Mi is megírtuk, hogy Kulcsár Edina és férje, Szabó András Csuti szakítottak. Elmondásuk szerint nem egy harmadik fél miatt vetettek véget a házasságuknak. Alig pár nap telt el, de ma már arról értesülhettünk, hogy Edina egy ideje új párra talált, és nagyon szerelmes.
A modell-műsorvezető a közösségi oldalán jelentette be, hogy összejött a GwM néven ismert rapperrel, Varga Márkkal, aki "a tenyerén hordozza" őt. Azt is írta, hogy ő már hónapokkal ezelőtt lezárta a múltat.
A Blikk megkereste Kulcsár Edina férjét, Csutit, aki azt mondta, hogy ő mutatta be a rappert és Kulcsárt egymásnak.
Barátkoznom kell a gondolattal, igen, hogy a gyerekeimmel is fog találkozni. Azt nem szeretném elmondani, hogy mikor tudtam meg a dolgot, de úgy érzem, hogy Edina nem mindig volt velem őszinte. Rettentően csalódott vagyok, azért is, ami a házasságunkkal történt és azzal is – bár tudom, hogy ez az élet rendje –, amivel most szembesülnöm kellett. Amit még mondanék, azt inkább nem teszem, hogy a családom érdekeit védjem
– mondta a lapnak Csuti.
Mi is megírtuk, hogy Kulcsár Edina és férje, Szabó András Csuti szakítottak. Elmondásuk szerint nem egy harmadik fél miatt vetettek véget a házasságuknak. Alig pár nap telt el, de ma már arról értesülhettünk, hogy Edina egy ideje új párra talált, és nagyon szerelmes.
A modell-műsorvezető a közösségi oldalán jelentette be, hogy összejött a GwM néven ismert rapperrel, Varga Márkkal, aki "a tenyerén hordozza" őt. Azt is írta, hogy ő már hónapokkal ezelőtt lezárta a múltat.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megérkezett Ozzy Osbourne halotti bizonyítványa – kiderült, miben halt meg a rocklegenda
A rocklegenda július 22-én hunyt el, szerettei körében. Halála előtt még egyszer színpadra lépett, és utoljára videón is láthattuk, amint családjával reggelizik.
A legendás zenész július 22-én hunyt el, szerettei körében.
Néhány nappal halála előtt a családja videót készített róla, amint reggelizett buckinghamshire-i otthonában. Az iPadjét nézegette, láthatóan jókedvű volt. Lánya, Kelly Osbourne játékosan arra kérte, hogy köszönjön a kamerának. Ozzy fekete pólót és fejhallgatót viselt, majd így köszönt: „Jó reggelt!”
Halála előtt néhány héttel még egyszer utoljára színpadra állt a Black Sabbath együttessel. A zenekar eredeti tagjai egy jótékonysági koncertre álltak össze Birminghamben, a Villa Park stadionban.
Ozzy Osbourne-nál már 2003-ban diagnosztizálták a Parkinson-kórt. A hivatalos dokumentumban a foglalkozásánál ez áll: „Dalszerző, előadó és rocklegenda”.
Kiderült, kik lesznek az Ázsia Expressz új évadának szereplői – augusztus végén indul a kaland
A sztároknak ezúttal Malajziában és Indonéziában kellett helytállniuk extrém körülmények között. A 20 milliós fődíjért nemcsak a tereppel, egymással is meg kellett küzdeniük.
Kedd este hivatalosan is bejelentette a TV2, kik lesznek az Ázsia Expressz idei évadának szereplői. A kalandreality hatodik évada izgalmas utazást ígér Malajzián és Indonézián keresztül, ahol a párosoknak nap mint nap teljesíteniük kellett a feladatokat – írta meg a Blikk.
A versenyzők névsora is tartogat meglepetéseket: Curtis menyasszonyával, Barnai Judittal vág neki a kalandnak, míg Vastag Csaba is párjával, Domján Evelinnel indul. Lakatos Levente végül Dulin Mettával állt párba, miután az élet közbeszólt, pedig eredetileg mással indultak volna. Rajtuk kívül Bódi Megyer és Bódi Hunor, Fodor Rajmund és Ungvári Miklós, Tallós Rita és lánya, Barbinek Paula, valamint Németh Kristóf és Mészáros Árpád Zsolt is feltűnik a műsorban. A nyolcadik páros Sofi és párja, Németh Vini lesznek.
A műsort idén tavasszal forgatták, de a képernyőre ősszel kerül – az első adást augusztus 31-én este láthatják a nézők. A házigazda szerepét most is Ördög Nóra tölti be.
A TV2 a sajtótájékoztatón azt is bejelentette, hogy visszatér a Kísértés című párkapcsolati reality, méghozzá Kasza Tibi műsorvezetésével. A Thaiföldön forgatott produkcióról ő csak annyit mondott: „fergeteges lesz”. A műsor ugyancsak augusztus 31-én indul.
Kedd este hivatalosan is bejelentette a TV2, kik lesznek az Ázsia Expressz idei évadának szereplői. A kalandreality hatodik évada izgalmas utazást ígér Malajzián és Indonézián keresztül, ahol a párosoknak nap mint nap teljesíteniük kellett a feladatokat – írta meg a Blikk.
A versenyzők névsora is tartogat meglepetéseket: Curtis menyasszonyával, Barnai Judittal vág neki a kalandnak, míg Vastag Csaba is párjával, Domján Evelinnel indul. Lakatos Levente végül Dulin Mettával állt párba, miután az élet közbeszólt, pedig eredetileg mással indultak volna. Rajtuk kívül Bódi Megyer és Bódi Hunor, Fodor Rajmund és Ungvári Miklós, Tallós Rita és lánya, Barbinek Paula, valamint Németh Kristóf és Mészáros Árpád Zsolt is feltűnik a műsorban. A nyolcadik páros Sofi és párja, Németh Vini lesznek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ázsia Expressz: két visszalépés miatt új páros állt össze a hatodik évadban
Lakatos Levente és Dulin Metta korábban nem ismerték egymást, de így vágnak neki az Ázsia Expressz új évadának. Az egyik versenyző egészségügyi okokból, a másik mentális terhelés miatt hátrált ki.
Kedd este végre kiderült, kik szerepelnek az Ázsia Expressz hatodik évadában. A kaland-reality új párosai között van Lakatos Levente író és podcaster, valamint Dulin Metta, akit a Kőgazdag Fiatalokból ismerhet a közönség. Különlegesség, hogy ők ketten korábban nem ismerték egymást – most mégis együtt vágnak neki a nagy utazásnak.
„Mi vagyunk az Ázsia Expressz történetében az első olyan páros, akik úgy indulnak neki a kalandnak, hogy egyáltalán nem ismerik egymást”
– mondta Dulin Metta.
A most összeállt duó eredetileg más partnerekkel vett volna részt a műsorban. Lakatos Levente Baukó Évával indult volna, de végül Éva visszalépett, derül ki a TV2 videójából.
„Baukó Évával kerekedtünk volna fel az Ázsia Expresszre, ám Éva az utolsó néhány hétben rájött arra, hogy Ázsiában meleg van, nem fogunk kapni ételt, ráadásul túlságosan motivált vagyok, és ez őt stresszelte.
Tulajdonképpen mindenen szorongott, mindenen bekakált. A pelust elég nehéz vinni a hátitáskában, tehát igazából ezt nem vállaltam be. Végül úgy döntött, hogy nem szeretné vállalni ezt a megmérettetést, inkább marad itthon, és itthon szorong.”
Dulin Metta eredeti párja Tuvic Aleksandra lett volna, aki egészségügyi okokra hivatkozva nem vállalta a szereplést. Tuvic tavasszal jelentette be, hogy gyermeket vár, ezért valószínűleg ez állhatott a háttérben.
Így alakult ki az új páros, akik mostantól együtt folytatják a felkészülést a műsorra – minden korábbi ismeretség nélkül.
Kedd este végre kiderült, kik szerepelnek az Ázsia Expressz hatodik évadában. A kaland-reality új párosai között van Lakatos Levente író és podcaster, valamint Dulin Metta, akit a Kőgazdag Fiatalokból ismerhet a közönség. Különlegesség, hogy ők ketten korábban nem ismerték egymást – most mégis együtt vágnak neki a nagy utazásnak.
„Mi vagyunk az Ázsia Expressz történetében az első olyan páros, akik úgy indulnak neki a kalandnak, hogy egyáltalán nem ismerik egymást”
– mondta Dulin Metta.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Dobos Evelin egy egész családot fogadott örökbe – azt is elárulta, miért döntött így
A színésznő gyerekkora óta hisz abban, hogy a jótékonykodás nem a pénztárca vastagságán múlik. Most egy beteg gyereket nevelő család mellé állt egy évre.
Dobos Evelin egy alapítványhoz csatlakozott, amely súlyosan beteg gyerekeket nevelő családokat támogat. Egy ilyen családot örökbe is fogadott: egy kislányt, Mollit és a családját segíti egy éven át. Havonta anyagi támogatást nyújt nekik.
A színésznő elmondta, hogy gyerekkorát a nyírségi tanyavilágban töltötte, ahol mindig voltak segítségre szoruló gyerekek. Az édesanyja beteggondozóként és idősápolóként dolgozott, és mindenkin próbált segíteni, akin tudott. Evelin már akkor látta, mit jelent ez. Nem voltak gazdagok, de az anyja a nyári szünetekben gyakran hazavitt más gyerekeket, akiket ő látott el, és így Evelinéknek játszótársuk is lett – írta meg a Blikk.
A színésznő szerint már egészen fiatalon érzékeny volt a nehéz helyzetben élő emberekre.
„Amikor egyetemistaként negyvenezer forintból éltem, akkor is utaltam pénzt, még ha csak nyolcszáz forintot is, ha a rádióban hallottam egy segítségre szoruló emberről”
– mesélte.
Most az Egy lépéssel több Alapítványhoz csatlakozott, mert szeretne még többet tenni. Aki ebben az alapítványban örökbe fogad egy családot, az maga döntheti el, hogy havonta mekkora összeggel segít – az adomány lehet ötezer és ötvenezer forint között. A támogatás közvetlenül a családokhoz jut el, akik ebből fizetik a gyógyszereiket, a kezeléseiket vagy a számláikat.
„Azért ezt az alapítvány választottam, mert tényleg közvetlenül a családoknak juttatja el a pénzt, s azok ebből fizetik a számláikat, a gyógyszert, a kezelési költségeket”
– mondta a színésznő, aki szerint fontos, hogy erről is beszéljen.
„Azt gondolom, ha a színészi munkáimon túl ajánlok termékeket, szolgáltatásokat, amikben hiszek, akkor erről is beszámolok, mert felelősséggel tartozom. Ismert emberként meg kell mutatnom azokat a lehetőségeket is, ahol segíteni lehet, és úgy érzem, elől kell járnom ebben, ezért nem adakozom csendben, dacára annak, hogy néhány kommentelő ezt a szememre vetette” – fogalmazott Evelin. Úgy véli, a segítség nem az összegen múlik, hanem a hozzáálláson.