SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Ez az „enapéeló” nem az a Napló! – Dorogi Gabriella kiborult a TV2 régi-új műsora miatt

A népszerű riporter szerint csak a legendás névvel akarnak eladni egy új műsort. Indulatos posztban tette helyre a csatornát.


Dorogi Gabriella nem ért egyet a Napló visszatérésével, és ennek hangot is adott a közösségi oldalán, tisztázva, hogy az azonos címmel hamarosan induló műsornak vajmi kevés köze van a korábbi nagy sikerű magazinhoz.

A TV2 néhány hete jelentette be, hogy újraindítja a Naplót, amely május 4-én tér vissza Pachmann Péter műsorvezetésével, míg a főszerkesztői feladatokat Gönczi Gábor látja el.

A műsor hírére Sváby András is reagált, aki jelenleg az ATV Heti Napló Sváby Andrással című műsorát vezeti. Azt mondta, először azt hitte, áprilisi tréfa, de szerinte a nézők döntik majd el, melyik műsor mennyire lesz érdekes – emlékeztet a Blikk.

A Napló anno több mint 17 éven át futott, és olyan ismert újságírók dolgoztak benne, mint Hadas Kriszta, Vujity Tvrtko, Sváby András, Papp Gergő, Szalay Ádám, Kandász Andrea és Dorogi Gabriella, aki kiakadt az újraindításán.

A közösségi oldalán jelezte, hogy nem tartja valódi visszatérésnek azt, ami történik. A bejegyzésében úgy fogalmazott: „HELYREIGAZÍTÁS!!!! A közelmúltban néhány sajtóorgánumban tévesen jelent meg a hír, mely szerint a TV2-n visszatér, újraindul az egykori legendás műsor, A NAPLÓ. Nem, nem tér vissza, és nem indul újra. Valóban lesz egy új műsor enapéeló címmel, amelyhez sok sikert kívánok, de a hitelesség kedvéért muszáj volt ezt megjegyeznem. A NAPLÓ nem egyenlő az enapéeló című műsorral. Igaz, a TV2 sem egyenlő A TV2-vel. Köszönöm a figyelmet!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Az utóbbi időben nem volt önmaga...” - Megtörte a csendet Jákli Mónika édesanyja
Jákli Mónika gyászoló édesanyja a csütörtöki temetés előtt beszélt lánya belső vívódásairól. Az anya szerint a lányát nyomasztotta valami az elmúlt időszakban.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. január 28.



Megtörte a csendet Jákli Mónika gyászoló édesanyja. A mindössze 31 esztendős influenszer és modell váratlan halála az egész országot sokként érte, miközben a család a csütörtöki temetésre készül. Az édesanya, Maya Jákliová most egy szlovák lapnak beszélt lánya utolsó, nehéz időszakáról.

Könnyek között idézte fel, hogy

Mónika az utóbbi időben nem volt önmaga, és bár kívülről nyugodtnak tűnt, belül komoly félelmek gyötörték.

„Azt mondta, fáradt. Nem fizikailag, hanem mentálisan. Úgy érezte, hatalmas nyomás nehezedik rá” – emlékezett vissza az anya. A legmegdöbbentőbb, hogy

Mónika a halála előtt elárult egy titkot, amely hónapok óta nyomasztotta.

„Nem volt hajlandó nyilvánosan beszélni róla, de úgy érzem, ez kulcsszerepet játszott az életében” – tette hozzá az édesanya, aki szerint a család bár próbált segíteni, nem látták a baj valódi mélységét. „Azt hittük, csak átmeneti időszak, de most már tudom, hogy minden apró jel számított volna.”

Mint ismert, Mónika január 21-én hajnalban, a Nagymegyer és Alsócsallóköz közötti úton szenvedett halálos balesetet, amikor autója lesodródott az útról és egy fának csapódott. Az illetékes hatóságok közúti balesetként vizsgálják az ügyet, és eddig nem merült fel más személy jogellenes magatartásának gyanúja. A rendőrség ugyanakkor arra kérte a nyilvánosságot, hogy ne terjesszenek a nyomozást nem segítő találgatásokat a közösségi médiában.

Jákli Mónikát január 29-én, csütörtökön 11 órakor helyezik örök nyugalomra az alistáli temetőben.

Via Borsonline


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Kiara Lord kiakadt A Nagy Ő-ben: Más lányokkal való "közös kefélés" már nem fér bele neki
Kiara Lord a kamerák előtt fakadt ki, miután Stohl András más nőkkel is intim közelségbe került. A drámai döntés után a desszertet már kettesben folytatták.


Felrobbant a bomba A Nagy Ő legutóbbi, január 27-i adásában, ahol Stohl András egy lovas programmal egybekötött csoportos randin próbálta megismerni a szívéért küzdő hölgyeket. A hangulat azonban hamar feszültté vált, amikor a színész egy ló tisztítása közben több nővel is túlságosan közvetlen, „tapizós” helyzetbe került - írta a Tények.hu.

A jelenet leginkább Kiara Lordnál verte ki a biztosítékot, aki nem is rejtette véka alá a véleményét. A felnőttfilmes a kamerák előtt fakadt ki a látottak miatt.

„A más lányokkal való közös kefélés az volt az a pont, ami nekem már nem annyira tetszett ezen a randin”

– hangsúlyozta Kiara, aki önmagát kifejezetten birtokló típusnak tartja. „Nagyon territoriális nőnek tartom magam, ezért nehezen viselem ezt, úgyhogy egyáltalán nem volt kedvemre való” – tette hozzá.

Kiara Lord harciassága nem teljesen új keletű, hiszen már a műsor indulása előtt nyilatkozott arról, hogy egy komoly kapcsolatért hajlandó lenne háttérbe szorítani a karrierjét is.

Úgy tűnik, a territóriumharc mostantól még élesebbé válik, a rózsákért folyó küzdelem pedig egyre személyesebb hangot üt meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
A Nagy Ő furcsa hangú Szabinája nyilatkozott gyermeke édesapjáról: Akit egyszer én kirakok, az számomra halott
Dancsi Szabina, A Nagy Ő versenyzője, megalázó helyzetbe került, amikor párja egy idősebb nővel csalta meg. Az ex most, a hírnévvel visszatért volna, de a nő válasza mindenkit meglepett.


„Amikor kiderült, hogy megcsalt, azonnal lezártam mindent. Kidobtam, vagy ahogy én mondom, kivittem a szemetet” – jelentette ki határozottan Dancsi Szabina,

A Nagy Ő 35 éves influenszere, aki most először beszélt nyíltan arról a fájdalmas időszakról, amikor kisfia édesapja hűtlen volt hozzá.

A férfi egy idősebb nővel lépett félre, amit Szabina különösen megalázónak élt meg. A megcsalás akkor történt, amikor közös gyermekük még egészen kicsi volt.

Princess Szabina, aki a műsorban pozitív személyiségével és jellegzetesen magas hangjával tűnt ki, a közösségi médiában „cursed.princess” néven ismert, és a civil életben pedagógiai asszisztensként dolgozik. Bár Stohl András a január 27-i adásban elküldte a műsorból, a nő továbbra is a rá jellemző optimizmussal néz a jövőbe, ahogy korábban fogalmazott:

„Feltámadtam a hamvaimból, mint egy pink főnix”.

A történet azonban nem ért véget a szakítással, az anyuka elmondása szerint exe később, amikor látta, hogy az ismertsége növekszik, megpróbált visszatérni az életébe, de Szabina hajthatatlan volt.

„Most akart visszajönni, amikor látta, hogy híres lettem, de sajnálom, ez a vonat már elment. Akit egyszer én kirakok, az számomra halott. Soha nem kaphat vissza”

hangsúlyozta a Borsnak. Ma már az élete középpontjában a kisfia áll, akivel rendkívül szoros a kapcsolata. A közös programok, mint a kártyázás, társasozás, biciklizés vagy éppen a padelezés, mindennapjaik részét képezik. „Nagyon jó a kapcsolatom a kisfiammal. Ő élvezi, hogy most csak én vagyok neki” – mesélte.

Szabina környezetéből is sok támogatást kap, régi ismerősök, szomszédok és még a kisfia volt óvónője is üzent neki, hogy kifejezzék elismerésüket. „Ez emberfüggő: ha valakin nem uralkodik el a féltékenység, az egyszerűen imád engem” – jegyezte meg. Bár élete teljesnek tűnik, a szerelem még hiányzik belőle.

„Sajnos, egy olyan hercegnő vagyok, akinek még nincs hercege. Várom a legjobbat, a legcukibbat, aki a tenyerén hordoz, és megad mindent, amire szükségem van. Teljes az életem, csak a szerelem hiányzik”

– mondta, majd azt is elárulta, milyen lenne számára az ideális társ. „Nem olyan vagyok, aki megül a kanapén. Fontos, hogy közös programjaink legyenek: sétáljunk, utazzunk, repüljünk, hegyet másszunk, és ha kell, még a hétfejű sárkányt is legyőzze.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Tegnap is beszéltünk, a legjobb barátom volt” – Bodrogi Gyula szívszorítóan beszélt Voith Ágiról
A Nemzet Színésze naponta beszélt a most elhunyt színésznővel, akivel soha nem váltak el hivatalosan, szoros kapcsolatban maradtak. Bodrogi Gyula elárulta, a legutóbbi karácsonyt is együtt töltötték.


„Tegnap is beszéltünk, a legjobb barátom volt” – mondta megtörten Bodrogi Gyula, miután szerdán kiderült, hogy elhunyt Voith Ági. A Jászai Mari-díjas színésznő, rendező, érdemes és kiváló művész március 17-én lett volna 82 éves.

Egykori férje, Bodrogi Gyula most a könnyeivel küszködve fogadja a részvétnyilvánításokat.

„Ülök a telefon mellett, és fogadom azoknak a hívásait, akik szerették”

– mondta a Blikknek.

Bár több mint negyven éve külön éltek, papíron sosem váltak el, közös fiuk, Ádám és az unokák pedig örökre összekötötték őket. Kapcsolatuk rendkívül szoros maradt:

a legutóbbi karácsonyt is együtt töltötték, és Bodrogi elmondása szerint naponta beszéltek.

Amikor a Blikk arról érdeklődött, mi történt pontosan a színésznővel, a Nemzet Színésze szűkszavúan csak annyit mondott: „Meghalt, sajnos ez történt.”

Voith Ági decemberben kórházba került, akkor elmondása szerint egy „fránya tüdőgyulladás” döntötte le a lábáról. A Blikknek akkor azt mondta, az ijedelem ellenére jól van, és nagy erőkkel készül a családi karácsonyra. Hamarosan haza is engedték, az ünnepeket már otthon tölthette, és az év elejére fellépéseket tervezett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk