Drámai fordulat Babicsek Bernát halálának ügyében – váratlanul elmaradt a tárgyalás
Babicsek Bernát 2021 szilveszterén vesztette életét egy lakástűzben. Szülei azóta is keresik a válaszokat, mert utólag azt feltételezték, hogy a helyszínre érkező járőr nem a szabályoknak megfelelően járt el.
Az ügyben zajló tárgyalás február második hetében folytatódott volna, de az előírt időpontban kiderült, hogy még várniuk kell a folytatásra.
– mondta a Borsnak Babicsek Márta, az elhunyt színész-zenész édesanyja.
A vádlott rendőr korábban nyilatkozott, hogy nem érzi magát bűnösnek. A család azonban továbbra is bizonyítani szeretné, hogy fiuk halála elkerülhető lett volna.
Közben még mindig visszhangot kapnak azok a várak, hogy Babicsek Bernát a halála előtt jelentős mennyiségű alkoholt fogyasztott. Egyik barátja korábban erről is beszélt.
„Az előadás után találkoztam Bernáttal a művészbüfében. Fogyasztottunk alkoholt, de egyikünk se ivott túl sokat” – nyilatkozta a művész egy barátja. Hozzátette: „Külön autóval mentünk Bernát lakóhelyére, de a feleségem be se jött a házba. Körülbelül két órát voltam Bernáttal, a látogatás apropója az volt, hogy terveztünk egy különleges színházat, és meg akartam neki mondani, hogy megvettem hozzá a telket, de nagyon fáradtak voltunk mind a ketten. Nem ettünk, én vittem át egy üveg vörösbort, abból két-három decit fogyaszthattunk. Az evés szóba is került, kérdezte, hogy nem vagyok-e éhes, de én nem voltam az. Ő sem evett.
– fogalmazott a barát.
Azt egyelőre nem lehet tudni, mikor folytatódik a tárgyalás. A családnak lehet, hogy még hosszú évekig küzdenie kell, hogy kiderüljenek a pontos körülmények.