munka is segített a továbblépésben. A műsorvezető ősszel új, Harsányi című beszélgetős műsorral jelentkezett a Hír TV-n, amelynek egyik első vendége éppen Ganxsta Zolee volt. A rapper januári, 30 éves jubileumi Aréna-koncertjén pedig Harsányi Levente konferált, tovább erősítve a köztük lévő szakmai és baráti köteléket.
A műsorvezető megtanulta átértékelni a veszteségeket, és ma már másképp tekint a történtekre.
A testvére elvesztéséről így beszélt: „Erre nem lehet felkészülni. Kivéve, ha beteg az ember, de a testvérem nem volt az. Két nap alatt, egy sikeres életmentő műtét után ment el.” A feldolgozás útján azonban már a közös emlékek erejére fókuszál. „Felértékelődött bennem az idő, amit a testvéremmel tölthettem, és sok emberrel ellentétben én elmondhatom, hogy megtaláltam életem szerelmét, és mellette mindazt, amire vágytam, még ha nem is vagyok már vele.”