SZEMPONT
A médiakutató szerint a kormánypárti médiarendszer a vártnál is gyorsabban és látványosabban omlik össze. Urbán Ágnes arra számít, hogy a Tv2-nél a Tények megszűnésénél jóval jelentősebb változások lesznek, a nyomtatott lapok pedig sorra eltűnnek majd.
SZEMPONT
Vaszily Miklós, a TV2 vezérigazgatója megerősítette, hogy vége a Tényeknek. Közlése szerint a cél az, hogy „a tanulságok levonását követően”, „az elvárt szakmai sztenderdeknek megfelelő hírszolgáltatást” nyújtsanak.
SZEMPONT
A Heti Hetes legutóbbi adásában a TV2 belső konfliktusai is szóba kerültek. Hajós egy folyosói ordibálást, Majka pedig egy korábbi, személyes vitáját idézte fel.
SZEMPONT
A portál úgy értesült, hogy a Tv2 menzáján a választások után ment a Fidesz-bérencezés. A 444 belső forrása szerint a Tv2-nél lassú középre tolódás várható, de az is lehet, hogy az eladására készülnek.
SZEMPONT
Azt írta, hálás a tíz évvel ezelőtti kirúgásáért, mert így nem kellett végignéznie, mivé lett a TV2. A csatorna Szalai Vivien pozícióját szervezeti átalakításra hivatkozva szüntette meg, a döntést további személyi változások is követték.
SZEMPONT
A Tények két meghatározó arca a jövő héttől nem vezeti a csatorna hírműsorait. A bejelentés Szalai Vivien hírigazgató felmentését követi, komoly személyi változásokat jelezve a TV2-nél.
SZEMPONT
A korábbi bejegyzésben a TV2-től 2016-ban kirúgott műsorvezető azt üzeni „valakinek”, hogy lerombolta mások munkáját. Valamint azt, hogy „a múlt pénzzel és hatalommal nem megvehető”.
SZEMPONT
A TV2 Csoport csütörtökön jelentette be Szalai Vivien hírigazgató felmentését, akinek regnálása alatt a csatorna hírszolgáltatásában a Fidesz narratívája érvényesült, és állítólag többször is járt a Karmelitában. A hivatalos indoklás szerint a pozíció egy szervezeti átalakítás részeként szűnik meg.
SZEMPONT
Szexi a vita a TV2 hírigazgatója szerint, de a választási évben nem kell ilyenre számítani a csatornánál: hat éve ugyanis már meghívtak egy ellenzéki politikust, de az csak hisztériázott. Kormánypárti politikussal hirdetni a TikTokon pedig jópofa geg volt.
SZEMPONT
Varga Judit volt férje szerint a „rogáni propaganda” gőzerővel dolgozik a lejáratásán, miközben a konkrét állításait meg sem kísérelték cáfolni.
SZEMPONT
Szalai Vivien eddig a Story magazin főszerkesztője volt és bulvárkönyveket írt. Híradóban sohasem dolgozott.
Népszerű
Ajánljuk