Felfoghatatlan tragédia történt Aszódon a múlt hét szombatról vasárnapra virradó reggelen. L. Tamás brutális kegyetlenséggel végzett két lányával, a 14 éves Tímeával és a 16 éves Júliával. A férfi ezután egy száguldó vonat elé ugrott, amely egyik lábát vágta le, jelenleg kórházban ápolják - írja a Blikk.
L. Tamás elkábította lányait, majd baltával sújtott le rájuk. Ezután autójával a közeli Adácsra ment, egy mezőn hagyta autóját és vonat elé vetette magát, de sérüléseit túlélte.
A borzalmas esetre csütörtökön derült fény, egészen addig a lányok édesanyja azt hitte, hogy az apjuk megszökött velük, minden erejével kereste őket. A férfi szomszédai az aszódi társasházban erős szagra panaszkodtak, illetve feltűnt nekik, hogy napok óta nem láttak mozgást a lakás körül. A rendőrség fedezte fel a helyszínen a lányok holttestét.
„Nagyon édes két gyerek volt. Hétvégente jöttek az apjukhoz, legtöbbször a kutyájukat is hozták magukkal. Értelmes, jól nevelt, okos lányok voltak, a szívem szakad meg értük”
- mondta a Blikknek a házban lakó idősebb hölgy.
L. Tamás és volt párja, Zsuzsanna kapcsolata évekkel ezelőtt megromlott, így elváltak az asszony pedig két lányával a Heves megyei Vámosgyörkre költözött. Az utca lakói kedves, de nagyon zárkózott családnak ismerték őket.
„A lányok rettegtek az apjuktól, a nagyobbik csak azért ment el hozzá, hogy vigyázzon a húgára. Az anyuka első kérdése a ház előző tulajdonosához az volt, hogy biztonságos-e a környék. Kamera is figyeli a kaput, ami szintén arra utal, hogy tartottak valakitől. Végtelenül udvariasak voltak, de tudatosan nem nyitottak senki felé. Az kiderült számomra, hogy az anya imádja a lányait, együtt mentek szinte mindenhova”
- mesélte az egyik szomszéd.
Az anya Zsuzsanna nem nyilatkozott személyesen a lapnak, de közösségi média oldalán közzé tett egy bejegyzést:
„Köszönöm szépen mindenkinek, aki jó szívvel volt a két gyermekem felé. Köszönöm szépen hogy együtt éreztek most velem. Tegnap sokat imádkoztam. Három gyertyát gyújtottam. Egyet Júlia lányomért. Egyet Tímea lányomért. Egyet Tamás férjemért, akinek a tettét soha nem fogom megérteni. Megbocsátottam mindent neki. Mert nem lehet az életet haraggal és lelki terhekkel élni. Hiszem hogy a lányaim a tengernyi szenvedésük után ott vannak az Úr Jézus színe előtt. Eddig is drága volt számomra az élet, most is. Minden napom ajándék és tengernyi öröm. Nem a halál a fájdalom, hanem a buta önző szeretetlen önpusztító élet.”
Felfoghatatlan tragédia történt Aszódon a múlt hét szombatról vasárnapra virradó reggelen. L. Tamás brutális kegyetlenséggel végzett két lányával, a 14 éves Tímeával és a 16 éves Júliával. A férfi ezután egy száguldó vonat elé ugrott, amely egyik lábát vágta le, jelenleg kórházban ápolják - írja a Blikk.
L. Tamás elkábította lányait, majd baltával sújtott le rájuk. Ezután autójával a közeli Adácsra ment, egy mezőn hagyta autóját és vonat elé vetette magát, de sérüléseit túlélte.
A borzalmas esetre csütörtökön derült fény, egészen addig a lányok édesanyja azt hitte, hogy az apjuk megszökött velük, minden erejével kereste őket. A férfi szomszédai az aszódi társasházban erős szagra panaszkodtak, illetve feltűnt nekik, hogy napok óta nem láttak mozgást a lakás körül. A rendőrség fedezte fel a helyszínen a lányok holttestét.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Valami elképesztő dolog történt, mintha egy szelepet nyitottunk volna ki” - egymás után jelentkeznek az áldozatok a Billog Burgernél
Szombaton egy 17 éves lányt járókelők kísértek be a helyre, ahol segítséget kapott és orvosi vizsgálatra küldték. A lány szerint barátja három napig fogva tartotta; a 22 éves férfit őrizetbe vették.
Szombaton járókelők egy budapesti buszmegállónál a párja mellől menekítettek ki egy 17 éves lányt, majd a belvárosi Billog Burgerbe kísértek, ahol segítséget kértek neki. Szilágyi László társtulajdonos úgy fogalmazott: „A kislány jobban van, de még vizsgálják, látleletet vettek róla különböző sérüléseket mérték fel.” Hozzátette, a rendőrségi kihallgatásán hallott a fiatalról híreket.
