Botrány a Nyerő Párosban: Varga Rebeka lebirkázta a játékosokat, sorra akadtak ki a többiek
A Nyerő Páros szerdai epizódjában több feszültség is előkerült. Kiderült az is, hogy Csocseszt sokáig melegnek gondolta a felesége.
A játékban a férfiaknak azt kellett kitalálniuk, párjuk szerint mi volt életük legnagyobb őrültsége. Bódi Bence és felesége, Varga Rebeka nem ugyanarra gondoltak, Rebeka pedig a többiekre mutatott rá:
A mondat többeket zavart, írja a 24.hu. Árpa Attila értetlenkedett, hogy kire célozhatott az influenszer. Csocsesz határozottan reagált:
„Mit képzel ez magáról?! Így nem beszélünk. Nem tudom, honnan jött vagy náluk mi a szokás. De olyan embereket, akiket nem ismer, akik valamilyen szinten ismert emberek az országban, lehet, már sok dolgot letettek az asztalra, elértek valamit az életben… egy fiatal kislány ne birkázzon le senkit. Először nézzen magábra, a kedvesére, a helyzetre, aztán kérjen magától is elnézést.”
Varga Rebeka bocsánatot kért, de a hangulat ettől nem változott érdemben. Laky Zsuzsi is jelezte, hogy rosszul esett neki a megjegyzés:
A végén Rebeka úgy látta, a felháborodás inkább a személyének szólt, mert jól haladtak a játékban, így a többieknek volt mibe belekapaszkodni.
A kínos jelenetet itt lehet megnézni: