Halálra fagyott két hajléktalan Csepelen – egy társuk tudott a helyzetükről, de nem segített rajtuk
Egy 51 és egy 55 éves férfi holttestére bukkantak a Gubacsi híd közelében lévő Parti sétányon. A 24.hu értesülései szerint egy hajléktalan társuk tudott arról, hogy kihűlés fenyegeti őket, de nem segített rajtuk.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya a lap megkeresésére közölte, hogy nem merült fel idegenkezűség gyanúja. Hozzátették ugyanakkor, hogy
Nem ez az első hideggel összefüggő haláleset a kerületben a közelmúltban. Január 16-án egy ötven év körüli férfit találtak holtan egy csepeli buszvégállomásnál parkoló autóban; akkor is a fagyhalál volt a legvalószínűbb ok.
A segítségnyújtás elmulasztását a Büntető Törvénykönyv szabályozza. A törvény szerint ezt a bűncselekményt az követi el, aki nem nyújt tőle elvárható segítséget egy olyan személynek, akinek az élete vagy a testi épsége közvetlen veszélyben van.
A tragédia idején napok óta tartó fagy sújtotta Budapestet és környékét. A Belügyminisztérium január 7-től országos „Vörös kódot” rendelt el, amelynek értelmében minden szociális intézmény köteles befogadni a hajléktalan vagy bajba jutott embereket. Aki segítségre szoruló embert lát, a Menhely Alapítvány éjjel-nappal hívható Diszpécser Szolgálatánál tehet bejelentést a +36 1 338 4186-os telefonszámon.
A KSH adatai szerint tavaly 216 ember fagyott halálra Magyarországon.