KÉK HÍREK
A Rovatból

„Ez maga a pokol, egész nap csak sírok. Ártatlan vagyok!” – megrázó üzenetet tett közzé az indiai halálsorról a nő, akit férje megölése miatt fognak felakasztani

Ramandeep Kaur Mannt a saját fia vallomása alapján ítélték el. A fiú ugyanis látta, ahogy anyja megfojtja elkábított apját, majd a nő szeretője elvágja a férfi torkát.


Egy brit családanyát akasztás általi halálra ítélték Indiában, miután szeretője segítségével brutálisan meggyilkolta férjét a házaspár kilencéves fia szeme láttára. Ramandeep Kaur Mann azt állítja, tőrbe csalták, és Sukhjit Singh-et valójában a férfi családja ölte meg a vagyonáért – írja a Daily Mail.

A 38 éves Mann most először adott interjút az észak-indiai Uttar Pradesh állam Shahjahanpur kerületi börtönből, hogy segítséget kérjen. A bírósági ítélet szerint még 2016 szeptemberében az angliai Derby-ben élő házaspár két fiukkal a férj indiai szülőfalujába, Basantapurba látogatott Singh szüleihez. Ekkorra a feleség már elhatározta a szeretőjével, Gurpreet Singh-gel, hogy megölik a férjet annak tetemes összegű életbiztosítása és hatalmas ingatlanvagyona miatt. Egyik este Mann altatót kevert a vacsorába, a férje kedvencének számító biryanijába. Singh és a kisebbik fiuk evett is az ételből, azonban az idősebb gyerek mást vacsorázott.

Miután a férj mély álomba merült, a feleség megfojtotta egy párnával, majd megérkezett Gurpreet is, és a szerető a „biztonság kedvéért” egy kalapáccsal kétszer fejen ütötte az áldozatot, végül pedig elvágta a torkát. A brutális gyilkosságra felébredt az idősebb fiú, aki így végignézte apja halálát, és később a bíróságon vallomást is tett anyja, valamint annak szeretője ellen.

Gurpreet – aki egyébként Sukhjit Singh gyerekkori barátja volt – beismerte a gyilkosságot, ezzel elkerülte a halálos ítéletet. Viszont Mann a kezdetektől fogva mindent tagad, és azt állítja, nincs köze férje halálához, védekezése szerint az akkor 34 éves férfit annak családja ölte meg a vagyonáért. A bíróság figyelembe vette Gurpreet Singh beismerő vallomását, így ő megúszta életfogytiglani börtönbüntetéssel, míg a következetesen mindent tagadó Ramandeep Kaur Mannt akasztás általi halálra ítélték.

Mann egészen eddig nem nyilatkozott a sajtónak. Most végső kétségbeesésében a Daily Mailnek azt mondta,

a megtestesült pokolban érzi magát az indai börtönben, ahol 55 női rabbal van bezárva egy közös cellába, és a betonpadlón kénytelen aludni.

„Az ételek és a körülmények borzasztóak. Nem beszélek senkivel, és nem akarok semmit sem csinálni. Egész nap csak ülve sírok. Nem csináltam semmi rosszat. Tőrbe csaltak, és most ártatlanul sínylődök börtönben. Senki sem segít, egyedül vagyok itt. El sem tudom mondani, milyen szörnyű ez az egész. Nem vagyok jól. Kérem, segítsen nekem valaki!” – könyörgött Mann, aki kizárólag hideg vízzel tud fürdeni, a WC-t 55 rabtársával kell megosztania, és havonta csak négy alkalommal fogadhat látogatókat.

Ahol a brit nőt fogva tartják,

a Shahjahanpur kerületi börtönben hivatalosan 511 fogolynak van hely, mégis több mint 1300 élnek itt bezárva, túlnyomó többségében férfiak. Ez India egyik legtúlzsúfoltabb börtöne, és Mann az egyetlen külföldi fogoly az egész létesítményben.

A kétgyerekes nő azért lehet még életben, mert ügyvédei többször is fellebbeztek a halálos ítélet ellen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Rejtélyes körülmények között halt meg a tévés, arccal lefelé fekve találták meg a csatornában, a thaiföldi paradicsom lett a veszte
Jordan Wright új életet kezdett a thaiföldi Phuketen, és látszólag boldogan posztolt az utazásairól. Az utolsó felvételeken azonban már egy zavart férfi látható, akinek holttestét egy csatornában találták meg.


Új életet akart kezdeni Thaiföldön, de a halál várt rá egy phuketi csatornában. A 33 éves brit tévésztár, Jordan Wright holttestére szombaton találtak rá, a rendőrség egyelőre nem talált erőszakra utaló jeleket, de az utolsó, róla készült kamerafelvételek nyugtalanítóak.

A hatóságokat március 14-én, helyi idő szerint dél után fél egykor riasztotta egy helyi lakos, miután rátalált a férfira. Wright januárban jelentette be, hogy Thaiföldre költözik, utolsó bejegyzését pedig március 6-án tette közzé, amelyben phuketi utazásáról posztolt, és látszólag semmi problémája nem volt - írja a Borsonline. A rendőrség most a boncolási eredményekre vár, hogy kiderüljön, alkohol vagy bódító szerek közrejátszottak-e a halálában.

A színészt arccal lefelé fekve találták meg a csatornában, szürke ingben és fekete nadrágban, de cipő nem volt rajta. A zsebében ott volt a Coco Phuket Bangtao Hotel kulcskártyája, a telefonját pedig a közelben, a csatorna partján fedezték fel. A nyomozást nehezíti, hogy az utolsó kamerafelvételeken az látszott, hogy valami nincs rendben vele, majd pár órával később a rendőrök már csak az eszméletlen testét találták meg.

A szállodai alkalmazottak szerint Wright egyedül érkezett, és március 13-án, pénteken kellett volna kijelentkeznie, de a szobájában sem találtak semmi gyanúsat.

Phuketen nem ez az első hasonló tragédia. 2024 novemberében egy másik brit férfit, a 36 éves Fraser Wrightot szintén egy nyitott csapadékvíz-elvezetőben találták meg. Az akkori kamerafelvételek szerint a férfi elvesztette az egyensúlyát és a csatornába zuhant, a halálát baleset okozta. Jordan Wright esetében a halál pontos okát a Vachira Phuket Kórházban elvégzett boncolás fogja tisztázni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Gyászol a rendőrség: meghalt a 22 éves rendőr, akit elgázoltak Veszprémnél
Zalavári Bálint Zsoltot akkor ütötte el egy autó a 8-as főúton, amikor kollégájával egy elgázolt szarvas tetét vitték le az úttestről. A fiatal járőr olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy nem tudták megmenteni az életét.


Szomorú hírt közölt a rendőrség: meghalt egy járőr, akit szolgálatteljesítés közben elgázolt egy autó a 8-as főúton. Zalavári Bálint Zsolt csak 22 éves volt.

Ahogy megírtuk, a baleset csütörtök hajnalban történt Veszprém külterületén. A fiatal rendőr és kollégája egy elgázolt szarvas testét próbálta levinni az úttestről, amikor egy szemből érkező autó elgázolta őket. Mindketten rendkívül súlyos sérüléseket szenvedtek. A rendőrség friss közleménye szerint Zalavári Bálint Zsolt nem élte túl a gázolást. A másik sérült rendőr állapotáról egyelőre nem adtak tájékoztatást.

Zalavári Bálint Zsolt 2003. április 14-én született Veszprémben. A 10 hónapos rendőrjárőr képzést követően 2025. január 14-én próbaidőre kinevezték a Veszprémi Rendőrkapitányság állományába járőrnek, őrmesteri rendfokozatba, majd 2026. január 14-ével beosztásában véglegesítették.

A rendőrség oldalán jelezték: a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság és Magyarország Rendőrsége megrendülve és együttérzéssel osztozik az elhunyt rendőr családjának fájdalmában. A gyász miatt a rendőrség Facebook-oldalán fekete-fehérre változtatták a profilképet, amelyre a gyászszalag is felkerült.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Akkora tűz volt a Nemzeti Atlétikai Központ közelében, hogy még a Széchenyi-hegyről is látták
Hulladéktűz keletkezett szombat délután a IX. kerületi Szabad Hongkong úton. A Fővárosi Katasztrófavédelem megerősítette, hogy a tűzoltók megfékezték a lángok továbbterjedését.


Sötét füstfelhő gomolygott szombat délután a főváros déli részén, miután a IX. kerületben, a Szabad Hongkong úton kigyulladt a hulladék egy körülbelül 200 négyzetméteres területen - írta az Időkép. A Fővárosi Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint

a helyszínre érkező tűzoltók körbekerítették a lángoló területet, és megakadályozták a tűz továbbterjedését.

Azt sem lehet tudni egyelőre, hogy mi okozta a tüzet, és arról sem érkezett hír, hogy a beavatkozás forgalomkorlátozással jár-e a környéken.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Megdöbbentő videó: dühöngő Merci-sofőr terrorizálta a szabályosan közlekedő nőt Budapesten
Egy fedélzeti kamera rögzítette, ahogy egy férfi a II. kerületben büntetőfékezett, majd inzultált egy sávot váltó nőt. A Budapesti Autósok Közössége által közzétett videó nagy felháborodást váltott ki.


Dudálás, bevágás, hirtelen fékezés, majd kiszállva üvöltés és köpködés – egy fehér Mercedes sofőrje nemcsak egy szabályosan közlekedő autóst, hanem a környék forgalmát is veszélybe sodorta csütörtökön a Komjádi uszoda közelében. Az esetet egy fedélzeti kamera rögzítette.

A Budapesti Autósok Közössége által közzétett videó szerint az eset a II. kerületben, az Óbuda felé vezető úton történt.

A felvételt készítő nő sávot akart váltani, amikor egy fehér Mercedes sofőrje agresszívan akadályozta, majd büntetőfékezett és kiszállva inzultálta.

A nő elmondása szerint a konfliktus a sávváltási szándékának jelzésekor kezdődött. „Amikor kitettem az indexemet, a mögöttem jövő fehér autós azonnal dudálva a gázra lépett, majd folyamatosan nyomta a dudát” – írta a videó beküldője. A kialakult helyzetben a nő egy ideig két sáv között haladt, mert nem tudta, mire készül a másik sofőr. A Mercedes vezetője ezután mutogatva megelőzte, bevágott elé, és hirtelen megállt.

A sofőr beszámolt a legijesztőbb pillanatokról is, amikor a férfi kiszállt a járművéből.

„Üvöltve felém rohant, szidalmazott, leköpte az ablakot, a telefonjával hadonászott, a tükrömet valószínűleg csak azért nem törte le, mert jeleztem neki, hogy veszi a kamera”

– számolt be az esetről.

A büntetőfékezés az elmúlt években elterjedt jelenség lett a magyar utakon. Korábban az M0-s autópályán is rögzítettek már hasonlóan veszélyes jelenetet. A megijedt nő elmondása szerint sok mindent látott már az utakon, de ilyen agresszív viselkedéssel még sosem találkozott.

Via TV2


Link másolása
KÖVESS MINKET: