HÍREK

Brit Brexit-párti politikus: több EU-munkavállalót kellene beengedni, módosítani kéne a bevándorlási szabályozást

Elképzelése szerint a 35 évesnél fiatalabb uniós állampolgárok két évre szóló nagy-britanniai munkavállalási engedélyt kaphatnának. A lehetőség kétoldalú lenne.

Link másolása

Nagy-Britanniának több munkavállalót kellene beengednie az Európai Unió tagországaiból - mondta vasárnap megjelent nyilatkozatában a kormányzó brit Konzervatív Párt Brexit-táborának egyik befolyásos szószólója.

George Eustice alsóházi képviselő, volt élelmezési és környezetvédelmi miniszter - aki politikai pályafutását a radikálisan EU-ellenes UKIP pártban kezdte - a The Observer című vasárnapi brit lapnak kijelentette: Rishi Sunak miniszterelnök kormányának azonnali hatállyal kétoldalú tárgyalásokat kellene kezdenie az EU-tagállamokkal egy olyan megállapodásról, amelynek alapján

a 35 évesnél fiatalabb uniós állampolgárok két évre szóló nagy-britanniai munkavállalási engedélyt kaphatnának.

Eustice elgondolása szerint

viszonossági alapon a 35 év alatti brit állampolgárok is két évig érvényes letelepedési és munkavállalási jogosultságot kapnának azokban az EU-tagállamokban, amelyekkel London ilyen megállapodásra jut.

Nagy-Britannia 2020. január 31-én távozott az EU-ból, miután az uniós tagságról 2016 nyarán rendezett népszavazáson a kilépésre voksolók kerültek 51,89 százalékos többségbe.

Az uniós tagság megszűnése (Brexit) utáni 11 hónapos átmeneti időszak lejártával az ország az EU egységes belső piacáról és vámuniójából is kilépett. A konzervatív párti brit kormány ugyanis nem kívánta teljesíteni azokat a feltételeket - mindenekelőtt az EU-állampolgárok szabad nagy-britanniai letelepedésének és munkavállalásának jogát -, amelyek e két integrációs szerveződéshez elválaszthatatlanul kötődnek.

London azóta új, pontozásos - főleg a szakképzettséget és az angolnyelv tudást előnyben részesítő - bevándorlási szabályozást honosított meg, amely nem tesz különbséget az EU-ból és a világ más térségeiből újonnan érkezők bevándorlási és munkavállalási kérelmeinek elbírálása között.

George Eustice az Observer-interjúban ugyanakkor kijelentette: napról napra egyre világosabbá válik, hogy

ez a bevándorlási rendszer nem felel meg a brit gazdaság igényeinek, mivel "olyan, magasan képzettnek nyilvánított munkavállalókat enged be - köztük jogászokat, csődgondnokokat, sőt lemezlovasokat -, akikből egyáltalán nincs hiány" a brit munkaerőpiacon, ugyanakkor nem jutnak nagy-britanniai munkavállalási lehetőséghez olyanok, akik súlyos munkaerőhiánnyal küszködő szektorokban, például az élelmiszeriparban dolgoznának.

Eustice kijelentette: javaslata az, hogy a brit kormány kezdjen kétoldalú tárgyalásokat először a kelet-európai EU-országokkal, köztük Bulgáriával, Romániával és a balti köztársaságokkal viszonossági alapon működő, fiataloknak szóló vízummegállapodásokról, majd terjessze ki a kezdeményezést az Európai Unió egészére.

A brit statisztikai hivatal (ONS) legfrissebb kimutatása szerint tavaly 151 ezren érkeztek Nagy-Britanniába az Európai Unióból letelepedési és munkavállalási szándékkal, 202 ezer EU-állampolgár viszont távozott, így nettó 51 ezerrel csökkent 2022-ben a Nagy-Britanniában élő és dolgozó uniós polgárok száma.

A King's College London egyetem és a Centre for European Reform (CER) nevű, uniós elemzéseket végző londoni stratégiai kutatóműhely szakértőinek nemrégiben ismertetett modellszámításai alapján tavaly 460 ezer európai uniós munkavállaló hiányzott a brit gazdaságból a Brexit és a koronavírus-járvány előtti szintekhez képest.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Odajött egy radiológus, hogy kirúgással fenyegették őket a nyíregyházi kórházban, ha kimennek a Tisza Párt rendezvényére
A mátészalkai fórumon arról beszélt, hogy egyre többen mernek kiállni annak ellenére, hogy fenyegetik az embereket és körlevelek mennek ki a közintézményektől, a kormánypárti polgármesteri hivatalokból, iskolákból, óvodákból és kórházakból.

Link másolása

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében folytatja a héten az országjárást Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke szerda délelőtt Mátészalkán tartott egy fórumot.

Magyar itt többek között beszélt az egészségügy helyzetéről is, említve a bezárt szülészeteket, illetve a légkondicionálás nélküli műtőket, és a nem működő lifteket is.

A politikus szerint a kormány mindent megpróbál elfedni propagandával, és ez sok helyen működik is.

„De szerintem Önök is látják, hogy napról-napra többen vagyunk. (..) Egyre több magyar ember mer kiállni, nem fél, annak ellenére, hogy fenyegetik az embereket. Itt is, Szabolcsban is, de egyébként Békésben, Baranyában, az összes megyében. Köremailek mennek ki a közintézményektől, a kormánypárti polgármesteri hivatalokból, iskolákból, óvodákból és kórházakból.

Tegnap odajött hozzám egy radiológus-orvos, hogy hogyan fenyegették őket a nyíregyházi kórházban, hogy ha ki mernek menni a Tisza Párt rendezvényére, akkor el fogják őket bocsátani.

Milyen kórház igazgatóink vannak, mikor szinte nincs orvos, szinte nincs ápoló, és képes megfenyegetni a saját kollégáit 2024-ben az Európai Unióban, hogy ne merjen kimenni egy politikai rendezvényre.”

Az idézett rész Magyar Péter élő bejelentkezésében a 18.40 körül hangzik el.

Az ügyben megkerestük a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház Nyíregyházi Jósa András Tagkórházát is, amint válaszolnak, frissítjük a cikkünket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Mi történhetett? Orbán Viktor telefonon tárgyalt Zelenszkijjel
A magyar miniszterelnök és az ukrán elnök áttekintették a magyar-ukrán kapcsolatok minden fontos elemét. A tárgyalás kiemelt témája a háború és béke kérdése volt.

Link másolása

Telefonon tárgyalt egymással szerdán Orbán Viktor miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke, írja az MTI a miniszterelnök sajtófőnökének tájékoztatása alapján.

Havasi Bertalan közleménye szerint a megbeszélés során áttekintették a magyar-ukrán kapcsolatok minden fontos elemét. A tárgyalás kiemelt témája a háború és béke kérdése volt.

Orbán Viktor megerősítette, hogy Magyarország kész hozzájárulni minden olyan kezdeményezéshez és erőfeszítéshez, amely elvezet a békéhez.

Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij megegyeztek abban, hogy a kétoldalú konzultációkat folytatni fogják, áll a közleményben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Kínai zászlókkal várják a Könyves Kálmán körúton Hszi Csin-pinget – fotók
Itt fog majd elhaladni a kínai elnök konvoja. Egy molinót is kifeszítettek az út mentén.

Link másolása

Kínai zászlókkal és molinókkal várják a kínai elnököt az Üllői út mentén, ahol várhatóan elhalad majd Hszi Csin-ping konvoja.

Munkatársunk a Groupama Aréna közelében készített néhány képet, amelyeken több ázsiai fiatal látható zászlókkal a kezében.

Emellett láthatóan egy hosszú molinót is kifeszítettek, amelyen kínai felirat látható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Óriási kínai zászló a Karmelitán – Orbán Viktor videóban mutatta meg, hogyan készülnek Hszi Csin-ping fogadására
A rövid felvételen látható, hogyan készítik fel az épületet a kínai elnök fogadására. Orbán azt írta: készen állunk!

Link másolása

Szerda délután egy videót tett közzé Orbán Viktor a Facebook-odlalán arról, hogyan készülnek a kínai elnök fogadására a Karmelitában.

A felvételen látható, ahogy a szakemberek előkészítik az épületet Hszi Csin-ping fogadására, és hatalmas kínai, illetve magyar zászlókat függesztenek ki a Karmelitában.

Orbán Viktor a videó mellé azt írta:

„Magyar-kínai csúcs. Készen állunk!”


Link másolása
KÖVESS MINKET: