Először posztolt közös fotót új párjával Muri Enikő: Cseke Katinka volt férje rabolta el a szívét
Az énekesnő egy szerelmes képpel árulta el, hogy egy táncos oldalán találta meg a boldogságot. Úgy tudni, korábban már alkottak egy párt, de akkor nem tartott sokáig a szerelem.
Újra rátalált a szerelem Muri Enikőre a Tóth Szabival való szakítása után: egy közös szerelmes fotóval mutatta be követőinek új párját, aki korábban egy másik híresség férje volt.
A Sugarloaf énekesnője Instagram-oldalán posztolt egy képet, amelyhez csak annyit írt egy piros szív kíséretében, hogy „szeretlek!”. A fekete-fehér fotón megjelölte a férfit is, aki nem más, mint Patonai Norbert táncos.
Muri Enikő sokáig Tóth Szabival, a Sugarloaf zenekar másik oszlopos tagjával volt együtt, korábban a Nyerő Páros című műsorban is közösen szerepeltek. Hat közös év után tavaly májusban szakítottak, de a zenekar miatt jó viszonyban maradtak.
Az énekesnő új párja pedig korábban Cseke Katinka színésznő férje volt, akitől egy kislánya is született.
Úgy tudni, Muri Enikő és Patonai Norbert nem először találtak egymásra: a hírek szerint 2018-ban már egyszer összejöttek, de néhány hónap után véget is ért a kapcsolatuk – írja a 24.hu.
Újra rátalált a szerelem Muri Enikőre a Tóth Szabival való szakítása után: egy közös szerelmes fotóval mutatta be követőinek új párját, aki korábban egy másik híresség férje volt.
A Sugarloaf énekesnője Instagram-oldalán posztolt egy képet, amelyhez csak annyit írt egy piros szív kíséretében, hogy „szeretlek!”. A fekete-fehér fotón megjelölte a férfit is, aki nem más, mint Patonai Norbert táncos.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A demenciával küzdő színészt volt felesége, Demi Moore szívszorító fotókkal köszöntötte Instagramon.
Az egyiken a filmsztár az unokájával, Louettával látható, a másikon pedig a fotelében ülve fogja a kislány kezét.
„A szeretet minden, amire szükséged van. Boldog szülinapot, BW!” – írta a képekhez a színésznő. A megható képek bejárták a világsajtót.
A Die Hard-filmek és az Ötödik elem halhatatlan hőse, aki a filmvásznon egy felhőkarcolóból is kiugrott mezítláb, most egy olyan csatát vív, amit nem lehet megnyerni.
Egy folyamatos, 24 órás felügyeletet nyújtó otthonban helyezték el a színészt, mert a család már nem tudta biztosítani a számára szükséges gondoskodást.
A színészlegenda állapotáról a lánya, a 37 éves Rumer Willis tavaly novemberben tett közzé kíméletlenül őszinte helyzetjelentést. Rajongói kérdésekre válaszolva elmondta, milyen nehéz beszélni apja állapotáról: „Aki frontotemporális demenciában szenved, az soha nincs igazán jól.”
Rumer Willis azt is elárulta, hogy bár az édesapja nem mindig ismeri fel őt, mérhetetlenül hálás, hogy még mindig átölelheti, mert biztos benne, hogy érzi a szeretetét és hogy „valami szikra” még mindig él benne.
Bruce Willist frontotemporális demenciával küzd, amelyet 2023‑ban hoztak nyilvánosságra, miután 2022‑ben afáziával diagnosztizálták. A betegség fokozódó memóriavesztéssel és a beszédképesség elvesztésével jár. A lánya tavaly azt is bevallotta, hogy a színész már a beszédkészségét is teljesen elvesztette.
Tarján Zsófia volt nemrég Kadarkai Endre Nőszintén című műsorának vendége. Ebben az énekesnő őszintén beszélt a gyerekkoráról, az édesanyjával való kapcsolatáról.
De arról is, hogy gyermekként, majd kamaszként milyen sérelmeket szenvedett el.
Az énekesnő édesanyjának, Hernádi Juditnak 12 éven át Görög László volt az élettársa, 2003-ban szakítottak.
Tarján Zsófi elmondta, ez a mai napig hatással van a párkapcsolataira.
„Görög László volt kvázi a nevelőapám, akivel nem volt túlságosan kellemes az utolsó, mondjuk hat év, amit édesanyámmal együtt töltöttek. Tehát a mi viszonyunk nem volt jó”
– mondta az énekesnő.
Szerinte a viszonyuk akkor romlott meg igazán, amikor kamaszodni kezdett és egyre bátrabban nyilvánította ki a véleményét.
Úgy látja, a személyiségük ütközött. Illetve az is lehetett az ellentétek oka, hogy Görög Lászlónak szerinte nem volt kamaszkora, ezért nem értette meg őt.
„Én azért teljesen másfajta ember vagyok, tehát bennem mindig volt egy lázadás, egy tűz, egy vadóc, egy punk, egy valami. A Laciban meg nem. Ezért nem hibáztatom.”
A feszültség odáig fajult, hogy a közös otthonban is alig szóltak egymáshoz.
„Én azt éreztem, hogy semmit nem csinálok jól, és a jelenlétem zavarja őt. Elkezdődtek olyan periódusok, amikor nagyon komoly mosolyszünetek zajlottak le"
– árulta el Tarján Zsófia Kadarkai Endrének.
„Együtt éltünk egy háztartásban, de hónapokig alig beszéltünk. Amikor ő vitt be kocsival a suliba, az egy kínszenvedés volt. Mindkettőnknek egyébként.”
A kapcsolatukat tovább terhelte, hogy Tarján Zsófia gyerekként túlsúlyos lett, amiért elmondása szerint a nevelőapja folyamatosan bírálta.
„Nagyon sokat kaptam tőle a kövérség miatt. Hogy miért eszem, hogy miért rakom bele azt a bevásárlókosárba, hogy ne egyek annyit, hogy nem fogok kelleni senkinek”
– emlékezett vissza.
Hernádi Judit és Görög László kapcsolata 1991-ben kezdődött, Tarján Zsófia ötéves volt, amikor a színész az életük része lett.
Tarján Zsófia volt nemrég Kadarkai Endre Nőszintén című műsorának vendége. Ebben az énekesnő őszintén beszélt a gyerekkoráról, az édesanyjával való kapcsolatáról.
De arról is, hogy gyermekként, majd kamaszként milyen sérelmeket szenvedett el.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
86 éves korában meghalt Chuck Norris, a Walker, Texas Ranger sztárja. A színész családja a közösségi médiában tudatta, hogy Norris békében távozott csütörtökön, de a halál okát nem kívánták közölni.
„A világ számára harcművész, színész és az erő szimbóluma volt. Számunkra odaadó férj, szerető apa és nagyapa, kivételes testvér és családunk szíve. Munkájával, fegyelmével és kedvességével emberek millióit inspirálta, és maradandó nyomot hagyott rengeteg ember életében” - írták.
Norris csütörtökön, a hawaii Kauai szigetén került kórházba, miután rosszul lett – írta meg elsőként a TMZ. A portál szerint a színész állapota nem volt kritikus, sőt, a beszámolók alapján jó kedélyű volt, és még egy nappal korábban is edzett.
Chuck Norris valódi harcművész-bajnokként szerzett hírnevet, mielőtt akciósztár lett. Bruce Lee ellenfeleként tűnt fel az 1972-es A Sárkány útja című filmben, a nyolcvanas években pedig olyan filmek főszereplője volt, mint az Ütközetben eltűnt vagy a Delta Kommandó. Legismertebb szerepe Cordell Walker a Walker, a texasi kopó című sorozatból, amely 1993 és 2001 között futott.
Később az internetes mémek világában élt tovább, ahol abszurd, emberfeletti képességekkel ruházták fel.
Carlos Ray Norris Oklahomában született, 1958-ban csatlakozott a légierőhöz. Dél-koreai szolgálata alatt kezdett harcművészetekkel foglalkozni, leszerelése után pedig karateiskola-hálózatot nyitott, ahol több híresség, köztük Steve McQueen és Priscilla Presley is tanult. Norris kétszer nősült, második feleségével, Gena O’Kelleyvel 1998 óta éltek együtt. Öt gyermeke és több unokája gyászolja.
86 éves korában meghalt Chuck Norris, a Walker, Texas Ranger sztárja. A színész családja a közösségi médiában tudatta, hogy Norris békében távozott csütörtökön, de a halál okát nem kívánták közölni.
„A világ számára harcművész, színész és az erő szimbóluma volt. Számunkra odaadó férj, szerető apa és nagyapa, kivételes testvér és családunk szíve. Munkájával, fegyelmével és kedvességével emberek millióit inspirálta, és maradandó nyomot hagyott rengeteg ember életében” - írták.
„Az is számít, hogyan és hova illeszkedsz be” – Megszólalt Csipes Tamara a kiakadása után, elmondta, kinek ajánlaná fel állami kitüntetéseit
A kétszeres olimpiai bajnok kajakos Instagramon indokolta meg, miért háborodott fel ennyire azon, hogy Rákay Philip felesége lovagkeresztet kapott. Szerinte nem egy-egy díjjal van probléma, hanem a rendszer által felállított mércével, ami mintákat ad.
Ahogy megírtuk, Csipes Tamara többszörös olimpiai, világ- és Európa-bajnok kajakos nagyon kiakadt azon, hogy Rákay Philip asztrológus felesége is állami elismerésben részesült március 15-i nemzeti ünnep alkalmából. Wieber Orsolya a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét vehette át „a magyarság küldetéséről, sorsfordulatairól és szakrális jelképeiről publikált műveiért”.
Miután Csipes Tamara is hallott erről, az Instagram-oldalán eladásra kínálta a saját állami elismeréseit. Először azt írta: „Ugyanitt eladó saját Magyar Érdemrend lovag-, tiszti- és középkereszt...”. Majd egy később sztoriban hozzátette: „Full komoly. Tudtok valakit, akinek ez ér is valamit? Gyűjtőknek talán 20 év múlva történelmi értéke lesz... Nekem többet érne, ha a befolyt összeget fel tudnám ajánlani jótékonysági célra, mint hogy bent hagyjam az ágyneműtartóban... örökre...”.
A sportoló csütörtök délután egy hosszabb posztban indokolta meg, miért válna meg a kitüntetéseitől. Ebben arról írt, mit üzen a társadalomnak egy ilyen lépés.
„Amikor valaki eljut oda, hogy inkább felajánlja a kitüntetését, az nem pusztán személyes döntés. Az egy jelzés. Egy jelzés arról, hogy az elismerések mögötti jelentés megváltozott.
Az állami kitüntetés nem csak egy díj a sok közül, ez egy visszacsatolás a társadalmunk felé, hogy mit tartunk közös értéknek” – írta.
Úgy folytatta: „ezek az értékek és az érdemeink konszenzus alapján születnek”. Amikor ez megbomlik, akkor ott meginog a bizalom is abban, hogy a teljesítmény és az elismerés között valódi kapcsolat van. Ha ez a kapcsolat lazul, a mérce bizonytalanná válik és onnantól már nem az a téma, hogy ki kapta a díjat, hanem az, hogy mit jelent egyáltalán megkapni”.
„Sokunkban ezért kialakult egy érzés, hogy a szakmai teljesítmény önmagában már nem elég. Az is számít, hogyan és hova illeszkedsz be. Tehát nem egy-egy díjjal van probléma, hanem a rendszer által felállított mércével, ami mintákat ad”
– fogalmazott, hozzátéve, hogy szerinte „ezek a rendszerszintű minták már eltávolodtak attól, amit társadalmilag közös értéknek gondolunk”.
„Ne csodálkozzunk, hogy ezután az elismerések nem felemelnek, már kérdéseket is hagynak maguk után”
– jegyezte meg.
Szerinte óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy „vajon ma egyértelmű-e még, hogy a teljesítmény és az elismerés összetartozik”. „Vagy egyre inkább azt tanuljuk meg, hogy nem csak az számít, mit teszel le az asztalra, hanem az is, hova tartozol? És ha ez így van, akkor mit tanul ebből a következő generáció?” – írja posztjában Csipes Tamara.
A kajakos később a Blikknek beszélt arról, hogy nem egyszerűen csak vissza akarja adni az elismeréseket. Elmondta, hogy a bejelentése után sokan megkeresték, köztük gyűjtő és szakértő is, és javaslatot is kapott arra, hogy mire ajánlja fel a befolyó összeget.
„Tudom, hogy volt olyan, aki visszaadta a kitüntetését, de nekem ez eszembe sem jutott. Nem akartam egyszerűen csak úgy visszadobni. (...) Közben azon gondolkodom, hogy felajánlom olyannak a kitüntetést, aki a munkájával kiérdemelte, de az elmúlt években mégsem kapta meg” – nyilatkozta.
Azt is mondta, hogy szerinte mostanság mindenből pártpolitikát csinálnak, de neki nem ez volt a célja, csak egy jelenségre szerette volna felhívni a figyelmet.
„Ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy ki van kormányon és ki ellenzékben. Nagyon boldog és büszke voltam, amikor megkaptam az elismeréseket, pedig közéleti kérdésekben már akkor sem feltétlenül értettem egyet a kormány álláspontjával” – árulta el. Végül hozzátette: szerinte mindenkinek a saját döntése kell, hogy legyen az, hogy milyen eszközökkel akarja felhívni a figyelmet olyan dolgokra, amelyekkel nem ért egyet.
Az olimpiai bajnok az Instagramon az utóbbi időben többször is hangot adott elégedetlenségének, és ellenzéki rendezvényeken is feltűnt, például a március 15-i Nemzeti Meneten, amelyet a Tisza Párt szervezett.
Egy korábbi Sportcsillagok gálaestjén így nyilatkozott: „Olyan országban szeretnék élni és sportolni, ahol nem a gyűlölködés és az egymásra mutogatás a mérce, hanem a teljesítmény és az emberség. Ahol nem kell félnünk kimondani a véleményünket, mert attól tartunk, hogy elvágják a támogatásunkat”.