SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Döbbenetes: Sebestyén Balázsnak élő adásban kellett otthagynia a stúdiót – „Valószínűleg betörtek hozzám”

Elsőre egy kissé megijedt a rutinos műsorvezető, de szerencsére kiderült, hogy nem történt nagy baj, Balázs el is viccelte a történteket.


Sebestyén Balázs több mint 15 éve rádiózik minden reggel élőben, így elmondható, hogy szinte mindenféle szituációt megélt már (különösen olyan csapatban, mint amit Rákóczi Feri és Vadon Jani jelentett mellette), de szerda reggel olyan dolog történt, ami majdnem kizökkentette a rutinos műsorvezetőt is.

Balázs a műsor egy pontján így szólt Rákóczi Ferihez és újdonsült műsorvezetőtársukhoz, Ráskó Eszterhez:

„Bocsánat, beszéljetek már egy kicsit, hív a távfelügyelet, valószínűleg betörtek hozzám”.

A műsor névadókájának végül el is kellett hagynia a stúdiót. „Ne haragudjatok, fel kell vennem” – mondta.

Mint később kiderült, szerencsére nem hozzájuk törtek be, de a műsorvezető ebben a helyzetben sem veszítette el spontán humorát. Mikor társai megkérdezték, mi történt, azt felelte: „Semmi, nem betörtek, mondtam nekik, hogy nincs ott semmi látnivaló. (...) Hívott a távfelügyelet, hogy éppen lövöldöznek a házamnál, de semmi különös” – mondta nevetve, majd hozzátette:

„Kint van a rendőrség, a polgárőrség, és az önkormányzattól néhány ember. Semmi, ketten meghaltak.”

Sebestyén Balázs és családja egyébként tavaly ősszel költözött álmaik otthonába, egy csodálatos családi házba, amit – a jelek szerint meglehetősen bölcs módon – komoly biztonsági rendszerrel szereltek fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„A szívemben örökké élni fogsz” – így búcsúzott a balesetben meghalt Jákli Mónikától összetört vőlegénye
A férfi szívszorító bejegyzésben üzent a tragikus balesetben elhunyt influenszernek. Az írta, Mónika a lelkitársa volt, akivel a jövőt tervezte, és bár az élet túl hamar elválasztotta őket, a szerelmük nem múlik el.


„A szívemben örökké élni fogsz” – ezekkel a szavakkal búcsúzott vőlegénye a 31 évesen elhunyt Jákli Mónikától, aki szerda hajnalban szenvedett halálos autóbalesetet Szlovákiában. Ahogy megírtuk, a fitneszmodell egy fának csapódott autójával, amely aztán darabokra szakadt és ki is gyulladt. Jákli Mónika olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítás közben meghalt. A baleset pontos körülményeit még vizsgálják.

Jákli Mónika influenszerként és fitneszmodellként volt ismert, de a tévénézők a Nyerő Párosból és az Exek csatája című műsorokból is ismerhették. Korábbi párja Boráros Gábor MMA-harcos, akitől egy kislánya is született.

Boráros Gábor mellett Jákli Mónika szerelme is a közösségi oldalán búcsúzott. Mint kiderült, a pár már jegyben járt, és a közös jövőt tervezték.

A luxusautók bérbeadásával és eladásával foglalkozó vőlegénye, akitől Boráros Gábor elmondása szerint a balesetben összetört autót is kapta, csütörtök kora reggel a cége Instagram-oldalán osztott meg egy szívszorító bejegyzést – vette észre a 24.hu.

„A szívemben örökké élni fogsz. Te voltál az álmom, amely valóra vált. Menyasszonyom voltál, a lelkem társa, akivel a jövőt terveztem – és bár az idő túl hamar elválasztott minket, a szeretetünk erősebb minden határnál. Hiányod elmondhatatlanul fáj, mégis hálás vagyok minden pillanatért, amit veled tölthettem. Mosolyod, hangod, érintésed örökre velem marad. Nem búcsúzom el tőled, mert a szerelem nem múlik el – csak átalakul emlékké, amely vezet és vigyáz rám. Nyugodj békében, drága szerelmem. Mindörökké a szívemben élsz”

– írta a férfi. A poszthoz egy közös fotót is csatolt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Hol van anya, mikor jön már anya?” – Boráros Gábor kislánya még mindig az elhunyt Jákli Mónikát várja
A négyéves Zora még mit sem sejt édesanyja, Jákli Mónika halálos balesetéből. Folyamatosan az anyukájáról kérdez, miközben édesapja arra készül, hogy elmondja neki a szörnyű igazságot.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. január 22.



„Hol van anya, mikor jön már anya?” – egy négyéves kislány ismételgeti a kérdést, amelyre most egy megtört édesapának kell választ találnia. Jákli Mónika, a 31 éves influenszer szerda hajnalban halálos autóbalesetet szenvedett. Luxusautója nagy sebességgel, körülbelül 180 km/h-val lesodródott az útról a szlovákiai 63-as főúton, Nagymegyer és Alistál között, majd fák közé csapódott - írta a Blikk. Szerda délután még ő ment volna az óvodába a kislányáért, Zoráért, ám ezt már sosem tehette meg; helyette édesapja, Boráros Gábor érkezett.

Az MMA-harcosnak most élete legnehezebb feladatát kell megoldania.

„Nagyon nehéz dolog ez, hiszen nem mutathatom neki, hogy baj van, de egyelőre azt sem tudom, hogy mondjam el Zorának, anya nincs többé. Pszichológusok segítségét kértem abban, hogy mi a lehető legjobb út erre, hogyan kell ezt elmondani”

– árulta el a lapnak a sportoló.

Azt is megerősítette, hogy a gyermek jövője biztosított. „Az nem kérdés, hogy a kislányom ezentúl velem él, hiszen én vagyok az édesapja. Szerencsére van egy párom, Dóra, aki mellettem van, ahogyan az egész családom is. Azt is nagyon fontos elmondanom, hogy azt szeretném, ha Mónika családja, édesanyja és a testvére is szerepet játszanának Zora életében” – tette hozzá Boráros.

A gyász mellett azonban egyre több a megválaszolatlan kérdés a baleset körülményeivel kapcsolatban. „Az elmondások szerint Komáromból tartott Dunaszerdahelyre, de akkor hogy lehet az, hogy a baleset nyomai és ezeket én is láttam, hiszen voltam kint a helyszínen, arra utalnak, hogy éppen Dunaszerdahely irányából Komárom fele történt, nem pedig fordítva. Teljesen érthetetlen, hogy miért van így…” – vetette fel az apa, aki arra is utalt, hogy a nő talán a barátjától menekülhetett.

A gyanút tovább erősíti egy közös alkalmazás, amely Jákli Mónika telefonjáról küldött helyzetjelentéseket. „Ami nagyon furcsa, hogy a tegnap reggeli jelzések még a baleset helyszínéről érkeztek, délután azonban már Komáromból...” – mondta Boráros, akit a baleset vizsgálatával kapcsolatban egyelőre senki nem keresett meg, ami jogilag talán érthető is, hiszen nem voltak házasok gyermeke édesanyjával.

A tragédia helyszíne, a 63-as főút dunaszerdahelyi szakasza nem ismeretlen a hatóságok előtt: a Nagyszombat megyei rendőrség egy korábbi összesítésében a megye egyik legveszélyesebb útrészének minősítette. Boráros Gábor tele van kérdésekkel, de most minden erejével arra összpontosít, hogy kislányát, Zorát átsegítse élete legnehezebb időszakán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Kulcsár Edina elvesztette a babáját – ezért tűnt el egy időre a közösségi médiából
Az influenszer és férje, G.w.M nemrég Hajdú Péter műsorában árulták el, hogy Edina újra várandós lehet. Most azonban szomorú hírt osztott meg követőivel az egykori szépségkirálynő.


Kulcsár Edina szerda este követői kérdéseire válaszolt az Instagram-oldalán. Egyikük felrótta az influenszernek, hogy mostanában kevesebbet tartalmat osztott meg, amire Edina így reagált:

„Volt egy kisebb mélypontom. Igyekszem visszatérni”.

Egy másik követője azt tudakolta: „Nem úgy volt, hogy terhes vagy?” Az egykori szépségkirálynő pedig lesújtó választ adott:

„De! Úgy volt, viszont sajnos már nincs így. Itt a mélypont”

– írta egy fekete szív és egy galamb emoji kíséretében.

A kérdezz-felelek lezárásakor pedig azt írta, a fájdalmas veszteségről nem akar többet mondani „egyelőre, de talán soha”.

„Ezt sem terveztem, csak fájó volt olvasni a sok-sok ezzel kapcsolatos kérdést. Szóval szerettem volna véget vetni a találgatásoknak. Így a korrekt”

– zárta le a témát.

Arról, hogy ismét várandós lehet, Kulcsár Edina férjével, G.w.M-mel Hajdú Péter Beköltözve című műsorában beszélt először. A rapper ugyanis a beszélgetés egy pontján váratlanul azt mondta feleségéről: „lehet, hogy terhes”. A négygyermekes édesanya a reakciója alapján még nem akarta volna elárulni ezt a nyilvánosság előtt, de G.w.M a műsorvezető kérdésre azt is elmondta, hogy halványan két csík jelent meg a terhességi teszten. Edina ekkor hozzátette, hogy négy tesztet is csináltak, és mindegyiken látható volt halványan a második csík.

A házaspár egy nagy mozaikcsaládban él, összesen hat gyermeket nevelnek. Kulcsár Edinának előző, Szabó András "Csutival" kötött házasságából született Medox és Nina, G.w.M-mel pedig két közös gyermekük van, Amara és a tavalyelőtt nyáron világra jött Dion. A rappernek is van előző kapcsolatából egy kisfia és egy kislánya.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Boráros Gábor virágot vitt oda, ahol Jákli Mónika meghalt – így nézett ki a helyszín a baleset után
Az MMA-harcos úgy érezte, muszáj kimennie a tragikus baleset helyszínére, mert egyelőre nem tudja felfogni, hogy volt párja, kislánya édesanyja elhunyt. A Fókusz stábja éppen akkor forgatott ott, azt is megmutatták, mi maradt a helyszínelés után.


Mint megírtuk, szerda hajnalban halálos autóbalesetet szenvedett Jákli Mónika Szlovákiában. A 31 éves influenszer Nagymegyer és Alistál között autójával lesodródott az útról egy kanyarban, átrepült egy farakáson, majd a fák közé csapódott. A Mercedes darabjaira szakadt, majd ki is gyulladt. A helyszínre érkező tűzoltó Jákli Mónikát az autó roncsa mellett, a földön fekve találták meg. Mentővel kórházba siettek vele, de olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már nem lehetett megmenteni az életét.

Az RTL Fókusz című műsorának stábja ellátogatott a baleset helyszínére, ahol a hatóságok helyszínelése után már csak néhány összetört autóalkatrész, egy kidőlt fa és a rendőrség által felrajzolt jelzések emlékeztettek a tragédiára.

Jákli Mónika korábbi párja, Boráros Gábor is odalátogatott, könnyeivel küszködve sétált a fák között. Később egy csokor fehér virággal és gyertyával tért vissza, amiket elhelyezett az egyik fa tövében.

Az MMA-harcos nem akart nyilatkozni a Fókusznak, de azt elmondta, hogy muszáj volt kimennie a baleset helyszínére, egyelőre nem tudja felfogni a történteket. Volt párjának halálhírét Mónika egyik barátnőjétől tudta meg kora reggel, éppen amikor arra készült, hogy óvodába vigye közös kislányukat, aki nála töltötte az előző éjszakát. A négyéves gyereknek még nem mondta el, hogy mi történt az édesanyjával, és egyelőre nem is fogja, ehhez pszichológus segítségét fogja kérni.

A Fókusz riportja:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk