Buza Sándor, a rádiós és televíziós élet egyik meghatározó alakja, egy ideje mégis keveset találkozni vele a médiában A műsorvezető a Meglepetésnek árulta el, a képernyőtől távol sem unatkozik: felélesztette a családi kolbász-bizniszt.
„Állatkereskedő nagyapám tette le a családi vállalkozás alapjait még a múlt században. A felmenőim egy kúriát vettek Söjtörön, amelyben helyet kapott az üzem, egy istálló és egy kocsma. Gyerekként én is sok időt töltöttem ott, de később az üzem felszámolásra került, a birtokot eladták. Tíz évvel ezelőtt felélesztettem a vállalkozást, és elkezdtem legyártatni a családi receptúra alapján készülő kolbászokat”
– idézi szemléjében a Blikk. Buza februárban lett 67. éves, mégsem fáradt, szabadidejében a világot járja:
„Szerencsére nem érzem a koromat, aktív életet élek. Még mindig imádok motorozni, és egzotikus túrákat is szervezek. Januárban Dél-Afrika déli tájait jártuk be többedmagammal. Távoli vidékekre is elmegyek motorral.”
Feleségével, Ildikóval hamarosan a 40. házassági évfordulójukat ünneplik, fiuk pedig már 36 éves. Családjáról azt mondta a lapnak:
„A korom miatt lehetnék nagypapa, kedvem is volna hozzá, de ez a vágyam még nem valósult meg. Nem aggódom, mert szerintem öt-tíz év múlva is fiatalos energiám lesz.”
Buza Sándor, a rádiós és televíziós élet egyik meghatározó alakja, egy ideje mégis keveset találkozni vele a médiában A műsorvezető a Meglepetésnek árulta el, a képernyőtől távol sem unatkozik: felélesztette a családi kolbász-bizniszt.
„Állatkereskedő nagyapám tette le a családi vállalkozás alapjait még a múlt században. A felmenőim egy kúriát vettek Söjtörön, amelyben helyet kapott az üzem, egy istálló és egy kocsma. Gyerekként én is sok időt töltöttem ott, de később az üzem felszámolásra került, a birtokot eladták. Tíz évvel ezelőtt felélesztettem a vállalkozást, és elkezdtem legyártatni a családi receptúra alapján készülő kolbászokat”
– idézi szemléjében a Blikk. Buza februárban lett 67. éves, mégsem fáradt, szabadidejében a világot járja:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Molnár Anikó őszintén mesélt arról, hogyan változtatta meg az életét édesanyja betegsége. A korábbi valóságshow-szereplő édesanyja Alzheimer-kórral küzd, állapota pedig fokozatosan romlik. Anikó elmondta, hogy bár anyagi helyzete rendeződött, ez most mégsem jelent valódi megnyugvást számára.
Az elmúlt években Anikó erotikus tartalmak készítésébe kezdett az OnlyFans nevű platformon. Legnagyobb meglepetésére ez komoly bevételt hoz neki havonta, így már megteheti, hogy az otthonuk minden költségét átvállalja. Édesanyjával egy házban, de külön lakrészben élnek.
Ugyanakkor – ahogy fogalmazott –
fájdalmas számára, hogy amikor már végre nem kellene nélkülözniük, az édesanyja állapota miatt nem tudja élvezni a jólétet.
„Valamiért a Jóisten nem engedi meg anyunak, hogy élvezze az életet.”
Anikó jelenleg egyedülálló. Úgy érzi, ez egyszerre jelent könnyebbséget és nehézséget is.
Egyrészt több ideje jut az édesanyjára, másrészt hiányzik neki egy társ, aki támogatná ebben a nehéz időszakban. Úgy véli, nehezen találna olyan férfit, aki a munkáját és a beteg édesanyját is elfogadná.
„Nyilván könnyebb lenne nekem, ha lenne egy olyan társam, aki ebben a nehéz időszakban mellettem van, de nem biztos, hogy találnék olyan férfit, aki vállalna engem úgy, hogy eleve a munkát ugye le kell tolni a torkán, mert senki miatt nem mondanám ezt fel. A munka mellé még anyut is az Alzheimerével együtt. Nem tudom, van-e egyáltalán olyan férfi a földön, aki azt mondja, hogy figyelj, fogom a kezed és melletted leszek” – mondta.
Anikó azt is elárulta, hogy több tévés felkérést visszautasított az édesanyja miatt. Félt attól, hogy ha hosszabb időre elutazna egy forgatásra, mire visszatérne, édesanyja talán már fel sem ismerné.
„Ez most egy nagyon nehéz időszak nekem. Ott van nekem a nehezített pálya, anyu és nagyon sok tévéműsort mondtam vissza emiatt.
Az egyik hat hétig tartott volna, a másik három hétig, de mondtam a szerkesztőknek, hogy attól félek, ha elvállalom, mire hazajövök, anyu nem fog megismerni.”
Hozzátette: „Szerintem egy gyereknek az a legfontosabb feladata az életben, hogy a szüleit végigkísérje.”
Molnár Anikó őszintén mesélt arról, hogyan változtatta meg az életét édesanyja betegsége. A korábbi valóságshow-szereplő édesanyja Alzheimer-kórral küzd, állapota pedig fokozatosan romlik. Anikó elmondta, hogy bár anyagi helyzete rendeződött, ez most mégsem jelent valódi megnyugvást számára.
Az elmúlt években Anikó erotikus tartalmak készítésébe kezdett az OnlyFans nevű platformon. Legnagyobb meglepetésére ez komoly bevételt hoz neki havonta, így már megteheti, hogy az otthonuk minden költségét átvállalja. Édesanyjával egy házban, de külön lakrészben élnek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nádai Anikó vasárnap délután egy Instagram-történetben osztott meg egy fotót, amelyen ő és párja, Hajmásy Péter keze látható. A képhez mindössze ennyit írt: „Köszönjük a rengeteg imát!”.
Korábban a pár a szívsebészeti osztályról jelentkezett be, ahol elmondták, hogy Hajmásy Pétert másnap műtik.
Azt is megosztották, hogy bár Péter nagyon fél a beavatkozástól, bízik benne, hogy minden rendben lesz.
Hajmásy Péter korábban több alkalommal is nyíltan beszélt szívritmuszavaráról.
Egy orvosi vizsgálat során az is kiderült, hogy a szívében aortatágulat alakult ki. Ez az állapot életmentő beavatkozást tett szükségessé.
A bejelentésük után rengetegen küldtek biztató üzenetet Péternek, ami sokat jelentett számára. A műsorvezető most egy megható közös fotóval köszönte meg a támogatást.
Nádai Anikó vasárnap délután egy Instagram-történetben osztott meg egy fotót, amelyen ő és párja, Hajmásy Péter keze látható. A képhez mindössze ennyit írt: „Köszönjük a rengeteg imát!”.
Korábban a pár a szívsebészeti osztályról jelentkezett be, ahol elmondták, hogy Hajmásy Pétert másnap műtik.
Azt is megosztották, hogy bár Péter nagyon fél a beavatkozástól, bízik benne, hogy minden rendben lesz.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Sztárbox október 19-ei adásának első meccsén az egykori szépségkirálynő Kulcsár Edina és a Barátok közt színésznője Balogh Edina állt egymással szemben a ringben a női könnyűsúlyban.
A két édesanya látványos küzdelmet folytatott egymással, és a végén csak megosztott pontozással kerekedett felül egyikük.
Az első menetben Balogh Edina jól kezdett, Kulcsár Edina sem hagyta magát. Látszott, hogy mindketten kiválóan felkészültek erre az estére.
A második menetben sem fogták vissza magukat az anyukák, és a folytatásban sem laposodott el a küzdelem. A harmadik menetben Kulcsár Edina ismét kemény ütéseket mért Balogh Edinára. Az utolsó menetben aztán Balogh Edina harcosabb lett, Kulcsár viszont tartotta vele a lépést.
A meccs végén a pontozóbírók döntése alapján megosztott pontozással Kulcsár Edina karja lendült a magasba, ő nyerte a rangadót.
A Sztárbox október 19-ei adásának első meccsén az egykori szépségkirálynő Kulcsár Edina és a Barátok közt színésznője Balogh Edina állt egymással szemben a ringben a női könnyűsúlyban.
A két édesanya látványos küzdelmet folytatott egymással, és a végén csak megosztott pontozással kerekedett felül egyikük.
Az első menetben Balogh Edina jól kezdett, Kulcsár Edina sem hagyta magát. Látszott, hogy mindketten kiválóan felkészültek erre az estére.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
ByeAlex az X-Faktorról: A helyzet változatlan, a borzalmasan pusztulatok továbbjutnak
A zenész tömören fogalmazta meg, hogyan látja az idei szereplőket. Hat évadnyi zsűrizés és négy mentori győzelem után tavaly kilépett a produkcióból, most a Csillag Születik zsűrijének tagja.
ByeAlex hat évadon keresztül ült az X-Faktor zsűrijében. Mentoráltjai négyszer nyertek, ezzel a tehetségkutató magyar történetének legeredményesebb mentora lett.
Tavaly jelezte, hogy elköszön a zsűritől, idén a Csillag Születik csapatához csatlakozott.
A most futó válogatókról röviden írt a Facebook-oldalán, vette észre a 24.hu:
„Belenéztem az X-Faktorba. A helyzet változatlan: a borzalmasan pusztulatok továbbjutnak”