KÉK HÍREK
A Rovatból

Dolgozói 90 százalékát elküldi az Átrium, a megmaradásért küzdenek

A Margit körúti színház súlyos helyzetbe került a költségmegvonás után, havonta 2-3 produkciót fognak játszani blokkosítva.


Az Átrium közleményt adott ki honlapján a jelenlegi helyzetéről, amiben beszámolnak többek között a kulturális tao megszüntetése után hirdetett gyűjtésükről.

Mint írják, a tavalyi törvény szerint járó összegnek (amelyet feltételezve tavaly működtek és idénre terveztek) mindössze 23%-át ítélte meg az Átriumnak a kulturális kormányzat.

Azt tűzték ki célul, hogy 100 millió forint támogatást gyűjtenek, ezzel lett volna biztosítva, hogy a Margit körúti színház változatlan szervezetben működhessen.

Ennek nyomán a közönségtől annyi felajánlást kaptak, ami éves szinten mintegy 20 millió forintot jelent. "Ennek, továbbá alkotó- és munkatársaink jelentős áldozatvállalásának köszönhető, hogy az elmúlt hónapokban nem kellett bezárnia a színháznak", írják.

Ha azonban az EMMI által megítélt 50 millió forint hozzáférhetővé válik (még az első részlet időpontja sem ismert), a támogatásokból befolyt 20 millió forinttal együtt is jelentős kompromisszumokat igényel, fogalmaznak.

Új bemutatót nem tudnak tartani, előadásokat vesznek le a repertoárról, drasztikusan csökkentik az éves előadásszámot és jelentősen növelniük kell a helyárakat.

"A jövőben az Átrium hangsúlyozottabban befogadó térré válik: a színházterem a jövőben üzleti alapon kibérelhető rendezvények, konferenciák, vagy akár kulturális események megtartására."

Az átalakulás súlyos személyzeti változásokat is hoz, ugyanis a munkatársaik 90%-tól meg kell válniuk.

"Közülük többen a kezdetektől fogva a csapat tagjai voltak, és eddig is hatalmas áldozatokat hoztak azért, hogy a színház működni tudjon, de az épületnek a jövőben nem lesz önálló csapata, amely az előadások kiszolgálását el tudná végezni. A produkciók maguk kell, hogy az infrastruktúrát biztosítsák a maguk számára."

A műsort illetően az a döntés született, hogy havonta 2-3 produkciót játszanak blokkosítva. A művészek egyeztetése így még a korábbinál is nehezebb lesz.

A jelenlegi nézői és állami támogatások mellett a 2019/20-as évadban a következő színházi előadásokat tartják műsoron:

Jerry Herman–Harvey Fierstein: Az Őrült Nők Ketrece (rendező: Alföldi Róbert)

Antony Jay–Jonathan Lynn: Igenis, miniszterelnök úr! (rendező: Znamenák István)

Molnár Ferenc: Egy, kettő, három (rendező: Znamenák István)

Martin McDonagh: Vaknyugat (rendező: Gothár Péter)

Yasmina Reza: Az öldöklés istene (rendező: Bereczki Csilla)

Rainer Werner Fassbinder: A félelem megeszi a lelket (rendező: Alföldi Róbert)

Reginald Rose: 12 dühös ember (rendező: Császi Ádám)

Nassim Soleimanpour: Fehér nyuszi, vörös nyuszi

Műsoron marad még a RefCOO Marslakók című tudományos talkshow-ja is, a tervek szerint kéthavi rendszerességgel.

A Chicago és A Krakken művelet előadásaikat nem tudják műsoron tartani.

Az Átrium Mentőcsónak a következő előadásokat játssza a 123-as laborban:

Cigány magyar (rendező: Császi Ádám)

Megáll az idő (rendező: Nyulassy Attila)

Szociopoly (rendező: Fábián Gábor)

A STEREO Akt és a Mentőcsónak Cím nélkül című előadását (rendező: Boross Martin) az Örkény István Színház stúdiójában láthatják az évadban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Csatornába borult autójával és meghalt a 19 éves kosártehetség, Márkus Péter
A sofőr egy kanyarból kijövet vesztette el uralmát a jármű felett, ami a tengelye körül megpördült. A kiérkező mentőegységek már nem tudták megmenteni a PVSK-Panthers kosárlabdázójának életét.


Fejjel lefelé merült a vízbe egy autó Fonyódnál vasárnap délelőtt, sajtóhírek szerint a balesetben a PVSK-Panthers 19 éves kosárlabdázója, Márkus Péter vesztette életét.

A pécsi klub hétfőn erősítette meg a tragédia hírét a közösségi oldalán, de a fiatal sportoló halálának pontos okát nem közölték.

„Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 19 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt Márkus Péter, U21-es csapatunk játékosa.”

A klub közleményében méltatta a játékost: „Hatalmas szíve és küzdeni akarása példaértékű volt mindannyiunk számára, emlékét örökre megőrizzük! Őszinte részvétünket szeretnénk kifejezni Péter családjának, barátainak, csapattársainak!”

A Somogy vármegyei hírportál információi szerint a sofőr egy kanyarból kijövet vesztette el uralmát a járműve felett, ami a tengelye körül megpördülve, éppen a tetejére érkezett a mély, vízzel teli árokba.

A fejtetőre állt járműben a biztonsági öv és a víz nyomása miatt szinte lehetetlen a szabadulás, az utastér pedig másodpercek alatt megtelt a zavaros vízzel.

A mentőegységeket vasárnap délelőtt 9 óra után riasztották a fonyódi Niklai utcához.

A helyszínre a fonyódi önkéntes és a balatonboglári önkormányzati tűzoltók érkeztek elsőként, de a mocsaras, nádas terep miatt pallókból és létrákból kellett ideiglenes utat építeniük, hogy megközelíthessék a roncsot.

A mentők és a légimentők erőfeszítései ellenére a fiatal férfi életét már nem tudták megmenteni.A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság szakértők bevonásával vizsgálatot indított a baleset pontos körülményeinek tisztázására.

A Blikk úgy tudja, az autót Márkus Péter vezette, és ő az áldozat. A közösségi médiában is ez az információ terjed.

A mentésről a fonyódi tűzoltók osztottak meg képeket:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Varga Judit nem tett vallomást: megszüntették a Magyar Péterrel kapcsolatos állításai miatt indult eljárást
A Fővárosi Nyomozó Ügyészség lezárta a Magyar Péter ellen személyi szabadság megsértése miatt indult eljárást. A hatóságok szerint nem állt rendelkezésre elegendő adat a gyanú megalapozásához.
DKA - szmo.hu
2026. április 27.



Bizonyítottság hiányában megszüntette a Fővárosi Nyomozó Ügyészség azt az eljárást, amely Varga Judit volt igazságügyi miniszter egy interjúban tett állításai miatt indult Magyar Péter ellen – írja az Index.

A hatóságok szerint nem állt rendelkezésre elegendő adat a gyanú megalapozásához,

Varga Judit pedig nem tett vallomást.

Az eljárás Tényi István 2024. március 27-i feljelentése nyomán indult, miután Varga Judit a Hajdú Péternek adott interjúban súlyos vádakat fogalmazott meg volt férjével szemben. Az interjúban a volt miniszter többek közt arról beszélt, hogy házasságuk alatt Magyar Péter egy alkalommal bezárta őt egy szobába, ahonnan csak a gyermekeitől kért segítséggel tudott kijutni.

A nyomozás során ezt az állítást nem sikerült bizonyítékokkal alátámasztani, és az ügyben korábban rendőri intézkedés sem történt.

A feljelentés személyi szabadság megsértésének és kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt történt. Ezt a Nemzeti Nyomozó Iroda először elutasította, ám a Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség ezt a határozatot hivatalból felülvizsgálta. Az ügyet végül 2024 decemberében a Fővárosi Nyomozó Ügyészség vette át, amely most lezárta a nyomozást. A határozat indoklása szerint nem maradt olyan további eljárási lépés, amely hozzájárulhatna a tényállás tisztázásához.

Mivel a rendelkezésre álló adatok alapján nem lehetett kétséget kizáróan megállapítani, hogy történt-e bűncselekmény, az eljárást megszüntették.

Varga Judit a kegyelmi botrány kirobbanása után, 2024 februárjában jelentette be visszavonulását a közélettől. Röviddel ezután volt férje, Magyar Péter a politikai színtérre lépett, és nyilvánosságra hozott egy hangfelvételt, amelyen Varga Judit a Schadl–Völner-ügybe történő állítólagos kormányzati beavatkozásról beszél. A felvétel nyilvánosságra hozatalát követő napon jelent meg a Varga Judittal készült interjú.

Magyar Péter többször is bírálta az ügyészség eljárását, és a vele szembeni eljárásokat kreált ügyeknek nevezte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Az emberek odarohantak, hogy kihúzzák” – szörnyű tragédia történt Shakira közelgő koncertjének előkészületei közben
Egy munkás életét vesztette a Rio de Janeiró-i Copacabanán, Shakira ingyenes koncertjének színpadépítése közben. A többiek próbáltak segíteni rajta, de az életét nem tudták megmenteni.


Tragédia történt a világhírű énekesnő, Shakira közelgő ingyenes Rio de Janeiró-i koncertjének előkészületei közben. Életét vesztette egy stábtag a Copacabana strandon felállított színpad építése közben.

Az előkészületek már napok óta folytak, a baleset pedig vasárnap történt, amikor egy technikus súlyos sérüléseket szenvedett egy emelőrendszerben.

„Az emberek azt mondták, hogy egy férfi beszorult alá. Az emberek odarohantak, hogy kihúzzák”

– idézte egy helyi lakos, Antonio Marcos Ferreira dos Santos szavait a Metro.

A férfit kórházba szállították, de az életét már nem tudták megmenteni.

A stáb hetek óta dolgozott a hatalmas ingyenes koncert összeállításán, amelyre Shakira május 2-i fellépésére több mint egymillió látogatót vártak.

A koncertet szervező Bonus Track egy nyilatkozatban erősítette meg, hogy „sajnos a technikus a kórházban elhunyt”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
A szomszéd kamerája rögzítette a négygyermekes apa halálát, órákkal azután, hogy kibékült feleségével
A 35 éves férfi öngyilkos lett, pedig este még a kapcsolatuk rendezéséről beszélt feleségével, akinek megígérte, hogy megváltozik.


Pár órával azután, hogy újrakezdést ígért feleségének, a 35 éves, négygyermekes J. Ádám Somoskőújfalun egy villanyoszlopon vetett véget az életének szombat hajnalban. A tragédiát egy közeli ház biztonsági kamerája rögzítette az elejétől a végéig – írta a Blikk.

A helyszínnel szemben lakó nő szokatlan zajokra ébredt reggel. Az asszony a rossz közbiztonság miatt szereltetett fel kamerákat a házára.

A felvételeken az látszik, hogy éjjel fél 3-kor egy férfi alsónadrágban és zokniban felmászik az egyik villanyoszlopra, majd egy kötéllel felakasztja magát.

Ádám péntek este még a feleségénél, Alexandránál volt, akivel a kapcsolatuk rendezéséről beszélgettek. A férfi segítséget kért és ismét megígérte, hogy megváltozik. Egy telefonos üzenet után azonban sietve távozott. Mielőtt elment, annyit mondott: „Tíz perc múlva itt vagyok”, de soha többé nem tért vissza.

A pár kapcsolata évek óta viharos volt. Miután megszületett a harmadik közös gyermekük, Ádám megcsalta a feleségét, ami után szétköltöztek. A férfi rendszeresen visszajárt a családjához, de a találkozásaik sokszor veszekedésbe torkolltak.

Egy barátja szerint Ádám az utóbbi időben drogproblémákkal küzdött, rossz társaságba keveredett, a hangulata és a fizikai állapota pedig szélsőségesen ingadozott az elmúlt hetekben. A feleségével való utolsó beszélgetése során újrakezdést ígért.

A felesége a találkozásuk után elaludt, reggel a rendőrök csengetésére ébredt, tőlük tudta meg, mi történt.

„Akkor nekem most nincs apukám?” – kérdezte az anyjától a nő korábbi kapcsolatából származó kilencéves lánya, aki saját apjaként szerette Ádámot, miután meghallotta a beszélgetést.

A legkisebb fiú, a négyéves Attila azóta is folyamatosan kéri az anyját, hogy hívja haza az apját. Alexandra ilyenkor csak annyit tud válaszolni: „Apa most már fentről vigyáz ránk.” Az özvegy azt mondja, most csak a gyerekek adnak neki erőt.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk