SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Egymilliárdot érő luxusotthona van a Nagy Ő-nek, most ti is megnézhetitek

A Tények kameráját engedte be Jákob Zoltán az új luxuslakásába. Lehet ámulni-bámulni.
Fotó: TV2 - szmo.hu
2023. február 02.


Link másolása

Tegnap derült ki, hogy A Nagy Ő idei évadában Jákob Zoltán lesz az, akinek a kegyeiért versenyezhetnek a jelentkezők. A milliárdos a Tényeknek mutatta meg új luxuslakását, amit több mint egymilliárd forintért vett Budapest belvárosában.

A közel 200 négyzetméteres ingatlanhoz három hálószoba, három fürdőszoba, nappali, konyha, két terasz (az egyiken jakuzzival) és egy fitneszsarok is járt. A lakást Jákob egyedileg gyártott bútorokkal rendezte be. Van, ami márványból készült, és olyan is, ami kígyóbőrből. A bejárati ajtó ujjlenyomatolvasóval nyílik, az okosotthonban a világítást, a fűtést és a függönyök állását is egy tablettel lehet irányítani.

A milliárdos az utazásai során látott hasonló megoldásokat, összesen egyébként több mint húsz lakása van, és a három gyerekének is építtetett egy-egy házat. Azt mondta, most először érzi magát otthon, és reméli, élete végéig ide térhet majd haza.

A Crystal Nails alapító-tulajdonosának vagyonát 43 milliárd forintra becsülik, ezzel jelenleg ő az ország 37. leggazdagabb embere.

„A szerelemben szerencsés vagyok, főleg azért, mert könnyen szerelembe esek, ami nem egy pozitív tulajdonság, de amikor benne vagyok, akkor mindent beleadok, és nagyon jó szokott lenni. Nyilván ebből következik az is, hogy volt már több. Amikor vége van, akkor nem azt gondolom, hogy az egész rossz volt, hanem a jó részeket mindig értékelem, és azt őrzöm meg magamban” – fejtette ki Jákob a Tények Plussznak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Gyászol a Forrest Gump Dan hadnagya – Gary Sinise fia 33 évesen halt meg
A színész fiánál először 2018 augusztusában diagnosztizáltak rákot. Ezek után 5 és fél éven át küzdött a súlyos betegséggel.

Link másolása

Meghalt Gary Sinise, a Forrest Gump és a CSI: New York-i helyszínelők sztárjának fia. McCanna Anthony “Mac” Sinise 33 éves korában rákban hunyt el – írja a PageSix. A halálhírt édesapja jelentette be kedden.

A fiatal Mac Sinise zenészként volt ismert, chordoma nevű csontdaganattal küzdött. Gary Sinise így emlékezett meg a fiáról az Instgram-oldalán.

Macnél először 2018 augusztusában diagnosztizáltak rákot, majd 5 és fél éven át küzdött a súlyos betegséggel. A zenész idén január 5-én hunyt el.

„Teljesen összetört a szívünk, megpróbáltuk a tőlünk telhető legjobban kezelni a helyzetet. Szülőként nagyon nehéz elveszíteni egy gyermeket. Együtt vagyok mindazokkal, akik hasonló veszteséget szenvedtek el, és mindenkivel, aki elvesztette a szeretett rokonát”

– írta Gary Sinise a közösségi oldalán.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Kiderült, hogy Zacher Gábornak miért kellett elhagynia a baleseti sebészetet
Zachernek olyan allergiája van, amivel képtelenség sebészként együtt dolgozni. Egy balettelőadásnak köszönheti, hogy toxikológus lett.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. február 28.


Link másolása

Egy szokatlan allergia miatt kényszerült a baleseti sebészet elhagyására Zacher Gábor, vette észre a Blikk a Klubrádió toxikológussal készített beszélgetésében.

„Az nagy törés volt az életemben, hiszen tíz évig dolgoztam a baleseti sebészeten, imádtam a vért, a verejtéket, a könnyeket. Imádtam bejárni, operálni, asszisztálni. Ez volt az életem” – mondta Zacher, akiről kiderült, hogy gumiallergiás, ezért képtelen gumikesztyűt viselni.

„Tele lettem pöttyökkel, aztán ezek egybefolytak, felülfertőződtek. Kijártam a szakrendelőbe dolgozni, és nem jártam a műtőbe, ami nagyon nem volt jó” - folytatta a toxiklógus, aki egy idő után belátta, hogy ez nem mehet így tovább.

Végül egy balettelőadáson futott össze egyik régi kollégájával, aki az Erzsébet Kórház toxikológiáján ajánlott neki állást,. Zacher Gábor ezt gondolkodás nélkül elfogadott, és azóta sem bánta meg.

A teljes beszélgetést itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Tóth Andi: Felfoghatatlan, hogy valaki konkrétan leírja, hogy 55 kilónak kéne lennem
Az énekesnő egy videóban akadt ki az alakját kritizálókra. Szerinte ideje lenne abbahagyni ezeket a szigorú megmondásokat.

Link másolása

Egy korlátozott ideig elérhető Instagram-sztoriban reagált az alakjára tett megjegyzésekre Tóth Andi, vette észre a 24.hu. Az énekesnőt azután kezdték ki, hogy nemrég olyan fotókat posztolt, amiken kilóg a hasa.

„Sokat beszéltem már arról, hogy gyűlölöm, utálom, ha valaki kérdés nélkül tök természetesnek veszi, hogy másnak a testéről beszélgessen. Az jutott eszembe, ahogy olvasgattam ezeket, hogy mi mindent csinálnék azokkal, akik megmondják, hogy kéne kinéznie a lányomnak” – mondta az énekesnő.

Szerinte sokan ilyenkor azzal védekeznek, hogy csak a véleményüket írták le, pedig azt csak „akkor illik adni, ha kérdezték”.

„Szörnyű világot élünk, nagyon sok elképzelés alapján, hogy egy nőnek vagy férfinak hogyan kell kinéznie, hogyan kell viselkednie, mit kell tűrnie… És tök nehéz boldogan élni, ezeket nem figyelembe venni. Én is nagyon sokszor figyelembe vettem vagy követtem ezeket, de az már egyszerűen felfoghatatlan, hogy valaki konkrétan leírja, hogy »Andi, neked 55 kilónak kéne lenned«. Ez melyik könyvben van? Ilyet nem csinálunk! Miért kéne nekem annyinak lennem? Mi van, ha hatvan vagyok, mi van, ha ötven vagyok? Mi ezzel a probléma? És emiatt miért rosszabb a te napod?”

Tóth Andi azt is elmondta, hogy nem maga miatt mondta el mindezt, mert ő már próbál nem figyelni a kommentekre. Szerinte nincs fontosabb az egészségnél, de ideje abbahagyni „ezt a szigorú megmondást, hogy egy bizonyos kiló felett valaki kövér, vagy alatta már sovány, gebe, csont a kutyáknak… Alapból: ki nem szarja le, hogy neked mi tetszik, kedves kommentelő?”.

„Ne ítélkezz más teste felett, mert az nem a tied!” - mondta a videó végén az énekesnő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Dobj el mindent! Nyáron jön a várva várt ValóVilág 12!
Már jelentkezni is lehet a valóságshow új évadába. A nyertes több évi bérét viheti haza – ígérik.

Link másolása

Az RTL szerda délelőtt közleményben jelentette be, hogy idén nyáron új évaddal jön a ValóVilág, amire már elkezdődött a jelentkezés is. Ezt írják:

A ValóVilág (gyártó: Paprika Studios) előző évadainak győztesei már megvalósították az álmaikat. A hamarosan induló valóságshow 12. szériájába jelentkezők is lehetőséget kapnak erre, hiszen Magyarország elsőszámú „luxusbörtöne” ismét várja lakóit, akik egy életre szóló kalanddal gazdagodhatnak idén nyáron. A leendő villalakók közül a legjobb több évi bérét viheti haza nyereményként.

A ValóVilág 11. szériája tavaly márciusban ért véget, az évadot Karnics Krisztina, azaz VV Kriszti nyerte meg.

(Via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET: