SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Otthagyta a szörfdeszkás Mikulást: hónapokig Magyarországon dolgozik a La Bouche énekesnője

Farkas Zsófia egészen március végéig marad, hogy új dalokat vegyen fel, és régi kollégákkal dolgozzon. A stúdiómunka mellett egy nagyzenekari fellépésen is túl van már.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2025. december 26.



Otthagyta az ausztrál nyári hőséget és a szörfdeszkás Mikulásokat Farkas Zsófia. A La Bouche világhírű formáció magyar énekesnője, aki Sophie Cairo művésznéven is ismert, a szokásosnál jóval tovább, egészen március végéig Magyarországon marad, hogy új dalokat vegyen fel – írta a Blikk. Bár tíz éve dolgozik együtt a dance-pop produkció alapítójával, Lane McCray-jel, ez idő alatt ritkán vállalt itthoni projekteket a sűrű nemzetközi utazások miatt.

„Most kivételesen hosszabb időt töltök itthon, az évi átlag három hónaphoz képest, egészen március végéig maradok”

– mondta az énekesnő, aki szinte azonnal munkába is állt. Első felkérése Som Krisztián egy régebbi dalának feléneklése volt, amihez klipet is készítettek. „Nemsokára megjelenik a különleges dal, amit nagyon szeretünk!” – tette hozzá Zsófia, aki saját szerzeményeken is dolgozik.

„Mindig születnek új dalok, tele vagyok témákkal és hangokkal.”

A stúdiómunka mellett egy régi vágya is teljesült. „Hazafelé a repülőgépen pont azon gondolkodtam, milyen jó lenne ismét szimfonikus nagyzenekarral dolgozni” – mesélte. Nem sokkal később felkérést kapott a Magyar Honvédség Szentendrei Helyőrség Zenekarának novemberi, húszéves jubileumi koncertjére, amelyet a Nemzeti Színházban tartottak.

„A sok szép ember egyenruhában muzsikál, még sosem éreztem magam annyira biztonságban színpadon, mint akkor”

– mondta nevetve.

Farkas Zsófia, akit a szakma az egyik legjobb hangú magyar énekesnőnek tart, Budapesten tanult operaéneklést és tizenkét évig zongorázott, mielőtt a könnyebb műfajok felé fordult. Korábban többször énekelt duettet Balázs Fecóval is,

közös daluk volt például az „Idegen”. A La Bouche produkcióhoz európai tartózkodása alatt csatlakozik, miután élete 2020-ban komoly fordulatot vett: Ausztráliába költözött, ahol férjhez ment szerelméhez, Zolihoz. Azóta a távoli kontinensen is építi karrierjét, többek között jazz-estekkel lép fel.

Az ausztrál élet azonban az ünnepek alatt tartogat furcsaságokat.

„Az ausztrál karácsony nagyon szürreális!”

– mesélte. A negyvenfokos hőségben az emberek nem a kandalló mellett ünnepelnek, hanem a tengerparton strandolnak és sütögetnek Mikulás-jelmezben. A téli hangulat pótlására létezik a „Christmas is July” nevű júliusi esemény, amikor a hűvösebb időben lehet forralt borozni. Decemberben viszont versenyt űznek a minél harsányabb kerti dekorációkból. „A rénszarvas helyett kenguruk húzzák a szánt, a Mikulás pedig szörfdeszkán érkezik” – részletezte a látványt. „Egy biztos, 40 fokban karácsonyi dalokat énekelni eléggé furcsán élmény.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Először posztolt közös fotót új párjával Muri Enikő: Cseke Katinka volt férje rabolta el a szívét
Az énekesnő egy szerelmes képpel árulta el, hogy egy táncos oldalán találta meg a boldogságot. Úgy tudni, korábban már alkottak egy párt, de akkor nem tartott sokáig a szerelem.
DKA – Fotó: RTL - szmo.hu
2026. március 20.



Újra rátalált a szerelem Muri Enikőre a Tóth Szabival való szakítása után: egy közös szerelmes fotóval mutatta be követőinek új párját, aki korábban egy másik híresség férje volt.

A Sugarloaf énekesnője Instagram-oldalán posztolt egy képet, amelyhez csak annyit írt egy piros szív kíséretében, hogy „szeretlek!”. A fekete-fehér fotón megjelölte a férfit is, aki nem más, mint Patonai Norbert táncos.

Muri Enikő sokáig Tóth Szabival, a Sugarloaf zenekar másik oszlopos tagjával volt együtt, korábban a Nyerő Páros című műsorban is közösen szerepeltek. Hat közös év után tavaly májusban szakítottak, de a zenekar miatt jó viszonyban maradtak.

Az énekesnő új párja pedig korábban Cseke Katinka színésznő férje volt, akitől egy kislánya is született.

Úgy tudni, Muri Enikő és Patonai Norbert nem először találtak egymásra: a hírek szerint 2018-ban már egyszer összejöttek, de néhány hónap után véget is ért a kapcsolatuk – írja a 24.hu.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Több száz millió forintot buktam” – válása után adóssággal nyakában költözött vissza szüleihez Bihari Ádám
Bihari Ádám stílustanácsadó 30 évesen az egykor közösen épített MLM-birodalom romjain találta magát. Tudatosan kerülte a pereskedést, és egyetlen dologban bízott, amikor mindent elvesztett.


Bihari Ádám hosszan beszélt a válásáról, amelynek során – állítása szerint – több száz millió forintot bukott. Az ismert stílustanácsadó 30 évesen egy nagy családi házból költözött vissza a szüleihez a régi gyerekszobájába, és újra fel kellett építenie az életét. A vallomásról a Beköltözve Hajdú Péterhez ma esti adásában hangzott el amit Blikk szemlézett.

„Elváltam, és ment minden... Több száz millió forintot buktam”

– jelentette ki Bihari Ádám, aki a volt feleségével közösen épített MLM-birodalmat, amellyel rengeteg pénzhez jutottak annak idején. A stílustanácsadó elmondta, a váláskor válaszút elé került, és tudatosan döntött a pereskedés ellen.

„Két lehetőségem lett volna. Vagy belemegyek egy őrületes válóperbe, pereskedésbe éveken keresztül, és rákos leszek, mert ismerem magam, a nagy pofám ellenére egy nagyon lelkis fickó vagyok. Vagy azt mondtam, hogy most van egy helyzet, nem értek vele egyet, és akkor újra felépítem ezt”

– mesélte a műsorban.

Ennek eredményeként harmincévesen a szülői házban találta magát, komoly adóssággal.

„Borzasztó nagy hitelt vittem magammal, mindenemet, és egyszer csak azt vettem észre, hogy egy szép nagy családi házból Diósdról visszaköltöztem a szüleimhez a gyerekszobámba. Fel az emeletre, 30 évesen... De képzeld el, hogy ez három nap alatt végigfutott rajtam”

– magyarázta Hajdú Péternek.

Ádám elmondása szerint sokat merített azokból az önéletrajzi könyvekből, amelyeket korábban olvasott, különösen Sylvester Stallone példájából, aki a Rocky előtt szintén földönfutó volt.

„Én amikor mindenemet elvesztettem, egy dolgot tudtam: egyetlenegy dolgot tudok most megváltoztatni, az pedig a hozzáállásom. Telesírom a párnám, vagy felkelek, és valamit csinálok az életemmel. És ez mindenkire áll”

– fogalmazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Váratlan fordulat a Megasztárban: Ördög Nóra sírva fakadt, amikor kiderült az új műsorvezető személye
Ördög Nórát teljesen váratlanul érte a TV2 bejelentése, és nem is tudta leplezni meghatottságát. A kamerák előtt zajlott le a drámai pillanat, amikor kiderült, hogy női műsorvezetőtársat kap.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. március 20.



A TV2 pénteken bejelentette, hogy a Megasztár idei, kilencedik évadát Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna vezeti. A döntés értelmében Szépréthy Roland egy évad után távozik a műsorvezetői posztról. A hírt egy meglepetésvideó kísérte, amelyben Ördög Nóra láthatóan meghatódott a bejelentéstől.

Fischer Gábor, a TV2 Csoport programstratégiai és tartalomgyártási igazgatója egy Instagramra feltöltött videóban közölte a hírt a két műsorvezetővel, akiket láthatóan váratlanul ért a felkérés. A felvételen Ördög Nóra nem tudta leplezni érzelmeit, mire Lékai-Kiss Ramóna a könnyeit törölgető kolléganőjéhez fordult.

„Te sírsz?” – kérdezte tőle. „Igen! Örülök!” – válaszolta Nóri.

A csatorna a produkció folyamatos megújításával indokolta a változtatást, amelynek célja a fiatalabb generációk megszólítása - írta a Blikk. Ez a stratégia már a tavalyi, nyolcadik évadban is megmutatkozott, amikor Szépréthy Roland váltotta a tehetségkutató addigi állandó arcát, Till Attilát. Szépréthy nemcsak a Megasztárban, hanem más produkciókban is bizonyított, legutóbb a Super TV2-n futó Észbontók műsorvezetőjeként debütált. Az idei évadban a csatorna egy női műsorvezetői párossal viszi tovább a formátum frissítését.

A Megasztár a TV2 idei műsorstratégiájában is kiemelt helyet foglal el több más nagyszabású produkció mellett. A tehetségkutató pontos premierdátuma és a zsűri végleges összetétele a későbbiekben derül ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Győzike attól fél, hogy lebombázzák Budapestet, ha nem a Fidesz nyer
A Partizánnak is üzenő showman szerint hideg polgárháború dúl az országban. Állítja, ő ingyen harcol, és a gyűlölet helyett a szeretetet választotta.


Szokatlan gesztussal indította szereplését a Médiapiac podcastban Gáspár Győző, aki a „Hajrá Partizán!” köszöntéssel üzent annak a csatornának, amelyet korábban megalázással vádolt. A showman elmondása szerint fordulata tudatos döntés eredménye volt, mivel a konfliktus helyett a „szeretet-offenzívát” választotta.

Győzike úgy fogalmazott, a gyűlöletre nem gyűlölettel, hanem keresztényi szeretettel kíván reagálni. „Azért mondtam azt, hogy szeretem őket, mert az a gyűlölet, amit ők felénk raktak, én meg azt mondtam, hogy szeretem őket” – jelentette ki, hozzátéve, hogy véleménye szerint ez mindkét fél számára jobb lelkiállapotot teremt.

Az interjúban a választások tétjéről is beszélt, ahol nem gazdasági vagy politikai érveket sorolt, hanem egy drámai jövőképet vázolt fel. Szerinte a jelenlegi miniszterelnök nélkül Magyarország súlyos veszteségeket szenvedne el, sőt, felvetette a fizikai pusztulás és a sorkatonaság visszatérésének lehetőségét is.

„Szerintem bevisznek mind a kettőnket katonának” – fogalmazott a műsorvezetőnek, és arra is utalt, hogy szerinte akár Budapest bombázása sem elképzelhetetlen.

A médiaszemélyiség a magyar közéletet egyfajta „hideg polgárháborúként” éli meg, amelyben saját bevallása szerint ő maga is aktív résztvevő. Arra a felvetésre, hogy harcosként tekint-e magára ebben a helyzetben, azt mondta: „Yes, így van. […] Nap mint nap ebben élek”. Ezzel együtt visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint fizetett kormányzati influenszer lenne. Állítása szerint politikai tartalmait ellenszolgáltatás nélkül készíti, és teljes mértékben elégedett az elmúlt évek kormányzati teljesítményével.

„Nem kell engem megkérni […] ezt én ingyen csinálom”

– mondta.

Győző szerint komoly kettős mérce érvényesül a közéletben: míg őt folyamatos támadások érik politikai állásfoglalásai miatt, addig a másik oldal influenszerei szerinte pozitív fogadtatásban részesülnek. Elmondása szerint az ő felületein gyakran jelennek meg durva, rasszista kommentek, miközben az ellenoldalon „99 százalékban” támogató visszajelzések érkeznek.

Az interjú egyik legőszintébb részében a médiaműködésről beszélt. Gáspár elismerte, hogy a sokszor kínosnak tűnő tartalmak – például a rossz angolság vagy a túlzó performanszok – nem véletlenek. „Szándékosan gyártom, mert erre van az embereknek igénye” – mondta. Szerinte a közönséget nem a kiegyensúlyozott, pozitív tartalom érdekli, hanem a botrány és a „cringe”.

Hasonlóan nyilatkozott a Győzike Show működéséről is, amelyet „reality komédiának” nevezett, amelyben tudatosan gyártották a jeleneteket, és a kamerák leállása után a feszültség is megszűnt. Gáspár hangsúlyozta, hogy a Győzike Show nem etnikai alapon vált sikeressé, és állítása szerint a műsor 102 epizódja alatt egyszer sem hangsúlyozták, hogy cigány családról van szó.

A cigányság kapcsán ugyanakkor kiemelte: szerinte a közösség „szeret dolgozni”, és nincs szégyellnivaló a fizikai munkában sem. „Ha kell, vécét takarítunk. És mi van abba?” – fogalmazott. Lázár János elhíresült szavaira reflektálva a cigányság munkaszeretetét hangsúlyozta, még akkor is, ha az a legalsóbb szintű fizikai munkát jelenti.

Mint mondta: „Rosszul fogalmazott [Lázár János], de mi szeretünk dolgozni. És igenis cigány emberek szeretünk dolgozni. […] És hogyha kell, akkor vécét takarítunk. És mi van abba? Azt is meg kell csinálni valakinek.” Példaként egy barátját hozta fel, aki állítása szerint sportautót vett ebből a tevékenységből.

Az interjú egyik legmegrázóbb részében saját mentális állapotáról vallott. Gáspár elmondta, hogy pánikbetegséggel, bipoláris zavarral és paranoid személyiségzavarral küzd, és egy hathetes, titkos bentlakásos kezelésen is részt vett. Állítása szerint az orvosi segítség szó szerint az életét mentette meg:

„Ha Vince doktor nincs, akkor én ma nem élek.”

Gáspár szerint a média működésének alapja a figyelemért folytatott harc, amelyben a botrány mindig felülírja a hétköznapi valóságot. Úgy véli, ha normális életét mutatná, senkit nem érdekelne. Az 52 éves médiaszereplő azt is kijelentette, már nem akar megújulni és nem kíván versenyezni a fiatal generációval. „Átadom a következő generációnak ezt az esélyt” – fogalmazott, utalva arra, hogy a mai trendek már nem az ő világát tükrözik. A beszélgetés végén a mentális egészség kérdésére visszatérve elmondta, szerinte a legfontosabb védőháló a család, valamint az állatok feltétel nélküli hűsége. Úgy fogalmazott, egy esti kutyasétáltatás „a legnagyobb gyógyszer”, és ez mindenki számára elérhető.

A teljes interjút itt tudjátok megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET: