HÍREK
A Rovatból

Bosszantóbb következménye is lehet a kormány különadójának a repülőjegyek áremelkedésénél

Fel kell készülnünk arra, hogy kártérítés nélkül törölhetik a kedvező árú repülőutakat a Bank360 szerint.


Az új foglalásoknál fölösleges keresni a jegyenkénti plusz 3900 forintot a Ryanair és más fapados légitársaságok áraiban, de ez nem azt jelenti, hogy az új magyar adót ne építenék be az utazás költségébe. A fapadosok árképzési logikája miatt ráadásul az utasok számára az extra adónak nem is az lehet a legkellemetlenebb következménye, hogy megdrágul az utazás, hanem az, hogy törlik a járatot – írja elemzésében a Bank360.hu.

Május végén jelentette be a kormány, hogy "extraprofitadót" vet ki nagyobb cégekre, köztük a légitársaságokra is, melyektől 30 milliárd forint bevételt várnak.

A Ryanair az intézésre reagálva bejelentette, hogy az utasokra terheli az extraprofitadót. A légitársaság levélben közölte a vásárlóival, hogy akik júliusra vagy későbbi időpontra foglaltak jegyet Budapestről, azokra visszamenőleg ráterhel a légitársaság még 3900 forintot (10 eurót).

Azt, hogy ezt jogszerűen teszi-e a cég, első körben a Fővárosi Kormányhivatal fogja eldönteni.

A Bank360 elemzésében azt írja, nem véletlenül nem írt arról a Ryanair, hogy mi lesz azokkal, akik már az új adók megjelenése után foglaltak vagy foglalnak jegyet egy Ryanair járatra. Arra a kérdésre ugyanis, hogy az aktuális jegyárakban is benne van-e már az utasonkénti 3900, akkor tudunk válaszolni, ha megértjük a fapadosok árképzését.

Ha az extra adót úgy keressük a friss jegyárakban, hogy azok megemelkedtek-e 3900 forinttal, akkor az a válasz, hogy ilyen módon a Ryanair nem építi be az extra adót. De ez nem azt jelenti, hogy az adó nem épül be a jegyárakba – írják.

Mivel ugyanazon a járaton egészen más áron repülhetnek a máskor foglaló utasok az algoritmus rendezése szerint, alapesetben nem lehet rászámolni erre a dinamikusan alakuló rendszerre utasonként és jegyenként plusz tíz eurót, azaz 3900 forintot. Ez a költségek között jelenik meg a kerozin, a munkabér, más reptéri díjak, lízingdíjak és egyebek mellett. Ha az egy székre jutó költség alacsonyabb lesz az adott járaton, mint az átlagos jegyár, akkor megy a járat, ha nem, akkor nem megy – fogalmaznak.

Ez azt jelenti, hogy az extraprofitadó „egy olyan új költségelem, ami az utasok aktuális számától függően azt befolyásolja, hogy megéri-e a járatot elindítani. Ha nem, akkor azt a járatot törölni fogják.”

A Bank360 szerint „a légitársaságok két héten túl [...] szabadon törölhetik járataikat üzletpolitikai megfontolásból anélkül, hogy ezért külön kártérítést kellene fizetniük.” Mint írják, „[a]z új adó következtében [...] ősztől körömrágósabb lesz az utazás előre eltervezett, biztonságos lebonyolítása fapados járattal. Különösen olyan helyre, ahová nagyon kedvező a jegyár.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Toroczkai László: Nem Schadl György volt a végrehajtói maffia feje, hanem egy miniszter
A Mi Hazánk elnöke azt állítja, hogy jövő héten olyan bizonyítékot hoznak nyilvánosságra, amely „megrendíti a kormányt”.


Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke nemrég Magyar Péter fórumán beszélt arról, hogy hamarosan nyilvánosságra hoz egy, a végrehajtó maffiával kapcsolatos bizonyítékot hoznak, amely „megrendíti a kormányt”.

Az ATV Egyenes beszéd című műsorában Toroczkai most elárult néhány részletet ezzel kapcsolatban. A politikus elmondta, hogy jövő héten a YouTube-csatornáján teszik közzé a bizonyítékokat, amelyek elmondása szerint hangfelvételek.

Toroczkai azt állította, hogy nem a végrehajtói kar bíróság előtt álló, korábbi vezetője, Schadl György volt a végrehajtói maffia feje.

„Nem ők voltak a csúcson. Amit mi meg fogunk mutatni, az egy miniszter, egy kormánytag”

– fogalmazott a Mi Hazánk elnöke, de azt nem árulta el, hogy az illető jelenleg is tagja-e a kormánynak. Azt ígérte, két héten belül elmondja, kiről van szó.

Megnevezett azonban egy személyt, aki állítása szerint kapcsolatban állt a miniszterrel: Bohács Zsoltot, aki ötszörös kenu világbajnok volt, és 2010–2014 között a Fidesz színeiben országgyűlési képviselőként dolgozott.

Toroczkai azt mondta, állítását hangfelvétellel tudja igazolni, és feljelentést tett Bohács ellen. Azt viszont nem részletezte, pontosan milyen ügyben. Annyit mondott, hogy „ugyanúgy adták-vették 20 millió forintokért a végrehajtói helyeket”.

Szerinte a nyomozati anyagban egyáltalán nem szerepelnek azok a szálak, amelyeket feltártak.

A forrásaival kapcsolatban azt is elárulta, hogy végrehajtók segítik a munkájukat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Újabb fotó Hatvanpusztáról: Hadházy most egy 193 négyzetméteres étkezőről posztolt
A független országgyűlési képviselő azt állítja, hogy eljutottak hozzá a hatvanpusztai birtok két nagyobb épületének tervei. Azt ígérte: ezeket is hamarosan bemutatja.


Folytatta sorozatát Hadházy Ákos: a független országgyűlési képviselő ezúttal a hatvanpusztai birtok „vendégháznak” vagy „nyugati szárnynak” nevezett épületének étkezőjéről posztolt fotót a Facebook-oldalán.

„Mivel eljutottak hozzám a kastélykomplexum két nagyobb épületének tervei, azt is tudjuk, hogy ez a szerény étkező 193 négyzetméteres...”

– fogalmazott a képviselő, aki azt ígérte: rövidesen részletesen bemutatja a terveket.

„Addig álljon itt egy kis bepillantás Pusztaverszáj »félkész mezőgazdasági üzemének« egyik kis étkezőjébe” – tette hozzá Hadházy, aki megkért egy építészt, hogy tárgyilagosan írja le, mit láthatunk az általa megosztott képen.

„Kerámia lapburkolat, a külső nyílászáró tömör (nemes?) fa lehet, archaizálni hivatott látszó gerendás, deszkás födém, beépített spotlámpákkal, acél pillérek és gerendák, amelyeknek láthatóan tartószerkezeti szerepe is van, de esztétikai okokból választották. A középső fapadló: hajópadló valószínűleg kemény, esetleg minőségibb fenyő”

– sorolta.

„Namost, ha valaki megmondja nekem, hogy ebben az étkezőben milyen mezőgazdasági munka fog folyni, akkor ígérem, azonnal lemondok és hamut is szórok a fejemre”

– jegyezte meg Hadházy, aki szerint a „félkész” meghatározás is nehezen értelmezhető.

„Lehet, hogy arra gondolt a miniszterelnök, hogy nincsenek még mindenhol bent a bútorok? Ez igaz, csak a »Tisztilaknak« nevezett épület van berendezve, igaz, az fényűzően”

– fogalmazott a képviselő, aki hozzátette: rendkívül meg lenne lepve, hogyha „a korábban 150 évig a »Vendégház« helyén álló, Orbánék által lerombolt ipari műemlékként védett juhakol így nézett volna ki”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Donald Trump nem érti, hogy Ukrajnát eddig miért csak védekezni engedték, támadni nem
Az amerikai elnök a közösségi oldalán bírálta Bident, amiért nem hagyta támadni Ukrajnát. Trump azt is hozzátette, hogy az ő elnöksége alatt meg sem kezdődhetett volna a háború.


„Nagyon nehéz, ha nem lehetetlen megnyerni egy háborút anélkül, hogy megtámadnánk a megszálló országot” – írta ki a közösségi oldalára, a Truth Socialre csütörtökön Donald Trump amerikai elnök – szúrta ki a Telex. A sport világából hozott példát: szerinte olyan ez, mintha egy csapatot csak védekezni engednének, támadni nem. Úgy látja, ez történik Ukrajna és Oroszország háborújában is.

Trump azt írta, Joe Biden nem engedte visszatámadni az ukránokat, csak védekezhettek. Hozzátette, ha ő lett volna az elnök, akkor el sem kezdődik a háború. „Érdekes idők jönnek!!!” – zárta posztját.

Trump július közepén arra biztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, hogy lője az orosz hátországot, és meg is kérdezte tőle, el tudja-e találni Moszkvát – emlékeztetett a portál. Ukrajna egyébként támad orosz ipari és katonai infrastruktúrát, például olajfinomítókat, gyárakat, vasútvonalakat és hajókat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Ukrajna nagykövete szerint az ukrán katonák mutatják meg, hogy egy atomfegyverrel rendelkező országot is meg lehet állítani
Fegyir Sándor arról beszélt, hogy a magyar társadalom támogatása kézzelfogható segítséget ad Ukrajnának. Példaként civilek által küldött drónokat is említett.


„A magyar–ukrán kapcsolatok olyanok, mint a nyári időjárás – egyszer esik, máskor süt a nap, de ez teljesen természetes. Ahhoz, hogy tudjuk, mi a jó, kell tudnunk azt is, mi a rossz” – mondta el Sándor Fegyir, Ukrajna budapesti nagykövete a Magyar Hangnak egy szántódi táborban. A XII. kerületi önkormányzat által szervezett programban ukrán gyerekek nyaralhattak tíz napon át magyar civilek adományainak köszönhetően.

A nagykövet hangsúlyozta, hogy a párbeszéd a legfontosabb a két ország kapcsolatában. Ha két szomszéd között feszültség van, azon nem külső szereplők segítenek, hanem az, ha a politikusok leülnek megbeszélni a problémákat.

„Ha viszont valaki nem akar beszélgetni, az még nagyobb problémákhoz vezethet. Ezért a diplomaták azon vannak, hogy több konferencia, szeminárium, megbeszélés legyen. Mi magunk is ezen dolgozunk”

– emelte ki.

A tábor szerinte azt is bizonyítja, hogy van alapja a jó viszonynak. A gyerekek közül sokan elvesztették az édesapjukat a háborúban.

„Az ukrán szülők biztosan nem engednék, hogy egy rossz szomszédhoz utazzanak a gyerekeik, hiszen ők a legdrágább kincseik”

– mondta. Úgy tapasztalta, a helyiek is nyitottan fogadták a kicsiket, akik fegyelmezetten viselkedtek.

Arra a kérdésre, hogy a magyar kormány részéről tapasztalható-e nyitottság a kommunikációra, úgy válaszolt: „Most egy forró időszak van: jön a választás Magyarországon.” A 2026-os választásokkal kapcsolatban pedig azt mondta, őket nem érdekli, ki győz. „Mi tudjuk, hogy a magyar társadalom nyerni fog. A magyar nép pedig ezeréves történelme során megmutatta, hogy nincsen problémája az ukrán emberekkel” – fogalmazott.

A kárpátaljai együttélésről saját családját hozta példának. Édesapja magyar, édesanyja ukrán, így otthon mindkét nyelvet használják. Egyetlen nehézséget említett: követik a Gergely- és a julián naptárt is, ezért kétszer ünneplik a karácsonyt és a húsvétot. „De mindent megbeszélünk, az a feladatunk, hogy megtaláljuk a középutat” – mondta.

A nagykövet arról is beszélt, hogy ő maga is szolgált két éven át az ukrán seregben, őrmesterként. „A háborúra is érvényes az a szabály, hogy a nehéz helyzetekben derül ki, kik valójában az ember barátai” – fogalmazott. Kiemelte, hogy a magyar nép nemcsak humanitárius segítséget nyújt Ukrajnának, hanem a katonákat is támogatja, például drónokkal, amelyeket civilek adományoztak.

Azt mondta, a diplomácia dolga eldönteni, kinek van igaza, de a valóságban

„ma minden a frontvonalon dől el. Nem az Egyesült Államok vagy Oroszország fogja eldönteni, hogy mi történjen, hanem az ukrán katonák. Mert ők azok, akik megmutatják, hogy egy atomfegyverrel rendelkező országot is meg lehet állítani.”

Végül hozzátette, hogy bízik a magyar emberek további támogatásában. „Mi nagyon hálás nép vagyunk, és sosem felejtjük el azokat, akik velünk voltak” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET: