„Ezekre a minőségi sorozatokra az ember Magyarországon nem mondhat nemet” – Interjú Lengyel Tamással
Lengyel Tamás megcsinálta az RTL-es „Grand Slamet”, vagyis a debütáló RTL+ streamingszolgáltató mindhárom induló sorozatában fontos szerepet kapott. A Nagy Fehér Főnökben a gyűlölködő és rasszista, de különféle kisebbségekkel körbevett Csikós Nándit, a Ki vagy te című produkcióban pedig egy verbálisan abuzáló, hideg „szektavezér”-szerű fotómestert alakít. De jutott egy hálás szerep neki A Király című Zámbó Jimmy-életrajzi sorozatban is. Ezekről a munkákról, a magyar sorozatok helyzetéről és társadalmi szerepvállalásairól is beszélgettünk vele.
– Ha a Munkaügyeket, a Válótársakat, A mi kis falunkat, A Nagy Fehér Főnököt, A Ki vagy te-t említjük, és hozzátesszük még a TikTokot, az „alternatív” kormányinfókat, közéleti megnyilvánulásaidat – színházi munkáidról nem is beszélve –, az embernek az az érzése, hogy az országban nem nagyon van olyan – kortól, társadalmi helyzettől, érdeklődéstől függetlenül –, aki ne ismerné Lengyel Tamást...
– Azért ez nem így van. Úgy tűnik, van egy közönség, akinek van fogadókészsége rám, tudják, ki Lengyel Tamás, mit csinál, és ezt követik, akár még tetszik is nekik. De most is BKV-val jöttem; az a fajta ismertség, amit mondtál, kicsit azt feltételezi, hogy nem tudok végigmenni az utcán sem... Múltkor bementem a benzinkútra, és azt mondta a pénztáros a pultnál, hogy „Téged valahonnan ismerlek”. Egy szélesebb rétegnek így vagyok ismerősebb. Számomra fontosabb, hogy most már lehetőségem van azokat a dolgokat csinálni, amik szórakoztatnak, és amikről azt gondolom, jól sikerülhetnek.
– A sok új, most bemutatott produkcióból kiindulva volt egy igen elfoglalt egy-másfél éved...
– Jellemzően annyira szerencsés vagyok, hogy 2014 óta, amikor a Válótársak első évada kijött, elég sűrű napjaim vannak. Persze ez kulminálódott az elmúlt időszakban. Kicsit mintha ez bizonyítaná, hogy élek. Sok minden felkelti az érdeklődésemet, nehezen mondok nemet, és néha én is egyszer csak úgy észreveszem, hogy minden napom munkával telik. De egy Jimmy-sorozatra, egy Nagy Fehér Főnökre, A mi kis falunkra, vagy egy Válótársakra Magyarországon az ember nem mondhat nemet. Főleg azért, mert ezek mind minőségi sorozatok. És van egy kis félelmem is, hogy ha az ember nincs ott a munka közelében minden pillanatban, amikor lehetősége van, előfordulhat, hogy előbb-utóbb elvesznek a lehetőségek is.
– Azt azért jól gondolom, hogy nem teljes az átfedés a sorozataid nézőközönsége között? Az újabbaknál ráadásul a platform is meghatározó lehet.
– Persze! A Ki vagy te a fiatal felnőtteket szólítja meg, mintákat és ellenpéldákat szolgáltat. És A Nagy Fehér Főnökkel és A Királlyal együtt azt a minőségi sorozatgyártást célozzák be, ami egy kicsit a környezet elvárása is, amióta be van csatornázva hazánkba is a Disney, a Netflix vagy az HBO Max. A magyar kereskedelmi csatornák nem tudnak olyan büdzséből sorozatokat létrehozni, mint a nagy streaminszolgáltatók, mégis a néző elvárása az, hogy úgy működjenek, úgy meséljenek történeteket és olyan látványuk legyen, mint a „nagyoknak”. Korábban még sok minden elfért az otthoni – akkor még kizárólag hagyományos tévés – palettán. Úgy érzem, ma a versenybe már kizárólag úgy lehet beszállni, ha minőségi tartalmat gyártasz. Ma már egyre kevesebben tévéznek lineárisan, folyamatosan nő az on demand tartalomfogyasztás, ezért állandóan meg kell küzdeni a nézők figyelméért. Ezeket a produkciókat mind ilyen irányú, nagyon pozitív törekvéseknek látom.
– Egyszer úgy nyilatkoztál A mi kis falunk és Gyuri szerepe kapcsán, hogy amikor ott feltetted a bajuszt és a melegítőt, az számodra a szabadság földje volt. Minden, amit benned a kontroll visszafog, az Gyuriban nincs meg. Mi a helyzet A Nagy Fehér Főnök főszereplőjével? Nála hogyan alakult át Lengyel Tamás Csikós Nándivá, és milyen szerepe van az életedben?
– Ő egy elég kirekesztő pasi, szélsőséges nézetekkel – itt tehát pont az ellenkezője érvényesül. Azokat a mondatokat, amiket Csikós mond, nagyon nem esett jól kimondani, sőt bizonyos helyzetekben kifejezetten rémisztő is volt. Inkább szemérem, az egyet nem értésből fakadó gátlás volt bennem, amit le kellett küzdenem ahhoz, hogy annyira szélsőségesen tudjak fogalmazni, ahogy Nándi teszi.
A castingra csak egy kis részét kaptam meg a figurának, pont a legszókimondóbbakat. Én pedig fel is hívtam a casting directort, hogy ez mégis mi?! Akkor meséltek a figuráról, és később persze megkaptam a könyvet – az megnyugtató volt, mikor az egész figura és a történet fejlődési ívét láttam. Egyébként ezért is tartom nagyon jónak a sorozatot, mert nem didaktikusan változnak a szereplők, hanem lassan és kis mértékben, a megváltozott viszonyok alapján. Ezért nagyon furmányos is a mondanivaló. Mert aki elkezd jönni a Nándival, és azt mondja, hogy végre van egy karakter a magyar médiában, aki vállalja a véleményét és ki meri mondani az általa valósnak vélt igazságokat és problémákat, az esetleg szembesül azzal, amivel majd Nándi is. Vannak olyan fordulatok a sorozatban, amik nem csak azoknak meglepőek, akik esetleg előítéletekkel ülnek le megnézni.
– Az első részekben Nándi nagyon sok durva dolgot mond, nyelvileg nem finomkodva, nem hogy nem „píszí”, de kifejezetten sértő módon. Ezt honnan tudtad előszedni magadból? A te gondolkodásmódod, véleményed finoman szólva nem ez. Le kellett ásnod kommentszekciók legmélyére, vagy elég volt csak a mindennapok valóságában élni?
— Ahhoz, hogy el tudj játszani egy gyilkost, nem kell embert ölnöd. Nándinak rossz gyerekkora volt, rossz volt a viszonya az apjával, ő maga pedig egy eléggé elkeseredett, céltalan csávó, akinek nincs más öröme az életében, mint a kocsmában piálni a haverjaival, és a Tippmixet írogatni. Minden ember sokszor volt már dühös és elkeseredett, velem is előfordul, hogy elsőre mondjuk mást hibáztatok a dolgokért. Ezeket az indulatokat, általános emlékeket kell megkeresni, és rá lehet fűzni Nándi karakterét.
– Ezzel szemben ott van Brian Fox a Ki vagy te című sorozatból. Míg Nándi egy összetett, drámai és egyben kicsit komikus karakter, addig Brian egy kifejezetten abuzív személyiség, verbálisan bántja, sőt megalázza a körülötte lévő fiatalokat. Milyen érzés volt egy olyan embert játszanod, amilyennel bevallottan, korábbi elmondásaidból tudhatóan találkoztál már pályafutásod során?
– Brian Fox tele van titokkal, terhekkel, ami miatt ilyen ember lett.
Azt gondoltam, ha hitelesen el tudom játszani, akkor ebben felismerhető lesz az, amiről 71 ember beszélt az elmúlt három évben. Örültem, hogy én lehettem, aki erről mesélhetett. Remélem, ez a sorozat feszes, gyors tempója mellett is átjött.
– Ez a feszesebb tempó, a kész sorozaton is érezhető pörgés jobban testhez állt a fiatalabb generáció színészeinek, mint neked?
– Ez attól függ, ki honnan érkezett. Aki egy napi sorozatból jött, annak ez a tempó valószínűleg megfelelő volt. Én a pályafutásomat egy olyan ellentmondással kezdtem, hogy egyszerre voltam a Radnótiban és a Jóban rosszban-ban, vagyis egy művészszínházban és egy napi szappanoperában. Utóbbiban nagyjából ez volt a tempó, ha onnan kerültem volna ide, akkor a Ki vagy te gyors tempójában semmi meglepő nem lett volna. A heti sorozat és a film világából kicsit vissza kellett szoknom. Voltak ugyanakkor a szereplőgárdában, akiknek ez volt az első vagy a második forgatásuk, nekik talán nem volt olyan meglepő ezzel lépést tartani.
– A most látható, fajsúlyosabb drámák (A Király, Ki vagy te) és egy szintén komolyabb témát érintő dramedy (A Nagy Fehér Főnök) mellett ott vannak a tematikában nem feltétlenül lazább, de formailag sokkal könnyedebb és viccesebb kormányinfó-paródiák. Ezek az évek óta futó, a közéletet kifigurázó projektjeid eleve hosszú távra voltak tervezve, vagy a siker és a közönség szeretet lendítette tovább?
– Két évvel ezelőtt, amikor az SZFE-t ledózerolták, öten (Rainer-Micsinyei Nóra, Horváth János, Molnár Áron, Janklovics Péter és én) elhatároztuk, hogy csinálunk egy közéleti műsort YouTube-ra, ahol ventillálni tudjuk azokat a problémákat, amik érintenek minket és az egész magyar közéletet. Erre találtunk egy együttműködő partnert, aki pont egy videós vállalkozást szeretett volna felfuttatni, és összekötöttük a kellemest a hasznossal. Egy idő után viszont nem tudtak erre több erőforrást fordítani. Így egyre több minden került ki a „repertoárból”, majd amikor jött a kata-törvény, teljesen kivonultak belőle.
És azt is, hogy nekem is zsigerileg szükségem van erre, mert én nem tudok tüntetést összeszervezni, szöveget megírni, majd azt nagy tömeg előtt elmondani – nekem affinitásom ahhoz van, hogy egy ilyen műsort, akár egyedül is, legyártsak. És azokat a barátaimat, kollégáimat, akik nálam élesebb eszűek, esetleg szellemesebben írnak, kapacitáljam arra, hogy ezt érdemes csinálni. Van, aki szerint ez értelmetlen, mert csak egy szelep, amin keresztül a dühünket és haragunkat kiadjuk. És könnyen lehet, hogy tényleg egy szelep, mert ha nem csinálnám, előbb-utóbb valami felrobbanna a fejemben...
Amikor kiderült, hogy nem lesz több Hírcsárda-híradó, akkor tettem egy felajánlást a Hírcsárda íróinak, hogy megcsinálom egyedül, az összes kellékkel és technikai háttérrel, kizárólag csak a szövegre van szükségem. Remélem, az az átlag 70 ezres nézettség, amit most elérünk, elég ahhoz, hogy létjogosultsága legyen és a jövőben is folytatódhasson.
és eljutott azokhoz is, akikhez egyébként szerettem volna, ha eljut. Talán tükröt tudunk tartani eléjük, és hátha elérjük, hogy legalább néhányan kicsit szembenézzenek azzal, amit eddig gondoltak, sőt: hittek.
