KÉK HÍREK
A Rovatból

Durva részletek: Uma Thurman végre elárulta, hogyan zaklatta őt Weinstein – a producer jogi lépéseket fontolgat

Bár szoros munkakapcsolatban álltak, a színésznő eddig nem szólalt meg az ügyben. Most viszont részletesen kipakolt.


Uma Thurmant sok kritika érte a Harvey Weinstein-botrány kirobbanása óta, amiért nem szólalt meg az ügyben, pedig jó néhány filmben dolgozott együtt a szexuális zaklatási ügyek sorozatával megvádolt producerrel. A színésznő azzal indokolta hallgatását, hogy azért várt a nyilatkozattal, mert nem szeretné, ha a düh beszélne belőle.

Most viszont a New York Timesnak részletesen elmesélte, miket kellett átélnie. Elmondása szerint Weinsteint első felesége, Eve oldalán ismerte meg. A producer hamar a bizalmába férkőzött, mivel nagyon elismerően beszélt róla és rengeteget dicsérte az eszéért. Ezzel a gyanakvását is sikerült elaltatnia.

Először akkor került kínos helyzetbe, amikor Párizsban a hotelszobájába hívta Harvey, hogy megbeszéljenek egy forgatókönyvet. A férfi egy szál fürdőköpenyben jelent meg, de Thurman még itt se fogott gyanút, mivel azt hitte, ez csak a producer egyedi stílusának része. "Olyannak tűnt, mint egy hóbortos nagybácsi" – fogalmazott.

Weinstein azonban egyszer csak elindult és arra kérte a színésznőt, kövesse őt. Egy szaunába mentek, pedig Thurman fekete bőrnadrágot, dzsekit és cipőt viselt, amiben nyilván nagyon melege volt. Amikor kérdőre vonta a férfit, hogy mégis mit csinálnak ott, elmondása szerint nagyon zavart lett: felugrott és egyszerűen kirohant a szaunából.

Nem sokkal később már konkrét támadásra is sor került: a londoni Savoy Hotelben voltak a Ponyvaregény 1994-es premierje után, amikor a producer szó szerint a padlóra lökte Thurmant, megpróbált rámászni, és elő akarta venni a nemi szervét is.

A színésznő végül visszaszerezte az irányítást, de a legközelebbi találkozóra már egy barátnőjével közösen ment el. Weinstein azonban valahogy mégis úgy alakította, hogy kettesben maradjanak. Ekkor Thurman közölte vele, hogy ha másokkal is azt csinálja, amit vele, akkor tönkreteszi a karrierjét, a jó hírnevét és a családját.

A jelenleg terápián lévő Weinstein szóvivője szerint a producer erre azt reagálta: lehetséges, hogy tényleg ezt mondta neki Thurman. Magyarázata szerint csak félreértette a színésznő viselkedését - azt hitte, flörtöl vele, ezért kezdett el közeledni hozzá "szerencsétlen módon". Az eset után elnézést is kért tőle.

A New York Times cikke azt is említi, hogy Thurman az egyetlen érintett színésznő, akitől Weinstein elnézést kért, és hogy valószínűleg csak Quentin Tarantino által gyakorolt nyomás hatására tette ezt meg.

Weinstein ügyvédje ugyanakkor azt is közölte, hogy védence szerint a vád többi része - tehát az, hogy fizikailag is bántalmazta Thurmant - hazugság, emiatt jogi lépéseket fontolgat.

A New York Time cikkét eredetileg az Index szemlézte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiderült: vonat elé vetette magát szerelmi bánatában Kontra György, az M1 híradósa
A szörnyű részleteket a tévés édesanyja árulta el. A tragédia Kiskunfélegyházán, Kontra György otthonának közelében történt csütörtök hajnalban.
Marton Máté - szmo.hu
2026. február 06.



Korábban megírtuk, hogy meghalt Kontra György, az M1 Híradó ismert bemondója. A Blikk úgy tudja, hogy a 45 éves televízióst csütörtök hajnalban, kiskunfélegyházi otthonához közel gázolta halálra egy vonat.

A lapnak sikerült elérnie az elhunyt édesanyját, aki a tragédiához vezető okokról is beszélt.

„Szerelmi bánata volt és ő maga választotta ezt a megoldást. Jelezte, hogy nehéz neki feldolgoznia a szakítást” – nyilatkozta a gyászoló asszony, Kontra György Istvánné, majd hozzátette: „Itt volt állandó lakása Kiskunfélegyházán és itt is, a közelben történt a baleset csütörtök hajnalban.”

A történtek miatt a rendőrség eljárást indított. A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Blikk megkeresésére azt közölte: „az ügyben a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárást indított.”

Kontra György 2015-ben kezdett a közmédiánál, az M1 csatornán a Híradó bemondójaként és a Világhíradó műsorvezetőjeként vált országosan ismertté. A Blikk szerint néhány hónapja munkahelyet váltott, és a Mathias Corvinus Collegium budapesti központjában dolgozott multimédiás csoportvezetőként. Pályafutása során korábban az egykori Sirius Rádió, majd a Kiskun és a Trió TV munkatársa is volt, 2011 és 2014 között pedig a kiskunfélegyházi Rádió Smile-nál dolgozott hírszerkesztőként és hírolvasóként.

Ha te is úgy érzed, segítségre lenne szükséged, tárcsázd a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, akár mobiltelefonról is!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Nyílt állkapocstöréssel hazaküldték a Kutyapárt passzivistáját Veszprémben, Ausztriában életmentő műtétet hajtottak végre rajta
Az aktivistát 2025. december 25-én küldték haza a magyar kórházból. A veszprémi zárójelentést napokkal később állították ki, miközben ő már az osztrák műtéten is túl volt.


Nyílt állkapocstöréssel küldték haza a veszprémi kórházból 2025. december 25-én a Kétfarkú Kutya Párt egyik passzivistáját, akin pár órával később Ausztriában életmentő műtétet hajtottak végre. Az esetről a párt a honlapján számolt be, a hírt a 24.hu szemlézte.

A történet karácsony este, 2025. december 24-én kezdődött, amikor egy családi vita során egy hozzátartozója politikai nézeteltérés miatt ököllel arcon ütötte a névtelenséget kérő aktivistát.

A veszprémi kórházban a CT-vizsgálat többszörös arccsont- és nyílt állkapocstörést igazolt, amelyre kezdetben azonnali műtétet javasoltak.

A kórház megtette a hivatalból kötelező feljelentést, a rendőrök adatokat vettek fel, tanúkat hallgattak ki, és helyszínelést is tartottak a lakásban. A sértettet éjszakára a traumatológián tartották.

„Kaptam fájdalomcsillapítót és antibiotikumot. Azt mondták, hogy reggel át leszek adva a szájsebészetre és amint lehet, elvégzik a műtétet. De ez nem történt meg” – emlékezett vissza a történtekre a sértett.

Másnap délelőtt tíz óra körül egy ápolónő közölte vele, hogy hazaengedik, és mégsem kell műteni.

Négy nappal későbbre, december 29-re hívták vissza szakorvosi konzultációra. Orvos ekkor már nem látta, és zárójelentést sem kapott.

„Miután távoztam a veszprémi kórházból, párommal autóba ültünk és elindultunk vissza Ausztriába, hogy a saját otthonunkban lábadozzak, amíg várok az orvosi vizsgálatra – ami még 4 napot jelentett volna kezelés nélkül. De már az azóta eltelt idő alatt is tovább rosszabbodott a helyzet: a duzzanat nyelési nehézségeket okozott, a fájdalom erősödött, a szájmozgás szinte lehetetlenné vált. Ezért úgy döntöttem, hogy ellátogatok a lakóhelyemhez közel eső kórházba, Bécsújhelyre egy ismételt vizsgálatra” – írta beszámolójában.

A bécsújhelyi kórházban egy újabb CT-vizsgálat után veszélyes, nyílt állkapocscsont-törést diagnosztizáltak, ami azonnali műtétet igényelt. A vizsgálatot végző orvos nem is engedte haza, mert a duzzanat a légutak elzárásával életveszélyes állapothoz vezethetett volna.

„Ezért átirányítottak egy másik kórházba, St. Pöltenbe, ugyanis aznap az volt a tartományban az ügyeletes szájsebészet. Minden leletemet és adatomat átküldték oda, hogy mire odaérek, már el tudják kezdeni a műtét előkészítését” – tette hozzá.

Másnap reggel, a betegfelvételt követő 13 órán belül meg is operálták. A beteget december 29-én engedték ki az osztrák kórházból. Pontosan ugyanezen a napon állították ki a zárójelentését Veszprémben is, amelyben az szerepelt, hogy egészen addig ott kapott ellátást, és azért engedték haza, mert nem tartották szükségesnek a műtétet.

A nyílt állkapocstörések a szájüreggel való kapcsolat miatt magas fertőzésveszéllyel járnak, a gyorsan növő duzzanat pedig a légutakat veszélyeztetheti, ami sürgősségi beavatkozást tehet szükségessé.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Saját lakása előtt lőtték meg Putyin egyik legfontosabb kémtábornokát Moszkvában
Vlagyimir Alekszejev altábornagyra, a GRU igazgatóhelyettesére egy ismeretlen fegyveres lőtte rá. A tábornokot kritikus állapotban szállították kórházba, a támadásért senki nem vállalt felelősséget.


Nyílt utcán, a saját lakása előtt lőtték meg Moszkvában az orosz katonai hírszerzés egyik legmagasabb rangú vezetőjét. Az előzetes jelentések szerint Vlagyimir Alekszejev altábornagyot egy ismeretlen fegyveres több lövéssel sebesítette meg a város északnyugati részén pénteken. A tábornokot kritikus állapotban szállították kórházba – írja a The Guardian.

Alekszejev az orosz katonai hírszerző ügynökség, a GRU igazgatóhelyettese. Kulcsfigurának tartják az ország magánkézben lévő katonai vállalatainak felügyeletében,

és azon magas rangú tisztviselők között volt, akiket Jevgenyij Prigozsinnal tárgyalni küldtek a Wagner-csoport 2023 nyarán történt rövid lázadása során. Az altábornagy emellett amerikai szankciók hatálya alatt áll a 2020-as elnökválasztásba való beavatkozás állítólagos kísérletei miatt.

Egyik fél sem vállalta a felelősséget a támadásért, de Moszkvában valószínűleg Kijevre fognak gyanakodni.

Az ukrán hírszerző ügynökségek a háború kezdete óta több tucat orosz katonatisztet és orosz tisztviselőt vettek célba, azzal vádolva őket, hogy háborús bűncselekményekben vettek részt. Kevés nyilvánosan ismert azokról a titkos hálózatokról, amelyekről úgy vélik, hogy az Oroszországon belüli és az orosz ellenőrzés alatt álló területeken elkövetett merényletek és katonai infrastruktúrák elleni támadások mögött állnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Életfogytiglanra ítéltek egy magyar szakácsot a volt párja meggyilkolása miatt Ausztriában
A salzburgi bíróság nem jogerős ítéletet hozott a magyar férfi ügyében, aki egy találkozó után közvetlen közelről lőtte fejbe az exbarátnőjét. A szakács Hollandiáig menekült, de öt nappal később elfogták egy boltban.


Nem jogerősen életfogytiglanra ítélte a salzburgi bíróság csütörtökön azt a 33 éves magyar szakácsot, aki tavaly májusban egy parkolóban fejbe lőtte 34 éves német exbarátnőjét – írja a salzburg.ORF.at.

A férfi a gyilkosság után több országon keresztül menekült, végül öt nappal később Hollandiában, egy utrechti boltban fogták el.

A férfi 2019 óta élt Ausztriában, egy Pinzgau környéki étteremben dolgozott szakácsként. Itt jött össze a német nővel 2024 elején, de ősszel már szakítottak is, miután a nő véget vetett a kapcsolatuknak. A viszonyuk ezután elmérgesedett: az áldozat még 2024-ben feljelentést tett a férfi ellen fenyegetés és vagyoni károkozás miatt, a rendőrség azonban végül megszüntette a nyomozást, mert a fenyegetést nem találták elég konkrétnak, és a károkozást sem tudták bizonyítani.

A férfi 2024 decemberében egy üzenetben azt írta a nőnek: „Megígérhetem neked, hogy rémálommá teszem az életedet.”

Tavaly májusban egy találkozót beszéltek meg Maria Almban, hogy visszaadják egymás holmijait.

Miután a parkolóban elköszöntek, a férfi egy legálisan tartott fegyverrel közvetlen közelről fejbe lőtte a nőt.

A gyilkosságnak szemtanúja is volt, az áldozat barátnője a kocsiban ült. A lövés után a férfi bérelt autóval Münchenbe hajtott, ahol felszállt egy Hollandiába tartó vonatra. Az európai célkörözési egységek együttműködésének köszönhetően fogták el Utrechtben.

A bíróság előtt a férfi mentális problémákra hivatkozott, azt állította, hogy skizofrén és hangokat hall.

A tárgyaláson azt mondta, nem emlékszik mindenre, csak arra, hogy meghúzta a ravaszt. „A fegyvert önvédelemből vettem” – jelentette ki, majd hozzátette: „Ennek nem lett volna szabad megtörténnie.” Ezzel szemben a pszichiátriai szakvélemény megállapította, hogy a férfi a gyilkosság idején beszámítható volt. A szakértő szerint egy rendkívül féltékeny és sértődékeny alkatról van szó, aki a tettét nem hirtelen felindulásból, hanem előre kitervelten követte el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk