SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Eldőlt: az X-Faktor elődöntőjében búcsúzott az utolsó női szereplő – így néz ki a döntő hármasa

Duettekkel és szólóban is bizonyítaniuk kellett a versenyzőknek. Végül Tóth Andi versenyző nélkül maradt, biztos, hogy fiú fogja nyerni az idei évadot.


Szombat este elérkezett az X-Faktor idei évadának elődöntője, ahol négy versenyző lépett színpadra, de csak hárman szerezhettek helyet a fináléban. A tét óriási volt, és ahogy az várható volt, az est során nem volt hiány fordulatokból és feszültségekből.

A versenyzők – Zilincki Nóra, Sárközi Roland, Fehér Krisztián és az ÉBERKÓMA – egyaránt két produkcióval próbálták meggyőzni a zsűrit és a nézőket. A mentorok – Majka, Tóth Andi, Valkusz Milán és Gáspár Laci – kijelentették, hogy ezúttal kizárólag a teljesítményre fókuszálnak.

Nóra egy energikus dallal indított, amit a Charlie-féle Nézz az ég felé lírai előadása követett. A zsűri mind a négy tagja elismerően értékelt, és Nóra helyet kapott az egyik széken. Ez azonban nem bizonyult tartósnak: a nézői szavazatok később másként alakították az állást.

Fehér Krisztián duettpartnere nem más volt, mint G.w.M, akivel egy lendületes rapprodukcióval álltak színpadra. Bár a nézők lelkesen fogadták a duettet, a zsűri – Valkusz Milán kivételével – erősen bírálta mindkét előadását. A nézők azonban bizalmat szavaztak neki, és ő is leült a döntős helyet jelentő székek egyikére.

Sárközi Roland már duettjében, Radics Gigivel közösen előadott lírai dalával is meghódította a zsűrit. Egyéni produkciójában a Korál Maradj velem című számát adta elő egy újszerű, áthangszerelt változatban, amelyre a zsűri állva tapsolt. Roland teljesítménye annyira erős volt, hogy helyet cserélt Zilincki Nórával a széken.

Az ötfős ÉBERKÓMA rapcsapat a Váradi Roma Caféval lépett színpadra duettjükben. A zsűri vegyesen értékelte a produkciót, főként az igyekezetüket és bátorságukat emelték ki. Saját daluk sem győzte meg maradéktalanul a mentorokat, mégis Roland helyére ülhettek a székeknél.

Az est végére világossá vált: Fehér Krisztián és az ÉBERKÓMA alanyi jogon továbbjutottak a fináléba. Zilincki Nóra és Sárközi Roland sorsa a nézők kezében volt.

A szavazatok alapján végül Nórának kellett búcsúznia, így idén női versenyző nélkül rendezik meg az X-Faktor döntőjét.

Jövő héten az is kiderül, melyik férfi vagy férficsapat nyeri a műsor idei évadát.

Zilincki Nóra búcsúja


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Berki Mazsi kitálalt: hónapról hónapra éltek Berki Krisztiánnal, ma már biztos abban, hogy elhagyta volna néhai férjét
Az influenszer elárulta, férje halála után 700 ezer forintot kellett havonta előteremtenie. A nehéz időszakban lelkileg is mélyponton volt.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2025. november 14.



Megdöbbentő vallomást tett Berki Mazsi Hajdú Péter műsorában: ma már biztos abban, hogy elhagyta volna néhai férjét, Berki Krisztiántírta a Blikk. „Én azon dolgoztam, hogy rendbe tegyem magam, hogy ne legyek érzelmileg függő Krisztiántól.

Akkor nem tudtam volna elszakadni, eljönni tőle, annyira gyenge voltam, de mára olyan erős lettem, hogy ha a mai Mazsi lett volna ott akkor, biztosan nem maradunk együtt”

– fogalmazott az özvegy.

Az influenszer nemcsak lelkileg, hanem anyagilag is mélyponton volt a házassága alatt.

„Amikor egy nagyobb albérletből kisebb albérletbe költöztünk, hónapról hónapra éltünk”

– panaszolta. Férje halála után a helyzet nem javult, elmondása szerint havonta legalább 700 ezer forintot kellett megkeresnie influenszerként, csak hogy a hónap végén nullán legyen.

A kapcsolatuk megromlása már jóval Krisztián halála előtt elkezdődött.

Bár szerették egymást, már nem voltak egy hullámhosszon, a döntő fordulatot pedig az anyaság hozta el Mazsi számára.

„Van egy pont az ember életében – főleg, ha anya lesz –, amikor, ha folyamatosan stresszben van, nem kiegyensúlyozott, akkor a gyermekének is átadja ezt, és én azt szerettem volna, hogy Emmának boldog, kiegyensúlyozott gyerekkora legyen” – indokolta, miért kellett volna lépnie.

A most négyéves kislányának, Emmának is elkezdett mesélni az édesapjáról. A téma akkor került elő, amikor a kislány testvért szeretett volna.

„Elmagyaráztam neki, hogy volt egy apukája, akit Krisztiánnak hívtak, de ő már az angyalok között van.

[...] Azt feleltem, sajnos, már nem tudunk, mert az angyaloktól nem tud visszautazni hozzánk” – idézte fel a megható beszélgetést. Elárulta, hogy halottak napján már a temetőbe is kimentek együtt, családostul.

Mazsi önértékelése mára teljesen helyreállt, amiben elmondása szerint hatalmas szerepe van új párjának, Kajári Zoltánnak.

„Ma már értékelem magamat, tudom, hogy vannak értékeim, régen ezt nem tudtam.

Szerintem ehhez kell egy olyan férfi is, aki mellett az ember nőnek tudja magát érezni”

– mondta elérzékenyülve.

Berki Krisztián tragikusan fiatalon, 41 évesen hunyt el 2022. május 6-án. Eseménydús élete során volt a Ferencváros vezérigazgatója, majd az egész ország a TV2 Édes Élet című realityjében ismerte meg, ahol a mindennapjait tárta a nyilvánosság elé.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Nagypapa lett Koltay Gábor: Megszületett a Ganxsta Zolee és a Kartel gitárosának kislánya
A zenész felesége, Anna egy kislánynak adott életet, aki a Gréta nevet kapta. Az örömhírt a büszke apuka egy szívmelengető fotóval tudatta a világgal.


Apa lett a Ganxsta Zolee és a Kartel gitárosa, Takács-Koltay Vilmos. A zenész a közösségi oldalán, egy megható fotó kíséretében jelentette be, hogy feleségével, Annával megszületett első gyermekük, ahogy arról a Blikk is írt. A csöppség kislány, a Gréta nevet kapta, és az édesanyjával együtt mindketten jól vannak.

„Kedves Mindnyájatok! Ma délután érkezett közénk egy kis angyalka, akit úgy hívnak, hogy Takács-Koltay Gréta. Anyukája nem csak simán hős, hanem egy gigantikus superhero, akihez képest az egész Marvel univerzum csak egy falat piskóta.

Mindenki jól van, apuka meg olyan boldog, hogy arra kevés minden szép magyar szó” – lelkendezett posztjában a büszke édesapa.

A pici érkezésének nemcsak a szülők, hanem a boldog nagypapa, Koltay Gábor filmrendező is örül. Lánya, Anna és Vilmos 2019-ben ismerkedtek meg, majd három évvel ezelőtt, 2022-ben házasodtak össze.

A gólyahírt idén június elején osztották meg a nyilvánossággal.

A zenész, akit sokan csak Vilkóként ismernek, 2014 óta oszlopos tagja a Kartelnek. Felesége, Takács-Koltay Anna elismert televíziós szerkesztő, műsorvezető és dokumentumfilm-rendező, nevéhez fűződik többek között a díjnyertes BP Underground sorozat is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Két hónap alatt 14 ezer követő pártolt el Szabó Zsófitól, mióta nyíltan kiállt a Fidesz mellett
A műsorvezető politikai szerepvállalása megosztja a rajongókat. Szeptember elején még 405 ezren voltak kíváncsiak rá, mostanra 391 ezerre apadt a tábora.


Látványosan megcsappant Szabó Zsófi követőinek száma az Instagramon az elmúlt két és fél hónapban: míg szeptember elején 405 ezren voltak rá kíváncsiak, november 15-re ez a szám 391 ezerre esett vissza, vette észre a 24.hu.

A 14 ezer fős csökkenés egy nettó adat, ami azt jelenti, hogy az újonnan bekövetők számát is tartalmazza, így a ténylegesen távozók száma ennél is magasabb lehet.

Miközben az Instagramon apad a rajongótábora, a Facebookon egészen más a helyzet. A SocialBlade statisztikái szerint ott stabilan 250-255 ezer követő körül mozog az oldala, vagyis nem látható a képmegosztó platformon tapasztalt lemorzsolódás.

A követők elvesztése egybeesik azzal az időszakkal, amikor a műsorvezető egyre nyíltabban vállalta fel politikai nézeteit. Belépett a Digitális Polgári Körökbe, és házigazdaként vett részt a szervezet egyik nagyrendezvényén,

Kötcsén Orbán Viktorral fotózkodott, és feltűnt a Békemeneten is. Ezzel párhuzamosan a kormánypárti sajtóban adott interjúkban állt ki a Fidesz értékrendje mellett, és amellett érvelt, hogy a jelenlegi kormánynak kell hatalmon maradnia 2026-ban is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Gyönyörű és szexi vagy!” - Dobó Kata miniszoknyás fotója felrobbantotta az internetet
A színésznő a közösségi oldalán mutatta meg kifogástalan alakját. A dögös szettet egy sötétzöld felsővel és hullámos tincsekkel tette teljessé.


Fekete miniszoknya, sötétzöld felső és egy dögös, magas szárú csizma: ebben a szettben pózol legújabb fotóján az 51 éves Dobó Kata, vette észre a Femina. A színésznő ismét megmutatta kifogástalan alakját és formás, hosszú lábait. Az új fotótól a rajongóknak szabályosan leesett az álluk.

A posztot szinte azonnal elárasztották a dicséretek, a kommentelők nem spóroltak a szív- és lángikonokkal sem.

Volt, aki egyszerűen csak annyit írt: „Díva!”.

Mások bőbeszédűbbek voltak: „Gyönyörű és szexi vagy!” – olvasható az egyik hozzászólásban, míg egy másik követője szerint: „Te aztán igazán szép és csinos vagy.”

Dobó Kata lassan 30 éve, az 1997-es A miniszter félrelép című vígjátékkal robbant be a köztudatba, és vált egy csapásra az ország egyik legismertebb szexszimbólumává. A színésznő egy korábbi interjúban elismerte, ezt a szerepet akkoriban egyszerre élte meg áldásként és átokként. Új fotóját elnézve azonban egyértelmű, hogy szépsége mit sem kopott az eltelt évtizedek alatt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk