SZEMPONT
A Rovatból

Kordos Szabolcs: Berki Krisztián sikere előtt kicsit értetlenül állok

A Showbusiness, Hungary című könyv szerzője szerint Győzike ösztönös marketingzseni, az influenszerek rajongói pedig gyakran fanatikusabbak, mint a hagyományos sztárokéi. Interjú.


Kordos Szabolcs legújabb sikerkönyve, a "Showbusiness, Hungary", ahogy a cím sejteti, a hazai sztárok világát mutatja be. Foglalkozik azzal, hogy mennyire gazdagok a hazai hírességek, a menedzserek munkájával, megtudhatjuk, hogy lehet elejét venni egy-egy botrány kitörésének, de külön fejezet szól a Barátok köztről és az influenszerekről is.

- A Showbusiness Hungary nem az első könyved, amely egy szubkultúra kulisszái mögé visz el. Írtál többek között luxusszállókról, taxisokról, légi közlekedésről. Hogy kezdődött ez a sorozat?

- Nagyon-nagyon régen Kecskeméti Dávid fotós kollégámmal megjelent egy könyvünk. Az volt a címe, hogy Tilos a belépés. Csupa olyan izgalmas helyre mentünk el, ahová átlagemberként nehéz besétálni. A miniszterelnök parlamenti dolgozószobájától kezdve a metró alagúton át a Four Seasons elnöki lakosztályáig sok helyre eljutottunk.

Engem rettentően érdekelt addigra a luxusszállodák világa. Kezdő újságíróként sokat jártam ilyen helyekre, vártam a Magyarországra érkező sztárokat a „lobbyban”. Sokszor elgondolkoztam a recepciósokkal szemben ülve, hogy nekik vajon milyen életük lehet?

Kicsit a magyar valóságban mozognak, kicsit azonban egy különleges nemzetközi miliőben.

Érdemes lenne őket kifaggatni.

Azt már tudtam, hogy ez egy zárt világ, nem könnyű megnyitni az érintetteket. Akkor találtam ki a módszeremet, hogy a szakmában jártas embereket környékezek meg és anonim interjúkat készítek velük. Ezt a módszer követem azóta is.

- És a jelek szerint az olvasókat is érdekli.

- Igen. Rögtön az első kötet, a Luxushotel, Hungary nagy siker lett, hazai viszonyokban mondhatni, hogy bestseller. Ez nemcsak abból látszik, hogy elkészült második része is, hanem a sokadik újranyomásból is. Kilenc évvel a megjelenése után még most is kint van a piacon új borítóval.

Azóta a Hungary sorozat kilenc kötetesre bővült, a lefrissebb darabja a Showbusiness, Hungary.

- Volt olyan téma, amin elkezdtél dolgozni, de utóbb elvetetted? Vagy a kiadó lebeszélt róla?

- Ilyen nem volt, az viszont állandó, hogy olvasók keresnek meg témaötletekkel. A könyvelők életétől kezdve a tanárokon át az egészségügyet feltáró riportkötetig sok minden felmerült. Szerencsére van még témám bőven, igazából az a nehézség, hogy kiválasszam, mi legyen a következő. Mindig törekszem arra, hogy a bemutatott világokban legyen valami elérhetetlenség, glamour.

- Sok könyv megjelent már a magyar celebvilágról. Mi az, amit úgy éreztél, nem írtak még meg?

- Szerintem kimondottan ilyet, mint a Showbusiness Hungary, nem írtak még. Legalábbis én nem találkoztam vele, márpedig eléggé közelről figyelem a könyvpiac és a sztárvilág történéseit.

Olyan könyv volt már szépszámmal, amit hírességek írtak a saját életükről, vagy egy újságíró az ő történeteiket gyúrta egybe. Rengeteg interjúkötet is megjelent már. Ám olyan riporttal, ami ezt az egész iparágat kívülről-belülről, a sztárokat körülvevő emberek, menedzserek, producerek, újságírók és persze maguk a hírességek szemszögéből mutatja meg, nem találkoztam még.

Számomra a Showbusiness annyiban eltér a sorozat korábbi darabjaitól, hogy a szórakoztatóipar/média világban én is otthonosan mozgok.

Évekig voltam sztáros újságíró, dolgoztam a kommunikációs szakmában, televíziók környékén, beleláttam ebbe a világba.

Rengeteg kérdést kaptam a pályám során, hogy hogyan működnek a dolgok valójában, miért ebből lett sztár és nem abból, mennyit lehet ezzel valójában keresni? Miért van ebből botrány, amikor abból nincs?

Ezekre a kérdésekre próbáltam választ adni.

- Azt mi alapján döntötted el, hogy kinek írod ki a nevét, és ki az, akire legfeljebb csak utalsz?

- Nagyon oda kellett figyelnem, hogy ne legyen a könyvből kibővített pletykamagazin, ami az egyes sztárok lejáratására szolgál. Az összes többi könyvemnél is szempont volt, hogy nem szabad senkit kipécézni, mert az egyéni sztorikon keresztül a világ működését akarom bemutatni.

Általában azokat említettem név szerint, akiket muszáj volt, mert esetükben minden körbeírás ellenére ordít, hogy ki a megszólaló. Ha például a Barátok köztről beszélünk, akkor mindenkinek Kalamár Tamás jut eszébe. Ő volt ennek a sorozatnak az atyja. Nincs értelme Istvánnak nevezni.

- Sztár, híresség, celeb. Ezek rokon fogalmak, de mégsem fedik le teljesen egymást. A könyved kikkel foglalkozik?

- Ebben a könyvben olyan emberekről írok, akiknek a nevét ha elkiáltjuk a 4-es 6-os villamoson, akkor 10-ből legalább 5 ember felkapja a fejét, azonnal tudja kiről van szó. Ez a sztárság egyik fokmérője.

A másik fokmérő talán az, hogy mennyire eladható a sztár, mert lehet, hogy ismernek valakit, de annyira rossz a megítélése, hogy például egyetlen cég, nagyvállalat se állna be mögé, nem szeretné, ha a termékeit az adott figura reklámozná. Ha ezt az osztályozást nézzük, akkor pénzben is jól kifejezhető, hogy mennyit ér egy sztár.

Sok ember lesz ugyanis híres anélkül, hogy igazi tartalom, vagy teljesítmény állna mögötte.

- Azért én úgy látom, igazán hosszútávon csak azok tudnak a toppon maradni, akik hajlandók munkát belefektetni.

- Ez pontosan így van. Egyrészt meg kell újulni, másrészt rettentő sok munkát kell beletenni. Harmadrészt nem árt valami tehetség. Azt is tehetségnek nevezem, ha valaki képes másokat bármilyen módon szórakoztatni, a figyelmüket fenntartani.

Elképzelhető, hogy valaki ideig-óráig híres lesz, és szakíthat ebből magának különböző előnyöket, de hogy 10-20 éven keresztül fenntartsa az érdeklődést maga körül, ahhoz azért nagyon sokat kell tenni.

 

- Ilyen szempontból érdekes volt számomra, amikor azt írod a könyvben, hogy Győzike ösztönös marketing zseni. Előszeretettel szoktam példálózni vele. Mert bár a Győzike jelenség nagyon távol áll tőlem, ahhoz, hogy valakit – ráadásul egy ilyen nehéz személyiséget - ilyen hosszú időn keresztül foglalkoztasson a média, és ennyi nézője legyen, ahhoz tudni kell valamit.

- Így van. Nyilván az ő imidzse, elismertsége nincs mondjuk Presser Gáborral egy súlyban, de folyamatosan fenntartja az emberek érdeklődését. A közönség nagy részét pont azzal szórakoztatja, hogy megosztó személyiség. Bőven vannak azonban, akik csak szeretnének ennyire megosztó személyiségek lenni és a kutyát sem érdeklik.

- Ez már nem kapcsolódik szorosan a könyvedhez, de érdekel a véleményed. Amit végképp nem tudok sehova tenni, az a Berki Krisztián jelenség. Még most, ennyi év távlatából sem látom, hogy mi volt az a tett, az a teljesítmény, amivel ő így ki tudott emelkedni, és ennyire ismertté vált.

- Ráadásul mellette ismertté vált Hódi Pamela is, aki mostanra teljesen levált róla, és saját, hatalmas online rajongótábort épített fel. Fogalmazzunk úgy, hogy Berki is inkább a megosztó figurát hozza mint az elismertet.

Megmondom őszintén, hogy az ő sikere előtt kicsit értetlenül állok.

- Nagyon sok témát érintesz a könyvben. Számodra melyik volt a legérdekesebb?

- Érdekelt az influenszerek világa. Magyarországon is kialakult egyfajta kettős celeb státusz. Vannak a hagyományos hírességek, akiket milliók ismernek. Sebestyén Balázs, Gálvölgyi János vagy Liptai Claudia neve mindenkinek mond valamit, aki nem szatyorban élte le az elmúlt évtizedeket. Régebben egyszerű volt a képlet: aki főműsoridőben szerepel a tévében, az híres.

Alapvetően ez még mindig így van, de azért közben kezd kialakulni egy alternatív, szubkulturális celebvilág is. Ezek az újfajta sztárok a széles közvélemény előtt kevésbé ismertek, azonban ők is több százezres vagy akár milliós eléréssel rendelkeznek és rajongóik gyakran sokkal fanatikusabbak mint a hagyományos sztároké.

Ugyanakkor, azt is sokan elmondták már, hogy hiába próbálják meg a televíziók a népszerű netes influenszereket átemelni abban a reményben, hogy majd kapnak velük egymillió új nézőt, ez nem feltétlenül járható út.

Az influenszerek a saját közegükben működnek jól, ahol maguk alakítják a szabályokat, annyiszor veszik fel a pár másodperces bevágást, ahányszor csak akarják, az otthoni forgószékükben ülnek és a saját közönségükhöz beszélnek.

- Talán az is benne van, hogy a követőik nem mennek velük a tévébe, mert nem hajlandóak megváltoztatni a médiafogyasztási szokásaikat.

- Nem, mert cikinek érzik, és azt is cikinek gondolják, hogy a kedvencük eladta magát.

- Már a beszélgetés elején céloztál rá, hogy bőven van még témád. Azt tudni, hogy konkrétan miről fog szólni a következő könyv?

- Sok mindenen gondolkozom. Szexipar, éjszakai élet, kamionosok… Nem tudom még pontosan. Amelyik legjobban megmozgatja a fantáziámat. Egyelőre ezt a kötetet pihenem ki, ilyenkor mindig van egy kis írásundorom, ami idővel remélhetőleg megint átfordul majd írásvággyá. De ahhoz kell néhány hét.

címfotó: Móricz Sabján Simon


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Csepeli György: Hasonló a helyzet 1956 őszéhez, amikor Rákosi már megbukott, Gerő Ernő fenyegetődzött, miközben a velük szemben álló Nagy Imre csillaga emelkedőben volt
A professzor szerint a megfélemlítés kis falvakban működhet, de a városokban nem ér célt. A politikai ügyek mögött szerinte más cél is lehet.


Csepeli György szociálpszichológus a Népszavának adott interjúban arról beszélt, hogy

a megfélemlítés csak korlátozottan lehet eredményes.

Úgy véli, ez leginkább kis településeken hatásos, ott, ahol az emberek közvetlen megélhetése kerülhet veszélybe, de a városokban szerinte nem működik.

A szakember szerint a hatalom különféle közvetett eszközökkel élhet. Példaként említette Molnár Áron színész esetét, akinek a közösségi médiás tevékenysége alapján küldött felszólítást a NAV.

Csepeli szerint azok is fenyegetve érezhetik magukat, akik állami, önkormányzati vagy egyházi intézményekben dolgoznak.

A civil szervezeteket és az önkormányzatokat pénzmegvonással lehet befolyásolni, de a rendőrség és az ügyészség is szerepet kaphat, ahogyan azt a Magyar Péter és Dobrev Klára ellen indult ügyek is mutatják. Csepeli úgy látja, a már ismert megfélemlítési módszerek gyakoribbá válhatnak, mert enélkül a hatalom attól tarthatna, hogy gyengének látszik.

Szerinte a fenyegetések célja elsősorban az, hogy a kormány hívei úgy érezzék, a hatalom kézben tartja az irányítást.

Úgy fogalmazott: „Hasonló a helyzet 1956 őszéhez, amikor Rákosi Mátyás már megbukott, Gerő Ernő fenyegetődzött, miközben a velük szemben álló Nagy Imre csillaga emelkedőben volt.”

A Szőlő utcai javítóintézet ügye kapcsán kilátásba helyezett „megtorlás” sem egy átgondolt stratégia része – véli Csepeli –, inkább a kormánypárti szavazóknak szóló üzenet.

A Szuverenitásvédelmi Hivatalt nem tartja hatékony eszköznek.

A professzor szerint a fenyegetés akkor ér célt, ha azt, akit meg akarnak félemlíteni, valóban el is éri.

A Budapest és Pécs Pride példája alapján úgy látja, ezek a fenyegetések hatástalanok maradtak,

és ezt a sajtó és a közösségi média is egyértelművé tette azok számára, akik nem voltak jelen.

Csepeli úgy gondolja, hogy a 2026-os választások közeledtével bizonytalan hatósági vezetők inkább kivárnak. Ez viszont növeli azok kockázatát, akik ellenállnak.

A professzor korábban arról is beszélt, hogy „a tudatlan tömeg hiszékeny, a bolondok hajóján a konteó olyan, mint baktériumnak a húsleves.”

Akkor azt mondta, az iskolarendszer jelenleg nem készít fel a hamis állítások felismerésére.

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Somogyi Zoltán: Varga Judit visszatérésének lebegtetése arra jó, hogy provokálják Magyar Pétert
Az elemző nem tartja valószínűnek, hogy tényleg politikai pozícióba is helyeznék a kegyelmi botrányba belebukott volt igazságügyi minisztert, mert annak nagy kockázatai lennének a Fideszre nézve is, amely ráadásul ismét a gyermekvédelmi ügyekkel küzd.


Gulyás Gergely a jövő héten találkozik Varga Judittal, hogy személyesen kérdezze meg tőle, mit gondol a visszatéréséről. A miniszter ezt a Kormányinfón árulta el. A Fideszben egyre többen beszélnek arról, hogy terveik vannak a kegyelmi botrányba belebukott volt igazságügyi miniszterrel, akiről Orbán Viktor a nyáron azt mondta, ritkán bukkan fel olyan született tehetség, mint ő, és 4-8 év múlva képes lett volna az országot vezetni. „Juditban miniszterelnöki képességek voltak” - fogalmazott a kormányfő. Magyar Péter Varga Judit esetleges visszatérésének hírére úgy reagált, nincs beleszólása abba, hogy „a Fidesz kivel, milyen felállásban akarja elveszíteni a választást jövőre”, de azt tudja, hogy „Varga pontosan érzi, mi a három gyermekünk érdeke”.

Miért próbálja a Fidesz visszahozni Varga Juditot, kockáztatva azt, hogy újra reflektorfénybe kerül a kegyelmi botrány? És mennyit árthattak a pártnak az elmúlt hetek gyermekvédelemmel kapcsolatos botrányai: a bizonyíték nélküli Zsolti bácsizás, és a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatójával kapcsolatos rengeteg megválaszolatlan kérdés? Somogyi Zoltán szociológussal beszélgettünk.

– Mennyi az esélye Varga Judit visszatérésének?

– Most úgy érzem, hogy inkább nem merik meglépni, mint igen, de provokációnak simán jó. Ugyanis abban a pillanatban, ahogy Varga komoly politikai szereplővé válna, olyan kérdéseket tenne fel neki a magyar nyilvánosság, amelyek Magyar Pétertől függetlenül a kormány számára kellemetlenek. Mi van a végrehajtókkal, a végrehajtói kamara maffiaszerű működésével? Hogyan adtak át döntéseket az államtitkárnak, és milyen módon vettek részt benne? Mi a helyzet a Pegazus-szoftverrel, a lehallgatott magánemberekkel szembeni állami jogsértéssel? És ott van a kegyelmi ügy maga: miért írta alá? Ezeket a kérdéseket a Fidesznek nem érdeke kinyitni.

– Az miért érdeke, hogy Varga Juditról, mint visszatérőről beszéljenek?

– Arra jó, hogy provokálják Magyar Pétert ezzel a dologgal: a volt felesége hiteles állításokat tehet Magyar Péter személyiségével kapcsolatban.

Varga, még ha nem is kerül vissza semmilyen pozícióba sem, jelenlétével tud Magyar Péterről beszélni.

Ha visszalépne egy hivatalos politikai pozícióba, akkor újságírók fogják kérdezni nap mint nap.

– A minden bizonyítékot nélkülöző „Zsolti bácsi” történet talán kezd elcsendesedni, de magának a Szőlő utcai ügynek is sok tisztázatlan pontja van. Sokat veszíthet ezzel a Fidesz?

– Ez a téma a magyar társadalom számára elfogadhatatlan, függetlenül attól, hogy jobbról vagy balról nézik: a gyermekekkel szembeni szexuális abúzust a legtöbben nagyon egyértelműen elítélik. Ha ez egy állami intézményrendszerhez kötődhet, ahol az állam felelős a gyerekekért, és esetleg kormányzati politikusokhoz is, az a kormány számára felmérhetetlenül veszélyes. Láttuk a parlamentben, hogy Semjén Zsolt azért állt fel, mert Simicskó István a Fidesz és a KDNP nevében nem védte meg eléggé őt. A kormánypártiak igyekeznek a lehető legtávolabbra tolni maguktól az ügyet; később olyan radikális nyilatkozatok is elhangzottak, amelyekkel igyekeztek maximális távolságot tartani: halálbüntetésről, négyrét vágásról, kasztrálásról beszéltek.

Ennek a gyermekvédelmi ügynek valószínűleg jóval nagyobb a látenciája: nem tudjuk, ki mikor áll elő új tanúval vagy információval.

Ez az ügy nem egy egyszerűen lezárható történet, bármikor egy új információ újra aktualitást adhat neki.

– Múlt vasárnap megszólalt a Kossuth téri tüntetésen Látó János is, de semmi konkrétumot nem mondott az üggyel kapcsolatban.

– Látó János szerepe egyelőre mellékszál, ha fontos elemként került is be a képbe. A lényeg az, mennyire áttekinthető a gyermekvédelmi intézményrendszer. Amíg nem átlátható, addig a kormánypártiaknak nincs olyan pozíciójuk, amiből hitelesen tudnák cáfolni az ellenzék vádjait.

Ha az ellenzék hitelesen mondhatja, hogy a gyermekvédelem nincs biztonságos kezekben, akkor abból sok igaztalan pletyka és vád is elindulhat.

Miközben mindezeket tények is erősítik: tudható, hogy az intézményrendszerből egyes államilag gondozott lányok később, az intézményen belülről szervezett prostitúcióban végezték.

– A héten Jámbor András megpróbálta megemeltetni a napi 1500 forintos fejkvótát, amit a gyermekotthonokban élő gyerekek étkeztetésére forditanak, 4500 forintra. A fideszes képviselők nem szóltak hozzá, hanem leszavazták az egészet. Később a kormánypárt saját ötletként hozta vissza.

– Igen, másnap be is hozták a saját javaslatukat...

– De addig az erről készített 23 perces videó egy nap alatt hatalmas nézettséget ért el.

– A Fidesz sosem fogad el ellenzéki javaslatokat, nehogy az ellenzék kampányolhasson velük. A kormánypárt eddig sem engedett az ellenzéknek olyan ügyet, amivel az ellenzék kampányolhatna. Inkább ők viszik át a javaslatot, csak az úgy lassabb, hiszen reaktív. Azonban ebben az ügyben korábban, Magyar Péter megerősödése óta bármikor léphettek volna, hiszen látható probléma volt.

Az emberek számára sokkal érzékenyebb a gyermekbántalmazás kérdése, mint például egy késés a közlekedésben,

és erre lett volna a kormánypártnak több, mint egy éve, hogy változtasson a helyzeten.

– A Tisza Párt mintha távolabb tartaná magát a témától...

– Igen, mert van saját témája. Viszont lehalkította ez a téma egy időre „a Tisza adót akar emelni” kampányt, ami jót tesz nekik.

– Két hete Závecz Tibor azt mondta, október 23 körül láthatunk méréseket arról, kitől mit vitt, vagy mit hozott például a Zsolti bácsi ügy.

– Az aktuális mérések persze érdekelnek minket, elemzőket, de az embereket talán kevésbé. Sokkal inkább az számít, hogy október 23-án ki hány embert visz az utcára. Az lesz a mennyiségi verseny: Magyar Péter rendezvényein hányan vannak, és Orbán Viktor rendezvényein hányan.

– Orbán Viktornak most nincs szerencséje október 23-ával: az Európai Tanács ülése miatt fél napot nem lesz itt. Ez hátrány lehet?

– Az a fél-, vagy egy óra számít, amikor ő beszél, és az valószínűleg belefér a napba. De a legfontosabb most tényleg az lesz, hogy ki milyen mennyiségben tudja a sajátjait az utcára vinni, hogy ezzel megmutassa az erejét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Rékasi Balázs az ultrahangidőpontra váró sorokról: nagyjából kétszer ennyi pénz kellene ahhoz, hogy tisztességesen működjön az egészségügy
Kevés az ultrahangos orvos és alulfinanszírozott az ágazat - mondja a szakértő, aki szerint kétszer ennyit kellene az egészségügyre költeni. De nem csak pénzre, stratégiára is szükség lenne, mert jelenleg egy kórházigazgató sem tudja, merre van az előre.
Fischer Gábor - szmo.hu
2025. október 15.



Havonta csak egyetlen napon és csak személyesen lehet időpontot foglalni ultrahangos vizsgálatra a Váci Jávorszky Ödön Kórházban, írta a Telex. A betegek beszámolói szerint sor a földszinten kezdődik, végigtekereg a lépcsőházon és így, közel két órás sorbanállás után lehet eljutni az ablakig. Ha betelnek az időpontok, a többiek hoppon maradnak. Az Egészségablak applikáción keresztül is lehet ultrahangos időpontot foglalni, itt a rendszer más intézmények szabad kapacitásait is felajánlja. Azonban éppen a legkiszolgáltatottabbak adott esetben ezt az applikációt sem tudják használni, nekik marad a sorbanállás.

A váci havária apropóján Rékasi Balázs egészségügyi szakközgazdász, orvossal beszélgettünk, mi kellene ahhoz, hogy ne ilyen méltatlan helyzetekben legyen része annak, aki nem tudja a magánegészségügyet választani.

– Hogyan alakulhat ki ilyen helyzet, hogy egy adott körzetet ennyire nem képes ellátni egy szakrendelő? Miközben nekem az a tapasztalatom, hogy sok helyen konganak az ürességtől a szakrendelők, alig van beteg, tehát valószínűleg a gép és az ember is meglenne.

– Sok helyen ember sincs. Viszont az, hogy üresnek tűnik a szakrendelő, még nem jelenti azt, hogy nincs beteg. Régebben, a hetvenes években mindenki csak úgy beállt a sorba, és várta, hogy sorra kerüljön. Az elektronikus előjegyzés bevezetése óta viszont ez rendezettebb lett: a betegek adott időpontra érkeznek, az orvos pedig be tudja állítani, hogy hány percenként fogad új pácienst, ez lehet ez 15, 20, vagy akár kevesebb is, ha csak kontrollra jönnek. Ezért tűnhet üresnek a rendelő. A másik része a dolognak maga az ultrahangos előjegyzés. Az ultrahangvizsgálatokra való várakozás mindenhol probléma. Egyrészt kevés a radiológus szakorvos, másrészt a radiológia olyan terület, ahol a legtöbb vizsgálatot ma már távleletezéssel, központilag végzik. A beteggel ilyenkor egy egészségügyi szakdolgozó találkozik, aki a vizsgálatot elvégzi, de az orvos máshol ül, és központilag értékeli a felvételeket. Ez hatékonyabb, mert az orvos idejét nem kötik le olyan dolgok, mint a beteg öltözködése vagy mozgása a rendelőben.

Az ultrahang viszont más: itt maga az orvos fogja a vizsgálófejet, ő várja meg, amíg a beteg levetkőzik, elvégzi a vizsgálatot, majd ő is értékeli ki.

Ez időigényesebb és kevésbé hatékony. A világon mindenhol próbálják ezt a problémát szonográfus-képzéssel enyhíteni. A szonográfus diplomás ápoló, aki ultrahang-specialista képzést kap. A modern megoldás tehát kettős: egyrészt több szonográfust kell képezni, másrészt bővíteni kell azoknak az orvosoknak a körét, akik jogosultak ultrahangvizsgálatot végezni. Ma sok orvos el tudna végezni ultrahangvizsgálatot némi továbbképzéssel, de vagy nincs rá jogosultsága, vagy nincs hozzá külön finanszírozása. Vidéki háziorvosok egyébként pályázhattak ultrahangkészülékre, és ezer körüli gépet ki is osztottak, de a képzésekre külön támogatást nem kapnak, így ha elmennek, azt saját idejükből és energiájukból végzik. Ráadásul hivatalosan nem is leletezhetnek. Az egészségügyi államtitkárság most szeretne ezen változtatni, hogy a háziorvosok is végezhessenek alapvető diagnosztikus célú ultrahangvizsgálatokat. Így például egy epekő vagy epehólyag-gyulladás gyanúját helyben is ki tudnák deríteni. Ehhez viszont megfelelő képzés, motiváció és finanszírozás is kell.

– A váci esetnél az is probléma volt, hogy csak személyesen lehetett időpontot kérni. Gyakori jelenség, hogy hiába van megadva telefonszám, azt nem veszik fel, vagy az embernek legalább egy órát kell próbálkoznia.

– Egyetértek önnel. Az Egészségablak applikációban elvileg lehet időpontot foglalni és megnézni, hol van korábbi szabad időpont, de nem mindenki tudja gördülékenyen használni, idő, amíg az ember megtanulja. A probléma gyökere azonban továbbra is az, hogy kevés az ultrahangos orvos. Emellett fontos megemlíteni, hogy az ultrahang vizsgálatok finanszírozása sokáig elmaradt a valóságtól: az intézmények csak néhány ezer forintot kaptak egy vizsgálat után, és fix keretük volt.

Ha például egy rendelő heti száz vizsgálatot végezhet, a százegyedik után már nem kap pénzt.

A kormány az utóbbi időben valamelyest emelte a finanszírozást, de a korlátok továbbra is fennállnak. Vannak önkormányzatok, amelyek pluszban finanszírozzák a vizsgálatokat, hogy enyhítsék a társadalmi nyomást, és jobb ellátást nyújtsanak. Viszont, amióta bárki bármelyik települési szakrendelőben foglalhat időpontot, egy ilyen intézkedés azt a kérdést veti fel az adott település önkormányzatánál, hogy miért finanszírozzák a más településekről érkező betegek vizsgálatait?

– Ez a rugalmasság önmagában dicséretes, mert valóban jobban ki lehet használni a szabad kapacitásokat. Azonban nem jelent megoldást annak az idős, egyedülálló embernek, akinek nincs autója, pénze vagy lehetősége máshova menni. Azt érzem, hogy ez inkább kényszer szülte megoldás, mint valódi előrelépés.

– Ráadásul orvosként a másik oldalról is látom a problémát: ha egy háziorvos a saját kerületében küld be valakit ultrahangra, pontosan le tudja írni, mit keres a vizsgálat során. A helyes diagnózis alapja a pontos kérdés. Ha viszont bárhonnan érkeznek betegek, és nem hozzák a korábbi leleteiket, az orvosnak sokkal több idejébe telik kideríteni, mit is kellene vizsgálni.

– Mi lehet az a megoldás, ami az idősek számára is elérhető, nem igényel külön szabadságot a sorban álláshoz, és visszaadja az embereknek azt az érzést, hogy a befizetett adójukért valóban megkapják az ellátást?

– Először is: tisztességesen meg kell finanszírozni az egészségügyet.

– Például az ultrahangnál a mostani finanszírozási keretösszeg fele, mekkora része a valóságos igénynek?

– Hasraütésszerűen mondom, de szerintem

nagyjából kétszer ennyi pénz kellene ahhoz, hogy tisztességesen működjön az egészségügy.

Jelenleg a GDP 4,5 százalékát költjük rá, míg az uniós átlag 8 százalék.

– Bár én nem emlékszem a magyar egészségügy aranyéveire, de amikor jobban volt finanszírozva a rendszer, akkor mennyit költött a költségvetés az ágazatra?

– Elég öreg vagyok, de erre én sem emlékszem. A hetvenes évekből örökölt kórházcentrikus rendszert tartjuk fenn, rengeteg intézményt, amire nincs szükség.

Sok mindent meg lehetne oldani járóbeteg-ellátásban vagy egynapos sebészeten, és erősíteni kellene az alapellátást, az otthonápolást és a szociális szolgáltatásokat.

A járóbeteg szakrendelés ma bizonytalan helyzetben van: részben államosítják, részben önkormányzatokhoz, részben kórházakhoz tartozik.

Ha egy szakrendelő kórházhoz tartozik, ott mindig másodlagos szerepe lesz. Ráadásul a kórházigazgatóknak sincs mozgásterük: nem tudnak versenyképes bért adni, mert közszolgálati jogviszonyban vannak, miközben a magánklinika teljesítményalapú fizetéssel elcsábítja ugyanazt a radiológust.

– Amit elmondott az azt is jelenti, hogy meglenne az elég kapacitás és ember, csak rosszul van elosztva? Kiknek az érdeke, hogy ez ne változzon? Hiszen amikor kórházbezárásról van szó, mindig politikai vitává fajul a kérdés.

– Sajnos az egészségügy túlságosan átpolitizált. Más országokban van közép- és hosszú távú egészségpolitikai stratégia. A kedvenc példám Finnország: a hetvenes években még szegény ország volt, de nem gyárakat kezdtek építeni, hanem az egészségügy és az oktatás fejlesztésébe fektettek. Egészségesebb élelmiszereket vezettek be, csökkentették azok sótartalmát, és ezzel elérték, hogy egészségesebb, produktívabb nemzetté váljanak.

– Nyilván politikai egyetértés is kellett ehhez.

– Igen, konszenzus. Magyarországon viszont, ha valaki be akar zárni egy kisvárosi szülészetet, abból politikai tiltakozás lesz, az éppen aktuális ellenzéki oldalról.

Ehelyett inkább el kellene magyarázni az embereknek, hogy az a kórház, ahol naponta fél szülés történik, az kockázat. A csapat nem gyakorol eleget, nincs rutinja.

Sokkal jobb lenne, ha a speciális ellátásokat régiós centrumokba koncentrálnánk, és az egyszerűbb problémákat az alapellátás kezelné.

– Ha kivonjuk a politikát, az orvostársadalmon belül is van ellenérdekeltség egy átfogó reformmal szemben?

– Ha én kórházigazgató vagyok, természetesen védeném a saját intézményemet, de összességében nem gondolom, hogy ez lenne az akadály. Tegnap például egészséggazdaságtani konferencia volt, ahol 280 szakember, a jövő generáció képviselői, egyetértettek abban, hogy alapvető reformokra van szükség. Orvosszámban egyébként nem állunk rosszul, hozzuk a nyugat-európai átlagot. A gond a szakdolgozók, különösen az ápolók hiánya, és a gondozói, otthonápolási hálózat fejletlensége.

– Tehát ha jól értem, ha hirtelen megdupláznánk a GDP-arányos egészségügyi kiadásokat, de a rendszer maradna a régi, akkor csak még több pénzt dobnánk a kútba.

– Pontosan. XXI. századi választ kell adni: centrumkórházakban gyors ellátás, rövid kórházi tartózkodás, megelőzés, otthoni, és járóbeteg-ellátás. Ehhez viszont új gondozási hálózat és teljes strukturális átalakítás szükséges.

– Ide politikai bátorság is kell, a pénz kevés.

– Politikai bátorság, stratégia és irány. Jelenleg egy kórházigazgató sem tudja, merre van az előre. Szócska Miklós volt az utolsó államtitkár, aki a Semmelweis Tervben leírta, hová szeretnénk eljutni. Azóta nincs nyilvános stratégia.

Takács Péter inkább a Facebookon aktív,

ahelyett, hogy megfogalmazná, hogyan akarják betölteni az ezer hiányzó háziorvosi praxisnak akár csak az egyikét is.

– Tegyük fel, hogy bármelyik jövőbeli kormány elhatározza, hogy elindul ezen az úton. Hány év alatt érhetünk el legalább egy szlovák szintű egészségügyi ellátást?

– Ezt a WHO európai regionális irodája is vizsgálta, és meghatározott úgynevezett „quick win” tevékenységeket: olyan intézkedéseket, amelyek egy politikai cikluson belül valódi javulást hozhatnak. Körülbelül huszonöt ilyet listáztak. Például Magyarországon az egyik legsürgetőbb, hogy nálunk a legalacsonyabb az alkoholos termékek adója az Unióban. Ezen emelni kellene, megtiltani a reklámozást, és az ebből származó bevételeket egészségfejlesztési programokra fordítani. Ilyen egyszerű, konkrét intézkedésekből áll ez a program, nem abból, hogy melyik kórházat kell felújítani, hanem abból, hogyan lehet rövid távon javítani a lakosság egészségi állapotát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Szegő János: Nem a semmiből jött ez a Nobel-díj, ez fontos pillanat lehet Krasznahorkai olvasóinak is
A Magvető Kiadó szerkesztőjét dolgozott együtt Krasznahorkai Lászlóval a könyvein. Elmondta, mit gondol a Nobel-díjról, és segített elhelyezni az író műveit a világirodalom térképén.


Amikor bejelentették Kraszahorkai László irodalmi Nobel-díját, az olvasó közönségnek az a része, aki figyelemmel kíséri nemcsak a szerző munkásságát, de az irodalmi közéletet is, valójában nagyon nem lepődött meg. Krasznahorkai következetesen építkező életművéről már egy jó ideje a világ nagyjai a legfelső elismerés hangján beszélnek. Az pedig, hogy olyan alkotótárssal dolgozott együtt, mint Tarr Béla, még inkább ismertté tette nem éppen könnyen kimondható nevét a világ sok részén.

Szegő Jánost, a Magvető Kiadó szerkesztőjét ma rengetegen keresték. Krasznahorkai László munkatársát mi is jó hosszan próbáltuk elérni, míg végül ezen a zsúfolt napon éppen a két és féljéves kisfiával közös programja között tudott ránk időt szakítani, így a beszélgetés érthető okokból, kicsit rövidebb lett a tervezettnél.

– Azt szokták mondani, hogy a díjakat adják. Nyilván nagyon sok tehetséges, remek író van a világon, de az is igaz, hogy Krasznahorkai László neve már régóta felmerül ilyenkor az év vége felé, amikor a Nobel-díjra esélyeseket veszik számba. Mi az, ami miatt most mégis őt választhatták?

– Néhány svéd akadémikust leszámítva senki nem tudja biztosan megmondani. Ha tippelnem kellene, talán a világ meglehetősen nyomasztó jelenlegi állapota lehet ez az ok:

ez az a próza, amely immár negyven éve érzékenyen rezonál a válság különböző tüneteire.

Most ezzel a díjjal az életmű szerzőjét is kitüntették. Ennek a középpontjában a romlás, a világállapot leírása áll, számos kontextussal: a politikától és a hatalom természetétől az ökológiáig. Ez válhatott mára olyan általános tapasztalattá, ami világszerte foglalkoztat mindenkit.

– Azt is tudjuk, hogy ahhoz, hogy valakire felfigyeljenek azok, akik ezeket a díjakat odaítélik, kell az is, hogy a művek ismertek legyenek a világ különböző részein. Mennyit kellett ezért tenni? Hány nyelven ismerhetők jelenleg ezek a művek, és mikor figyelt fel rá igazán a világ? Nyilván sokat tett hozzá a Tarr Bélával való közös munka is, mert Tarr filmjeit a világszerte ismerik.

– A ’90-es évektől kezdődött. Krasznahorkai a német, majd az angol nyelvű fordításainak köszönhetően vált megkerülhetetlen szerzővé. Susan Sontag már a ’90-es években nagyon fontos világirodalmi szerzőnek minősítette, és talán Hermann Melville-hez, illetve Gogolhoz hasonlította ezt a „karneváli” művészetet. A ’90-es évektől kezdve nemcsak a legnagyobb nyelvekre, tehát nemcsak angolra, franciára, németre fordítják, hanem a kisebbekre is. Több tucat fordító dolgozik azon, hogy a legújabb és a régebbi művei egyaránt elérhetők legyenek.

Az egész világ számára talált egy általános témát, és olyan nyelven írta meg, amely bár nehezen fordítható a hosszú mondatok miatt, mégis könnyen követhető, ha a fordító ráérez a logikájára.

Nagyon fontos az az alázat, amellyel Krasznahorkai segíti a fordítóit és a szerkesztőit – engem is –, figyelve mások munkájára. Ez érhetett most be ebben a díjban. Ráadásul az elmúlt években több rangos elismerést is kapott, tehát nem a semmiből jött ez a Nobel-díj, mint Kertész esetében.

„Az apokaliszis magyar mestere”

Krasznahorkai László (Gyula, 1954) a kortárs magyar irodalom egyik legnagyobb hatású alakja, akinek művei világszerte elismertek. A Sátántangó szerzője Tarr Béla filmjeinek állandó alkotótársa, prózája sűrű, apokaliptikus és filozofikus. 2025-ben elnyerte az irodalmi Nobel-díjat, „a művészet erejét az apokaliptikus terror közepette megmutató látomásos műveiért”.

Pályája során számos rangos díjat kapott:

Kossuth-díj, Nemzetközi Man Booker-díj, National Book Award, Prix Formentor. Műveit többek között Allen Ginsberg és Susan Sontag méltatták, utóbbi „az apokalipszis magyar mesterének” nevezte.

Életét Európa és Ázsia között ingázva éli, hosszabb időt töltött Japánban, Kínában, Németországban. Regényei – mint Az ellenállás melankóliája, Háború és háború, Seiobo járt odalent – a világirodalom szerves részévé váltak.

Legutóbbi műve, a Zsömle odavan (2024), tovább mélyíti azt a nyelvi és gondolati univerzumot, amelyet Krasznahorkai az elmúlt évtizedekben felépített.

– Poszler György annak idején, amikor a világirodalmat próbálta definiálni, azt mondta: az ő ebédlőjében van egy könyvespolc, azon a világirodalom elfér. Ezen kívül még van sok jó könyv, de a világirodalom nem olyan hatalmas. Gondolom, nem a Nobel-díj tesz valakit a világirodalom részévé.

– A „világirodalom” egy különleges kategória, Goethe alkotta meg. Van egy leíró jellege: a rengeteg könyv, amit nem tudunk elolvasni, és van egy minőségi jelentése is: azoknak a műveknek az „elit klubja”, amelyek valami lényegeset rögzítenek a létezésünkről, univerzálisan fontos állításokat fogalmaznak meg.

Krasznahorkai könyvei ezt teszik a kezdetektől:

a kelet-magyarországi művektől a Sátántangótól és Az ellenállás melankóliájától egészen a későbbi, más tereken játszódó könyvekig olyan témákat ír meg, amelyekre az egész világ rezonál.

– Innen hogyan tovább? Egyáltalán: számít-e egy írónak, ha ilyen díjat kap?

– Én nem kaptam soha Nobel-díjat, de gyanítom, hogy hatással van az emberre. A szó pozitív értelmében akár meg is zavarhatja. Ugyanakkor ő már sok díjat kapott, és sok olvasó érezheti most visszaigazolva magát, így ez fontos pillanat lehet Krasznahorkai olvasóinak is, és mások is még jobban megismerhetik a szerzőt. Remélem, folytatni tudja ezt a csodálatosan építkező, bővülő életművet, amelynek új kötetét novemberben a magyar olvasók is kézbe vehetik.

– Mi is ez a könyv?

– Egy regény lesz, címe: A magyar nemzet biztonsága. Egy különleges barátság regénye, napjaink Magyarországán játszódik, szatirikus mű, és kicsit a Zsömle odavan világát idézi.


Link másolása
KÖVESS MINKET: