SIKERSZTORIK
A Rovatból

Csináld azt, amit szeretsz - de hogyan élj meg a hobbidból?

Újabb három példát hoztunk: fiatalok mesélnek arról, hogyan jutottak el az első lépéstől a sikerig.


A Life&Trend az élet hangulatos oldala, ahová örömmel térsz be egy kis csemegéért, motivációért, tippekért.H angulatot ad, életmódtippekkel lát el, szórakoztat.

Csináld azt, amit szeretsz!

Annyiszor halljuk ezt a mondatot, de valahogy a megvalósítás rögös útján sokan elveszünk. Szerencse, tehetség vagy hatékony időbeosztásra van-e szükségünk ahhoz, hogy sikeresen megéljünk a hobbinkból? Egyre többen vágyunk arra, hogy szabadon, függetlenül dolgozzunk, és azt csináljuk minden nap, amit igazán szeretünk. Ha téged is foglalkoztat, hogy vajon meg tudnál-e élni a hobbidból, akkor olvass tovább! Cikksorozatom második részében három sikeres embert mutatok be, akik nap, mint nap a szenvedélyüknek élnek, szabadúszóként dolgoznak, úgy hogy munkájukban sokszor megtapasztalják a flow élményt, ráadásul másokat is inspirálnak. Ismerd meg őket és tudd meg a titkukat!

Akinek nem csak a rajzoláshoz van tehetsége, hanem ahhoz is, hogy megéljen ebből: Jákri Bea | AnaArt

„Kislányom neked a kezedet nem szabad erőltetni, neked csak rajzolnod kell! Úgyis folyton a telefonodat nyomkodod, keress ezzel pénzt a neten!”

- ”Egy nem mindennapi ajándék, minden alkalomra!” – ez van a Facebook oldaladon kiírva, de mivel is foglalkozol pontosan, mi az AnaArt?

- Célom, hogy örömöt szerezzek a vásárlóimnak és a megajándékozottjaiknak. Fotó alapján készítem el a munkáimat, amelyek egy-egy megtörtént eseményt, egy érzést, egy emléket ébresztenek fel. Ceruzával vésem fel az emlékeket a papírra, illetve ecsettel dolgozok a vakolatokon olyan technikával, ami miatt biztosan emlegetnek majd mikor a festők glettelik a felületet sok-sok év múltán. A kapott fotóval azonos képeket készítek, mégis mind egy kicsit az én szemszögemből ábrázolja a pillanatot.

- Honnan indultál? Volt valaki, aki inspirált?

- Édesapám örökségét viszem tovább, akinek a kézügyességemet köszönhetem. Ő inkább a tervezőasztal mellett dolgozik és műhelyében alkotja meg a terveit, míg nekem a portrék a kis kedvenceim - ezek jelentik a kikapcsolódást, mely mára már egy jól fizető hobbi is. Sokat köszönhetek a tanáraimnak, akik inspiráltak, biztattak. Sajnos, művész iskolába soha nem járhattam, így autodidakta módon tanultam meg mindent. Sokat tanulok online, külföldi művészektől. Büszkeséggel tölt el, hogy már 3 amatőr kiállításom is volt, és sok száz képem díszíti a vásárlóim falait.

- Mi a fő indíttatása azoknak, akik igénybe veszik a szolgáltatásodat? Maguknak, párjuknak, vagy esetleg más célra készülnek a képek?

- Nagyon vegyes. Többségben vannak persze azok a képek, melyeket férfiak vagy nők rendelnek meg a kedvesüknek egy-egy régi emlék megörökítésére. De nagyon sok kisgyermekes képet is kérnek külföldön dolgozó házastársnak, vagy épp nagymamáknak. Illetve egyre több vásárló kimondottan dekoráció céljából keres meg, és nem ritka a több darabos megrendelés sem. A vakolatos dekorációim konyhákba, nappalikba, gyermekszobákba készülnek.

- Mennyi idő kellett ahhoz, hogy felépítsd a saját vállalkozásodat, és megélj a hobbidból? Honnan érkeznek a megrendelőid? Hirdetsz valahol?

- Maga a rajz, vagyis a vállalkozásom alapja már nagyon fiatalon beindult. Már az iskolában is készítettem megrendelésre képeket, és ebből volt a zsebpénzem. Majd több év kihagyás és vidékre költözés után előkerült egy régi mappám, melyben a képeim sorakoztak és felbukkant egy idős asszony, aki a képeim láttán ezt mondta: „Kislányom neked a kezedet nem szabad erőltetni, neked csak rajzolnod kell! Úgyis folyton a telefonodat nyomkodod, keress ezzel pénzt a neten!” Másnap pedig leellenőrizte valóban tettem e lépéseket ez ügyben. Az ő hatására a párommal közösen megalkottuk az AnaArt oldalt és a korábbi marketinges tapasztalatunkat felhasználva nagyon gyorsan, szinte egy órán belül meg is érkezett az első megrendelésem, és pár hét múlva már hasznot is termelt az oldal.

Vásárlóinkat a Facebook erejének köszönhetjük. Nem hirdetünk, csupán saját magunk által készített posztokkal dolgozunk. A nyereményjátékokkal és csoportokban történő bejegyzéseinkkel értük el oldalunk mai formáját. Van egy zárt csoportunk is, ahol a kiemelt vásárlóinkkal kommunikálunk. Új tevékenységeink is ezeken a csatornákon keresztül kerülnek reklámozásra. A jövőben tervezünk egy online tanfolyamot, amelynek célja, hogy problémás gyermekeket tanítsunk rajzolni, színezni, a fenekükön maradni, illetve folyamatban van egy saját kiszínezhető könyv-naptársorozat is.

- Mit javasolnál azoknak, akik most szeretnének belevágni abba, hogy a hobbijuknak éljenek, és különösen azoknak, akik művészi szenvedélyükből szeretnének megélni?

- Bármi eszedbe jut, írd le és tegyél érte valamit! Nem nagy dolgot, de lépj előre egyet az ügyben! A többi majd jön magától. Nem baj, ha nem látod a hogyant, csak csináld! Az online marketing a virágkorát éli, kis segítséggel az ember pici tudással is nagy sikereket érhet el.

Aki egészséges, tudatos táplálkozással segít megreformálni az étrendedet: Virágh Barbara | The Choice

„A célom, hogy közelebb hozzam az emberekhez az egészséges táplálkozást, és ne valamilyen misztikumként tekintsenek rá.”

- Táplálkozási és életmód tanácsadó, valamint a DietBox alapító tagja vagy, munkásságod alapvetően az egészséges, tudatos táplálkozáshoz köthető. Honnan indultál és mi adta az inspirációt a tevékenységeidhez?

- A saját étkezésemmel és testtudatommal kapcsolatos élményeim sodortak ebbe az irányba. Nagyon szerettem volna lefogyni, emellett gyomorproblémáim is voltak, és sajnos kipróbáltam a létező összes olyan rettenetes módszert, melyet a nők 80%-a is kipróbál; koplaltam, teákat ittam, mindenféle bogyókat szedtem, kínoztam magamat. Rémálom volt az egész. Egy idő után egyértelmű volt, hogy ezt így nem csinálhatom tovább. Ez az "élménycsomag" indított el azon az úton, ami miatt elkezdtem a tudatos táplálkozással foglalkozni, ezen belül is azzal, hogy hogyan ehetek ugyanolyan finomakat, mint régen úgy, hogy egészséges is legyen, és lehetőleg ne is hízzak tőle. Eleinte ez csak magamról szólt, de annyira közel került hozzám és annyira élveztem, hogy megszületett bennem a vágy, hogy másokat is elindítsak ezen az úton. Elvégeztem egy táplálkozással és életmóddal kapcsolatos iskolát, valamint a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán a sportedző szakot, és elkezdtem hivatalosan is ezzel foglalkozni.

- Étrendírással, csoportos és privát workshopokkal segíted azokat, akik szeretnének változtatni az étrendjükön, közben pedig – ha jól gondolom – folyamatosan kísérletezgetsz az újabbnál újabb receptekkel. Hogyan néz ki egy napod?

- Az utóbbi időkben nagyon sűrűk a napjaim, mivel 2 éve elkezdtem másoddiplomaként pszichológiát tanulni, annak érdekében, hogy a későbbiekben evészavaros személyekkel és az evés pszichológiájával is foglalkozhassak majd. Nagyon érdekel az evés – túlevés, nem evés – lelki háttere. A hatékony időmenedzsment érdekében első sorban a privát étrendes konzultációimat igyekszem összeegyeztetni az egyetemi elfoglaltságaimmal, de emellett szervezem a soron következő workshopokat, cikkeket írok egészségtudatos témakörben, vezetem az oldalamat, és szerencsére már előadásokra is gyakran felkérnek, úgyhogy nem unatkozom. Mindezek mellett persze gyakran sütök-főzök otthon is – a művészetek és kultúra mellett ez kapcsol ki igazán, én itt élem meg a flow-t.

- Mikor és miért döntöttél úgy, hogy szabadúszó leszel?

- Körülbelül 3 évvel ezelőtt hoztam létre a saját oldalamat, és már nem is szeretném ezt másképp csinálni. Imádom, hogy a magam ura vagyok, és tényleg megélhetem azt a fajta szabadságot a munkámban, amitől ez számomra élvezetes lehet. Másrészt így tudom garantálni azt a személyes és közvetlen hangvételt, amit kedvelnek az oldalam követői, olvasói. Valószínűleg a workshopjaimat vagy egyéb eseményeket sem szeretnék annyira, ha egy keretek közé szorított, műanyagból felépített valaki állna mögötte. Többek között az is a célom, hogy közelebb hozzam az emberekhez az egészséges táplálkozást, és ne valamilyen misztikumként tekintsenek rá. Éppen ezért szoktam kiscsoportos workshopokat is tartani a saját lakásomban, ahol az is belefér, hogy valaki a kanapémon kávézva ismeri meg ezt az „új világot”.

- Mennyi idő kellet ahhoz, hogy felépítsd a saját vállalkozásodat, és megélj a hobbidból?

- Ilyen szempontból ez egy nagyon nehéz terület, ugyanis egyáltalán nem kiszámítható. Emlékszem, amikor először pénzt kaptam egy étrendért, el sem hittem. Időbe telt, mire feldolgoztam azt, hogy akkor én mostantól pénzt fogok kapni azért, amit kitaláltam magamnak, és imádok csinálni. Ahogy sok más területen is, nálam is vannak aktívabb és kevésbé aktív időszakok. Nyár előtt természetesen elég nagy a forgalom. A legjobb az, hogy most már több lábon állok, vagyis a személyre szabott étrendek, konzultációk, workshopok, cikkek, előadások, egyéb projektek kiadják a kerek egészet, lelkileg is és anyagilag egyaránt.

- Mit javasolnál azoknak, akik most szeretnének belevágni abba, hogy a hobbijuknak éljenek, és különösen azoknak, akik az egészséges, tudatos táplálkozás iránt érdeklődnek?

- Első sorban azt, hogy találják ki, vagy inkább érezzék meg, hogy ők mit tudnak ténylegesen hozzátenni az adott területhez! Minden szakmában sok az új név, az új projekt, akár ha az én vonalamat nézzük, akkor minden nap születnek újabbnál újabb blogok, vagy akár tanácsadók, de mégsem tudnak előrébb lépni, nem találják meg a saját hangjukat, a saját közönségüket. Nálam valahogy az vált be, hogy személyesen is bele teszem magamat a vállalkozásba, vagy akár a követőkkel való napi kommunikációba. Másrészt pedig fontos, hogy ténylegesen egy zsigeri igény volt az, hogy ezt egyre tovább és tovább vigyem, nem valamilyen külső kényszer vagy elvárás szülte. Amúgy pedig nagyon hiszek abban, – és tapasztalom is –, hogy amikor bennem megfogalmazódik és kikristályosodik az, hogy mit is szeretnék pontosan, és merre akarok menni, akkor szép lassan minden igazodni fog ehhez körülöttem, és akár lehetőségek, akár új emberek vagy csak egy-egy jó gondolat által támogatva leszek abban, amit csinálok.

Aki a csoport erejével és a saját tapasztalatival segít neked lefogyni: Sólyom Gábor | TeamFit

„Imádom az érzést, amikor felébresztem benne a vágyat a mozgásra és a tudatos életvitelre. Hihetetlen, hogy milyen szinten lehet formálni és javítani az emberi testet. Egy csoda vagyunk!”

- Célul tűzted ki, hogy segíts olyan embereken, akik súlyproblémákkal küzdenek. Miből áll ez pontosan, és mi adta az inspirációt ahhoz, hogy ilyen célt tűzz ki magad elé?

- Világ életemben sportoltam. A mozgás iránti vágyam a kick-boxszal kezdődött még 10 éves koromban. Remek edzőm volt, aki mesterien elültette bennem a sport iránti lelkesedést. Mint miden küzdősport, a kick-box is a kitartást és akaratfejlesztést tökéletesíti az emberben. Én is innen szereztem meg az alapokat. A 20-as éveim közepe felé kezdetem el 8-12 hetes programok szerint edzeni, melyek súlyzós edzések voltak (akkoriban még külföldi segítséggel). Igen jó és látványos eredménnyel csináltam végig minden egyes programot. Akkor kezdtem el saját csoportos kick-box órákat is tartani. Mellette pedig segítettem egy volt munkatársamnak, hogy megszabaduljon a rárakódott súlyfeleslegtől. (Erről bővebben itt.)

Tulajdonképpen ez indította el az egészet. A segítés során rendszereztem az edzéseket, és egy megoldókulcsot dolgoztam ki az életmódváltáshoz. Ez tartalmazza az edzéselméletet, valamint a táplálék- és folyadékfogyasztást is. Ebből az egyszemélyes segítségnyújtásból merítettem az inspirációt és született meg a TeamFit, ahol már csoportban, egymást is segítve érjük el a célokat. Van egy remek idézetem is, ami tovább inspirált benne:

„Ha gyorsan akarsz eljutni valahova, akkor menj egyedül. Ha viszont messzire akarsz eljutni, akkor menjetek többen.” A TeamFit közel 4 év alatt remek közösség lett, amibe ha bekerülsz, csak messzire juthatsz.

- Weboldaladon számos sikertörténetet olvashatunk olyanokról, akiknek segítettél céljuk elérésében. Egyfajta hajtóerőt adsz az embereknek. Te miből meríted ezt a rengeteg energiát, mi az, ami a téged a leginkább motivál?

- Alapból pozitívan látom a világot, és aki elszánja magát a TeamFit-re, egytől-egyig hiszek benne, hogy sikerül elérnie azt, amire vágyik. A hajtóerőt Ők adják, amikor látom a testi-lelki javulást, a határozottságot és az elszántságot! Imádom az érzést, amikor felébresztem benne a vágyat a mozgásra és tudatos életvitelre. Hihetetlen, hogy milyen szinten lehet formálni és javítani az emberi testet. Egy csoda vagyunk!

- Mikor és miért döntöttél úgy, hogy szabadúszó leszel?

- Eleinte a főállásom mellett kezdtem el edzőként is tevékenykedni. Elsőnek kick-box órákat tartottam, majd ezzel párhuzamosan elindult a TeamFit. Kezdetben a munkaidőm letelte után tartottam az edzéseket. Később az élet úgy hozta, hogy megszűnt az állásom. Viszont ekkor már annyira jól mentek az edzések, hogy egy percet sem bántam. Örültem, mert még több időpontban tudtam indítani edzéseket. Ekkor döntöttem el, hogy a magam „ura” leszek.

- Mennyi idő kellett ahhoz, hogy felépítsd a saját vállalkozásodat, és megélj a hobbidból?

- 4 év, de azt mondhatom, hogy már az elejétől kezdve sikeres volt. Mindent mérek és következtetéseket vonok le, majd visszacsatolok. Folyamatosan optimalizálom a tevékenységeimet. Ezt még a marketinges múltamból hoztam. Szoktam is mondani viccesen, hogy két diplomás edző vagyok.

- Mit javasolnál azoknak, akik most szeretnének belevágni abba, hogy a hobbijuknak éljenek, és különösen azoknak, akik a fitnesz iránt érdeklődnek?

- Mindenképp kicsiben kezdjék el! A legjobb irány, hogy legyen koncepció abban, amit szeretnének. Nekem volt alkalmam dolgozni is, és van alkalmam flow-ban lenni is. Utóbbi az, amikor nem érzed a munkát munkának. Hihetetlen jó érzés és kívánom, hogy éljék meg Ők is!

Bea, Barbara és Gábor is azon szerencsések közé tartoznak, akik a munkájukban is megtalálják a flow-élményt. Tevékenységüket a sors alakította, és ambícióik által ma sikeres szakemberek, akik mások életére is pozitív hatással vannak. Nem könnyen indult be náluk a szabadúszó tevékenység, 3-4 év is kellet, hogy abból éljenek, amit valóban szeretnek. Ma a sikerük bizonyítja, hogy a kitartás meghozza a gyümölcsét, de emellett fontos, hogy kitűzd magad elé a célokat és a rögös út ellenére se téveszd szem elől azokat. A vágyak, az álmok és az inspiráló emberek segítenek, de az igazi hajtóerő sokkal mélyebben van, az egész lényed kell hozzá, hogy sikerüljön.

VIDEÓ: ez a klasszikus jelenet a Rocky Balboa című filmből motivációt adhat a célod eléréséhez


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SIKERSZTORIK
A Rovatból
„Ha itt valaki azt mondja, hogy magyar, azonnal rokonként tekintenek rá” – Tünde Isztambul városfejlesztési vezetőjeként büszke magyarságára
Tülin Tünde nagyapja csak átutazóban volt, de a sors közbeszólt, és Törökországban ragadtak. Unokája most a város egyik vezetőjeként kutatja magyar gyökereit, és közben beteljesítette nagymamája álmát.


Isztambul utánozhatatlan lüktetésében Tülin Tünde hat éve azon dolgozik, hogy a hatalmas metropolisz minél élhetőbb, ellenállóbb legyen. Miközben földrengésre készít fel egy óriásvárost, esténként magyarul olvas, és egy bársony mellényt varr – hogy megőrizze azt, ami a családját megtartotta.

Amikor Isztambul 2019-ben létrehozta régóta hiányzó városi tanácsát, a főpolgármester kollégái őt keresték meg.

„Akkoriban a közigazgatás és a magánszektor szereplői jól ismerték egymást, teljes mértékben egyetértettek szinte mindenben. A civil szféra azonban egyáltalán nem tudott befolyást gyakorolni a meghozott döntésekre” – meséli. Ez a hatalmi egyenlőtlenség zavarta.

Építészként és egyetemi előadóként a közjavak védelmével foglalkozott, így a felkérés jó alkalmat kínált.

„Jelöltből elnök lettem, és ma már hat éve vagyok benne a városfejlesztésben. Ez egy lehetőség számomra, hogy egyensúlyt hozhassak létre a városban” - mondja.

Vezetői hitvallása egyértelmű. „Feminista vagyok, és szerintem a nők látásmódjára nagy szükség van minden területen” – jelenti ki. Ez nem csak elv, a gyakorlatban is megvalósul: irodájában és tanácsadói körében is a nők vannak többségben.

A feladat monumentalitása megkérdőjelezhetetlen. Isztambul területe tízszer nagyobb Budapestnél, 39 kerületében hivatalosan 18 millió ember él.

A kihívások listája hosszú: környezeti kérdések, kulturális örökség megőrzése, közlekedésfejlesztés, városi szegénység. A legsürgetőbb probléma a reziliencia.

„A katasztrófák, mint például a földrengés, kiemelten fontos kérdések, fő helyen vannak. Egy olyan erősségű rengés, mint ami két évvel ezelőtt történt Kelet-Törökországban, várható Isztambulban is, csak nem tudjuk, mikor. Akkor itt elég nagy baj lehet, mert erre nincsen felkészülve senki.”

Amikor Hatayban megtörtént a tragédia, csapata azonnal segített a lakások újjáépítésének megtervezésében.

Munkája mellett a Magyarországhoz fűződő kapcsolatait is tudatosan építi: szeptember elején járt Budapesten, és hamarosan újra utazik. Van egy kis lakása is itt, hogy legyen hova hazatérnie.

Az identitása mélyen gyökerezik a családi múltban, de a megélése tudatos, felnőttkori döntés. Magyar állampolgárságát 2007-ben kapta meg, miután unokatestvérei javaslatára utánajárt a lehetőségeknek.

„Szerencsére a nagymamám Magyarországon is bejelentette már akkor, amikor születtek” – mondja édesapjáról és testvéreiről. A nagymama régi útlevele is előkerült, ami jelentősen megkönnyítette az ügyintézést. A nyelvvel való kapcsolata azonban csak később kezdődött. „Ezt a vágyat, hogy magyarul beszéljek, nem tudtam elengedni, és az utóbbi 7–8 évben elkezdtem tanulni. Ez a mindennapi életem része lett: magyarul olvasok és műsorokat hallgatok, minden nap gyakorlok.”

A motivációja belülről fakad. „Azt érzem, hogy ez tesz teljessé engem, ez hozzám tartozik.”

A keresztnevét a nagymama nővérének tanácsára kapta, a Tünde nevet a törökök is kedves hangzásúnak tartják. Családi nevét, a Hadit is sokáig viselte, mert fontos volt neki. Öccse, Imre nevének érdekessége, hogy Törökországban lánynévnek számít.

A családja tisztelettel és némi humorral figyeli a magyarság iránti elkötelezettségét. Férje alapszinten már tud magyarul, a gyerekei pedig megígérték, hogy belevágnak a tanulásba. „A nagy családban olykor tréfásan mondják, hogy belőlem árad leginkább a magyarság.”

Ez a kötődés azonban mély sebeket is hordoz. Amikor a „Tárgyak Törökországból” című kiállításra beadta a nagymamája féltve őrzött, hímzett párnahuzatait, azok a kiállítás után elvesztek. „Számomra ez pótolhatatlan veszteség. Talán otthon ez nem ennyire mélyen fontos, de nekünk ezek a kapaszkodók, ezek a személyes emlékek sokat jelentenek az identitásunknak.”

A veszteség feldolgozásaként most maga próbálja újraalkotni azokat, és éppen egy hagyományos bársony mellényt varr, hogy egy ünnepen viselhesse.

Családja kalandosan került Törökországba. A történet az 1920-as években kezdődött, amikor Tünde nagyapja a nagy világválság idején Magyarországon nem talált munkát, ezért Irak felé indult. „Az utazás közben azonban megbetegedett, elkapta a maláriát, és emiatt kórházba került itt, Törökországban.” A betegség elgondolkodtatta. „Akkor arra gondolt, ha itt, Törökországban elkapta a maláriát, mi lesz vele Irakban?”

Helyi magyarokkal találkozott, akik meggyőzték, hogy az alakuló Török Köztársaságnak nagy szüksége van a jól képzett műszaki szakemberekre. Maradt, és bejött a számítása: erőművek és gyárak építésében vett részt, és jól keresett. A megtakarított pénzét hazaküldte a nővérének, de a sógora mindent eljátszott. A csalódás után a nagyapa úgy döntött, saját családot alapít, és megkérte a mezőtúri rokonokat, keressenek neki feleséget. Egy túrkevei lányt találtak számára.

A házasságot 1931. január 28-án kötötték meg Magyarországon, a vőlegény ehhez hazautazott. A ki- és beutazás zökkenőmentes volt, mivel olyan megbecsült szakembernek számított, hogy az engedélyeit maga Atatürk írta alá. A 34 éves férfi és 30 éves felesége Anatóliában kezdte meg közös életét, de a kezdeti reményeket hamar beárnyékolta a valóság. „Főleg az ország miatt keseregtek, mert idegennek tartották őket, és ez nehéz volt annak ellenére, hogy kedvelték őket a társadalomban.”

A hivatalos világban nehezen boldogultak, a politikai légkör változása pedig tovább mélyítette a válságukat.

Három fiuk született: Hadi Sándor, Jenő és László. A második világháború kitörésekor vissza akartak költözni, de a hatóságok a gyerekek biztonságára hivatkozva lebeszélték őket az utazásról. A család helyzete egyre nehezebbé vált.

„Akkoriban apukám már nyolcéves volt, de nem járhatott általános iskolába, mert nem voltak törökök, és a nagymamám otthon tanította a gyerekeit.” A család kényszerűségből kettévált: a nagymama a fiúkkal Isztambulba költözött a jobb lehetőségek reményében, a nagyapa pedig Anatóliában maradt a munkája miatt. A nagymama nem nyugodott bele a fiai kilátástalan helyzetébe, bement a városi hivatalba, és kiharcolta, hogy a gyerekeket beírassák az iskolába. Mindhárman ugyanabba az osztályba kerültek, jóval idősebben, mint a társaik.

„A háború végén újra megpróbáltak hazatérni Magyarországra, de a magyar állam nem fogadta vissza őket.” Az indoklás szerint azért, mert a nagyapa nem vett részt katonaként a háborúban. A család reményei szertefoszlottak. Amíg nem kapták meg a török állampolgárságot, az Egyesült Nemzetek által biztosított, úgynevezett világpolgár- vagy hontalan státuszban éltek.

Később a vasfüggöny tette végleg lehetetlenné a hazatérést. „Sohasem valósulhatott meg többé, hogy újra hazajuthassanak a nagyszüleim.”

A fiúk Törökországban nőttek fel, és a szüleikkel ellentétben könnyebben illeszkedtek be. Tünde édesapja, Hadi Sándor elismert építész lett, díjnyertes épülete ma is áll Isztambul központjában. A legkisebb fiú ügyvéd lett, a középső, Jenő azonban az 1950-es évek végén Ausztráliába vándorolt.

„Amikor sok évvel később megtaláltam a nagybátyám leveleit, meglepett, hogy milyen jól és helyesen írt magyarul” – idézi fel Tünde, aki ezt a nagymamája érdemének tartja. A vándorlás nemcsak az apai ágon volt meghatározó. Tünde édesanyjának családja Rodoszról költözött Törökországba, amikor a sziget olasz fennhatóság alá került. „Szóval a vándorlás központi téma a családomban.”

A szülei, mindketten építészek, a munka révén ismerkedtek meg, és ezzel megalapították az építész dinasztiát, amelyet Tünde és öccse, Imre visz tovább a családi vállalkozásban.

Az isztambuli magyar közösség ma már nem túl nagy, nagyjából háromszáz főt számlál - meséli Tünde. A régi családok közül kevesen maradtak. A törökök és magyarok viszonya azonban kifejezetten baráti. A 2024-es török–magyar barátság évében a helyi magyar programok hatalmas érdeklődés mellett zajlottak.

„Ha itt valaki azt mondja, hogy magyar, azt azonnal rokonként azonosítják.” Ez a barátság a történelemben is megmutatkozott: Törökország menedéket adott Thököly Imrének, II. Rákóczi Ferencnek, Kossuth Lajosnak és otthont Széchenyi Ödönnek, aki a török tűzoltóságot szervezte meg.

Tünde számára a jövő egyszerre szól Isztambulról és Magyarországról. Városvezetőként az a küldetése, hogy egyensúlyt teremtsen és felkészítse a várost a jövő kihívásaira. Magánemberként pedig a gyökereihez való visszatérés hajtja.

„Az álmom, hogy hosszabb ideig Magyarországon maradhassak, és így fejleszthessem a magyar tudásomat, hogy folyékonyan beszélhessek.” A budapesti utazások számára többet jelentenek egyszerű látogatásnál. „Gyakran utazom vissza, mindig érzelmi okok miatt megyek, mintha hazamennék.”

Ezzel a nagymamája beteljesületlen álmát is valóra váltja.

„A legfontosabb ok az volt, hogy mivel a nagymamám a legnagyobb példaképem, neki tiszteletből szerettem volna beteljesíteni az életét. Ezzel úgy érzem, én visszajuthattam Magyarországra, amit ők már soha nem élhettek meg.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SIKERSZTORIK
A Rovatból
Brutális ajánlatot kapott a Cápák között című műsorban a magyar vállalkozó: Orbók Ilona az egész cégét kérte
Kuszkó Gábor élelmiszermérnök büszkén mutatta be kézműves magtejeit, de a befektetők kritikával illették.


A Cápák között január 18-i adásában két vállalkozás is révbe ért: egy lítiumion-akkumulátor tüzeket előrejelző szenzor és egy bőrproblémákra specializálódott kozmetikai márka is milliós befektetéssel távozott.

Másoknak, köztük egy kézműves magtej-készítőnek és egy zeneterapeutának végül nem jutott a befektetői tőkéből.

Elsőként Sőnfeld Mátyás gyógypedagógus és zeneterapeuta lépett a stúdióba, aki Zenebatyu nevű élményprogramjához és a Xilofun nevű zenélő társasjátékához kért 6 millió forintot 10 százalékos cégtulajdonért cserébe.

Bár a zenés bemutatkozó egyedi volt, a befektetők végül nem láttak fantáziát az üzletben.

Kuszkó Gábor élelmiszermérnök PlantSoul nevű, friss, kézműves magtejeket gyártó cégébe keresett partnert, aki 12 millió forintért 20 százalékos tulajdonrészt kért.

Balogh Levente szerint Gábor inkább menedzser, mint vállalkozó, amivel Orbók Ilona is egyetértett, és meglepő ajánlatot tett: 12 millió forintért megvásárolta volna az egész céget, Gábort pedig termékfelelősként alkalmazta volna tovább.

Bojinka Miklós egy közös, 40-40 százalékos tulajdonrészt ajánlott volna Ilonával, meghagyva 20 százalékot az alapítónak, de Orbók Ilona ezt nem fogadta el, és visszavonta eredeti ajánlatát is, ígyKuszkó Gábor befektetés nélkül távozott.

Kerekes Péter, a Magyar Padelszövetség elnöke Premier Padel nevű vállalkozásával érkezett, amely már most is rendkívül sikeres: három helyszínen 10 pályával 360 milliós bruttó bevétel mellett 110 millió nettó profitot termel.

A debreceni terjeszkedéshez 70 millió forintot kért 25 százalékért, amire Lakatos István egy új, közös debreceni cég létrehozását javasolta 50 százalékos részesedésért, licencdíj-konstrukcióval.

Az este egyik nagy nyertese Varsányi Péter lett, aki a Preion nevű, lítiumion-akkumulátorok kigyulladását 8-10 perccel előrejelző szenzorral érkezett.

A rendszer 98 százalékos pontossággal jelzi a hibát, ami életeket menthet. Négy befektető gyorsan kiszállt, Bojinka Miklós pedig szkeptikus volt azzal kapcsolatban, hogy az autóipar miért nem használ már hasonló technológiát.

Balogh Petya azonban meglátta a lehetőséget. "Négy Cápa elúszott, én még itt vagyok!" – mondta, majd 37 millió forintot ajánlott a cég 25 százalékáért, amit Péter el is fogadott.

A másik sikertörténet

Orbán Cintiáé volt, aki saját bőrproblémája, a seborrhea miatt hozta létre a Sébiologie nevű bőrápolási márkát.

A vegyésztechnikus és kozmetikus végzettségű vállalkozó 6 millió forintért cserébe 20 százalékos tulajdonrészt ajánlott.

A koncepció annyira meggyőzte a befektetőket, hogy Balogh Levente azonnal ajánlatot tett, azzal a feltétellel, ha egy másik Cápa is csatlakozik hozzá.

Orbók Ilona azonnal beszállt mellé, és bár Lakatos István is tett egy külön ajánlatot, Cintia végül a Levente-Ilona páros befektetését fogadta el.

Via Pénzcentrum


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SIKERSZTORIK
A Rovatból
„Mi vagyunk az egyik utolsó, harmadik generációs kávés vállalkozás Európában” - ők pörkölnek kávét világszínvonalon Budaörsön
Federico Roncadi családjával karöltve a kontinens egyik legkorszerűbb pörkölőjét szerezte meg – egyenesen a termelőtől érkező, fairtrade – kávéihoz a Caffé Perté üzemébe. De mellette még üzemel a ’Mamma’ is, amelyet a felmenői is használtak: ez volt a rendszerváltás utáni egyik első, Nyugatról érkező kávépörkölő gép Magyarországon.
Tóth Noémi - szmo.hu
2026. január 23.



Federico Roncadi, azaz Fede fiatal kora ellenére elhivatott és profi szakember: ő az egyik vezetője Európa egyik legrégebbi, ma is családi kézben lévő kávés vállalkozásának, a Caffé Pertének, ahol a tudás nagypapáról, apára, apáról fiúra szállt. A papa vadászat révén ismerte meg Magyarországot a ’80-as években, majd szinte elsőként hozatott hazánkba kávépörkölőt. A családi garázsüzem hamar kinőtte magát, fiával később már az ország nagyvárosaiba szállították rendszeresen a minőségi kávékat.

Az új, kibővült és korszerűsített üzem 2003 óta működik Budaörsön, ahol a pörkölőberendezések mellett helyet kapnak a zsákokban érkező nyers kávék, a becsomagolt késztermékek, családi ereklyék – például egy oldtimer Wartburg, amit Fede maga vont be kávészsák-vászonnal kívül-belül (ld.a képen) –, egy kávégép-szerelő műhely, valamint sok száz régi kávéautomata egyaránt.

Az üzemlátogatás során azonban a kedvenc tárgyam egy bájos ön-vállveregető szerkezet volt, amelyet Fede maga készített az ajtófélfára erősítve, hogy ha ő nincs ott, akkor is elismerve érezzék magukat az emberei.

– Egy ilyen családba születve, ahol szinte anyatej helyett is kávét kaptál, hány évesen szippantott be a kávék világa?

– Egészen kicsi korom óta része voltam a cég életének: a szüleim már babakoromban is vittek magukkal különböző szakmai eseményekre, kiállításokra. Bár az első kávémat talán 13 évesen ittam meg, a kávéhoz mindig is különleges érzelmi kötődésem volt. Már akkor is éreztem, hogy ez több számomra, mint egy ital: egy világ, amely körülvesz és amelyben felnőttem.

– Sokszor hallani olyanról, hogy az örökös nem érdeklődik a felmenői hivatása iránt, hiába adott az életpálya-modell számára, de a te szemedben igazi lelkesedést és tüzet látok csillogni. Hogy kell elképzelni a mentorálási, ráhangolódási szakaszt a nagyapád és apukád részéről, mielőtt átvetted az irányítást?

– Nagyon hálás embernek tartom magam. Úgy gondolom, nemcsak a kultúrát, az értékeket és az örökséget kell megőrizni, hanem azt az egész életen át tartó munkát is, amit a nagypapám és a szüleim beletettek ebbe a vállalkozásba. Harmadik generációsként ez számomra különösen fontos felelősség: megbecsülni, ápolni és továbbfejleszteni mindazt, amit felépítettek. Szeretném megmutatni, hogy nem csupán beleszülettem ebbe a szerepbe, hanem méltó vagyok a harmadik generációs titulusra.

– Mutattál egy régi fotót a kétségkívül sármos nagypapádról, amelyen a kávétörténelem egyik ikonjával látható egy autóban, mi a fénykép története?

– A fotón a nagyszüleim láthatók egy autóban, éppen a templom felé tartanak. A kép azért különleges, mert egy nagyon szoros, máig meghatározó kapcsolatot örökít meg: a nagypapám egy globálisan ismert márka alapítójának dolgozott, akivel nemcsak szakmailag, hanem emberileg is mély kapcsolatot ápoltak. Abban az időben nagyapám Reggio Emilia tartomány egyik legtehetségesebb és legsikeresebb értékesítője volt. Az autó maga Giampiero Segafredóé volt, aki szintén szerepel a képen. Az iránta érzett tiszteletből kapta édesapám is a Giampiero nevet.

– Egy családi vállalkozásban nehéz lehet különválasztani a szakmázást az érzelmektől, illetve kiéleződhetnek a generációk közötti konfliktusok is. Ti hogyan kezelitek a munka-magánélet egyensúlyt, illetve hogyan oldjátok fel ezeket az esetleges súrlódásokat? Hiszen Európában gyakorlatilag egyedülálló módon van családi kézben ez a kávébirodalom, nem eshet szét a logisztika holmi családi perpatvar miatt…

– Erre mindig nehéz válaszolni, mert számomra a munka és a magánélet nagyon korán összefonódott. Gyerekként szó szerint a cégben nőttem fel: az udvar volt a „játszóterem”, raklapokból építettem bunkert, felmásztam a kávészsákokra. A kávé pedig természetes módon az ebédlőasztalnál is állandó téma volt – sokszor stratégiai döntések is ott születtek meg a szüleim között.

Ha a nagyszüleimnél voltunk Olaszországban, a klasszikus, temperamentumos olasz családi ebédek sem csak az ételekről szóltak: gyakran üzleti kérdések, irányok, jövőbeli tervek kerültek szóba. Természetesen konfliktusok és véleménykülönbségek mindig vannak, hiszen teljesen más világ volt, amikor a nagypapám, majd később az édesapám kezdte a pályáját, és egészen más kihívásokkal szembesülünk ma. Egy dolog azonban mindig közös nevező volt: a szolgáltatásnak minden körülmények között kifogástalannak kell lennie. A nézeteltéréseket konszenzussal kezeljük, közös cél mentén.

– Hogyan juttok hozzá a fair trade módon szedett, nyers kávészemekhez?

Van egy mottónk, ami mindent összefoglal: „cserjéktől a csészéig”. Úgy gondolom, talán kevesen vannak, akik valóban képesek átlátni és felügyelni a kávé teljes útját a termesztéstől egészen a fogyasztó csészéjéig. Ez óriási felelősség és hatalmas feladat, de egyben csoda is – és számunkra ez az egyetlen módja annak, hogy valódi garanciát vállaljunk az élményért. A fair trade sokak számára „csupán” egy licenc vagy címke. Számomra ennél sokkal többet jelent: fontos, hogy ne csak jól hangzó gesztus legyen, hanem valóban meg is valósuljon.

A kávétermesztő családok többsége a harmadik világbeli országok legkevésbé tehetős rétegeihez tartoznak. A kávé nem nagyvárosok közelében terem, hanem gyakran a dzsungel közepén, elszigetelt területeken. Ezek az emberek kis falvakban élnek, ahonnan sokszor másfél órás dzsungelúton lehet csak eljutni az első aszfaltos útra, majd onnan még további fél óra az első város. Számukra a kávé nem egy termék, hanem a megélhetésük.

Gyakori jelenség, hogy úgynevezett „coyote”-ok érkeznek, akik már a szüret előtt, áron alul felvásárolják a termést, majd jóval drágábban továbbértékesítik. Sok termelőcsaládnak nincs más választása: elfogadják ezeket az ajánlatokat, mert különben nem tudnák finanszírozni a szüret végéig tartó időszakot. Éppen ezért tartjuk kulcsfontosságúnak, hogy tisztességes, átlátható és hosszú távú kapcsolatokat építsünk velük.

– És hány lépésben készül el belőlük a becsomagolt szemes kávé vagy kapszula itt Budaörsön?

– A folyamat a nyers kávéval indul: az egyes tételek a silókba kerülnek, ahol egy kódolt rendszer kilogramm pontossággal keveri össze őket a nagypapám receptje alapján. Innen magas nyomású levegő segítségével jutnak át a kávék a következő terembe, a pörkölőhöz, amely Európa egyik legnagyobb és legmodernebb berendezése. A gép beüzemelésére Bolognából érkeztek mérnökök, akik egy teljes héten át dolgoztak azon, hogy digitálisan „beleprogramozzák” a nagypapám kezét – vagyis azt a pörkölési filozófiát és tapasztalatot, amit ő képviselt. Így minden egyes pörkölési ciklus pontosan azonos minőségű. Számunkra ez hatalmas mérföldkő volt, mert itt találkozott először igazán a családi tradíció a modern technológiával. A pörkölés után, miután a kávé lehűlt, ismét silókba kerül, majd azonnal megkezdődik a csomagolás folyamata. A kész termék innen kerül a raktárba, készen arra, hogy eljusson a fogyasztókhoz.

– Jól néz ki egymás mellett ez a futurisztikus pörkölő és ez a régi pörkölő, hiszen lászik, hogy honnan hová jutottatok el az idővonalon. Mi a története az eredeti gépnek?

– Az új, hatalmas pörkölő mellett ott áll a „Mamma” – vagyis az „anya”, ahogy édesapám hívja. Ennek a gépnek az egyik legnagyobb erőssége a története: mindhárom generáció dolgozott rajta, és nagyapám is ezzel a pörkölővel indult el Olaszországban. A rendszerváltást követően pedig ez volt az egyik első, Nyugatról érkező kávépörkölő gép Magyarországon. A „Mammát” teljesen restauráltuk, és a mai napig aktívan használjuk. Ezzel a géppel kisebb tételeket pörkölünk, hiszen a nagy, modern berendezés óránként akár egy tonna kávét is képes előállítani, és vannak olyan különleges kávék, amelyekből nincs szükség ekkora mennyiségre. Így a múlt és a jelen nemcsak egymás mellett állnak, hanem valóban együtt dolgoznak.

– A bérbe adott kávégépek hatalmas műhelyében egy terjedelmes kávégép-múzeumhoz való gyűjteményt is látok, sok évtizednyi kinccsel – ezekkel a szépen karbantartott masinákkal van valamilyen célod?

– Minden egyes gépünket nagy tisztelettel és szeretettel kezeljük. Inkább építünk egy újabb raktárt, minthogy bármelyikük a szabad ég alá kerüljön. Vannak köztük olyan kávégépek, amelyek több mint egymillió kávét főztek le – ha beszélni tudnának, egészen elképesztő történeteik lennének.

Megőriztük azokat a gépeket is, amelyeket a nagypapám hozott be az országba a ’90-es években, valamint azt a legelső kávéfőzőgépet is, amely az első magyar partnerünknél működött – egy olyan ügyfélnél, akivel a mai napig együtt dolgozunk, és nagyon jó kapcsolatot ápolunk.

Régi tervem, hogy a központunkban létrehozzak egy kisebb kávégép-múzeumot, ahol ezek a gépek nem raktári környezetben, hanem méltó módon, a történetükkel együtt lennének bemutatva. Az épületen belül még a nagypapám teherautóját is megőriztük, amellyel annak idején az első kiló kávét szállította Magyarországra – számomra ez az egész örökség egyik legszebb szimbóluma.

– Feltételezem, hogy világszerte több kávéültetvényt meglátogattatok már. Felidézed nekünk a legemlékezetesebb kalandod?

– Talán a legemlékezetesebb élményem a hondurasi ültetvények látogatása volt. Itt szembesültem igazán azzal, mennyire fárasztó és aprólékos a kávészüret: képzeld el, egy eszpresszónyi adaghoz hatvanszor kell leszedni a kávécseresznyéket az ágról. Ez az élmény teljesen új perspektívát adott számomra a munkánk értékére és a termelő családok munkájára. Az egyik legmeghatározóbb tapasztalásunk az volt, amikor egy többórás utazás után a hegyekben meglátogattunk egy hatfős családot, akik egy vályogházban éltek. Nem volt padló, víz vagy fürdőszoba – mégis mérhetetlen szeretettel fogadtak bennünket. Megfőzték az utolsó krumplijukat, azzal kínáltak meg minket, és mézes vizet adtak inni. Az általunk hozott nyers kávét a tűzhelyen pörkölték meg, mert nekik már egy szem sem maradt, a szüret pedig még messze volt. Bizony, könnyekig meghatódtunk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SIKERSZTORIK
A Rovatból
Orvosi bravúr: aranybevonatú, személyre szabott pacemakert kapott egy beteg Pécsen
Az országban elsőként a A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Szívgyógyászati Klinikáján ültettek be ilyen pacemakert, amelyre eddig világszinten is csak nagyon kevés példa volt.


Itthon eddig példátlan beavatkozást hajtottak végre a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Szívgyógyászati Klinikáján: októberben az országban elsőként ültettek be aranybevonatú pacemakert.

Ez azért is komoly bravúr, mert a nemzetközi szakirodalomban is csak elenyésző számú hasonló beavatkozásról számoltak be ezidáig.

A klinika közleménye szerint a beavatkozásra egy különleges eset kapcsán volt szükség: a beteg a hagyományos, titántartalmú generátorral szemben túlérzékenységi reakciót mutatott. A titánérzékenység egy rendkívül ritka állapot, amelynek kapcsán a szervezet allergiás reakcióval reagál a beültetett eszközzel szemben.

A pacemaker-generátort egyedileg, a beteg alapbetegségének megfelelően gyártották le részletes kivizsgálást követően.

A piacon nem is érhető el ilyen eszköz, hiszen minden esetben a beteg kórtörténetének részletes elemzését követően gyártják le, majd ültetik be. A speciális aranybevonat megakadályozza, hogy a beteg szervezete allergiás reakcióval reagáljon a beültetett generátorral szemben.

A közleményben azt is írják, hogy

a pacemaker-generátor nem csak összetétele miatt számít különlegesnek, hanem jól példázza azt is, hogy a modern orvoslás egyre inkább a személyre szabott ellátás irányba halad.

„A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Szívgyógyászati Klinikájának célja, hogy hazai és nemzetközi szinten élvonalbeli terápiás megoldásokat kínáljon betegeinek – az egyéni különbségek és a magas szintű szakmai gondoskodás szem előtt tartásával” – írták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk