SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Botrány: kiüthette magát Johnny Depp, ezért maradhatott el a budapesti koncert

A színészt már délután, a 32 fokos kánikulában is alkohollal a kezében látták sétálni. Állítólag orvost is kellett hívni hozzá.


Rettenetesen csalódottak voltak a magyar rajongók, mert elmaradt Johnny Depp és Alice Cooper budapesti koncertje kedden. Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy a bulit annyira az utolsó pillanatban mondták le, hogy a rajongók már meg is érkeztek a stadionhoz.

Akkor semmit nem közöltek az okokról, sokan csak találgatták, hogy kiújulhatott a színész bokasérülése, amit néhány hete szerzett. A Blikk információi szerint azonban az okok ennél prózaiabbak:

Depp annyira kiütötte magát, hogy még orvost is kellett hívni szállodai szobájába.

A lap informátora azt mondta: „Minden elő volt készítve, a színpad állt, a háttérstáb is készen állt a bulira. Fel sem merült, hogy baj lehet, főleg, hogy a zenekar tagjai a délutánra beütemezett hangbeállást is megcsinálták. Senki nem gondolt bele többet abba sem, hogy Johnny Depp ezen nem vett részt, az ő mikrofonját is beállította egy munkatárs, de ez az ilyen sztároknál nem szokatlan”.

Mint kiderült, a Golden Globe-díjas színészt már délután, a hatalmas kánikulában alkohollal a kezében fotózták le.

„Annyit hallottunk, hogy Depp túlbulizta magát, már a szállodából sem tudott elindulni. Azt is hallottuk, hogy biztos, ami biztos, kihívtak egy orvost hozzá, hogy megnézzék, nincs-e nagyobb baj annál, mint hogy egyszerűen túltolta a rocksztárságot”

– tette hozzá a Blikk forrása.

Johnny Depp életének visszatérő problémája a függőség: korábban többször küzdött alkohol- és drogproblémákkal. „Alapvetően a saját magam gyógyítása a cél, hogy elmeneküljek a gondolataim elől, és ne agyaljak a szörnyű gyerekkoromon, az engem ért traumákon. Tompítani akarom a fájdalmat” – vallotta tavaly a bíróságon a volt felesége, Amber Heard elleni, legendássá vált perben.

A magyar szervezők mindent megtesznek, hogy találjanak egy új időpontot a koncertnek.

„A szervezők már tárgyalnak, hogy mielőbbi új időpontot tudjanak egyeztetni a produkcióval. A jegyekkel kapcsolatos információkat hamarosan megosztjuk a közönséggel”

– közölték.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Osváth Zsolt az állami ünnepségről: Amikor Curtis azt rappelte, hogy „rajtam az út pora”, biztos, hogy az útéra gondolt?
Az influenszer szerint „bölcs döntés volt, hogy Zoltán Erikát tapsolni hívták, míg Radics Gigit énekelni”. Ugyanakkor úgy véli, az énekesnő „jelenléte sok kérdést felvet”.


Az október 23-i állami ünnepség részeként Radics Gigi és Curtis Demjén Ferenc A szabadság vándorai című dalának feldolgozását adta elő. A közéleti kérdésekben gyakran megszólaló Osváth Zsolt ezúttal nem YouTube-videóban, csak egy 24 órán át elérhető Instagram-történetben fejtette ki a véleményét a produkcióról.

Az influenszer szerint

„bölcs döntés volt, hogy Zoltán Erikát tapsolni hívták, míg Radics Gigit énekelni”,

ugyanakkor úgy véli, „Gigi jelenléte sok kérdést felvet”. Az okát nem írta le, mert „nem lenne korrekt”, de szerinte az énekesnő biztosan érti. Curtis közreműködéséről viszont csak ennyit írt:

„Amikor Körtisz azt rappelte, hogy »rajtam az út pora« – biztos, hogy az útéra gondolt?”

A tartalomgyártónak egyébként tetszett a feldolgozás, és hozzátette: „nem érdekel, hogy a Fidesz rendelte meg”.

„Hol van Gabi? Miért nem énekelt? És Enci? Teljesen csalódott vagyok”

– írta még az Insta-sztoriban, minden bizonnyal Tóth Gabira és Muri Enikőre utalva. Mindkét énekesnő részt vett a Békemeneten.

Osváth Zsolt röviden Orbán Viktor beszédére is kitért: „Tehát, ha nem tartasz velük, akkor nem vagy magyar? És ezek szerint Magyar Péter velük tart? Mert ő Magyar. Érted. Vagy most akkor mi van?”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Somos András veszi át Krug Emília műsorát az ATV-n, aki a születendő gyermeke keresztanyja lesz
A műsor Somos a pályán néven folytatódik, a Fórumot tovább vezeti. A gyermek születésekor két hétre távollét jön, addig Szlazsánszky Ferenc helyettesíti; a keresztszülők Krug Emília és férje, Pungor András.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 24.



Somos András novembertől átveszi az ATV szombat esti Civil a pályán című beszélgetős műsorát, amely Somos a pályán néven folytatódik. Közben pár hét múlva megszületik első gyermekük, írja a Blikk.

Különleges helyzet, hogy a műsort attól a Krug Emíliától veszi át, aki a kisbabájuk keresztanyja lesz.

Somos elmondta, sajnálja kollégája távozását, és meglepte a döntés. A felkérést Németh S. Szilárd vezérigazgatótól kapta, a választási kampány miatt pedig még nagyobb felelősségnek érzi az új feladatot. Hozzátette, elődei – Fiala János és Havas Henrik – miatt is van rajta nyomás.

Krug Emília szerint a műsor jó kezekbe kerül, és a nézők, valamint a vendégek is kedvelni fogják az új műsorvezetőt.

Somos továbbra is vezeti az ATV Fórumot. Párja, a csatornánál dolgozó Gulyás Eszter műsorvezető támogatja ebben.

A baba érkezése után két hétre lekerül a képernyőről, helyette a műsor főszerkesztője, Szlazsánszky Ferenc ül be a székbe.

A leendő keresztszülők Krug Emília és férje, Pungor András. Somos felidézte, régebbről ismeri Pungort, Emíliával az ATV-ben lettek kollégák, majd barátok; minden októberben közösen utaznak el valahová, és igyekeznek havonta közös programot szervezni.

Krug felidézte az ATV őszi buliját, ahol Gulyás Eszter a keresztszülőség részleteiről érdeklődött. Először azt hitte, nem róluk van szó, majd amikor felkérték őket, meghatódott.

Az előkészületekben is segít: nemrég Gulyás Eszterrel együtt rendezték be a babaszobát, és átválogatták a babaruhákat. Van köztük olyan darab is, amely több családon ment végig: Krug egyetemista barátnője három fiától került hozzá, hordta a műsorvezető fia, Máté is, most pedig a kisfiúé lesz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Véget ér Majka új műsora, celebes reality lesz helyette az RTL-en
A Tizenkét okos ember című vetélkedőt az Exek csatája váltja a csatornán. Ez a műsor nyáron az RTL+ Prémiumon jelent meg először, most pedig a tévénézők is láthatják.
DKA – Fotó: RTL - szmo.hu
2025. október 23.



Majkát az utóbbi időben hétfőtől szombatig láthatták a nézők az RTL képernyőjén, ugyanis hétköznaponként új vetélkedőjében szerepelt, szombaton pedig az X-Faktor válogatóin értékelte a versenyzők produkcióit. A Tizenkét okos ember szeptember 29-én indult, Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című műsort követte, ezen a héten pedig a Pandora – A szelence átka után látható.

A vetélkedőben 12 ember közül kerülnek ki a játékosok, akiknek 12 állításról kell eldönteniük, hogy igaz vagy hamis, majd meg kell tippelniük a helyes válaszok számát. Majka a játék alakulásától függően ajánlatokat tesz a nyereményre. A végén akár 12 millió forintot is nyerhetnek a szerencsések.

A műsor azonban hamarosan lekerül a képernyőről, a pénteki utolsó adással ugyanis véget ér az első évad. Jövő héttől már az Exek csatájának első évada következik a Pandora után 21:20-tól.

A Nyerő Pároshoz hasonló celebes reality nyáron jelent meg az RTL+ Prémiumon, a tévécsatornán viszont csak most fog debütálni. A műsorban egykori sztárpárok mérkőznek meg különböző feladatokban.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Curtis az állami ünnepségen való fellépéséről: „Tényleg a szakmám, a karrierem egyik csúcsa”
A rapper a felkérésről először azt hitte, „valami vicc”. Nagy megtiszteltetésnek vette, hogy az ország egyik legnagyobb ünnepén adhatta elő a Szabadság vándorai című dal feldolgozását Radics Gigivel.


Curtis pályafutása egyik csúcspontjának nevezte az október 23-i, Kossuth téri fellépését, ahol Radics Gigivel Demjén Ferenc ikonikus dalát, a Szabadság vándorait adták elő DR BRS újragondolt verziójában.

„Amikor megkaptam a felkérést, először azt hittem, hogy ez valami vicc. Elképesztő megtisztelő dolog, hogy az ország egyik legnagyobb ünnepén előadhatjuk ezt a dalt a Gigivel”

– mondta a rapper a Bors Online-nak.

Mint mondta, több alkalommal lépett már fel nagyon sok ember előtt, most mégis úgy érezte, súlya van annak, hogy a nemzeti ünnepen, nagy tömeg és a miniszterelnök jelenlétében állt színpadra.

„Az, hogy a Kossuth téren, Magyarország egyik, ha nem a legnagyobb nemzeti ünnepén, az ’56-os forradalom hősei előtt tisztelegve léphettem föl, az tényleg a szakmám, a karrierem egyik csúcsa.”

– fogalmazott.

Curtis azt is elmondta, hogy számára az ’56-os szabadságharc üzenete mindig is különösen fontos volt. Szerinte az akkor a hazájukért kiálló hősök nélkül most más világban élnénk: „Mert ezek nélkül az emberek nélkül most nem demokráciában élnénk és nem lennénk ott, ahol vagyunk.”

Saját identitásáról is nyíltan beszélt:

„Elképesztő büszke vagyok a magyarságomra és a családomra. Számomra ez gyerekkorom óta meghatározza az életem. Én azért újpesti lokálpatriótaként, Újpest-szurkolóként a lelátón is mindig nagyon fontosnak tartottam a nemzeti hovatartozást. Ez aztán az évek múlásával csak egyre erősebb lett, és amióta gyermekem van még inkább meghatározó lett.”

A rapper úgy véli, a hazaszeretet alap, nem politikai kérdés. „Ha nem vagy büszke a hazádra, a gyökereidre, akkor nem vagy büszke magadra, nem vagy büszke a családodra.” Azt is mondta, reméli, hogy a Demjén-dal feldolgozása nemcsak zenei élményt nyújtott, de erősíti a közös emlékezetet és a nemzeti összetartozás érzését is.


Link másolása
KÖVESS MINKET: