SZEMPONT
A Rovatból

„De nézd meg Kate Winslet homlokát!” - így (nem) viselem a ráncosodást

Szerzőnk szembesült az idő múlásával, és Kate Winslet megváltozott homlokráncaival.

Link másolása

Úgy érzem, sok nőtársam szívéből írom ezt. Először is le kell szögeznem, hogy anyámnak és az anyatermészetnek hála jó géneket örököltem. Ahhoz, hogy negyvenesen nem nézek ki hetvennek, semmi közöm, én maximum romboltam a dolgom tíz évnyi dohányzással és egyéb önromboló életmóddal. Meg a stresszel, ami már úgy tűnik, az egyik hobbim. Anyunak szép bőre van, ezt örököltem, ende gut. Amikor harminc lettem, nem kiakadtam, hanem örültem, hogy húsznak nézek ki.

Bár egy barátom máig idézi egyik kifakadásomat, amiből kiderül, hogy foglalkoztatni kezdett az idő múlásának abszolút nem egzisztencialista, viszont annál felszínesebben hiú tematikája. Így zajlott a párbeszédünk:

Fenti beszélgetésből az is kiderül, hogy sajnos, nekünk, nőknek mennyire számít, mit gondolnak rólunk mások. Vagy legalábbis, hogy mennyinek nézünk ki. Ez szomorú.

Öregedésem következő állomása harmincnyolc éves koromban következett be, amikor egy nehéz időszak után megjelent egy ránc a két szemöldököm között, mert annyit koncentráltam és néztem szigorúan. Most már két ilyen ránc van, a második a pandémiaránc nevet kapta. Amúgy alig látszanak. Közelről azonban ott vannak a szemem alatt a kis ráncok, a homlokomon több is, és a többi női önbizalomgyilkos.

A negyvenedik születésnapomon megérkezett az egzisztencialista válság is, amikor rájöttem, hogy már egy csomó év van mögöttem. Már nem kapaszkodhattam abba, hogy ugyan, biztos sokkal alacsonyabb a biológiai korom, mint a tényleges, mert a számok magukért beszélnek. Mindehhez hozzájön, hogy egy pillanatig sem érzem negyvenesnek magam, lélekben sokszor egy idétlen huszonéves vagyok. Ne hazudjunk magunknak, igenis jó néha a felelősség alól kibújva érezni a szabadságot! Ja, hogy most nem ilyen időszak van egy ideje. Ezért jönnek a ráncok, a szemetek.

Szóval mostani öregedéskrízisem úgy indult, hogy elkezdtem nézni egy sorozatot - nagyon jó kis széria -, amiben egyik kedvenc színésznőm, Kate Winslet szerepel. Hosszan tudnám ecsetelni, miért imádom. Elsősorban azért, mert isteni színésznő, csodás volt A felolvasóban, az Értelem és érzelemben, mindenben. És természetes. Van melle, van combja - tök igazságtalan, hogy ezt csak mi nők mondhatjuk, ha már egy férfi mondja, hímsovinisztának értelmezzük, olyan ez, mint amikor Kevin Hart azt mondja magára, hogy nigger - , szóval Winsletnek van tokája, műtetlen orra, meg ráncai. Annyinak néz ki, amennyi. Maga az organikus női természetesség. Hősöm.

Így nézett ki 2008-ban A felolvasóban:

Csakhogy most közelebbről nézem hétről hétre az arcát - egyébként szinte totál smink nélkül játszik, táskás szemekkel, annyinak néz ki, amennyi, amúgy 46 éves. Aztán egyik nap beütött a krach. Hiába utálom az általános jelenséget és a lélektani gondot, hogy másokhoz hasonlítjuk magunkat és egyből szarul leszünk, ha valakinek jobb vagy szebb, vagy menőbb, és az esetek 90 százalékában sikerül is magamhoz mérnem magam - most megbotlottam.

Álljunk csak meg egy pillanatra. Leállítottam egy jelenetet, a kimerevedett képre mutattam. A férjem vérnyomása valószínűleg emelkedni kezdett, mert állandóan ezt csinálom.

- Látod?

- Mit? - kérdezte, és jogosan szerette volna tovább nézni a részt.

- A homlokát!!

A férjem látott egy homlokot, aminél a sztori jobban érdekelte, és nem értette, mit akarok. Aztán elmagyaráztam neki.

Kate Winslet, a természetesség királynője, akit gyönyörűnek látok táskás szemekkel és sápadtan, KEVÉSBÉ ráncos a homlokán, mint én, pedig már jóval előbb szexelt DiCaprióval a Titanicban, mint hogy én női öntudatomra ébredtem volna. Csakhogy, elemeztem tovább a szituációt, miközben tisztában voltam vele, hogy felszínesen és ostobán hangzom, és vihar a biliben: az arcának TÖBBI része - és itt a férjem már a fejét fogta - TERMÉSZETES módon ráncos, mert nem tette ki magát annak, aminek sok hollywoodi sztár: hogy a mimikáját visszafogja pl. egy botoxszal.

Vagyis, foglaltam össze: szemránc pipa, száj körüli ráncok pipa. Homlokránc, szemöldökránc?! Mit csinál Kate Winslet?! Valamit tuti. És még így is természetesnek néz ki, és tudja ráncolni a homlokát. De öt évvel idősebb nálam! És ha ráncolja, miért nem ráncos???

Ez már komoly matek: a homlokom öt évvel idősebbnek néz ki a nálam öt évvel idősebb Kate Winsleténél, de csak a homlokom!

Miniperformenszemet azzal zártam, hogy tuti nem jó az arckrémem, vagy valamit belelövetek egyszer a homlokomba, ami természetes, és ebben maradtunk. Persze az sorozatepizód hátralévő részét már úgy töltöttem, hogy a mobilomon elemeztem Kate Winslet mikro-közeli portréit. Vannak ilyen tökjó celebritity close-upok, mindenkinek ajánlom, aki egészségtelenül másokhoz hasonlítja néha magát, vagyis minden élő embernek, kivéve a Dalai Lámát, hogy nézzen meg néha egy ilyen képet, mert még a pórusaikba is belelátni. És látszik, hogy nincs mit tenni az idő ellen.

Tanulság: nincs. Kate Winslet titka az ő titka marad, és az ő dolga. Nekem meg maradnak a szaporodó ráncok, mert nem vagyok hollywoodi sztár. Amúgy a tanács hasznos, hogy fogadjuk el magunkat úgy, ahogy vagyunk - viszont baromi nehéz, mert a feltétele az önszeretet. Az meg egy külön cikk témája. A vicc az, hogy számomra az egyik legkedvesebb arc a nagymamám ráncoska, bájos arca. Imádom a gyönyörű idős embereket. A térdráncaim kifejezetten tetszenek. Imádok igénytelenül felöltözve, melegítőben dolgozni otthon. Lehet, hogy csak egy hajszál választ el attól, hogy ne érdekeljenek a homlokráncok és magamon is szeressem őket? Bár a férjem most vett egy normális tréninggatyát nekem, mert szerinte a "kőművesnadrág" nem állt olyan jól. Cserébe, majd ha túl szigorúak lesznek a ráncaim, lehet, hogy elmegyek egyszer kozmetikushoz. Végülis az is önszeretet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: A fideszeseket Mr. Nobodynak, Senki úrnak hívják az Európai Parlamentben
A politikus szerint a Fidesz képviselői csak felveszik a pár száz milliós fizetést, és egyébként semmit nem csinálnak. Azt mondja, érdemes összehasonlítani, milyen emberek vannak pártja EP-listáján, és kik alkotják a Fideszét.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Magyar Péter szerint március 15-én és április 6-án már bebizonyította mozgalma, hogy vannak vidéki támogatói és nem csak egy „belpesti médiahekkről” van szó. Szerinte a vidéken élőket többek között őszinteséggel lehet megszólítani, nem pedig „lejönni dzsippel és megmondani, hogyan kellene élni”.

A politikustól megtudtuk, hogy 538 jelentkezőből választották ki másfél nap alatt azokat, akik az internetes szavazás után pártja EP-képviselőjelöltjei lehetnek majd.

„Van olyan, aki hat nyelven beszél. (...) Egyedül több nyelven beszél, mint a Fidesz-frakció húsz év alatt az Európai Parlamentben. Ami nem nehéz persze: százszor nulla az nulla, hiszen tudjuk, hogy a legtöbb semmilyen nyelven nem beszél.

Mr. Nobodynak, Senki úrnak hívják őket az Európai Parlamentben, akik felveszik a pár száz milliós fizetést évente és egyébként semmit nem csinálnak.”

Magyar szerint figyeltek a nők arányára, a jelentkezők életkora is fontos szempont volt, ahogy az is, hogy legyen víziójuk.

„Össze kell hasonlítani a Fidesz EP-listáját Deutsch Tamással az élen, meg a mi EP-listánkat. Szerintem ha nem is a pártokról beszélünk, akkor elég könnyű eldönteni, hogy az ember kire szavaz”

– tette hozzá Magyar Péter.

A teljes beszélgetést és a békési országjáróról készült beszámolót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter Kocsis Mátéról: Nem sok időt tölt munkával, délutánonként pezsgőzik és borozik
Az országjárásra induló politikus szerint a Fidesz frakcióvezetője nem mondott igazat arról, hogy 8 millió forintos fizetése lett volna egy állami vállalatnál.

Link másolása

„Napjainak a nagy részét, főleg a délutánokat pezsgőzéssel és borozással tölti a Várban, különböző haveri cégeknél és éttermekben”

– mondta Magyar Péter a Telexnek Gyulán. A Fidesz frakcióvezetője egy nappal korábban azt mondta: szerinte Magyar Péter államközeli megbízásait a volt felesége, Varga Judit intézhette, hiszen Magyar nem a végzettségének megfelelő megbízásokat kapott a kormánytól.

Magyar szerint Kocsis nem mondott igazat azzal, hogy neki 8 millió forint lett volna a fizetése.

„Én arra emlékszem, hogy amikor a jogi egyetemre jártunk, és Gulyás Gergellyel relatíve könnyen vettük a jogi egyetemet, akkor Kocsis Mátét leginkább kocsmákban lehetett látni, valamint a MIÉP-nél, aminek az ifjúsági tagozatát vezette. És hát nagy nehezen tudta csak letenni a vizsgáit, nem is tudom, hogy van-e egyébként szakvizsgája, valószínűleg arra már nem mert elmenni” - mondta a lapnak országjárása első állomásán a Tisza Párt politikusa.

Szerinte Kocsis csak megijedhetett attól, amit mondott, vagyis hogy Magyar Pétert a felesége pozíciója miatt nevezték ki állami cégek vezetésébe, azzal hivatali visszaéléssel vádolta a kormányt és a saját kollégáit. Magyar emiatt egyébként várja is, hogy Kocsis kijelentései miatt valaki feljelentse a kormányt hivatali visszaélésért, és az ügyészség ezt kivizsgálja.

„Én ezt sose tagadtam. Nyilván Kocsis Máté letagadja, de a Fideszre nagyon is jellemző a nepotizmus, a feudalizmus, helyi szinten vagy máshol is. De ennek fogunk véget vetni.”

Magyar azt is elmondta Kocsisról, hogy a fideszes politikus nem tölt sok időt munkával, a pezsgőzések és borozások idején nem is nehéz megtalálni a Lovarda környékén vagy a Batthyány Lajos Alapítvány felújított kastélyánál. A kastély díszterme Magyar Péter szerint „úgy néz ki, mint egy angol klub. Ott szoktak az urak ingyen fogyasztani. Kocsis szerintem többet tartózkodik ott, mint az irodájában.”

A teljes beszélgetést itt lehet meghallgatni:

A Fidesz frakcióvezetője ezt a választ küldte a megjelentekre:

"Csúnya, alaptalan dolgokat állít rólam PszichoPeti, de jobban jártam, mint a felesége, mert engem csak szóban bántalmaz. Csak elő ne kerüljön a nadrágszíj"

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: Eljön az ember közéjük és nem lejön egy dzsippel, és megmondja, hogyan kéne élni
Elkísértük Magyar Pétert vidékre, az országjárása első állomására. Egy résztvevő azt mondta, utoljára ilyen zizegés a rendszerváltás környékén volt Békés megyében.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

„Olyan bebetonozott dolgok vannak az országban, amit egy úgymond friss erőnek kell valamilyen szinten megoldani” – mondta lapunknak Magyar Péter Békés megyei országjáró rendezvényének egyik résztvevője. A férfi szerint két éve az ellenzéki összefogás nem működött.

Két másik résztvevő ezt úgy fogalmazta meg, hogy „teljesen elkopott az ellenzék”. Szerintük „utoljára ilyen zizegés a rendszerváltáskor volt itt Békésben”.

„Én MZP-s vagyok, de mindenki szimpatikus, aki Orbánt le akarja váltani” – mondta a rendezvényre lányával érkező nő. A tinédzser lapunknak úgy fogalmazott: nagyon reménykedik abban, hogy Magyar változást tud hozni az országnak.

„Meggyőzött minket. Aki itt van, szerintem annak a nagy részét meggyőzte”

– jelentette ki a gyűlés végén egy férfi.

A politikus orzságjárásának első állomásáról készült beszámolónkat itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„Amióta eszemet tudom, én ebben a rendszerben éltem, de most végre látni esélyt némi változásra” - íme a Magyar Péterhez csatlakozó önkéntesek érvei
Fiatalok és idősek, fővárosiak és vidékiek, itthon és már külföldön élők egyaránt vannak azok között, akik felajánlották segítségüket Magyar Péternek. Le is írták, miért. Ezekből az indokokból válogattunk.

Link másolása

A hét elején még csak néhány száz, ma már több mint 16 ezer tagja van Magyar Péterék Discord csatornájának, ahol élénk viták folynak arról, mi mindennek is kellene megváltoznia Magyarországon, és nagyon sokan ajánlják fel a segítségüket. Meghirdettek számos önkéntes pozíciót is: Event Managert, moderátort, HR-est, digitálismédia-szakértőt, tartalomírót és szerkesztőt is kerestek az elmúlt napokban. A jelentkezés annyira transzparensen zajlik, hogy teljesen nyilvános.

A bemutatkozásokból, motivációs sorokból sok minden kiderül arról, kit mi érintett meg a Magyar Péter-jelenségből, miért szeretne aktívan is részt venni a munkában.

Vannak, akik már szereztek tapasztalatokat más politikai erőknél, például a Momentumnál, a Kétfarkúaknál vagy Puzsér Róbert kampányában, mások viszont még sohasem szavaztak, vagy épp rég kiábrándultak. Olyanok is szép számmal akadnak, akik külföldre költöztek, de most hazajönnének.

Az általuk írt mondatokat idézzük:

21 éves vagyok, jelenleg Amerikában tanulok, de Budapestre járok haza. Eddig innen, Amerikából tehetetlenül, néha könnyes szemmel néztem az otthon folyó eseményeket. Amióta eszemet tudom, én ebben a rendszerben éltem, de most végre látni esélyt némi változásra. Szeretném a lehető legtöbbet tenni azért, hogy legyen hová hazamenni még számtalan sorstársamnak egy szép napon.

Tenni akarok azért, hogy nekem se kelljen 2026 után azon agyalnom, melyik országban nem fogom magam idegennek érezni. Itthon ugyanis idegen és kirekesztett vagyok pusztán azért, mert értelmes, kitartó, őszinte és gyermektelen nőként élem az életem.

64 éves informatikus vagyok. 1990-ben reménykedtem egy jobb jövőben, sajnos megtapasztaltam, hogy a reményeim nem teljesültek. Azóta már a gyermekeim jövőjét is reménytelennek látom. Nagyobbik fiam Spanyolországban él, nyugodtabb körülmények között. Szeretném, ha az unokáim élete jobb lenne, ezért szeretném ezt a korrupt rendszert megszűntetni.

24 éves általános iskolai tanár vagyok. Ugyanazon okokból lettem tanár, amiért ide is szeretnék csatlakozni, és minél aktívabban tenni a közösség fejlődéséért. Segíteni akarok a környezetemen, és jobbá tenni a társadalmat.

17 éve marketinggel és rendezvényszervezéssel foglalkozom. Sok éve már, hogy kiábrándultam a politikából, szavazni sem voltam az elmúlt két alkalommal. Most végre úgy érzem, van egy kis remény arra, hogy talán engem is meghallgatnak, másoknak is elég volt már, ami itthon történik, és gyűlölködés helyett végre összefogás lehet.

Feleségemmel és lányunkkal egy kis faluban élünk már 15 éve. Azt látom, hogy most van rá lehetőség, hogy változtassunk az elmúlt 30 év politikai berendezkedésén, és én részt akarok benne venni.

Szoftvermérnökként dolgozom egy kiberbiztonsági cégnél. Az elmúlt években (évtizedekben?) még nem voltam annyira lelkes, mint mostanság.

Politikailag aktív vagyok annak ellenére, hogy külföldön élek, mivel családom nagy része (szüleim és testvéreim) még otthon élnek, és fontosnak tartom, hogy ők milyen körülmények között éljenek.

23 éves vagyok. Tegnap esti-ma hajnali beszélgetés alatt úgy tűnt, hogy itt olyan közösség épülhet ki, akiket megéri szolgálni, segíteni. Némiképp visszaadtátok a hitemet a magyarokban.

28 éves vagyok, két gyerekem van, akiknek szeretném, ha könnyebb lenne elindulniuk az élet rögös útján, mint nekem. Amióta szavazóképes korban vagyok, mindig a Fidesz nyer, én pedig minden alkalommal egy hétig sírok utána, hogy ezt az országot el kell hagyni, innen nincs menekvés. Szeretném, ha ezt soha többet nem kellene éreznem, a gyerekeimnek pedig soha nem kellene átélniük, milyen egy zsarnok, hazug párt kormányzása alatt élni.

Mindig is aktív voltam a közösségekben, ahová tartozom. Viszont ez az elmúlt 6-7 évben teljesen eltűnt, köszönhetően a jelen megosztottságnak. Belefáradtam az állandó hadakozásba, de most látom, vannak velem/velünk mások is.

57 éves vagyok, szofterfejlesztő cégnél dolgozom. Nagyon szeretném, ha megszűnne a regnáló kormány. Ellenzék nincs. A legfőbb motivációm, ha sikerülne a fenti célt elérni, az 5 éve külföldön élő és dolgozó lányom hazaköltözhetne.

20 éves jogi hallgatóként szeretnék egy olyan közösség része lenni, amivel a változást el lehet hozni.

Mivel nagyon rég nem érzem azt, hogy a politikában motivált lennék, így szavazni sem mentem szinte soha. Most azt gondolom, hogy veletek valami nagyon fontosnak és értékesnek lehetek a részese.

20 éves egyetemista vagyok. Eddig különösebben nem foglalkoztam politikával, viszont Magyar Péter többek között ezen is változtatott. Minden gondolatával tudok azonosulni, az értelmiségi baráti köröm szintén.

Én azért szeretnék tenni, hogy ne kelljen elhagynom a hazámat, mert a menyasszonyomra ráomlik a kórház, ahová dolgozni megy, és leendő gyermekeimet ne kelljen kimenekítenek majd egy dán iskolába, hogy elfogadható oktatáshoz jussanak.


Link másolása
KÖVESS MINKET: