David Attenborough új filmjétől szégyelljük, hogy emberek vagyunk
David Attenborough nem éppen az az ember, aki ücsörög a tornácon, mereng a régi időkön, majd néha pedig köp egyet: régen minden jobb volt. Márpedig ha valaki, ő az életútjával, eredményeivel és a 94 éves korával aztán igazán megtehetné, azonban pont ebből fakadóan most is azért pattant fáradhatatlanul a kamera elé, hogy elmondja: az ember a saját intelligenciájának köszönhetően egyre inkább megállíthatatlanul robog saját veszte felé.
Az Egy élet a bolygónkon (A Life on Our Planet) című új dokumentumfilmje már márciusban debütált volna, ha a járvány nem szól közbe, azt viszont a második hullám sem akadályozhatta meg, hogy a sürgető üzenet elérjen az emberekhez: a film október 4-től elérhető a Netflixen.
VIDEÓ: Az előzetes
A világ első számú természettudósa ezúttal nem az élővilág újabb csodáit mutatja be, hanem azt a fajt, aki pont ezt készül lehúzni a vécén: az embert. Azt az embert, aki kizárólagosan felel az ajtónkon egyre inkább kopogtató klímakatasztrófáért. És azt az embert, aki megmentheti az emberiséget a végső pusztulástól, ha időben és bölcsen cselekszik.
„Ez az én tanúvallomásom” – mondja Sir David a kamerába, majd leül egy székbe, és belekezd monológjába. Nem védőbeszéd ez, amelyben az embert mentegetné.
Csupán a létező leghitelesebb tanú vallomása, aki megszólalhat a témában, azé, aki immár a tizedik évtizede nézi végig a bolygó pusztulását, ebből az elmúlt 70 évet pedig azzal töltötte, hogy az első sorból tudósított a természetről. Ha valaki, ő aztán tudja, hogyan tűntek el az őserdők, miként halt ki több állatfaj, hová lett a jégtakaró. Évtizedeken keresztül az ő természetfilmjei által ismerte meg a világ az addig eldugott természeti csodákat, ám az utóbbi időben sokkal fontosabb küldetése van a matuzsálemnek: ha nem emel szót a környezetvédelem mellett, akkor hamarosan már nem lesz nagyon mit bemutatni.
Attenborough nemcsak leül egy székre, és elmondja az ezredik klímablablát. A tőle megszokott lehengerlő stílusban, kellő alázattal, ám mérhetetlen szomorúsággal a szemében meséli el saját életútján keresztül, hogy értsük: ő valóban az első sorból nézi végig a Föld pusztulását.
A filmnek nagyon hatásos keretet választott: mivel lehetne jobban illusztrálni az ember kezéből kicsúszó, tomboló veszélyt, ha nem Csernobillal? Sir David mászkál a rohadó falak és a málló tapéta között, majd belekezd a meséjébe, amelyet emberként nagyon nehéz szégyenérzet nélkül végighallgatni.
Attenborough ugyanis nagyon szemléletesen, számokkal és saját élményeivel alátámasztva mutatja be, hogy mit tett az ember intelligenciája és tudása a bolygóval. Teszi mindezt úgy, hogy nem az ujját lengetve ejnyebejnyézik a csúnya gyárak és kapzsi kapitalisták felé. Nem helyezkedik a mindenttudó "én megmondtam"-típusú okoskodások mögé: bevallja, hogy neki is meg kellett vénülnie ahhoz, hogy észrevegye: az emberi leleményesség és a technika vívmányai ugyan hihetetlen magasságokba emelték az emberiséget, közben azonban visszafordíthatatlan károk keletkeztek a bolygóban, míg az ember az uralma alá hajtotta azt.
Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!
