SZEMPONT
A Rovatból

Bazsó Gábor: Mindenki azért imádkozzon, hogy derüljön ki, megint Musknak van igaza, különben nagyon nagy szarban vagyunk

A világ leggazdagabb embere épp az amerikai államigazgatást veri szét, és közben nehéz eldönteni, ő irányítja Trumpot vagy fordítva. Musk nevéhez bámulatos sikersztorik fűződnek a céges világban, de működhet-e ugyanez a politikában? És mi jön a rombolás után?
Fischer Gábor - szmo.hu
2025. február 15.



Elon Musk úgy szállt bele az amerikai államgépezetbe, ahogy a saját cégeibe szokott, csak most egész kormányzati intézményeket ver szét. Pár hét alatt megszerezte az irányítást kritikus szövetségi pénzügyi és adatrendszerek felett, és olyan gyorsan zárt be állami programokat, hogy még a Trump-kormányzat emberei is csak pislogtak. Az USAID, az amerikai külügyi segélyezés legfontosabb ügynöksége, egyetlen hétvége alatt ment a levesbe. A DOGE néven futó szervezet, amit Musk személyesen irányít, gyakorlatilag mindenhez hozzáfér. Fiatal, egyetemet alig végzett programozók kaptak belépést a kormányzat legérzékenyebb adatközpontjaiba. Egyik napról a másikra ott találták magukat az amerikai költségvetés belső rendszereiben, a legfelsőbb döntéshozatali szinteken, miközben Trump azzal nyugtatja a világot, hogy „Musk nem tehet semmit a jóváhagyásunk nélkül” – aztán megadja neki a jóváhagyást.

De mi zajlik itt valójában? Musk egy szuperhős, aki az amerikai állam hatékonyságát akarja helyreállítani, vagy egy titokzatos árnyékkormányt épít? Bazsó Gábort, a Totalcar alapítóját kérdeztük, aki egyike azoknak Magyarországon, akik leginkább ismerik Musk gondolkodását és világát.

– Az az ember, aki eddig fantasztikus dolgokat adott nekünk, akár az űrkutatásban, akár az elektromos autózásban, most látszólag úgy viselkedik, mint az összeesküvés-elméletekben kitalált szupermilliárdosok, akik világuralomra törnek. Mi történik, mi motiválhatja Elon Muskot?

– Az a rossz hírem van mindannyiunk számára, hogy csak azt csinálja, amit ígért. Az első pillanattól kezdve azt mondta, hogy az Egyesült Államok költségvetése borzalmasan deficites, ráadásul az államigazgatás szövevényesen bürokratikus, ami oda vezethet, hogy az Egyesült Államok szép lassan bele fog merevedni a saját bürokratikus rendszerébe, és lemarad. Azt sosem tette hozzá, hogy kikkel szemben marad le. Nyilván mindenki a saját fenyegető ellenségképét választhatja ki a túloldalra. Mostanában ez geopolitikailag legnagyobbrészt Kínára szokott vonatkozni. Musk létrehozott egy szervezetet, aminek az a neve, hogy DOGE. Ez a bizonyos Doge egy régi internetes mém, egy kutya, amiről a Dogecoin nevű kriptovalutát is elnevezték. Ez eredetileg szintén egy viccből keletkezett, nem Musk csinálta, semmi köze nem volt a Dogecoin alapításához.

A Musk által létrehozott szervezet nevében a DOGE feloldása Department of Government Efficiency (Kormányzati Hatékonysági Minisztérium), és úgy tűnik, hogy ez ténylegesen létrejött, valamilyen típusú szerve lett az Egyesült Államok államigazgatásának.

Viszont senki sem érti, hogy mi ez az egész, milyen alapon, honnan van hozzá joga, felhatalmazhatta-e erre őt Donald Trump? Egyáltalán felhatalmazhat-e bárkit arra, hogy az széthentelje az amerikai államigazgatást? Viszont pillanatnyilag úgy tűnik, hogy pont ez történik, de az az igazság, hogy Musk ezt is ígérte. Ez az attitűd a saját cégeinél is nagyon régóta látható. Ez nem különösebben megnyugtató. És ehhez azt is hozzá kell tennünk, hogy egyébként úgy tekint erre az egészre, mint egy magánember által vezetett cégre. A folyamat ahhoz hasonlít, ahogy Musk megvette a Twittert, majd utána beköltözött oda az akkori embereivel, mindenkinek megmutattatta az életrajzát, és beszélgetett vele két percet: „Édes fiam, akkor mutassál nekem 20 sor kódot, amit írtál az elmúlt héten, mutasd, mihez értesz te”, és aztán azt mondta: „Köszi, ne gyere többet.” És mivel az övé volt, és a magáét csapta ezzel szét vagy sem, ezért senkinek sem lehetett egy rossz szava sem. Az kétségtelen tény, hogy a saját cégei nagyon versenyképes, sikeres vállalatok.

A Twitter felvásárlásakor sokan mondták, hogy tönkreteszi a céget. Végül az derült ki, hogy nem tette tönkre a Twittert, úgy sem, hogy kirúgta belőle az emberek 90 százalékát, hanem egyszerűen azt csinálta a céggel, mint amit most az amerikai államgépezettel tesz.

Trump felhatalmazta, hogy az egykori Twitter szanálásához hasonló dolgot csináljon végig az irtózatos méretű amerikai államszervezettel: menjen végig, és kíméletlenül gyomlálja ki belőle azokat a funkciókat, amikről azt gondolja, hogy rosszul működnek vagy szükségtelenek. És innentől kezdve jön az a kérdés, hogy ez oké-e jogilag vagy nem. Nyilván eléggé aggályos, hogy 19–22 éves programozókat küldött be ezeknek az egyébként szuperkritikus intézményeknek az adatközpontjaiba, és ők döntenek arról, hogy mit tartanak megsemmisítésre vagy megtartásra érdemesnek. Ezt szokás leginkább első körben felvetni: miféle szuperérzékeny adatokhoz fér hozzá? Rendben van-e, hogy hozzáfér ezek felett az irtózatos amerikai pénzmozgások felett diszponáló intézmények legbelső adataihoz és rendszereihez? Mindenki azt feltételezi, hogy ezt nem azért akarja csinálni, hogy onnan a saját zsebébe utalja a milliárdokat. Hiába a világ leggazdagabb embere, ez őt nem érdekli, nem az annak megfelelő külsőségek között él, továbbra sincsenek jachtjai és kastélyai, Tiborcz Istvánnak ötvenszer több kastélya van, mint Musknak. Mert ő azon keresztül lett egy nagyon vagyonos ember, hogy tulajdonos vagy résztulajdonos vállalkozásokban, amik baromi jól működnek, ami felértékeli az ő tulajdonrészét. Tehát, csak hogy tiszta legyen: ez az ő gazdagsága, nem pedig az, hogy a közösből ellopta a nem neki járót, ahogy mifelénk például előfordul.

De ez nem jelenti azt egy pillanatig se, hogy ennek jó vége lesz. És azt se jelenti, hogy rendben van, amit csinál. Tehát ha a legjobb esetet is feltételezzük, hogy ezt a létező legtisztább szándékkal csinálja, még mindig ott vannak azok a rohadt nagy kérdőjelek: jól csinálja-e? Ért ehhez is? Olyan ez is, mint azok a dolgok, amikhez eddig értett?

Minden jel szerint ezeknek a lépéseknek egy nagyon nagy része jogilag súlyosan megkérdőjelezhető. Nem véletlenül vannak a hatalmi ágak szétválasztva Montesquieu óta, és akkor még az amerikai alapító atyákról nem is beszéltünk, akik szintén nagyon komolyan vették ezt. Mindezt azért csinálták, hogy semmiféle egyszemélyi zsarnok ámokfutásával ne lehessen romba dönteni az amerikai államot. És ehhez képest most azt látjuk, hogy létrejött ez a furcsa szervezet, ami látszólag minden felett áll, kongresszusi felhatalmazás nélkül, és egyszerűen csak azt csinálja, amit akar. A DOGE bemegy olyan helyekre, ahová nem akarják beengedni, valahogy felhívnak valakit, és utána mégis be vannak engedve. Hozzáférnek dolgokhoz, hazaküldenek dolgozókat, leszerelnek táblákat a bejárat felől, hogy „most már nem jön be senki.”

– Ha a céges menedzsmenthez kiválóan is ért, de százezrek életével, sőt, az Egyesült Államok biztonságpolitikai érdekeivel játszik, amikor például leállítja az USAID működését, amivel gyógykezelések szakadnak félbe, fontos segélyezési programok állnak le.

– Nem is csak az a lényeg, hogy az európai ember, vagy a nyugati ember számára mennyire sérelmesnek tűnő dolgok történnek, hanem inkább az a furcsa és ijesztő ebben, hogy

az Egyesült Államok nagyon sokat emlegetett soft powerje, tehát a dolgok, amiket az Egyesült Államok el tudott érni a világban, befolyása a világban, nagyon nagyrészt ezeken a szervezeteken, ezeken a pénzcsatornákon keresztül működött, amiket most polipkarokként lecsapnak, mondván, hogy ne folyjon ki arrafelé a pénz.

Mindezt olyan példákkal illusztrálják, amitől tényleg az egyszeri amerikai adófizetőnek joggal kinyílik a bicska a zsebében: miért az ő 3 millió dollárjából támogatják Zimbabwében a leszbikus gerelyhajító lányok és férfiak szexuális felvilágosítását? Mert ilyen jellegű abszurdumok is vannak a jogcímek között. De nyilván ezen kívül van 99 százalék nagyon komoly, az Egyesült Államok érdekeinek fontos dolog, ami most ugyanúgy megy a levesbe, és senki sem tudja, hogy ennek hosszú távon milyen következménye lesz. Nagyon nehéz azt képzelni, hogy ebből nem alakul ki óriási baj később.

– Mi lehet ennek az egésznek a célja?

– Mi itt Muskról beszélünk, de azt gondolhatjuk, hogy a jelenlegi amerikai intézményrendszer szétverése és nyilván áthuzalozása nem Musk privát sztorija, ehhez egy ember kevés, még Musk is kevés. Itt valami nagyon nagy dolgok vannak készülőben, amikhez nagyon sok másik ember is kell, tehát létre kell jönnie az üszkös romokon valami másnak, ami nyilván már ki van találva, és látjuk is, ahogy Trump jelöltjei ülnek be az összes, egyébként önmagában is nagyon fontos pozícióba. De azokkal nem foglalkozik senki, mert nem sztorik. Tehát az történik, hogy Musk ír egy baromságot az X-en, az három napig a New York Times címlapja. A háttérben közben Trump kinevez a legfontosabb költségvetési intézmény élére egy súlyosan radikális, világnézetét tekintve is meglehetősen szélsőséges illetőt. Ezzel nem foglalkozik senki, mert senki sem tudja, hogy kicsoda.

És lesz még ezer ilyen, ahol az történik, hogy ott áll Musk, mindenki az ő lézerkardjára figyel, amivel vagdossa le az amerikai állam különböző karjait, közben azok sztorik, hogy hova nyomulnak be Trump emberei, és igazából milyen típusú hatalomátvétel történik, és annak a hatalomnak a gyakorlói kik lesznek, és milyen beleszólása lesz másnak abba, azt nem látjuk, és ez elég nyomasztónak tűnik.

Ez valami olyan, ami nagyon távol áll attól, amit az alapító atyák eredetileg szerettek volna.

– Akkor most ki kinek a hasznos hülyéje? Tehát Musk Trumpé, hogy miközben ő nyomja a show-t, közben Trump meg tudja csinálni az ő hatalomátvételét, vagy pedig Trump Musk hasznos hülyéje, hogy miközben ő szándéka szerint „rendbe teszi” az államot, Trump eljátszadozik a saját homokozójában? Mintha egymást fedeznék.

– Ez egy olyan nagy kérdés, amire senki sem tud válaszolni, és én sem tudom, hogy mi van. De ha ezt a két embert hallgatja az ember beszélni, kirajzolódik a kettejük szellemi kapacitása közötti különbség. Trump legendásan inkoherens, teljesen értelmetlen, önmagának tagmondaton belül is 180 fokban ellentmondó bohóckodást ad elő. Azt gondolom, hogy nála ez nem bug, hanem feature, ez nem azért van, mert hülye, hanem pontosan ezen keresztül teszi magát lényegében megfoghatatlanná, hogy már mindent és mindennek az ellenkezőjét is mondta, így semmit se lehet rajta számon kérni. Musk nem ilyen, ő viszont mindent szűrő nélkül mond. Mindenkinek vannak időnként szörnyűséges ökörségek a fejében, csak arról nem tudunk, az övéit meg ismerjük.

Ennek az embernek nincs szűrője azon, hogy mit mutat meg abból, amit adott pillanatban valamivel kapcsolatban gondol, ami néha hátborzongató, néha lenyűgözően okos, néha eközött a két végpont között van valahol.

Ebben az értelemben inkább úgy tűnik, hogy Musk csinálja ennek mégiscsak a fontosabbik, hasznosabbik részét, amihez viszont a felhatalmazás nyilván csak az elnökön keresztül történhet. Nem szabad ezt az egészet soha annyival elintézni, hogy „ezek itt megőrültek, mindent tönkre akarnak tenni.” És az az egydimenziós megfejtés se vezet sehova, hogy egyszerűen csak végtelen hataloméhségről és pénzéhségről van szó. Musk esetében az anyagi részét teljesen kizárhatjuk. A hatalom dologgal kapcsolatosan nem vagyok ennyire magabiztos, de ha arról beszélgetnénk, hogy neki mi lehet a motivációja ebben, akkor szerintem a motivációja az, hogy neki ténylegesen rohadt fontos az emberiség.

– A legmagasztosabb eszmék, a nagy francia forradalom végén vérbe fojtották először Franciaországot, aztán Európát. És az a fajta messianizmus, ami nagyon sok embert például a kommunista mozgalmakba terelt, eredetileg szintén az emberiség szeretetéből fakadt. Azt akarták, hogy az emberek teljesen egyenlőek legyenek, és lám, mi lett belőle. Tehát Musk lehet, hogy zseniális a maga területein, de attól még vannak nagyon kemény és vérrel írt tanulságai az emberi történelemnek, főként a nyugati történelemnek, ami pontosan azt mutatja, hogy amikor valaki nagyon jót akar, és teljhatalommal bír, annak soha nem lesz jó vége. És most mintha ezt látnánk, és innen nézve teljesen mindegy, hogy ki az intelligensebb, Trump vagy Musk. Miközben Trump láthatóan egészen hatékonyan próbálja most lángba borítani a Közel-Keletet, Musk szintén rettenetes veszélyt idéz elő. Akár az USAID szétzilálása, amivel nagyon sok helyen pillanatokon belül komoly belső konfliktusok fognak kirobbanni, akár az amerikai intézményrendszer radikális „átalakítása” precedensként is veszélyes. Lehet, hogy Musk nagyon jót akar, és az is lehet, hogy az ő fejében van egy mesterterv, de az a helyzet, hogy ha ezt egyszer meg lehet csinálni az Egyesült Államokban, hogy valaki gyakorlatilag egy rohamosztaggal azért változtat meg mindent, amit most már idestova lassan 250 éve az alapító atyák elképzeltek, mert annyira biztos abban, hogy igaza van, akkor ezt más is meg fogja tudni csinálni. És az már nem biztos, hogy jót akar majd.

– Igen, ennek minden szavával egyetértek. Én nem a precedens miatt aggódom, hanem azért, hogy már most megy minden a levesbe ezzel a hullámmal. De azt sem merem 100%-os magabiztossággal kijelenteni, hogy ez összességében végül az Egyesült Államok kárára történik.

Azért Musk esetében azt az egyet mégsem felejthetjük el, hogy az összes olyan területen, amit a feje tetejére állított, ott mostanra kétségbevonhatatlanul sikerült alkotnia valami teljesen újat, innovatívat: az autóipartól kezdve az űrkutatáson át egészen a Neuralinkig.

És ezek mind olyan dolgok, amikkel kapcsolatban köztiszteletben álló, első vonalbeli szaktekintélyek azt gondolták, hogy amit csinál, az minimum értelmetlen, de inkább csak simán hülyeség, és kiderült, hogy nem az. Persze semmi garancia nincs arra, hogy ez megint így lesz. De azt sem szabad kizárni a lehetőségek sorából, hogy lehet, hogy megint ő érti jól, hogy mi történik, és mi nem. És igazság szerint az emberiség most egyet tehet: mindenki a maga istenéhez azért fohászkodjon: „Basszus, csak adjad, hogy derüljön ki, hogy megint neki van igaza, mert különben nagyon nagy szarban vagyunk.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Kikérem magamnak, hát menjenek a kurva anyjukba” – Az Integritás Hatóság elnöke szerint Tuzsonék le akarták állítani, a feleségét és a gyerekeit is traumatizálták, hogy megtörjön
Biró Ferenc a De! Akcióközösségnek adott interjújában tálalt ki arról, hogyan próbálták elérni az Orbán-kormány tagjai, hogy távozzon. Elmondása szerint az elmúlt másfél évben „nagyon-nagyon nehéz” lett az életük, az otthonukban tartott házkutatás után a családja már attól is retteg, ha csengetnek, vagy hivatalos iratot kapnak. Az interjúban a rendszerszintű korrupcióról is részletesen beszélt.


Biró Ferenc, az Integritás Hatóság elnöke a De! Akcióközösség csatornájának adott interjút, amelyben rendkívül súlyos állításokat fogalmazott meg a magyarországi korrupció mértékéről és a kormányzati nyomásgyakorlásról.

Az interjú elején elmondta, a versenypiacról érkezve, egy gyenge pillanatában döntött úgy, hogy megpályázza a pozíciót. „Amikor én megpályáztam a hatóság vezetését 2022-ben, (...) eljutottam az életembe arra a pontra, hogy azt gondoltam, hogy én most már, hát hogy mondjam, tudok annyit erről a témáról, hogy azt én szívesen az ország szolgálatába állítanám” – fogalmazott. Szerinte a kormányzat akkor tévedett, amikor őt kiválasztotta. „Ahol szerintem tévedtek, hogy azt gondolták, hogy akkor majd én vagy megvehető vagyok, vagy megfélemlíthető vagyok, vagy majd nem akarok dolgozni” – jelentette ki. Kinevezése után Brüsszelben is bizonyítania kellett függetlenségét. „Elmentem Brüsszelbe, leültem a bizottsággal tárgyalni, (...) az első másfél óra az arról szólt, hogy így forgattak, hogy »ugye, hogy akkor most téged is az Orbán hozott létre«” – idézte fel.

Állítása szerint korábban a családját, a munkáját és az általa felépített hatóságot is féltette, ezért nem beszélt, de a politikai helyzet megváltozása miatt most már szabadabban nyilatkozik. Hangsúlyozta, hogy komolyan vette a közszolgálati esküjét.

Elmondása szerint 2024 májusában az akkori igazságügyi miniszter, Tuzson Bence és az európai ügyekért felelős miniszter, Bóka János egy találkozón egyértelműen arra utasították, hogy ne végezze a munkáját.

A beszélgetésre azután került sor, hogy a hatóság helyszíni szemlét tartott az Országos Kórházi Főigazgatóságnál (OKFŐ), ami Biró szerint komoly negatív visszhangot váltott ki kormányzati körökben. A minisztériumi találkozó légkörét érzékeltetve elmondta, hogy az asztalon két, lehallgatást megakadályozó eszköz volt.

„Felszólított az igazságügyi miniszter, hogy ne végezzem a munkámat. Ez így úgy hangzott, hogy »ne csináljanak ilyeneket«” – idézte fel a miniszter szavait.

Biró állítása szerint erre ösztönösen úgy reagált, hogy biztosította a minisztert, a hatóság minden rendelkezésére álló eszközzel élni fog. Elmondása szerint a legmegdöbbentőbb az volt, hogy a felszólítás mögött nem volt semmilyen érvrendszer. Amikor visszakérdezett, hogy miért ne végezzék a munkájukat, a miniszter nem volt vitaképes, és nem tudott indoklást adni, ami Biró szerint azt mutatta, hogy „a rendszer elszokott attól, hogy indokolnia kelljen”.

A találkozó után szerinte a kormányzat különböző eszközökkel próbálta ellehetetleníteni a hatóság munkáját, például egy rendelettel nehezítették meg az állami intézményekbe való bejutásukat, és megpróbálták visszatartani az információkat.

Biró Ferenc beszélt az ellene és családja ellen indított nyomásgyakorlásról is. Elmondása szerint a feleségének egy megrendezett autóbalesetet szerveztek, amit egy titkosszolgálati műveletnek tart. Az eset után a helyszínre érkező, a hatóság által megbízott biztonsági vezető megzsarolta a feleségét.

„Figyelj Judit, te vagy a Feri gyenge pontja, valld be, hogy te csináltad, akkor téged most börtönbe viszünk, ő abbahagyja, amit csinál, és akkor kiengedünk” – idézte a zsarolás szavait.

Az esetet követően, 2024 januárjában egy összehangolt akció keretében ötvenen – a TEK, a Készenléti Rendőrség, a Nemzeti Nyomozó Iroda és a Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai – tartottak házkutatást a hatóság irodájában és az otthonában is. Állítása szerint az akció célja az volt, hogy megtörjék és lemondásra kényszerítsék.

Elmondása szerint 15-18 egyenruhás jelent meg a házuknál, amikor a felesége és két gyerekük volt otthon. Mindhármukat a konyhába állították, majd az akció vezetője némi kérdezésködés után a nő fejére olvasta, hogy bűnsegédként gyanúsított. Mivel elvették a telefonját, és nem is akarták visszaadni neki, így még ügyvédet sem tudott hívni.

„Menjenek ezek a picsába, bocsánat, már elnézést. Hogy létezik az, kikérem magamnak, hát menjenek a kurva anyjukba. Szóval hogy létezik? Hogy létezik?”

– háborgott az interjúban Biró.

A történteket rendkívül súlyosnak ítélte meg. „Képzeljék el azt az eltorzult, szemét, mocskos agyat, ami azt gondolja, hogy aki egyébként jót akar tenni az országnak, és meg akarja fogni a korrupciót, annak a feleségét elvisszük és rabosítjuk. Azért, hogy hagyja abba, amit csinál. Milyen ember az ilyen?” – tette fel a kérdést. A házkutatás szerinte traumatizálta a családját, és az elmúlt másfél évben „nagyon-nagyon nehéz” lett az életük.

„Hát annak azért van egy svungja, amikor azt mondják a rendőrök, hogy anya nem biztos, hogy hazajön”

– fogalmazott, hozzátéve, hogy a történtek óta állandó feszültségben élnek. „Traumatizálták a feleségemet. Ha csönget a postás, akkor így összenéz a család, hogy akkor akkor ki jön és mivel. Ha hivatalos iratot kapunk, akkor mindenkinek görcsben áll a gyomra. Ugye ezt hívták régen csengőfrásznak.”

Biró szerint az ellene indított büntetőeljárás, amelyben hűtlen kezeléssel és más bűncselekményekkel gyanúsítják, teljes mértékben koholt vádakon alapul. Úgy véli, az egész egy előre megtervezett akció volt, aminek az volt a célja, hogy eltávolítsák, és egy engedelmesebb vezetőt ültessenek a helyére.

Arra a kérdésre, hogy ki hozhatta meg a döntést egy ilyen szintű támadásról, Biró azt válaszolta, hogy ezt egyértelműen a legfelsőbb politikai körökből kellett elindítani. Rogán Antal szerepével kapcsolatban feltett kérdésre úgy felelt: „Voldemort. Most így nagyon leegyszerűsítve.” Majd hozzátette: „Az, hogy ez felülről volt vezérelve... én azt gondolom, hogy ezt nem lehetett volna megcsinálni, hogyha nincsen hozzákellő politikai akarat”.

Az interjúban Biró Ferenc a rendszerszintű korrupcióról is beszélt. Bár korábban azt nyilatkozta, nem hisz ebben, most elismerte, hogy ez a kijelentése „nem öregedett olyan jól”, és a köznyelvi értelemben vett korrupciót rendszer szinten űzték Magyarországon.

Konzervatív becslése szerint az elmúlt 16 évben a korrupció miatti kár elérhette a 60 ezer milliárd forintot. Szerinte a korrupciós ügyek felderíthetőek. „Ahol füst van, ott általában tűz is van” – jegyezte meg.

Beszélt a pénzmozgásokról is: „Vannak olyan viszonylag magas rangú politikusok, akiknek komoly készpénzelhelyezési gondjaik vannak.” Több konkrét ügyet is megemlített. Szerinte a lélegeztetőgép-beszerzések során a kormányt előre figyelmeztették egy külföldi partneren keresztül, hogy az egyik beszállító „egy köztudott gengszter”, a szerződést mégis megkötötték. A Gondosóra programot egy ezer milliárdos nagyságrendű problémás ügynek nevezte. Az atlétikai világbajnoksággal kapcsolatban elmondta, hogy az egyik évben 12 700 forintba került egy bíró képzése, míg a következő évben már 640 ezer forintba, és több száz főre volt szükség.

A Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) működését egy olyan rendszerként írta le, amely a teljes állami kommunikációs költést egyetlen cégcsoporthoz, a Balásy Gyula nevével fémjelzett vállalkozásokhoz csatornázta be. Balásyt „végrehajtónak” nevezte, és valószínűtlennek tartotta, hogy Orbán Viktor ne tudott volna a rendszerről.

Mészáros Lőrinc felemelkedését pedig „gyalázatosnak” minősítette, de hozzátette, hogy nem az oligarchákkal van a baj, ha azok tisztességesen működnek.

A rendszer csúcsán lévők mentalitásáról pedig azt mondta: „Teljesen elvesztették a kapcsolatukat a realitással. Amikor valakinek ennyi pénze van, amiért nem biztos, hogy olyan nehezen kellett megdolgozni, (...)  akkor 100 millió forint egy táskáért az abszurdum. Teljes realitásvesztés, teljes talajvesztés.”

Biró Ferenc arról is beszélt, hogy miért nem állt ki korábban a nyilvánosság elé. Szerinte akkoriban ez egy „nem megnyerhető harc” lett volna az egész államgépezettel szemben, és a hatóságot is tönkretették volna. Rámutatott, hogy a hivatalos csatornák is bezárultak előtte: „Az, hogy 2025-ben a Magyar Országgyűlésnek a gazdasági bizottsága nem volt kíváncsi az Integritás Hatóság elnökének a beszámolójára, az nagyon sokat elmond.”

Most azért beszél, mert úgy látja, az ország egy történelmi esélyt kapott, és szembe kell néznie a múltjával.

A teljes beszélgetés:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
VDSZ: A Tisza vendégmunkás-rendelete a kínai akkumulátor-beruházásokra nem érvényes
Székely Tamás, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke szerint a kormány nem akarta az épülő vagy a termelést éppen elindító gyárak munkaerőproblémáját fokozni. Ugyanakkor azt nem érti, miért pont az a három ország került tiltólistára, amelyeket megneveztek.


Pénteken jelent meg a kormányrendelet, amely szombattól leállította az új vendégmunkás-tartózkodási engedélyek kiadását, és megtiltotta a tömeges beáramlást a Fülöp-szigetekről, Georgiából (Grúziából) és Örményországból.

Székely Tamás Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének (VDSZ) elnöke a Szeretlek Magyarországnak azt mondta, a rendelet egy felemás intézkedés, mivel nem mindenkire vonatkozik. „Az én olvasatom szerint például a kínai és a dél-koreai országokból érkező munkaerőre nem terjed ki” – jelentette ki, hozzátéve, hogy a korlátozások így nem érintik a nagy akkumulátorgyártáshoz kapcsolódó beruházásokat.

„Ez azt jelenti, hogy a CATL esetében, vagy a BYD-nál zajló kínai beruházásoknál ezek a korlátozások nem élnek.”

A kormányzat ezzel a rendelettel szerinte azokat próbálja korlátozni, akik elsősorban ügynökségeken keresztül érkeztek. Csakhogy a BYD és a CATL esetében a Kínából érkező dolgozók nem ügynökségen keresztül jönnek, hanem maguk a gyárak szervezik őket.

A szakszervezeti vezető úgy véli, a kormány a rendelettel szándékosan nem húzta be teljesen a féket. „Én azt látom, hogy a kormányzat nem akarta az épülő vagy a termelést éppen elindító gyárak munkaerőproblémáját fokozni.”

„Itt konkrétan szerintem a BYD és a debreceni beruházásokról van szó, de nemcsak a CATL-ről, hanem például a nyíregyházi Sunwoda is ide sorolható.” Úgy látja, a kormányzat célja az volt, hogy ne akadályozza meg „ezeknek a cégeknek az elindítását és felépítését egyik napról a másikra.”

A VDSZ elnöke  ugyanakkor értetlenül áll a korlátozások alá kerülő országok listája előtt. „Arra azért kíváncsi lennék, hogy milyen megfontolásból választották ki ezt a három országot” – vetette fel. „Lehet, hogy valami sorsolás alapján történt, ezt nem tudom megmondani.”

A döntést azért is furcsállja, mert a munkáltatók a grúz és a kirgiz munkavállalókkal szemben éppen a fülöp-szigetiekről nyilatkoznak a legpozitívabban. „Azt mondják, hogy nagyon precízen dolgoznak és megbízhatóak.”

Az tény, hogy a különböző nemzetiségű munkások társadalmi láthatósága között  különbség van. „A fülöp-szigetiek esetében sok esetben látjuk őket az utcán és egyéb területeken is. Ami viszont a kínai munkaerőt illeti: ők elsősorban az iparon belül, kevésbé látható területeken dolgoznak.” A láthatóbb munkakörökben, például futárként, főleg fülöp-szigeteki és indiai munkavállalók dolgoznak, de utóbbiak az üzemekben is jelen vannak.

Székely Tamás szerinte a mostani egy első, viszonylag logikus lépés volt a kormány részéről, próbáltak gyors intézkedéssel valamit tenni, „ami ebből a szempontból valószínűleg helyes.” Pozitívumként értékelte, hogy a kormány nem egy mindent elsöprő megoldást, „fűnyíróelvet” választott. Másrészt úgy gondolja, lesznek még következő lépések is, mert a mostani, három országra vonatkozó korlátozás nem elégséges a munkanélküli magyarok helyzetbe hozására.

A probléma ugyanakkor bonyolult. Magyarországon súlyos munkaerőhiány van, ami a szakképzettség szintjétől függetlenül jelentkezik. „Nemcsak képzett, hanem képzetlen munkaerőből is hiány van” – fogalmazott Székely. „Például azokon a területeken, ahol ezek a vendégmunkások operátori tevékenységet végeznek, hiányzik a magyar munkaerő.” Éppen ezért a munkáltatók ragaszkodnak a külföldi munkaerőhöz.

A szakszervezeti vezető is úgy látja, hogy hirtelen eltűnésük komoly problémát okozna. Nélkülük komoly bajba kerülne a gazdaság, „akkor leáll a magyar ipar, ami amúgy is elég rossz helyzetben van.”

A munkáltatók „ezért hördültek fel, amikor arról volt szó, hogy június 1-jétől teljes mértékben megszüntetik a vendégmunkások bejövetelét.”

Ugyanakkor Székely Tamás szerint a munkáltatóknak vannak más szempontjaik is. „A vendégmunkások a magyar munkavállalókkal szemben könnyebben túlóráztathatóak, nem dumálnak vissza.”

Azt az érvet sem tartja teljesen igaznak, hogy a nagyberuházásoknál speciális szakképzettségre van szükség „Ezt mondják, igen. Azért nálunk is vannak mérnökök, és valószínűleg azokat a mérnököket, akik Magyarországon vannak, jobban el lehetne helyezni.” Úgy látja, a probléma inkább az elvándorlásban gyökerezik. „Azt látjuk, hogy a magyar mérnökök nem Magyarországon keresik a boldogulásukat, hanem külföldön.”

A további lépések előtt Székely Tamás szerint egyeztetésre lenne szükség. „Először le kéne ülni a szociális partnerekkel, munkáltatókkal, szakszervezetekkel, és végig kellene gondolni egy teljes foglalkoztatási stratégiát a jövőre nézve.”

Szerinte egy ilyen stratégiának több területet kellene átfognia. „Ebben a foglalkoztatáspolitikának és az oktatáspolitikának közös stratégiát kell alkotnia annak érdekében, hogy a magyar gazdaság hosszabb távon stabilan működjön.” Meggyőződése, hogy a kormányzat részéről van egyeztetési szándék, és bízik benne, hogy hamarosan az ipari szereplőkkel is megkezdődnek a tárgyalások.  A VDSZ felkészült erre. „Konkrét elképzeléseink vannak” - jelentette ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk