KULT
A Rovatból

Bazi nagy utazás helyett könnyed kis túra egy görög lagzira

Megnéztük mit tud még nekünk adni a 2002-es, már-már klasszikusnak mondható Bazi nagy görög lagzi harmadik része. A nyár zárásaként elérkezett a hazai mozikba egy aranyos limonádé mediterrán módra.

Link másolása

Történetünk kezdetén rögtön az alkotók korábbi filmekből sorakoztatnak fel képeket, ezzel kicsit felvezetve a nosztalgikus hangulatot, mely több mint 20 éve indult el. Ezt követően ismét belecsöppenünk a Portokalos-család életébe, melyet nem is oly rég egy komoly veszteség ért, a családfő eltávozott. A Gus Portokalost játszó Michael Constantine 2021-ben elhunyt, így a harmadik film leginkább egy neki szóló tisztelgés. Ezzel kezdetét is veszi a görög család kalandja: Toula (Nia Vardalos) megígérte édesapjának, hogy felkeresi azt a kis görög falut, ahol felnőtt, és elviszi a naplóját gyermekkori barátainak.

Természetesen, mint azt már megszokhattuk ebben a famíliában, senki sincs egyedül,

így a család apraja-nagyja is felkerekedik, hogy elkísérjék és segítsék a küldetésében. Bár nem mindenki tud részt venni az utazásban, azért belecsempészik ezeket a karaktereket is a filmbe, nem kell aggódni. Miután a család megérkezik az anyaföldre, máris több a kalamajka, többé-kevésbé váratlan csavarokba és egy-egy új rokonba botlanak. Persze nem maradhatnak el a családi titkolózások, melyek jelentősége inkább megmosolyogtató, mint véresen komoly probléma, és sejthetjük, hogy varázsütésre minden megoldódik.

A történetről nem szeretnék többet spoilerezni, hiszen többnyire kitalálható rutinosabb filmrajongók számára, hogy mikor-mire számíthatnak, így sem lesz semmi nagy meglepetés, hát még ha lelövöm azt a néhány poént.

Az eddig leírtak alapján nem egyértelmű még, hogy a film jó volt-e vagy sem. Nem lett filmtörténeti klasszikus és ne is várjuk az első rész varázsát sem. A filmnek sok, kisebb-nagyobb hibája van, amit egy rajongó akár el is tud nézni, hiszen felül a nosztalgiavonatra és csak élvezi az utazást. Én azért soknak éreztem. A rendező és író, aki jelen esetben ugyanaz, mint főszereplőnk,

Nia Vardalos túlzottan beletolja a néző arcába minden lehetséges módon magát a görögséget.

Arra az eshetőségre, ha el is felejtenénk a család származását, valamint, hogy melyik országban járunk, minden pillanatban emlékeztetnek rá. Görög zászlós bőrönd, metaxás üvegek, minden második ruha görög mintás, és még számos esetet lehetne sorolni. Természetesen azt sem feledhetjük el, hogy a világon minden szó görög eredetű. Nem szeretem a szóismétléseket, de miután a film címe is és minden második mondatában benne van ez a kis öt betűs szó, így jobban átadható a filmmel kapcsolatos fő problémám: a szájbarágás. Ahogy a Mamma mia! című film elején Julie Walters szájából is elhangzott a mondat „ez nagyon görög”. A negatívumok között ki kell emelnem még a forgatókönyvet is.

Előre kitalálható, semmiből beledobált új karakterek, és egy olyan lagzi, ami a semmiből érkezik.

És semmit nem tesz hozzá a cselekményhez. Egyes karakterek pedig valósággal irritálóan viselkedtek. Azért van szívmelengető rész is benne, amikor például édesapjuk végakaratáról vagy emlékéről van szó, el tudtak vonatkoztatni a kliséktől, az erőltetett poénoktól, és sikerült méltó búcsút venni.

A film hangulatával alapvetően nincs gond, kiszakadunk a koszos nagyvárosból és végül elutazunk egy csodaszép görög falucskába. A táj gyönyörű, a díszlet autentikus, minden színes és kedves. a zene nem maradandó,

de a nemzetiségre jellemző dallamok folyamatosan hallhatóak, sikerült túllépni a zorba árnyékán.

Nem éreztem a dialógusokban a jól megírt sziporkázást, humor terén kimondottan gyenge a film. Egy-egy momentum megmosolyogtatott ugyan, de nem mondanám arczsibbasztó nevetések tengerének, mint aminek az alkotók szánták. Egy bárány egyszer ellopta a show-t, de részemről ennyi volt a nevetgélésből, inkább maradt az enyhe vigyorgás.

A színészeket nem igazán kell bemutatni, akik látták a korábbi filmeket, a tősgyökeres szereplőket ismerik. Nia Vardalos már nem csak főszereplőként és íróként vett részt a filmben, mint említettem, ő is rendezte a filmet. John Corbett, Louis Mandylor, Elena Kampouris hozták a korábbi filmekből a kötelezőt, a nagynénik Andrea Martin és Maria Vacratsis szintén. Megismerünk új karaktereket is, Melina Kotselou az idegesítő Victory, Anthi Andreopoulou a helyi kissé ijesztő, de alapvetően rendes hölgy, valamint Alexis Georgoulist egy marcona görög karakterként.

Ezekből a nevekből is látszik, hogy azért nem beszélünk illusztris színésztársulatról, de a munkájukat jól elvégzik.

Összességében jól érezhetjük magunkat a film alatt, de úgy gondolom nem szabad sokat várni a franchise harmadik részétől. Érhetett volna pozitív csalódás, mint anno a Könyvklub folytatásánál, ott sem voltak nagy elvárásaim, de mégis tudott kellően humoros lenni.

Ez inkább csak egy könnyed de hígabb limonádé.

Vasárnapi csajos délutánra tökéletes, de semmi több.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET: