HÍREK
A Rovatból

Elárverezték az otthonukat, a férje öngyilkos lett, a nő pedig még mindig tartozik a banknak

Imre és felesége húsz éve vett fel 3,5 millió forintot, és hiába törlesztettek, a kamatok miatt a tartozásuk elérte a 10 milliót.


Hiteltartozás miatt árverezték el az otthonát a hónap elején annak 69 éves férfinak, aki múlt pénteken levetette magát a hatvani buszpályaudvar fölött elnyúló Meszlényi hídról - írja a Blikk.

„Reggel hatkor még elvitt kocsival a munkahelyemre, utoljára azt mondta, jön is értem este, de egy órával később már a rendőrök hívtak fel azzal, hogy a férjem öngyilkosságot követett el” - mondta a lapnak Imre özvegye. A nő azt is hozzátette: mindketten szomorúak és csalódottak voltak, hogy elveszik a házukat, de ezen kívül semmi szokatlant nem vett észre a férjén.

A házaspár húsz éve vett fel három és félmillió forint hitelt, amiből egy alkalommal másfél milliót egyben be is fizettek. A férfi nyugdíjából öt éve 70 ezer forintot vontak le havonta, de az asszony korábbi fizetéseiből is törlesztettek folyamatosan. Ennek ellenére – az özvegy elmondása szerint –

a kamatok miatt a tartozásuk már a tízmilliót is elérte. A száz négyzetméteres, a jelenlegi piaci helyzetben több mint húszmilliót érő ingatlanjuk azonban jóval áron alul, mindössze nyolcmillió forintért kelt el az árverésen.

Az özvegy azt mondta, két hónapja kapták az első felszólító levelet az árverésről, és Imre nagyon nehezen viselte, hogy elveszik az otthonukat.

„Idekötötte őt minden, húsz éve ez volt az otthonunk. Mindig azt mondta, én tartom benne a lelket, de ezek szerint nem bírta tovább” - mondta az asszony, aki azt is elárulta: Imre a forgalmijában hagyott egy cetlit, amire felírta a felesége számát, hogy a rendőrök értesíthessék.

Az 53 éves nő az elmúlt hetekben minden használati tárgyukon és bútorukon próbált túladni, a férje ruháit zsákokba tette. A lakásban már szinte minden össze van pakolva, az asszony rövidesen elhagyja az ingatlant.

„Sajnos a férjemet már nem hozza vissza semmi. A politikusoknak viszont tenniük kell valamit, mert rengeteg család kerül utcára kisgyermekekkel. Ugyan nekem lesz hova mennem, de sokaknak nem akad segítséget”

- mondta az asszony. Imre özvegye azonban a ház eladásával nem szabadult meg a hiteltől, és egyelőre azt sem tudja, hogy a férjét miből temeti majd el, hiszen az erre kölcsönkapott összeget is levonta a végrehajtó a fia számlájáról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyarokat is lőttek az oroszok Kárpátalján – légitámadás érte Munkácsot az éjjel, 12 ember megsérült
Oroszország nagyszabású, összehangolt légitámadást indított Ukrajna ellen az éjszaka. „Lvivben egy ember életét vesztette, ketten pedig megsérültek ” - közölte a régió kormányzója.


Augusztus 21-én éjjel több települést is támadás ért Kárpátalján. A Munkácsi Városi Tanács közölte, hogy egy helyi vállalat telephelyére rakéta csapódott, ami tüzet okozott. A támadásban tizenkét ember megsérült, közülük öten kórházi ellátásra szorulnak, de állapotuk stabil. A helyszínen mentők és rendőrök dolgoztak, a tanács pedig arra kérte a lakosokat, hogy ne nyissanak ablakot, és ne menjenek ki az utcára - írta a Telex.

"Köszönet a mentőknek, orvosoknak és mindenkinek, aki segíti a várost és az embereket leküzdeni az orosz terror következményeit"

- közölte a városi tanács.

A Kárpátalja.ma beszámolója szerint a Huszti járásban fekvő Lipovec (Hárspatak) közelében is becsapódott egy drón. Ott nem sérült meg senki, de megrongálódott egy gazdasági épület, egy lakóház ablakai betörtek, és az elektromos hálózatban is károk keletkeztek. Ezt Mirostzlav Bileckij kormányzó közölte.

Az RBC-Ukraine információi szerint Oroszország nagyszabású, összehangolt légitámadást indított Ukrajna ellen az éjszaka. A jelentések szerint Shahed drónokat, robotrepülőgépeket és Kinzsal hiperszonikus rakétákat is bevetettek. Robbanásokat Kijev mellett a Csernyihivi és a Rivnei térségből is jelentettek.

A Kyiv Independent összefoglalója arról számolt be, hogy robbanások hallatszottak Ukrajna nyugati részén, Lvivben és Luckban is. Makszim Kozickij, a lvivi régió kormányzója közölte:

„Lvivben egy ember életét vesztette, ketten pedig megsérültek.” Hozzátette, hogy több tucat házban keletkeztek károk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Rácz András az orosz támadásról: „Ha még bárkinek volt illúziója, hogy Kárpátalja biztonságos lenne, ez a mai nappal ért véget”
A jelentések szerint Shahed drónokat, robotrepülőgépeket és Kinzsal hiperszonikus rakétákat is bevetettek.


„Ha még bárkinek volt illúziója, hogy Kárpátalja biztonságos lenne, ez a mai nappal ért véget” – írta Facebook-oldalán Rácz András Oroszország-szakértő.

Mi is megírtuk, hogy Oroszország nagyszabású, összehangolt légitámadást indított Ukrajna ellen az éjszaka. A támadás Kárpátalján is nagy károkat okozott, a magyar határtól 30 kilométerre fekvő Munkácson egy elektronikai gyárat ért találat.

A jelentések szerint Shahed drónokat, robotrepülőgépeket és Kinzsal hiperszonikus rakétákat is bevetettek. Robbanásokat Kijev mellett a Csernyihivi és a Rivnei térségből is jelentettek.

Rácz a következőket írta a posztjában:

"Az orosz légierő és haditengerészet mára, augusztus 21-re virradóra súlyos légitámadást intézett egész Ukrajna ellen. Munkácsot is találat érte, valamint a lvivi megyét is támadták olyan robotrepülőgépek, amik Kárpátalja légterén haladtak keresztül.

.

Az oroszok nem sokkal éjfél után indították az első Gerany drónokat, és még reggel hatkor is lőttek ki ballisztikus rakétát. Hosszú éjszaka volt. Mindennel lőttek, amilyük van: drónok, ballisztikus rakéták, bombázógépekről és hajókról kilőtt robotrepülőgépek, siklóbombák, stb. Még Kinzsal hiperszonikus rakétából is indítottak legalább három darabot.

.

Magyar szempontból a leglényegesebb, hogy kora hajnalban robotrepülőgép-találat ért egy üzemet Munkács közelében. A helyszínen nagy tűz van, még reggel is bőven égett. A háború kezdete óta ez volt a magyar határhoz legközelebbi, sikeres orosz támadás: mindössze kb. harminc kilométer a távolság. Jelenleg 12 sebesültről van információ.

.

Emellett az is látszik, hogy - hasonlóan néhány korábbi támadáshoz - Kárpátalja légterét arra is használják, hogy itt átrepülve délről támadják a lvivi körzet katonai és ipari célpontjait.

.

Ergo, ha még bárkinek volt illúziója, hogy Kárpátalja biztonságos lenne, ez a mai nappal ért véget.

.

További rossz hír, hogy ez minden bizonnyal nem az utolsó támadás volt Kárpátalja ellen. Sajnos eléggé biztos vagyok benne, hogy lesz még több is, valószínűleg hamarosan.

.

Ugyanez azt is jelenti, hogy erősen indokolt volna megvizsgálni az Ukrajnából érkező menekültekre vonatkozó magyar szabályozást és visszatenni Kárpátalját is a harcok által közvetlenül fenyegetett megyék listájára. Ez azért fontos, mert a harcok által érintett megyékből jövő menekülteknek jár a magyar állami ellátás.

.

Nem mellesleg: ne feledjük, hogy az ukránok által kirobbantott kémbotrány Kijev szerint arról szólt, hogy állítólagos magyar ügynökök Kárpátalja légvédelméről is gyűjtöttek információkat. Anélkül, hogy ebben állást foglalnék, a mai támadás jól mutatja, hogy mi a tétje annak, hogy az oroszok mennyit tudnak Kárpátalja légvédelméről."


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Politikai üzenet kerülhetett az augusztus 20-i tűzijátékba: Orseolo Péter árulásáról szólt a budapesti látványosság narrációja
Az ünnepség forgatókönyvében politikai áthallások is megjelentek, a szöveget papíron is kiosztották a nézőknek.


Az augusztus 20-i budapesti tűzijáték idén is hatalmas látványosság volt, amelyet Európa legnagyobbjaként hirdettek meg. Az ünnepi program bruttó 3,6 milliárd forintba került.

2019 óta a műsor része a történetmesélés is, idén azonban a narrációban egy aktuálpolitikai üzenet is megjelent.

Az M1 Híradó közvetítésében a 15. perc 33. másodpercnél hangzott el az a rész, amely Orseolo Péterről szólt. A szöveget a helyszínen papíron is kiosztották a közönségnek, írta a Népszava.

A narrátor arról beszélt, hogy István király halála után az ország belviszályok és testvérharcok színterévé vált.

A trónra Orseolo Péter került, akinek dölyfössége és felfuvalkodottsága sok szenvedést okozott. A narráció szerint tanácsait idegenek súgták, ezért a magyarok elűzték.

Később azonban az áruló Péter idegen sereggel tért vissza, és egy aranyozott lándzsa képében átadta a német-római császárnak Magyarország királyságát. A történet úgy folytatódott, hogy ami addig szabadság volt, rabsággá torzult, a béke megbomlott, majd amikor a magyarok megelégelték a rabságot, Pétert elkergették és megvakították - szólt az ünnepi sztori.

Közvetlenül ezután Richard Wagner világhírű darabja, A walkürök lovaglása csendült fel a tűzijáték alatt.

Orseolo Pétert valójában I. István király nevezte ki örökösének.

Kétszer uralkodott: 1038 és 1041, valamint 1044 és 1046 között. Ő tette Magyarországot a Német-római Birodalom hűbéresévé, ami későbbi császári és más hasonló követelések alapja lett.

Az Orseolo Péterről szóló epizód párhuzamba állítható azzal, hogy a Fidesz és az Orbán-kormány politikusai másfél éve rendszeresen azt mondják: Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke elárulja Magyarországot a brüsszeli elit kedvéért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Sulyok Tamás törölte az „orosz” szót a munkácsi rakétatámadásról írt reggeli posztjából
A munkácsi támadásról szóló bejegyzésben először orosz rakétatámadás állt, de ezt később módosította a köztársasági elnök. Török Gábor szerint létezik a digitális analfabétizmus.


Ahogy már hírt adtuk róla, csütörtök hajnalban Munkácson, a magyar határtól mindössze 30 kilométerre egy elektronikai gyárat ért robotrepülőgép-találat. A helyszínen tűz ütött ki, amely reggelre is lángolt. A támadásban legalább 12 ember megsérült, közülük ötöt kórházban ápolnak.

Sulyok Tamás köztársasági elnök reggel a Facebookon fejezte ki együttérzését a sérülteknek. Bejegyzésében hangsúlyozta, hogy az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi lezárása mindannyiunk érdeke. „Bízom abban, hogy a háborúzó felek képesek ezt belátni, és a nemzetközi diplomáciai erőfeszítéseknek köszönhetően hamarosan pontot tesznek ennek az embertelen és értelmetlen vérontásnak a végére” – írta.

A köztársasági elnök posztja azonban rövid időn belül módosult.

A Facebook-poszt előzményei szerint a 8:35-kor megjelent szövegben még az „orosz rakétatámadás” kifejezés szerepelt, ám a 9:33-kor frissített változatban már csak „rakétatámadás” olvasható.

A történtekre Török Gábor politikai elemző is reagált.

„Egy újabb gyöngyszem, amely megmutatja, hogy a politikai mellett a digitális analfabétizmus is létezhet.

Amit kiveszel a szövegből, nyilván az lesz a legérdekesebb és a legárulkodóbb” – fogalmazott.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET: