KULT
A Rovatból

„Egy afganisztáni menekültről szóló filmmel nehéz felvenni a versenyt”, mondja Bergendy Péter, a Post Mortem rendezője

Az első magyar horrorfilm rendezőjével beszélgettünk arról, hogy lehet színvonalas filmet készíteni egy amerikai produckció büdzséjének töredékéből, kérdeztük az oscar-esélyekről és arról is, hogy miért pont kísértetfilmet forgatott.

Link másolása

Magyarország a Post Mortemet nevezte az Oscar-díjra. A filmről írt kritikánkat itt olvashatod. Bergendy Péter rendezővel a bemuató után beszélgettünk.

– Mi volt előbb? A szándék, hogy legyen magyar horrorfilm, vagy az ötlet?

– A horrorfilmek mindig is közel álltak hozzám. Már gyerekkoromban is láttam horrorfilmeket Super 8-as verzióban. Később, pszichológusként is horrorfilmekkel foglalkoztam.

Aztán egy ideig háttérbe szorultak, de A vizsga és a Trezor után elgondolkoztam, mit kéne csinálni. Akkor jutott eszembe, hogy vissza kéne térni a horror műfajához.

Az ötlet egyébként onnan jött, hogy egyszer, télen, a szentendrei skanzenben kerestünk forgatási helyszíneket, és rájöttünk, milyen nagyszerű helyszín, mert télen zárva van. Nyugodtan lehet forgatni.

Ekkor gondoltunk arra, hogy egy magyar, falusi környezetben játszódó horrorfilmet kellene csinálni.

– Ha az ember azt hallja, hogy „magyar” horrorfilm, óhatatlanul vegyes érzések vannak benne. Sokszor előfordul, hogy amikor egy külföldön népszerű dolognak megcsináljuk a magyar változatát, akkor valami erőltetett, gagyi dolog lesz belőle – kicsit, mint a magyar narancs. De ez tényleg egy hiteles, ízig-vérig magyar történet, hiszen amiről szól, az a történelmünk része volt.

– Nem véletlenül ebbe a korba helyeztük a történetünket. Az első világháború utáni időszak a magyar történelem egyik legsúlyosabb traumája.

Aztán gondolkoztunk, mi legyen a sztori. Azt vettem észre, hogy a post mortem fotózás mindenkinek megbizsergeti a fantáziáját. Érdemes lenne egy horrorba beletenni, korábban nem nagyon volt ilyen.

A kísértettörténet pedig onnan jött, hogy a magam részéről nem nagyon félek a horrorfilmektől, de a kísértettörténetektől igen, és ehhez illik is a halott fotózás témája.

– A post mortem fotózás Magyarországon is szokás volt? Angliáról hallottam, de Magyarország kapcsán még nem találkoztam vele.

– Egész Európában készültek ilyen fotók. Abban az időben az emberek nem nagyon engedhették meg magukat, hogy lefotóztassák magukat, mert sokba került. Ezért az életük fontos pillanataira tartogatták a fotózást.

A post mortem fotókon ugyebár a halottakat örökítették meg szeretteik körében. A legtöbb ilyen fotó egyébként gyerekekről készült. Az ő emléküket próbálták így megörökíteni.

Magyarországon a tipikus post mortem fotózás nem hiszem, hogy elterjedt volt, de azért ugyanúgy itt is készültek fotók halottakról.

– Akkor talán ezért lett a főszereplő, Tomás, német? Hogy külföldről elhozza Magyarországra ezt a divatot?

– Ennek meglehetősen racionális oka van. Amikor elkezdtük a történetet fejleszteni, az akkori producerünk – akivel aztán elváltak útjaink – javasolta, hogy rakjunk bele egy külföldi karaktert, mert talán segítené a film külföldi eladását. Aztán sok minden megváltozott, de azt megtartottuk, hogy a főhős legyen német.

– Nem vagyok kimondottan horror rajongó, a jó filmeket szeretem, amik között akad horror is, mint például Az ördögűző. A legtöbb horrorfilmen általában nevetni szoktam, mert annyira kiszámíthatóak.

A Post Mortemben viszont sokszor azt érzetem, hogy a horrorok szabályai szerint itt mindjárt történni fog valami, de mégsem akkor jött az ijesztés, hanem amikor nem is számítottam rá.

– Próbáltam a filmet a saját horrorfilmnézői elvárásaim szerint megcsinálni. Teljesen tudatosan építettük fel az egyes jeleneteket, és mutogatunk olyan dolgokat, hogy na, talán innen kéne majd támadnia annak a kísértetnek, de aztán mégsem onnan támadunk. Én ezeket nagyon bírom.

Illetve úgy érzem, a halálesetek is elég kreatívak.

Igyekeztünk nem szokványos elemeket belerakni, amiktől más lesz, mint a többi kísértetfilm.

– A munka során próbált megidézni nagy példaképeket?

Az ördögűző nekem is nagy kedvencem, vagy például a Halloween. A hatásokat, vagy a hangulatukat tekintve ezek mindenképp hatottak a mi filmünkre is.

– Nyilván meghatározó, hogy egészen más dimenziókban dolgoztak, mint az amerikai filmesek. Ennek ellenére a film szerintem bárhol megállná a helyét. Hogy sikerült kipótolni a hiányosságokat?

– Lelkesedéssel. Ennek a filmnek a költségvetése egy átlagos, alacsony költségvetésű amerikai horrorfilm büdzséjének a fele.

Amiben nincsenek trükkök, mai történet, nincsenek díszletek, néhány szereplős. Mi pedig csináltunk egy kosztümös filmet, sok szereplővel, jelmezekkel, bonyolult trükkökkel.

Amikor nekiálltunk a filmnek, tudtuk mennyi pénzünk van rá. Tudtuk, hogy a dupláját is simán el tudnánk költeni, de el kellett dönteni, hogy megcsináljuk annyiért, vagy lemondunk róla.

Úgy döntöttünk, hogy igen, megcsináljuk. A stábtagok lelkesedése, hozzáállása segített, hogy el tudjunk készíteni egy amerikai minőségű filmet.

Ha ez a film Amerikában készül, akár a tízszeresébe is kerülhetett volna.

– Azt olvastam egy korábbi interjúban, hogy a halottakat táncosok alakították.

– Arra nem volt pénzünk, hogy bábukat gyártassunk, méreg drága lett volna. A rendezőasszisztensem, György Csilla ötlete volt, hogy a halottak eljátszására kérjünk meg táncosokat, nekik van olyan testtudatuk és test koordinációjuk, hogy képesek legyenek mozdulatlanok maradni.

Természetesen a háttérbe kifektetett hullák között voltak bábok, de a fényképezett halottak közül egy kivételével mind táncos volt.

Nagyon jó karaktereket találtunk, és nagyon lelkesen vettek részt a munkában. Ettől függetlenül, az utómunka során számítógéppel bele kellett még nyúlnunk, például a szemek mozgása miatt. Ugyanis ha valakinek elmozdítjuk a fejét, a szeme reflex szerűen mozogni kezd.

– Nekem kicsit az Egyenesen át is eszembe jutott, az átjárás a halottak világába…

– A horrorfilmek egyik alapkérdése, hogy mi van a halál után. A mi filmünk is erre játszik rá, egy halál közeli állapotba kerülünk. A Post Mortem nem feltétlenül akar magyarázatot adni minderre, de egyfajta szimbolikus nyelvvel talán mégiscsak közelebb visz minket a halál feldolgozásához.

– Adja magát a kérdés: Ön hisz a kísértetekben, vagy akár a túlvilágban?

– Azt mondom, hogy „is”: Ez hangulat kérdése is. Az biztos, hogy létezik valami természetfeletti dolog, ami lehet, hogy az emberből, a tudattalanjából jön, vagy a kollektív, közös tudattalanunkból, ha jungi nézőpontból szeretnénk a kérdést megközelíteni.

Valami létezik, amikor összeállnak a dolgok, amikor véletlen egybeesések történnek, ami lehet akár üzenet a túlvilágról, vagy a tudattalanunkból.

De azt hiszem, ez egy emberi dolog, az ember sajátja az, hogy van valami természetfeletti benne.

– Vannak különféle szellem típusok. Démonok, kopogó szellemek, üvöltő szellemek… A Post Mortemben meghatározták tudatosan, hogy a „mi” szellemeink micsodák?

– Próbáltuk ötvözni. Vannak úgy nevezett poltergeist jelenségek a filmben, de vannak megtestesülések is, amikor a kísértetek megjelennek a szereplők között. Vagy például a prekogníció jelensége is szerepel, amikor egy jövőbeli eseményt vetítenek előre.

Ezt elég tudatosan végig vittük a filmben. Nem feltétlenül kell a nézőnek megértenie, de nekünk, a film belsőlogikájához elengedhetetlen volt, hogy felfűzzük a kísértetjelenségeket egy ilyen szálra.

– A színészekkel mennyire kell megbeszélni, hogy mi miért történik?

– Van, amit megbeszéltünk, hogy ez ezért és ezért van, de van olyan is, amit csak forgatás közben, vagy akár a vágóasztalon rakunk össze, hogy mi miből következik. A filmforgatás, egy dinamikus folyamat, az alkotás a vágóasztalon válik kerek egésszé.

– Mennyire okoz nehézséget a színészeknek az, hogy olyan kísértetekkel kell hadakozniuk, akik ott sincsenek, hiszen csak utómunkában kerülnek oda?

– Minden színésznek nagy feladat olyan színészekkel játszani, akiket nem lát. Ugyanakkor, ma már a filmek többségében olyan számítógépes trükkök vannak, hogy a mai színészeknek erre fel kell készülniük.

Szerencsére profi színészeink voltak, és megbíztak bennem. Tehát ha valakinek azt mondtam, hogy félj jobban, mert itt valami ijesztő fog történni, akkor próbálta kihozni magából.

– A Post Mortemet nevezi Magyarország az Oscar-díjra. Ezt kik és mi alapján döntik el?

– Ez a Nemzeti Filmintézet hatásköre. Van egy döntőbizottság, ők választják ki, hogy az adott évben bemutatott filmek közül melyik mehet az Oscarra.

Ennek nagyon pontos szabályai vannak, például fontos szempont, hogy mennyit beszélnek benne magyarul. Meg kellett mérnünk, hogy mennyi dialógus szerepel a filmben – összesen 17 percet beszélnek a közel két órás filmből –, és hogy ebben a 17 percben mennyi a magyar szöveg.

Az is fontos, hogy minőségi film legyen. Olyan, ami Amerikában tetszést arathat. A Post Mortemnek van eleje, közepe és vége, tehát klasszikus dramaturgiát követ, mint az amerikai filmek szoktak.

Az sem árt, ha van valami társadalmi tartalma.

A Post Mortemben az allegória szintjén a magyarságról, a magyar történelemről beszélünk.

Az más kérdés, hogy nem biztos, hogy ezt egy hollywoodi fodrász érteni fogja…

– A statisztikák alapján mik az esélyei egy horrornak?

– Tény és való, hogy nem túl sok horror film kapott eddig Oscart.

– És ha igen, akkor is inkább az effektek, maszk, esetleg a hang...

–Igen, bár most a Tűnj el megkapta a legjobb forgatókönyvért járó díjat.

Meglátjuk. Szerencsére Amerikában a horror nem számít elátkozott műfajnak, emiatt nincs hátrányban a filmünk. De például egy afganisztáni menekültről szóló filmmel nehéz felvenni a versenyt.

A nemzetközi film kategóriában különösen szeretik a kurrens politikai és társadalmi problémákat feldolgozó alkotásokat.

– Az viszont bizakodással tölt el, hogy a film nagyon szépen szerepel a különböző fesztiválokon.

– 28 fesztiválra jutott el a film, és összesen 23 díjat nyert. Ebben benne van az a négy Magyar Mozgókép Díj, amit nyáron kaptunk. 18 versenyprogramban szerepeltünk, ami nagyon nagy szó. Ezek elsősorban európai fantasztikus, horror és science-fiction filmfesztiválok.

Amerikában Torontóban szerepeltünk, ahonnan 10 díjat hoztunk el, ez is azt mutatja, hogy Amerikában a filmünk nyitott kapukat dönget.

– Mennyi ideig tartott, hogy ez a film elkészülhessen?

– Nyolc év. 2012 nyarán adtuk be a történetet kreatív partneremmel, Hellebrandt Gáborral a tervet egy közönségfilmes pályázatra. Akkor indult a fejlesztés, és 8 év alatt elkészült. 2018 november-december és 2019 január-februárjában volt a forgatás.

– Hogyan tovább?

– Sok új ötlet van, de konkrétum egyelőre nincs. A film Torontóban kapott egy olyan díjat a közönségtől, ami arról szól, hogy ennek a filmnek szeretnék látni a folytatását. Úgyhogy ez is felmerült, van is ötletünk a második részre, izgalmas lenne egy kísértettörténet a 20-as évek magyar kisvárosában.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„A bicskei áldozatok elnézést kértek, végre, Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól” – Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiával jelentkezett
Teli van erős utalásokkal a humorista legújabb videója, amiben körülmetélik Gyöngyösi Mártont, és Karácsony Gergely is férfivá műtteti magát.

Link másolása

A régi idők Híradójának paródiájával jelentkezett Bödőcs Tibor. Az alig ötperces szösszenetben számos közéleti eseményt figurázott ki a népszerű humorista.

A humor azonban sok helyütt maró társadalomkritikát rejtett: szóba került többek között, hogy Szijjártó Péter Szergej Lavrovval együtt nevette ki az orosz börtönben meghalt Alekszej Navalnij nyitott koporsóját, hogy Orbán Viktor megtanította cipőfűzőt kötni Donald Trumpot vagy hogy a bicskei gyerekotthon áldozatai bocsánatot kértek – végre – Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól.

Ezen kívül a Vágó István-klón Bödőcs „beszámolt” arról is, hogy az amerikai nagykövetségen körülmetélték Gyöngyösi Mártont, hogy Magyar Péter eltávolíttatja Schmidt Mária-tetoválását a válláról, és megtudhattuk, hogy Karácsony Gergely férfivá műtteti magát.

A rövid videó végén, mintegy bónuszként, értesülhettünk a legújabb Rákay Philip-filmről is – ezúttal igen meglepő stílusban.

Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiája


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
95 éves lenne Audrey Hepburn, aki előre tudta, hogy meg fog halni
Az ikonikus angol-holland származású színésznő 1929-ben született és 1993-ban halt meg egy hospice házban. Kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Link másolása

Idén ünnepelné 95. születésnapját Audrey Hepburn, melynek apropóján a Blikk képgalériát közölt a híres színésznőről.

Audrey Hepburn sikeres modell is lehetett volna, ha fiatal nem happolják el a filmes szakemberek. Pályája elején modellkedésből és táncos szerepekből keresett pénzt, de 1948-ban kapta meg az első szerepét a Nederlands in zeven lessen című filmben.

Az '50-es években Angliában dolgozott, ahonann az Egyesült Államokba vezetett az útja, ahol az első világraszóló sikerét a Római vakációval szerezte. 1967-ben visszavonult a filmes szakmától, ám Steven Spielberg amerikai filmrendező felkérésére elvállalta később az Örökké című film egyik szerepét.

1992-ben derült ki, hogy vastagbélrákkal küzd. A diagnózist követően megműtötték, kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Egy hospice házban halt meg 1993. január 20-án.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Az év legjobb sorozata, csak a legerősebb idegzetűeknek – A Szarvasbébi való életbeli szereplői is megszenvedték a történetüket
Ha van kedved egy kis önsanyargatásra, és bírod a lelki zsarolást, a Szarvasbébi a te sorozatod lesz! Miután megnéztem a Netflix legújabb dobását, kellett egy kis idő, mire össze tudtam foglalni a gondolataimat.

Link másolása

Ez meg mi volt? Gondolhatná mindenki, miután végig nézi a Szarvasbébit. Sokan már a címét se tudják hova tenni, egy nagy kérdőjel a sorozat.

Amikor utánaolvastam az interneten, mindenhol azt írták, hogy ez a sorozat fájni fog.

De nem úgy, ahogy egy rossz sorozat tud fájni. Hanem egy erős gyomros, amit csak egy igazán kiemelkedő alkotás tud adni.

Nagyon kellemetlen nézni a Szarvasbébit, de hajtja a nézőt a katasztrófaturizmus. Tipikus „ennél rosszabb már nem jöhet”, aztán kapjuk a gyomrosokat sorban, mígnem a földön heverünk, de mégis megnézzük a következő részt. Nagyon fura, de nem tudom autentikusan leírni, milyen érzés a sorozatot végig ülni, bárhogy is próbálom, ezt bizony látni kell.

Miről is szól a Szarvasbébi? Egyáltalán mi ez a cím?

Richard Gadd skót humorista a 2019-es edinburgh-i Festival Fringe-en adta elő a Szarvasbébi című műsorát, ami saját életéről szólt. Arról, hogy hogyan próbált betörni a showbizniszbe, majd végül hogyan lett szinte emberi roncs. Ezt a műsort a Netflix megvette, és sorozat formájában feldolgozta. Richard Gadd maradt az író, az alkotó és a főszereplő. Megváltoztatták a neveket, de csak azért, hogy a valódi szereplők identitását védjék. A Szarvasbébi nem finomkodik, Gadd minden rossz döntése szinte szűrő nélkül bekerült a forgatókönyvbe úgy, hogy közben narrálja a cselekményt, tehát még mögé is látunk, mit miért csinál szerencsétlen főszereplőnk.

Donny Dunn (Richard Gadd) kitartó, de sikertelen humorista. Csaposként dolgozik egy bárban, ahova betéved Martha Scott (Jessica Gunning). A túlsúlyos, nem túl ápolt, alacsony brit nő pityeregve lép oda a csaposhoz, ám amikor Donny megkérdezi mit szeretne, azt válaszolja Martha, hogy nincs pénze. Donny meghívja egy csésze teára. Ez az apró gesztus nem várt következményekkel fog járni Donny életében. Martha innentől fogva rátapad, mint egy kullancs, minden nap bejár a kocsmába, főszereplőnk pedig meghívja egy diétás kólára, mert bár Martha azt hazudja, hogy gazdag, sosincs pénze.

A csaposnak jó érzés, hogy végre valakinek fontos, mert éppen a padlón van az élete.

Amit még nem tud Donny ekkor, hogy mindig van lejjebb. Martha megszerzi Donny e-mail címét a humorista weboldaláról, és innentől kegyetlenül elkezdi zaklatni. De ő nem csinál semmit, nem jelenti a rendőrségen, csak hagyja, hogy a nő a bőre alá másszon, hiszen addig sem üres az élete. Nem írok sokat, de elég annyi, hogy egy folyamatos lejtmenetnek leszünk tanúi, aminek a végeredménye a Szarvasbébi. Ami nem más, mint a becenév, amit Martha ad Donnynak, a nagy, szomorú szemei miatt.

A legszörnyűbb a Szarvasbébiben, hogy mennyire reális, hihető és megdöbbentő. Ez akárkivel megtörténhet, és meg is történik nap-mint-nap. Minden, amin Donny keresztülmegy, érthető, logikus és teljesen megbabonázó. Tényleg jönnek azok az információk, amiket nem ad ki magáról az ember, főszereplőnk mégis elmondja a nézőknek, sőt belső monológokkal meg is magyarázza őket.

Közelről, szinte barátként tekintünk szegény Donnyra, látjuk azt az elképesztő utat, amit a hét rész alatt bejár.

A legmorbidabb az egészben, hogy ennek a zaklatásról szóló szörnyű történetnek az lett a vége, hogy a sorozat rajongói felkutatták az igazi embereket, akiket álnéven játszottak a színészek, és kegyetlenül elkezdték zaklatni őket... Ilyen volt például az „igazi Martha” esete, a beteg nőt elkezdték kegyetlenül online inzultálni a nézők. Richard Gaddnek kellett rászólnia a saját rajongóira, hogy mennyire képmutató a viselkedésük. Ezzel be is zárunk egy teljes kört.

Ahogy haladnak előre az epizódok, egyre rosszabb dolgok történnek Donnyval, és mégsem lehet leállni a sorozattal. Bámulatosan rossz döntések szemtanúi lehetünk, amiket ennyire rosszul kezelni ámulatba ejtő. Ilyet tényleg nem lehet kitalálni.

A súlyosan beteg elme és erősen labilis lelki problémákkal küzdő humortalan komikus párbaja eddig az év legjobb olyan sorozata, aminek a közelébe se szeretnék menni többet.

Nézni, ahogy a két sérült lélek függ egymástól, igazi katasztrófaturizmus. Engem a negyedik rész teljesen kiütött. Nagyon fontos, erősen 18+-os a sorozat, és nem azért, mert annyira grafikus a megjelenítés, hanem mert ez egy érett, kegyetlenül lélekromboló sorozat.

A színészek 100%-ot beleadnak, ami nem csoda, Gadd gyakorlatilag Donny, csak más néven. Jessica Gunning néha szánalomra méltó, máskor irritáló, de van, amikor egyenesen ijesztő az alacsony, pufi, középkorú hölgy. Nava Mau alakítja főszereplőnk transznemű barátnőjét pár rész erejéig, Terit, aki az egyetlen fény az életében. A többi színész pedig tökéletesen játszik Donny és Martha párbaja alá.

Kiemelendő még Mark Lewis Jones, mint Donny apja. A skót karakterszínész minden pillanata aranyat ér.

Eljutottunk a lezárásig. Nem tudom, mi a helyes ajánlás a Szarvasbébi esetében. Mert ezt mindenkinek látnia kéne, de pontosan tudom, hogy az emberek többsége ki fog borulni tőle. Aki nyitott egy kis önsanyargatásra, annak tudom ajánlani a sorozatot. Tényleg az év egyik legjobb szériája, amit azért kevés embernek ajánlok tiszta szívből. A Szarvasbébi megtekinthető a Netflix kínálatában.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Két órából egy érdekes, egy kínzás. Megéri? Az elátkozott Queen Mary kritika
Az elátkozott Queen Mary nem más, mint egy ügyesen összerakott zagyvaság. Hangulatos, gyönyörű, de értelmetlenül túlbonyolított horror próbálkozás.

Link másolása

A Queen Mary olyan, mintha egy erőltetett, izzadságszagú Netflix horrort néznénk. Egy szerencséje van: az alkotók komolyan gondolták és kemény munkát fektettek bele. Nem tudom, hogyan lehetne leírni Az elátkozott Queen Mary-t úgy, hogy átadjam a tapasztalataimat.

Kerek egész képet, ugyanis nem tudok írni, akkora összevisszaság az egész.

Kár érte, se a színészek, se a filmes szakemberek nem tehetnek róla, egészen máshol csúszhatott el ez a történet.

A kezdés meglepően impozáns. 1938-ban járunk egy halloween-i estélyen egy hajó fedélzetén, amely épp az új világba tart Angliából. Egy furcsa családot követünk az első osztálynak fenntartott étteremben, akikkel valami nem stimmel.

Apuka erőszakosnak tűnik, anyuka babonásnak, a gyermek pedig nem bír magával.

A párbeszédekből hamar össze lehet tenni, hogy ők bizony nem az első osztályra valók, de Halloween-re hivatkozva, álruhában sikerül elvegyülniük a gazdagok között. Természetesen lebuknak és baj-bajt követ, majd az egész egy vérengzésbe fullad.

Aztán gyors váltás és egy másik családot kezdünk el követni a jelenben, Anne (Alice Eve), Patrick (Joel Fry) és gyermekük Lukas (Lenny Rush) személyében. Szépen lassan, nem túl szájbarágósan kiderül, hogy ők mit keresnek a már szórakoztató központként működő, Los Angelesben végleg kikötött Queen Mary-n.

Valami nem stimmel az egész hajóval, egyszerre túl steril és zavaróan mocskos.

A kapitány, Bittner (Dorian Lough) is gyanúsan viselkedik, mintha titkolna valamit. Mondani sem kell, hogy a két történetszál egyszerre folyik egymás mellett, felváltva váltakozik, majd egyszer csak összefonódnak.

Nem fogok spoilerezni, mert nem is igazán tudnék. Hangulatos indításból viszonylag gyorsan elérkezünk az unalmas tucathorrorok világába. Maga a helyszín már megért volna egy értelmesebb filmet. Az atmoszféra tapintható, mind a jelen mocska és felületes sterilsége, mind a ’30-as évek elegáns nyomora. A képi világ zseniális, a vágások néha ámulatba ejtőek, a gyönyörű képekkel társulva.

Isaac Bauman operatőr képei magukért beszélnek. A kivégzések brutalitása ritkán látott moziban X karika nélkül. Nem ezen fog múlni a siker.

A kosztümök, a maszkok, a díszletek és még a CGI is rendben van, az alacsony költségvetés ellenére. Alice Eve, Joel Fry és a többi színész is jó. Ami biztos, hogy nem ezen a brigádon csúszott el a dolog. A forgatókönyvíró és a rendező azonban egyest érdemelnek - köszönjük leülhetnek.

Sokat segíthetett, hogy tényleg mindent próbáltak helyszínen felvenni, a Queen Mary hajón forgathatott a stáb, sőt még egy 3D-s szkennelést is végeztek az egész hajón, így szabadon mozoghatott az operatőr a szűk térben, digitálisan. Érdekes technológia ügyes felhasználása. Akkor mi a gond az egésszel, hogy nem úgy hivatkozom rá, hogy az év egyik legjobb horrorja? Egyszerű: ősbutaság az egész film. Nem csak unalmas, nem ijesztő, de még értelmetlen, logikátlan és zavaróan buta karakterekkel van tele.

Ennyire gyenge forgatókönyvet régen láttam. Mintha mesterséges intelligenciával írták volna,

azzal a leírással, hogy „robot csinálj nekem egy látványos, brutális horrorfilmet, naaaaagy csavarral a végén.” Hát nem jött össze, se izgalmas, se érdekes nem lett a végeredmény. Azon kívül, hogy szép és mozog a kép, sok köze nincs egy koherens történethez.

Itt senki se úgy viselkedik, mint egy élő ember. A gyilkos áldozatai megköszörülik a torkukat, miközben a kegyetlen tettes véres fejszéje még egy fejbúbban van. Aztán elkezdenek elfutni egy zsákutcába négyen! Tényleg mélységesen felháborító, hogy ezzel valaki pénzt szeretett volna szerezni. A forgatókönyvírók között nem meglepő, hogy az első filmes Stephen Oliverrel és a nem túl nagy tapasztalattal rendelkező Gary Shorreal találkozunk. Egyébként Shore rendezte is a filmet elég, ha ehhez annyit teszek hozzá, hogy előző nagyjátékfilmje Az ismeretlen Drakula mérföldekkel jobb volt ennél. Pedig az nagy szó! Aki látta, az tudja.

Ami a legrosszabb az egészben, hogy a mozi annyira szép, amennyire egy horrorfilm képes rá.

Még a felúszó feliratok, a stáblista elrendezése és a főcím is művészire sikerült. Valószínűleg itt ment félre: volt egy remek ötlet, de nem volt elég tartalom egy egész estés filmhez, ezért tóldották-fóltozták és addig csavarták művészieskedéssel, hogy a Frankenstein szörnyetege effektus történt. Lehet jobb lett volna, ha elégetik a Queen Mary-t, ahogy ezt a szörnnyel is tették. Spoiler az 1931-es Boris Karloff filmből, elnézést.

Nem ragozom tovább, rossz film a Queen Mary. Lehetett volna remek horror is, ha a forgatókönyv hozzáértő kezekben landol, vagy ha csak egy rövidfilmet készítenek az alkotók. De egy több mint kétórás misztikus kalandnál nem adott többet.

Olyan mintha megnéztük volna a Lost első és utolsó részét egymás után. Egy figyelemfelkeltő, gyönyörű, rejtélyes felvetés, ami egy kiábrándító, túlcsavart, értelmetlen badarságba csap át.

Nem ajánlom senkinek, inkább nézzetek meg mást a mozi kínálatból.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk