Mint megírtuk, kedden kiderült, mely sztárok szerepelnek a hamarosan induló Farm VIP új évadában. Azt azonban már hónapokkal korábban lehetett tudni, hogy Szabó András "Csuti" és Szorcsik Viktória benne lesz a műsorban. Kulcsár Edina volt férje nyár végén szakított a barátnőjével, ekkor terjedt el a pletyka, hogy ennek hátterében az állhatott, hogy egy tévéműsor forgatása során közel került Szorcsik Vikihez. Egy idő után pedig világossá vált, hogy a Farm VIP-ben voltak mindketten.
A páros soha nem posztolt közös képeket, és nem is vállalták fel, hogy összejöttek. Azért buktak le, mert többször is ugyanarról a helyről jelentkeztek be Instagram-oldalukon. Aztán Szorcsik Viki elismerte, hogy ismerkednek az üzletemberrel, akivel valóban a Farm VIP forgatásán találkoztak. Nemrég azonban kiderült, hogy már véget ért a románcuk, a színésznő beszédes blogbejegyzése is erről árulkodik.
A Farm VIP sajtótájékoztatóján már Csuti is elismerte, hogy volt köztük valami, ennek azonban már vége.
„Nem tagadom, bent fejben és lélekben is közel kerültem valakihez. Érdekes dolgokat mozgatott meg bennem, abszolút megvolt közöttünk a rezgés, a kémia, de mindennek van eleje és vége. Nem bánom, hogy ezt is megéltem, és nem tölt el rossz érzéssel, hogy mindezt most a nézők is látják majd, hiszen minden, ami ott velünk történt, az szép emlékként maradt meg bennem”
Az üzletember nemrég vált el hivatalosan is volt feleségétől, Kulcsár Edinától. Most egyedülálló, és nem is keresi görcsösen a szerelmet, de nem zárkózik el egy újabb kapcsolat elől.
„Nekem nem a válás jelentette az elengedést, hanem az a pont, amikor fejben és lélekben lezártam magamban a házasságomat. Jelenleg nem keresem és hajkurászom a szerelmet. Akkor is jól érzem magam a bőrömben, ha egyedül vagyok, és akkor is, ha van mellettem egy társ. Nem ragaszkodom ahhoz, hogy párom legyen, de nyitottan állok mindenhez, szívesen ismerkedem.
Jelentkezők akadnak, kapok üzeneteket, kommenteket, ajánlatokat. Nem zárkózom el az online ismerkedéstől sem, bárhol találkozhatok olyan hölggyel, akivel kialakulhat valami. Személyesen úgyis kiderül, működik-e közöttünk bármi is”
- mondta Csuti.
Mint megírtuk, kedden kiderült, mely sztárok szerepelnek a hamarosan induló Farm VIP új évadában. Azt azonban már hónapokkal korábban lehetett tudni, hogy Szabó András "Csuti" és Szorcsik Viktória benne lesz a műsorban. Kulcsár Edina volt férje nyár végén szakított a barátnőjével, ekkor terjedt el a pletyka, hogy ennek hátterében az állhatott, hogy egy tévéműsor forgatása során közel került Szorcsik Vikihez. Egy idő után pedig világossá vált, hogy a Farm VIP-ben voltak mindketten.
A páros soha nem posztolt közös képeket, és nem is vállalták fel, hogy összejöttek. Azért buktak le, mert többször is ugyanarról a helyről jelentkeztek be Instagram-oldalukon. Aztán Szorcsik Viki elismerte, hogy ismerkednek az üzletemberrel, akivel valóban a Farm VIP forgatásán találkoztak. Nemrég azonban kiderült, hogy már véget ért a románcuk, a színésznő beszédes blogbejegyzése is erről árulkodik.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Augusztusban volt a Miss Universe Hungary 2025-ös elődöntője: a szakmai zsűri 12 versenyzőt választott ki, ahogy eddig is, közülük tízen kerültek be a szeptember 13-ai döntőbe.
Az idei királynő a 21 éves Dezsényi Kincső lett.
A győztes képviseli Magyarországot a Miss Universe bangkoki világdöntőjén, amelyet novemberben rendeznek meg.
Augusztusban volt a Miss Universe Hungary 2025-ös elődöntője: a szakmai zsűri 12 versenyzőt választott ki, ahogy eddig is, közülük tízen kerültek be a szeptember 13-ai döntőbe.
Az idei királynő a 21 éves Dezsényi Kincső lett.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szombat esténként az RTL X-Faktor című műsorában látható Tóth Andi, aki nemcsak szakmailag, hanem a megjelenésében is a maximumot igyekszik kihozni magából. Idén az edzés mellett a bőrápolásra is nagyobb figyelmet fordít, írja a Blikk.
„Sokáig szinte egyáltalán nem foglalkoztam a bőrápolással, idén kezdtem el erre tudatosan odafigyelni, mivel kezdek kicsit ráncosodni. Persze szeretem a ráncaimat, hiszen a mosolyvonalamnál és a szemem környékén jelentek meg, ami azt jelenti, hogy sokat nevetek. De azért szeretném őket kordában tartani. Mindemellett most már az étkezésben is tudatosabb vagyok, régen nagyon szerettem nassolni, csokikat, csipszeket enni, ami nem is tett jót a testemnek” – kezdte Tóth Andi, aki az utóbbi időben egyre inkább a saját maga által elkészített ételekre esküszik.
„Már másfél éve szinte csak azt eszem, amit én főzök, mert így tudom a leginkább tisztán tartani az étrendemet, és odafigyelni arra, hogy olyasmit vigyek be a szervezetembe, ami jó a testemnek. Épp ezért vagyok bajban, amikor egy egész napos forgatásra jövök, mert ilyenkor kénytelen vagyok rendelni, és sokszor tapasztalom, hogy szédülök az éttermi kajától.
Annyi ízfokozó van némelyik ételben… Ráadásul a sűrűbb forgatások idején az edzéseket is gyakran ki kell hagynom, ami nagyon megvisel, mert érzem, hogy ingerlékenyebb vagyok ilyenkor. A heti két boksz- és konditermi edzés rengeteget segít abban, hogy levezessem a feszültséget és a stresszt” – folytatta.
Az elmúlt évben került először a mentorszékbe az X-Faktorban, és arról is beszélt, min változtat idén.
„Idén kicsit talán visszább fogok venni, mert hajlamos vagyok túltolni az aggódást és a tanácsokat. Néha úgy tűnhet, mintha jobban akarnám ezt az egészet, mint a versenyzőim. Tavaly például gyakran előbb ott voltam a próbákon, mint ők. Most inkább hátrébb lépek majd. Persze ugyanúgy átadom a tapasztalataimat, de hagyom, hogy ők dolgozzanak vele. Egy másik fontos tanulság pedig az, hogy nem feltétlenül tesz jót a versenyzőknek, ha túl jóban vagyok velük. Ez talán furcsán hangozhat, de ha barátként tekintenek rám, kevésbé veszik komolyan a tanácsaimat, hiszen nem érzik a mentor–versenyző közti határt. Ez a fejlődésük szempontjából nem mindig szerencsés. Idén is szeretném támogatni őket, de közben nagyobb teret adok nekik, hogy megtanuljanak önállóan boldogulni” – szögezte le.
Szombat esténként az RTL X-Faktor című műsorában látható Tóth Andi, aki nemcsak szakmailag, hanem a megjelenésében is a maximumot igyekszik kihozni magából. Idén az edzés mellett a bőrápolásra is nagyobb figyelmet fordít, írja a Blikk.
„Sokáig szinte egyáltalán nem foglalkoztam a bőrápolással, idén kezdtem el erre tudatosan odafigyelni, mivel kezdek kicsit ráncosodni. Persze szeretem a ráncaimat, hiszen a mosolyvonalamnál és a szemem környékén jelentek meg, ami azt jelenti, hogy sokat nevetek. De azért szeretném őket kordában tartani. Mindemellett most már az étkezésben is tudatosabb vagyok, régen nagyon szerettem nassolni, csokikat, csipszeket enni, ami nem is tett jót a testemnek” – kezdte Tóth Andi, aki az utóbbi időben egyre inkább a saját maga által elkészített ételekre esküszik.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A parajdi sóbányát áprilisban árasztotta el a patak vize, ami hatalmas pusztítást okozott. A bánya turisztikai szintjei és részei, valamint a Telegdy-bánya is teljesen víz alá került. A sóbánya nemcsak kedvelt látványosság volt, hanem a helyiek megélhetésének is fontos része.
Tóth Gabi és párja, Papp Máté Bence egy ideje Romániában tartózkodnak, és nemrég ellátogattak Parajdra is. A látvány mélyen megérintette őket.
„Parajd nekünk mindig a só, az élet, a gyógyulás és a közösség szimbóluma volt. Most mégis megrendülve álltunk a sóbánya előtt... a beomlás nyomán kihalt utcákat, némaságba borult házakat láttunk. Fájt a szívünk, sírtunk is – mert ami itt történt, nemcsak a földet sebezte meg, hanem az emberek életét is. Legyen remény, hogy újra benépesül a falu, újra nevetés és dal hallatszik, s hogy a parajdi só – ez az ősi kincs – továbbra is erőt, gyógyulást és összetartozást adhat mindannyiunknak”
A parajdi sóbányát áprilisban árasztotta el a patak vize, ami hatalmas pusztítást okozott. A bánya turisztikai szintjei és részei, valamint a Telegdy-bánya is teljesen víz alá került. A sóbánya nemcsak kedvelt látványosság volt, hanem a helyiek megélhetésének is fontos része.
Az RTL hivatalos Instagram-oldalán jelentette be, hogy az X-Faktor 2025-ös évadjában az Éberkóma veszi át az online riporteri feladatokat. A poszt szövege szerint: „Így 5-en még sosem álltak a Válogató színpadán!
Az Éberkóma visszatért, és mostantól minden héten láthatjuk őket… de már mint a háttérműsor műsorvezetőit az rtl.hu-n!”
A fiatalokból álló zenekar Szépréthy Roland helyére érkezik, aki tavaly töltötte be ezt a szerepet, idén viszont a TV2-n futó Megasztár műsorvezetője lett Ördög Nóra mellett.
Az Éberkóma 2024-ben szerepelt a tizenkettedik magyarországi X-Faktor döntőjében. A fináléba három produkció jutott be: Fehér Krisztián, az Éberkóma és Sárközi Roland. Végül Majka csapata lett a harmadik.
A mostani válogatóban az Éberkóma újra színpadra lépett, és saját dalukkal tértek vissza.
A műsorvezető, Miller Dávid így fogalmazott: „Kérem szépen, ez egy tévétörténelmi pillanat, hogy az Éberkóma visszajött, mert hogy őket így még sosem láthattuk, hiszen ők ugye egyesével jöttek, és később lettek csak összerakva.”