Az étterem régóta nyíltan támogatja a bántalmazottakat. A pultnál működik az úgynevezett Angel Shot koktél kódja, a vendégek ezzel jelezhetik, ha bajban vannak. Kint vannak a nemzetközi kézjelzésről szóló tájékoztatók is, és fényképeket is kihelyeznek.
A hétvégi eset után sokan keresték meg őket, derül ki az RTL Híradóból.
„Valami elképesztő dolog történt, mintha egy szelepet nyitottunk volna ki”
- mondta a társtulajdonos. Vannak, akik saját történetükkel érkeznek, mások segíteni szeretnének, és átvennék a kezdeményezést.
„Mi abban segítünk, hogy tovább irányítjuk, tehát lelki segély szolgálathoz, áldozatsegítőkhöz, jogi segély szolgálatra. Nagyon sok alapítvány, egyesület, civil szervezet is megkeresett az elmúlt napban, és felajánlotta, hogyha kell akkor ők is segítenek, őket is nyugodtan ajánlhatjuk” – tette hozzá Szilágyi László.
A lány a tulajdonosnak azt mondta, a barátja három napig fogva tartotta. A 22 éves férfi őrizetben van. Azt állítja, a buszmegállóban nem bántotta a lányt, előtte otthon veszekedtek és dulakodtak. Korábban már érkezett feljelentés bántalmazás miatt. Most személyi szabadság megsértése és kapcsolati erőszak gyanúja miatt hallgatták ki, és indítványozták a letartóztatását.
A Fővárosi Főügyészség szóvivője így indokolta az indítványt: „Az ügyészség szerint megalapozottan feltehető, hogy a férfi, ha szabadlábon maradna, megfélemlítené a sértettet, valamint újabb bűncselekményeket követne el. Minderre figyelemmel, kollégáim indítványozták, hogy a bíróság tartóztassa le a gyanúsítottat.” A bíróság szerdán dönthet. Információink szerint a férfit kábítószerbirtoklás miatt többször is büntették.
Az RTL Híradó teljes riportját itt lehet megnézni:
Szombaton járókelők egy budapesti buszmegállónál a párja mellől menekítettek ki egy 17 éves lányt, majd a belvárosi Billog Burgerbe kísértek, ahol segítséget kértek neki. Szilágyi László társtulajdonos úgy fogalmazott: „A kislány jobban van, de még vizsgálják, látleletet vettek róla különböző sérüléseket mérték fel.” Hozzátette, a rendőrségi kihallgatásán hallott a fiatalról híreket.
Az étterem régóta nyíltan támogatja a bántalmazottakat. A pultnál működik az úgynevezett Angel Shot koktél kódja, a vendégek ezzel jelezhetik, ha bajban vannak. Kint vannak a nemzetközi kézjelzésről szóló tájékoztatók is, és fényképeket is kihelyeznek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Azzal fenyegetett bennünket, hogy ha nem engedjük el Erzsikének a kezét, akkor minket szurkál meg” - hajánál fogva vonszolta ki az 5 hónapos kismamát, majd kegyetlenül végzett vele
Az ítélet szerint a férfi 2023 májusában féltékenységből rángatta az utcára a 34 éves nőt, majd a Nyírkáta melletti erdőben zsineggel megfojtotta.
Másodfokon is helybenhagyták az ítéletet: jogerősen 15 év börtönt kapott az a férfi, aki 2023 májusában megölte várandós élettársát Nyírkátán, számolt be róla az RTL Híradó. A pár akkor külön élt, a nő a férfi féltékenysége miatt költözött el.
A 34 éves Erzsébet az első gyermekét várta, a huszadik hétben járt. A férfi rátámadt, az anya és a magzat is meghalt.
Az ügyészség szerint a büntetett előéletű vádlott egyenes szándékkal követte el tettét a 34 éves, öt hónapos terhes élettársa ellen, és a 15 évnél hosszabb szabadságvesztést tartotta indokoltnak. A férfi korábban azt állította, az ügyészség eltúlozza a történteket, és nem volt végig erőszakos.
A támadás éjjelén a férfi a hajánál fogva rángatta ki az utcára a nőt, miközben kést tartott a kezében.
„Azzal fenyegetett bennünket, hogy ha nem engedjük el Erzsikének a kezét, akkor minket szurkál meg”
- mondta egy barátnő.
A férfi ezután a Nyírkáta melletti erdős részre hurcolta a nőt, ott bántalmazta, majd zsineggel megfojtotta, és elmenekült. Fél nappal később fogták el. A holttestet a keresésre indult falubeliek találták meg.
A vádlott korábban ezt mondta: „Kihúztam őt az útra, onnantól már csak a kezét fogtam.” Azt is állította: „Mikor én már így valahogy kitisztultam akkor már túl késő volt.”
Az utolsó szó jogán sírt, és azt mondta, megbánt mindent. A bíróság másodfokon is bűnösnek mondta ki. Az ítéletet nem súlyosbították, mert a kiszabott börtönbüntetésből feltételesen sem szabadulhat.
Másodfokon is helybenhagyták az ítéletet: jogerősen 15 év börtönt kapott az a férfi, aki 2023 májusában megölte várandós élettársát Nyírkátán, számolt be róla az RTL Híradó. A pár akkor külön élt, a nő a férfi féltékenysége miatt költözött el.
A 34 éves Erzsébet az első gyermekét várta, a huszadik hétben járt. A férfi rátámadt, az anya és a magzat is meghalt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Népszava: Nem csak egy bűncselekményről van szó a Szőlő utcai javítóintézet ügyében
A Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda emberkereskedelem és kényszermunka bűntette és más bűncselekmény miatt folytat nyomozást a Szőlő utcai javítóintézetet érintő ügyben.
A kormányzati narratívával szemben nem csak a két nagykorú nő futtatása miatt folyhat a nyomozás a Szőlő utcai javítóintézettel kapcsolatosan – számolt be róla a Népszava a nekik küldött ügyészségi válasz alapján.
A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) azt írta:
„a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda emberkereskedelem és kényszermunka bűntette és más bűncselekmény miatt folytat nyomozást a Szőlő utcai javítóintézetet érintő ügyben”.
Az ügyet pénteken vonta el a rendőrségtől a Legfőbb Ügyészség, és a továbbiakban a KNYF az illetékes, ahol külön nyomozócsoport is alakult.
„A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség kijelölt csoportja a társhatóságoktól már bekérte az ügyiratokat, és megkezdi azok áttanulmányozását. A nyomozó csoport soron kívül intézkedik a nyomozási cselekmények meghatározásáról és azok végrehajtásáról” – tájékoztatta a Népszavát Kovács Katalin ügyészségi szóvivő.
A Népszava arra is felhívta a figyelmet, hogy miközben az ügyészségi nyomozás érdemi része még el sem kezdődött, mivel az iratok tanulmányozásának szintjén tart, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nagy figyelmet kiváltó parlamenti felszólalásában azt mondta, hogy a nyomozás 10 éve folyik.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pedig arról beszélt a kormányinfón, hogy csak nemrég indult a nyomozás. Gulyás azt is állította, hogy kiskorú sérelmére nem követtek el bűncselekményt.
A rendőrség ugyanakkor szeptember 18-án azt írta a Népszavának, hogy
„a Szőlő utcai javítóintézet kapcsán jelenleg két olyan ügy van folyamatban a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, amelyekben felmerült kiskorú veszélyeztetése, illetve szexuális visszaélés bűntett gyanúja. Gyanúsítotti kihallgatás ezekben az ügyekben válaszadásunkig nem történt, a nyomozások folyamatban vannak”.
A Telex ugyanakkor úgy tudja, Juhász Péter Pál ellen eljárás indult kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt is.
Egy fiú ugyanis azt állította, hogy 2023 végén az igazgató az irodájába hívatta és szexuális ajánlatot tett neki, jobb elbánásért cserébe.
Ő nemet mondott. Ezt később az Aszódi Javítóintézetben mesélte el, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság pedig feljelentést tett.
A kormányzati narratívával szemben nem csak a két nagykorú nő futtatása miatt folyhat a nyomozás a Szőlő utcai javítóintézettel kapcsolatosan – számolt be róla a Népszava a nekik küldött ügyészségi válasz alapján.
A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) azt írta:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Zavarta a csecsemő sírása az anyát, ezért úgy megrázta és bántalmazta a kicsit, hogy súlyos fogyatékos lett
A bíróság szerint a pici nem fog tudni beszélni, járni, látni, nem lesz képes önmaga ellátására. Ágyban fekvőként 24 órás felügyeletet igényel. Hosszútávú túlélési esélye mininális.
Beismerte az anya a bíróságon, hogy többször rázta és bántalmazta gyerekét. Elismerte, hogy ő okozta a baba maradandó sérüléseit. Az állította, hogy idegesítette a kéthetes kislány sírása.
A picit felkapta és úgy megrázta, hogy a baba feje előre-hátra billent, vagy befogta a száját, vagy pelenkázáskor durván lefogta a lábát, bedobta a kiságyba, a csecsemő fejét a matracba nyomta.
Az apa ugyan többször tapasztalta, hogy az anya hogy bánik a kicsivel, de nem kért segítséget.
A kislány a bántalmazás miatt maradandó sérülést szenvedett, nem fog tudni beszélni, járni, látni, nem lesz képes önmaga ellátására. Ágyban fekvőként 24 órás felügyeletet igényel. Hosszútávú túlélési esélye mininális.
Most kezdődött a per amelyben életveszélyt okozó testi sértéssel vádolják. A szülők elismerték tettüket. Az apa felfüggesztett börtön, az anya öt évet kapott. A gyerekről intézetben gondoskodnak.