Ezeken a képeken látszik csak igazán, mekkora tömeg volt a Hősök terén és a környékén
Két fotó, ami megmutatja, milyen hatalmas embertömeg volt a pénteki gyerekvédelmi tüntetésen.
- osztotta meg a képeket Farkas Ferenc.

Két fotó, ami megmutatja, milyen hatalmas embertömeg volt a pénteki gyerekvédelmi tüntetésen.
- osztotta meg a képeket Farkas Ferenc.

Orbán Viktor nyolcórás késéssel csatlakozott az uniós állam- és kormányfők brüsszeli csúcstalálkozójához, mivel a Békemeneten tartott beszédet október 23-án. A miniszterelnök azt mondta, ekkora rendezvényt még nem látott: „Az nagyon nagy volt, ekkorát még sose láttam”. Azt is hozzátette: „Én csak a saját rendezvényünkről tudok beszámolni, azon voltam ott”.
A Telex számításai szerint a „Moszkva” szó egyszer sem hangzott el a beszédben, az „orosz” szó mindkét előfordulása az orosz–ukrán háború kontextusában volt, nem 1956-tal kapcsolatosan.
A brüsszeli csúcs kezdetén Robert Fico szlovák miniszterelnök képviselte a magyar álláspontot. Orbán erről így nyilatkozott: „Késő délutántól itt hadakoztam”, előtte pedig Fico „derekasan és becsületesen képviselte a magyar nemzeti érdekeket”. A szlovák kormányfő felolvasta Orbán írásban elküldött álláspontját, amelyben a magyar kormány jelezte: nem támogatja Ukrajna csatlakozási tárgyalásának megkezdését, és semmilyen olyan pénzügyi intézkedést, amely a magyar forrásokat Ukrajnába irányítaná vagy azokat veszélyeztetné.
Ez már a negyedik alkalom, hogy az ilyen következtetések Orbán részvétele nélkül születtek meg. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is jelen volt Brüsszelben, de mire a magyar miniszterelnök megérkezett, már túl volt a sajtótájékoztatóján, így nem találkoztak.
Orbán a konfliktusról azt mondta: „Oka van a véleménykülönbségeknek, nem alap nélküli a konfliktus.”
Hozzátette: „szívesen segítünk egy béketárgyalás nyélbe ütésével”, és „a budapesti békecsúcs napirenden van”.
A csúcstalálkozón tárgyaltak arról is, hogy az orosz vagyont felhasználják egy jóvátételi hitel finanszírozására. A döntést decemberre halasztották. Orbán korábban jelezte: „Magyarország soha nem lesz része bármiféle döntésnek, amely más pénzét venné el, az biztos.” Elmondta, hogy egyeztettek az orosz féllel, milyen megtorlásokra lehet számítani, például elkoboznák-e az Oroszországban működő magyar cégek vagyonát.
A csúcs után a miniszterelnök úgy nyilatkozott: „nagyon világos, azt írták – jogi nyelven, de ez azt jelentette –, hogy ellenlépéseket fognak tenni. Az azt jelenti, hogy az Oroszországban lévő vállalati vagyonok” „bajba kerülhetnek”. Kiemelte, hogy „több nagy magyar stratégiai cég is jelen van” ott, és ezt nem akarja kockáztatni.
Az ülésen elfogadtak egy újabb szankciós csomagot is, amiről Orbán úgy nyilatkozott: „Mindent kivettünk belőle, ami rossz volt Magyarországnak.” Bár
Orbán arról is beszélt, hogy a háború a magyar gazdaságnak eddig 20 és 30 milliárd euró közötti veszteséget okozott. Nem részletezte, hogy ebből mennyi köthető az uniós szankciókhoz, amelyeket a magyar kormány eddig minden esetben jóváhagyott.
Szabó Andrea politológus szerint jóval többen vettek részt a Tisza Párt csütörtöki rendezvényén, mint a Fidesz Békemenetén. Az ELTE oktatója a Facebook-oldalán azt írta, hogy
Szabó Andrea és hallgatói több csoportban voltak jelen mindkét eseményen. Mint írta, „a nap folyamán folyamatosan kapcsolatban álltunk egymással, pontosan tudtuk, hogy melyik hallgatói csapat hol van, és kísértük a tömegeket, az elején, a közepén és a végén is”.
A politológus az így gyűjtött adatokat a MapChecking nevű tömegszámláló alkalmazás segítségével is elemezte.
Szabó Andrea úgy fogalmazott: ezek a becslések szerinte konzervatívnak számítanak, de abban biztos, hogy „az Orbán Viktor által is hangoztatott kétszeres fideszes többség nem igaz”.
via hvg.hu
„Az Oroszország ellen bevezetett szankciók elsősorban az Európai Unió ellen dolgoznak. Brüsszelnek gyakorlatilag nincs több lehetősége a szankciók kiterjesztésére országunk ellen” – jelentette ki Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője csütörtöki moszkvai sajtótájékoztatóján a 19. szankciócsomagról.
„Már szinte minden lehetőséget kipróbáltak, hogy megvalósítsák elképzelésüket, amelynek célja, ahogy ők fogalmaztak, Oroszország stratégiai vereségének, a orosz gazdaság és védelmi képességének meggyengítésének elérése”
– tette hozzá.
Kontraproduktívnak nevezte az amerikai pénzügyminisztérium által a Rosznyefty és a Lukoil ellen arra hivatkozva meghirdetett szankciókat, hogy az orosz fél nem eléggé elkötelezett az ukrajnai békefolyamat iránt. Mint mondta,
Emlékeztetett rá, hogy „jogtalan szankciókkal” az előző amerikai kormányzatnak sem sikerült rákényszerítenie Oroszországot, hogy feladja nemzeti érdekeit. Szerinte az eredmény most is pontosan ugyanaz lesz: „belpolitikai szempontból kudarc, és negatív hatással lesz a békés gazdaság stabilitására”.
Azt hangoztatta hogy Oroszország számára nem jelent különösebb problémát az amerikai pénzügyminisztérium döntése, mert „stabil immunitást fejlesztett ki a nyugati korlátozásokkal szemben, és továbbra is magabiztosan fejleszti gazdasági és energetikai potenciálját”.
Hangsúlyozta, hogy a kiszivárogtatások helyett diplomáciai erőfeszítésekre lenne szükség, olyan tárgyalási konfigurációra, „amely megszünteti a konfliktus alapvető okait, és biztosítja a megbízható békét az eurázsiai és globális oszthatatlan biztonsági rendszer kiépítésének kontextusában”.
Mint mondta, az orosz külügyminisztérium kész felvenni a kapcsolatot az amerikai társtárcával azoknak a megállapodásoknak a megvalósítása érdekében, amelyekre a két ország elnöke az október 16-án telefonon folytatott beszélgetése során jutott. Célként az orosz-amerikai párbeszéd paramétereinek konkretizálását nevezte meg, mind a kétoldalú kapcsolatok különböző aspektusait, mind az ukrán rendezés további közös lépéseit illetően.
A reagálást arra, hogy Donald Trump amerikai elnök lemondta a kétoldalú csúcstalálkozónak a közeljövőben való megtartását, Zaharova a Kreml hatáskörébe utalta.
Via MTI
Dmitrij Medvegyev, Oroszország volt elnöke élesen reagált arra, hogy elmarad a budapesti Trump–Putyin találkozó. A politikus a Telegram-oldalán azt írta:
Bejegyzésében arról is írt, hogy szerinte Donald Trump, az Egyesült Államok volt elnöke „nem mindig harcol aktívan a banderista Kijev oldalán, de ez most már az ő konfliktusa, nem a szenilis Joe Bidené”. Úgy fogalmazott, hogy
Medvegyev szerint Washington döntései azt mutatják, hogy az Egyesült Államok Oroszország ellensége. Hozzátette: meglátása szerint van „egyértelmű előnye is az amerikai elnök ingájának újabb kilengésében”, mivel így még erőteljesebben lehet támadni Ukrajnát, és „nem kell tekintettel lenni a felesleges tárgyalásokra, és a győzelmet a terepen, nem pedig az íróasztal mögött elérni”.
via 24.hu