KULT
A Rovatból

Básti Juli: Nem vagyok hajlandó csak jófejeket vagy csak gonoszokat alakítani

A film vége felé lép színre a sokat emlegetett zsarnok anya, és gyorsan kiderül róla, ő is esendő ember. Básti Juli a szökött menyasszony anyját alakítja Szajki Péter Most van most című filmjében.


Szajki Péter 2018 nyarán hívta fel Básti Julit, hogy kifejezetten őt képzelte el Most van most című, harmadik nagyjátékfilmje egyik kulcsszerepére, melyet még a nyár végén leforgatnak. A színésznő többek között Tompos Kátya, Mohai Tamás, Elek Ferenc és László Zsolt mellett vállalt szerepet a filmben.

– Az Ön „szelleme” végig ott lebeg a film felett, de csak a végén szembesülhetünk vele. Milyennek látja ezt az anyafigurát?

– Tipikusan az a fajta anya, aki a saját életét elszúrta, de a lánya életét javítaná. Hazudott önmagának egy életen át: házasságban élt valakivel, akihez csak anyagi érdekek fűzték. Nem hajlandó elfogadni, hogy a lánya másképpen, jobban szeretne élni, más elképzelése van az életről. Sok anya esik ebbe a bűnbe – nemcsak lányos anyák – hogy megpróbálják rákényszeríteni saját elképzeléseiket a gyerekeikre, mintegy az ő életüket használnák második kísérletnek, miközben a sajátjukat már elrontották. Gyakori probléma ez a szülő-gyerek kapcsolatban. Az én figurám is ilyen erőszakos anya, szeretné, ha a lánya jobban csinálná, mint ő. Ez azonban nem szeretet, hanem vakság, önzés és önámítás, ugyanaz amiben évtizedeken keresztül élt. Mindenekelőtt magunkkal van dolgunk, önmagunkkal, a magunk hibáival kellene szembenéznünk, és amíg ez nem sikerül, káros úgynevezett nevelési elveket kényszeríteni a gyerekeinkre.

– Alig néhány perce van arra, hogy felépítse ezt a figurát. Volt-e ebben valami személyes indíttatás, kihívás?

– Színész vagyok, különösen szeretek filmezni, nagyon örülök tehát, amikor újabb szerepet kapok, legyen az kicsi vagy nagy. Nem a szerep nagysága dönti el, hogy mennyire lesz fontos az egy színdarabban vagy egy filmben. Mindig megtisztelő számomra, ha felkérnek egy szerepre, főleg ha olyanoktól érkezik, akikkel még nem dolgoztam együtt, ráadásul fiatalok. Természetesen először elolvasom a forgatókönyvet, megkérdezem, hogy kik szerepelnek a filmben. Nagyon boldog voltam, amikor megtudtam, hogy Tompos Kátyával játszhatok együtt. Nagyon szeretem őt, nagyra tartom. Miután elolvastam, láttam, hogy fontos szerep, amire felkértek, tehát boldogan lettem a filmbéli Kátya mamája. Egy kis szerep is sok munkát ad az előkészületek során. Ugyanúgy végig kell gondolni, elemezni, hogy ez a karakter milyen, miért így viselkedik, milyen állapotban van, miért éppen ezeket a mondatokat mondja – mindig izgalmas játék megtalálni egy szerep motivációit.

– Most van most – ez egy ősi keleti bölcsesség. Mit jelent ez ma, a 21. század emberének?

– Ez az intelem általános érvényű, a mai nap elszalasztott lehetősége, soha többé nem tér vissza.

Nem szabad elhanyagolnunk a lelkiismeretünket, nem adhatunk mindig felmentést magunknak, hogy az adott pillanatban miért nem tettünk meg valamit.

Nem helyes mindig azt mondani, "jó, jó, majd legközelebb". Igyekeznünk kell jól dönteni, kerülni a könnyebb utat, persze nehéz szert tenni megbízható értékrendre, amihez tarthatjuk magunkat, pláne, hogy azt folyton gondozni, javítani is kell. Élni nehéz, uraim - mondja Csehov - pláne jól élni!

– Pályája során a legkiválóbb filmesekkel dolgozott. Mennyit változott egy film forgatása az elmúlt évtizedek során?

– Régen is mindig nagyon profi csapatokkal dolgoztam, a berendezőktől a díszleteseken át a világosítókig. Magyarország igen profinak számít filmes tekintetben. Nagy tudású csapatokkal rendelkezik a filmszakma, elképesztő, hogy ebben a kis országban mennyi a tehetség e téren is – és most nem csak a rendezőkről beszélek, hanem azokról, akiken egy forgatás lebonyolítása áll vagy bukik. Ugyanakkor manapság sokkal kevesebb az idő egy film leforgatására. Régebben előfordult, hogy akár 60 napot is forgattunk. Most sokkal rövidebb idő alatt és szűkösebb anyagi körülmények között kell ugyanazt az eredményt produkálni. Feszítettebb a munkatempó, kevesebb idő van próbálkozni. Az operatőröket, vágókat csodás technikai vívmányok segítik, de ezek sose pótolják a tehetséget.

– Van-e olyan filmszerepe, ami különösen kedves vagy fontos az Ön számára?

– Még azokra a filmekre is szívesen emlékszem, amelyek kínlódva születtek. Volt olyan korszaka az életemnek, amikor egyszerre több filmben is játszottam. Minden nap másutt, másnak kellett lennem, ez nagyon kimerített. Mégis mindenkivel nagyon szerettem dolgozni. Viszont igaz, hogy sosem vállaltam olyan filmet, amelyiknek nem tetszett a forgatókönyve, vagy ha olyanok hívtak, akiknek nem tetszettek a korábbi munkáik – de ilyen talán csak 1-2 volt az életemben. Volt azonban sajnos több olyan film is, olyan szerep, amit nagyon szerettem volna eljátszani, de a színházi elfoglaltságaim miatt nem vállalhattam el, mert egyszerűen nem adtak ki Kaposvárról vagy a Katonából. Ezt nem haraggal mondom, mert megértem: nem lehet egy színházi előadást vagy a próbákat leállítani egy ember miatt. És amikor csak tehették, ki is adtak, mert tudták, hogy mennyire szeretek, és mennyire fontos is nekem filmezni.

– És szerencsére sosem kellett félnie a beskatulyázástól, sem színházban, sem filmen.

– Ez talán annak köszönhető, hogy nem vagyok hajlandó csak szépeket, vagy csak csúnyákat, csak „jófejeket” vagy csak gonoszokat alakítani.

Én így gondolkodom a szakmáról, és mindig az volt a legfontosabb számomra, hogy mit gondolok egy szerepről.

Az azonban nagy szerencse, hogy mindig volt munkám.

– Hamarosan egy újabb filmben látjuk, Orosz Dénes Mimijében.

– Egyelőre csak annyit mondhatok, hogy partnereimmel, Mészáros Bélával, Tenki Rékával és Orosz Dénessel szenzációs volt együtt dolgozni. Az a ritka helyzet állt elő, hogy a forgatás előtt jó néhány napig próbálhattunk, mondatról mondatra végig mentünk a forgatókönyvön, tehát pontosan tudtuk, hogy miről lesz szó. És eközben szerencsére bizalmas, szeretetteli kapcsolat alakult ki közöttünk, és a feszített tempó ellenére, igen jókedvűen dolgoztunk együtt. A forgatás hangulata mindig rányomja a bélyegét a készülő filmre. Meglehet, rossz hangulatban is készültek már jó filmek, de ez a ritkább eset. Csak jókedvűen lehet felszabadultan dolgozni, és igyekezni minden jelenetnek a legjobb megoldását megtalálni. Elmondhatom, hogy jól telt a tavalyi nyaram…


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
38 éves lett a világ legszexibb férfija, a Bridgerton sztárja, aki bejelentette a visszavonulását
Bridgerton sztárja a csúcson akarta abbahagyni, most kiderült, miért.


Amikor tavaly novemberben a People magazin bejelentette, hogy Jonathan Bailey kapja a legszexibb férfi címet, a színész a rá jellemző, lefegyverző őszinteséggel reagált. „Óriási megtiszteltetés. Nyilván hihetetlenül hízelgő. És teljesen abszurd” – mondta. Aztán egy csibészes mosollyal hozzátette, hogy a nagy hírt először legszűkebb bizalmasával osztotta meg:

„Elmondtam a kutyámnak, Bensonnak… Hogy is írják… NDA?”.

Ez a két mondat tökéletesen foglalja össze azt a kettősséget, amely Jonathan Bailey karrierjét és személyiségét meghatározza: egy földön járó, önironikus brit úriember, aki közben a világ egyik legfelkapottabb és legbefolyásosabb sztárjává vált. Az április 25-i születésnap nem csupán egy újabb év, hanem egy olyan karrierív csúcspontjának ünnepe, amely a kosztümös drámáktól a hollywoodi blockbustereken át a tudatos társadalmi szerepvállalásig ível.

A People címlapja és a The Tonight Show-ban történt bejelentés csupán a jéghegy csúcsa volt, a pecsét egy olyan folyamat végén, amely a Bridgerton vikomtjának szerepével indult. Anthony Bridgerton karaktere tette Baileyt globális jelenséggé, és a rajongók legnagyobb örömére a februárban bemutatott negyedik évadban ismét kulcsszerepet kapott. A sorozat showrunnere, Jess Brownell szerint a visszatérése nem egyszerűen rajongói kiszolgálás volt, hanem narratív szükségszerűség. „Benedict kapcsolata Anthonyval annyira ősi, hogy az önazonosságának része… sok tekintetben másodszülöttként és Anthony árnyékában határozza meg magát, ezért volt szuper fontos visszahozni Anthonyt ehhez a dinamikához” – magyarázta a döntést. Bailey karaktere tehát nemcsak jelen van, hanem aktívan formálja a sorozat központi cselekményét, bizonyítva, hogy a Bridgerton-univerzum elképzelhetetlen nélküle.

Miközben a Netflix képernyőjén megszilárdította helyét, a mozivásznon is szintet lépett. A Wicked adaptációjában

Fiyero herceg szerepében nemcsak énekes-táncos tehetségét csillogtatta meg, hanem a karakter egy sötétebb, árnyaltabb oldalát is megmutatta.

A tavalyi első rész elsöprő sikere után a közönség a novemberben érkező második felvonást, a Wicked: For Good-ot várja, amelyben Bailey ígérete szerint a karakter még mélyebb rétegeit ismerhetjük meg. „A filmben meglehetősen brutális és sötétnek érződik” – utalt a folytatásra, jelezve, hogy Fiyero útja korántsem egy tündérmese. A szerep nemcsak kritikai elismerést és Emmy-jelölést hozott neki a Fellow Travelers című sorozat után, de végérvényesen bebetonozta a hollywoodi A-listára. Személyiségének játékosságát azonban a csillogás közepette sem veszítette el. „Imádok fürdeni” vagy „Belül elég hóbortosnak érzem magam” – az ehhez hasonló, apró kiszólásai folyamatosan emlékeztetnek arra, hogy a makulátlan külső mögött egy összetett és szórakoztató ember rejlik.

A színpadi gyökereihez való hűségét mutatja, hogy a filmes sikerek csúcsán egy rendkívül ambiciózus színházi projektre készül.

2027 nyarán a londoni Barbican Centre-ben a Wicked-beli partnerével, Ariana Grandéval közösen viszi színre a legendás musicalt, a Sunday in the Park with George-ot.

A bejelentés óriási visszhangot keltett, a páros egy közös Instagram-poszttal erősítette meg a hírt, amelyhez Bailey a darabból idézett: „All it has to be is good.” („Csak jónak kell lennie.”) Ez a lépés egy tudatos karrierdöntés: ahelyett, hogy kizárólag a blockbusterek világában maradna, visszatér a West End deszkáira, hogy bizonyítsa művészi sokoldalúságát.

A hírnévvel járó platformot azonban nemcsak karrierje építésére, hanem egy számára fontos ügy képviseletére is használja. 2024-ben elindította a The Shameless Fund nevű alapítványát, amely LMBTQ+ szervezeteket támogat világszerte. A TIME magazinnak adott interjújában szenvedélyesen beszélt arról, miért tartja kiemelten fontosnak az idősebb generáció megsegítését. „Vissza kell őket hozni a szekrényből… Az első öt támogatásból kettő az LMBTQ+ idősekre fókuszáló szervezetekhez megy. Gondoskodnunk kell róluk, mert olyan sokat harcoltak” – mondta a TIME-nak.

Ez a küldetéstudat annyira fontossá vált számára, hogy egy interjúban felmerült, egy időre szünetelteti a színészetet, hogy az alapítványra koncentrálhasson.

A kijelentés kisebb pánikot okozott a rajongók körében, de Bailey később tisztázta, hogy csupán egy félreértett idézetről volt szó, és esze ágában sincs visszavonulni. A 38. születésnapja így egy olyan férfit köszönt, aki a siker minden lépcsőfokát megjárta, de közben nem felejtette el, honnan jött, és milyen felelősséggel jár az a hang, amelyet a világtól kapott.

Via People


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Brutálisnak ígérkezett a thriller a Netflixen, de vajon megérte megnézni? A Csúcsragadozó felemás élményt hagyott bennünk
Már az alapfelállás is azt sugallja, hogy itt egy igazán feszült élmény vár rád. A hangulat és a látvány elsőre működik is, gyorsan beszippant. Aztán jön valami, ami teljesen más irányba viszi az egészet. Ismert arcok, erős koncepció és népszerű műfajok találkoznak ebben az új filmben.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2026. április 26.



Baltasar Kormákur rendező neve az utóbbi években egyfajta sajátos minőségi ígéretet hordozott: nem feltétlenül kiemelkedő, de korrekt, „természetközeli” akciófilmeket. Olyan munkák után, mint az Everest vagy a kevésbé emlékezetes Két kaliber, jogos elvárás, hogy egy újabb túlélőthriller esetében is legalább egy stabil, feszült alkotást kapunk. A Csúcsragadozó ezzel szemben inkább csak megerősíti: Kormákur filmjei gyakran megrekednek a középszer biztonságos, de unalmas zónájában.

A történet középpontjában Sasha áll, akit Charlize Theron alakít. Egy tapasztalt hegymászóról van szó, aki párjával, Tommyval (Eric Bana) járja a világ legveszélyesebb csúcsait.

A nyitány még ígéretesnek tűnik: egy tragikus esemény gyorsan kijelöli az érzelmi alapokat, majd a film hirtelen váltással az ausztrál vadonba helyezi át a cselekményt. Itt Sasha már egyedül van, fizikailag és lelkileg is elszigetelten, egy olyan környezetben, ahol a természet és az emberek egyaránt fenyegetést jelentenek.

A film egyik erőssége, hogy nem rágja a néző szájába a főhős motivációit. Bár nem kapunk részletes magyarázatot arra, pontosan mit próbál elérni Ausztráliában, de a kontextus elég egyértelmű: nem új életet akar kezdeni, hanem le akar valamit zárni. Ez a visszafogottság kezdetben jól áll a filmnek, és segít megteremteni egy csendes, melankolikus alaphangulatot.

Ez azonban nem tart sokáig. A történet hamar átcsap egy klasszikus túlélőthrillerbe, amikor egy vadászcsoport kezdi el zaklatni Sashát.

Ekkor lép be a képbe Ben, akit Taron Egerton alakít. Az első találkozásuk még ártatlannak tűnik, de gyorsan világossá válik, hogy valami nincs rendben. A film innentől nem is titkolja lapjait: Ben a legnagyobb vadra szeretne vadászni, ez pedig a vadon közepén pont Sasha. A vadászat elkezdődik, és megkapjuk azt a feszes, intenzív félórát, amely talán a film legerősebb szakasza.

Ebben a részben működik igazán a tempó és a feszültség. A rendezés dinamikus, a helyszínek kihasználása ügyes, és a fizikai kiszolgáltatottság érzése is átjön. Bár a CGI néhol kilóg, összességében nem rontja el az élményt, különösen egy streamingre készült produkció esetében.

A probléma ott kezdődik, amikor a film megpróbál többet nyújtani egy egyszerű üldözésnél. A történet második felében érkező fordulat ugyan formailag jelentős, de annyira kiszámítható, hogy valódi meglepetést nem okoz. Innentől a tempó is visszaesik, és a hangsúly egyre inkább a drámára és a horrorra helyeződik, csakhogy ez az a terület, ahol a film látványosan elvérzik.

A forgatókönyvet Jeremy Robbins jegyzi, és sajnos minden hibája mellett, az egész szkript ismerősnek hat.

A „láttuk már ezt valahol” érzés végig kíséri az egész filmet, és hiába próbálják a karakterek vagy a környezet feldobni, a történet nem tud kitörni a klisék fogságából.

Ebben a helyzetben különösen fontos lenne a színészi játék, és itt vegyes a kép. Charlize Theron visszafogott alakítása hitelesen tükrözi a gyászt és a belső vívódást, de hiányzik belőle az a plusz, ami igazán emlékezetessé tenné. Időnként kifejezetten úgy tűnik, mintha nem lenne teljesen jelen a szerepben. Csak elmondja a szövegét és továbblép.

Ezzel szemben Taron Egerton szinte ellopja a filmet. Az ő játéka energikus, kiszámíthatatlan és kifejezetten szórakoztató. Az ausztrál akcentusa meglepően hiteles, és minden jelenetben érezni, hogy maximális intenzitással tette oda magát. Ha van bármi, ami miatt érdemes eredeti nyelven megnézni a filmet, az egyértelműen az ő alakítása.

Mindez azonban nem elég ahhoz, hogy a film kiemelkedjen a streamingkínálat szürke tömegéből.

A rendezés darabos, a zsánerváltások nem mindig működnek, és amikor a feszültséget valódi félelemmé próbálja átalakítani, gyakran akaratlanul is komikussá válik. A logika sincs a forgatókönyvíró mellett, sokszor teljesen összevisszaság a narratíva. Sasha menekül, nyomában Ben, majd egy másfél perc után már Ben a folyó másik oldalán fürdőzik zenére. Mi meg csak nézünk, hogy mi van? Most mennyi idő telt el? Biztos vadászat közben inkább fürdesz, Ben?

A Netflix kínálatában a Csúcsragadozó valószínűleg meg fogja találni a közönségét, különösen a sztárok és a kezdeti lendület miatt. De hosszú távon nehéz lesz emlékezni rá. Nem egy klasszikus popcorn-film, hiszen a második felére inkább lelassuló, beszélgetős drámává válik, miközben a brutalitás továbbra is jelen van. A thriller rész, viszont nagyon gyorsan szertefoszlik.

Összességében a Csúcsragadozó egy korrekt, de teljesen felejthető alkotás.

Egy 90 perces, kissé komor túlélőtörténet, amelyben van némi akció és sok szenvedés, de kevés valódi tartalom. Nem rossz film, de semmi okunk nincs arra, hogy különösebben emlékezzünk rá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Demjén Ferenc visszakozott, mégis engedélyezte a letiltott NER-paródiát
Ismét elérhető a „Mi vagyunk a NER” című paródiavideó, miután az alkotók sikeresen megegyeztek a zenésszel. A videót korábban Demjén Ferenc szerzői jogi igénye miatt távolították el a YouTube-ról.


Ismét elérhető a YouTube-on a „Mi vagyunk a NER” című, mesterséges intelligenciával készült paródiavideó, amit a választás előtt Demjén Ferenc szerzői jogi követelésre hivatkozva letiltatott. A videó készítői megegyeztek a zenésszel és menedzsmentjével, akik a pereskedés elkerülésével és a jogi helyzet bizonytalanságával indokolták a megegyezést – írja a Telex.

A menedzsment a lapnak küldött válaszában a fordulat hátterét is megvilágította:

„Az újbóli megkeresés az alkotó részéről és az egymásnak ellentmondó jogi állásfoglalások a paródia illetve a szerzői jog kérdésében. Pereskedni nem akartunk. Ezt jelenti a konstruktivitás. A kérdést így a magunk részéről lezártnak tekintjük.”

A „Mi vagyunk a NER” című videó a választás előtt kezdett terjedni, és Muppet Show-szerű bábfigurákként ábrázolta a politikai és gazdasági elit ismert szereplőit, köztük Orbán Viktort, Mészáros Lőrincet, Várkonyi Andreát és Rogán Antalt.

A videó a rendszer működését gúnyolta, refrénje pedig így szólt:

„Mi vagyunk a NER, mi vagyunk a tolvajok, lehet más a kormány, mi leszünk a küllők között a bot.”

A videót április 8-án távolították el a YouTube-ról, miután Demjén Ferenc szerzői jogi panaszt tett, mert a paródiában felhasználták az általa a nyolcvanas években írt Jelszó: Love című dal egy részletét.

Ahogy arról a Szeretlek Magyarország is beszámolt, a vita a paródiakivétel jogi értelmezése körül forgott, mivel annak gyakorlati határai nem egyértelműek. A letiltásnak politikai olvasatot is adott, hogy Demjén korábban fellépett a Fidesz március 15-i kampányrendezvényén.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
80 éves lett Földessy Margit, a tanár, akinél a fél színházi világ kezdte a szakmát
Nyolcvanadik születésnapját ünnepli Földessy Margit színésznő, Mézga Kriszta és Malacka ikonikus hangja. 1985 óta működő stúdiójában olyan nevek tanultak, mint Tompos Kátya és Lengyel Tamás.


Ha ma valaki a magyar showbizniszben elárulja, hogy Földessy Margitnál kezdte a szakmát, az nagyjából olyan, mintha egy titkos klubba mutatna fel belépőt. A beavatottak bólogatnak, a többiek meg próbálják leplezni, hogy fogalmuk sincs, miről van szó. Pedig a megfejtés nem egy titkos társaság, hanem egyetlen ember: Földessy Margit, aki ma lett 80 éves, és aki nélkül a magyar színházi és filmes utánpótlás térképe jóval szegényesebb lenne. Ő az a színésznő, rendező és legendás szinkronhang, aki egy személyben intézmény, egyfajta generációs indítóállás, aki a papír helyett önbizalmat és jelenlétet ad a diákok kezébe.

A színház nem választás, hanem adottság volt az életében. A Nemzet Színésze, Komlós Juci – vagy ahogy egy egész ország ismerte, a Szomszédok Lenke nénije – és Földessy Géza színész-rendező egyetlen lányaként a kulisszák között nőtt fel. Ez az örökség annyira mélyen ivódott bele, hogy a kötelék az édesanyja halála után sem szakadt el.

„Iszonyatosan beleivódott az életembe, ma is jókat beszélgetek vele esténként”

– mondta egyszer a Story magazinnak. A szoba, a tárgyak, a jelenlét megmaradt, és ez a folytonosság adja azt a hátteret, amiből Földessy Margit a saját „színjátékországát” felépítette.

Mielőtt azonban a tanítani kezdett, a hangját már rég ismerte mindenki. Ő volt a kissé hisztis, de szerethető Mézga Kriszta a legendás rajzfilmsorozatban, és évtizedek óta az ő hangján szólal meg Malacka reszketeg, de hűséges karaktere a Micimackó-filmekben. Ez a két szerep önmagában elég lenne a halhatatlansághoz, de a szinkronmunkáinak listája szinte végtelen. A hang, amit a fél ország a gyerekkorával azonosít, egyben azé az emberé is, aki a színpadra lépő gyerekek hangját segít megtalálni.

1985-ben indította el a Földessy Margit Színjáték- és Drámastúdiót. Egy helyet, ami tudatosan nem akar iskola lenni. Nincs felvételi, nincs bizonyítvány, és főleg nincsenek „gyermekszínművészek”, mert Földessy szerint ilyen nem létezik.

„Olyan nincs, hogy gyermekszínművész… Egy gyereknek élménynek kell éreznie azt, ha színjátszik.”

A cél nem a sztárgyártás, hanem a személyiség fejlesztése, a kommunikációs gátak lebontása és a belső szabadság megőrzése. A módszer a játék és az improvizáció, egy olyan biztonságos közegben, amit ő maga csak egy „nagy öleléspartinak” nevez. „Nem szeretném bulinak hívni. Inkább találkozónak. Vagy egy nagy ‘öleléspartinak’” – fogalmazott a stúdió negyvenedik évfordulóján a Nők Lapjának. Itt a gyerekeket nem rángatják, hanem finoman terelgetik. Ahogy ő mondja: „Nem rángatom: visszasimogatom…”

A módszer működik. A névsor, hogy kik kezdték nála a pályát, önmagáért beszél. A lista szinte a kortárs magyar színházi és filmes szakma egy mini-almanachja: Fenyő Iván, Dobó Kata, Lengyel Tamás, Kolovratnik Krisztián, Haumann Máté és Petra, Horváth Lili, Kecskés Karina, Baronits Gábor, Döbrösi Laura és a nemrég elhunyt Tompos Kátya is itt tette meg az első bizonytalan lépéseket a színpad felé. Tompos Kátya egy interjúban emlékezett vissza a kezdetekre:

„17 évesen anyukám elvitt Földessy Margit stúdiójába… Úgy mentem oda, hogy jó kis szórakozás lesz, és ott szembesültem azzal, hogy szöveget kell tanulni, föl kell menni a színpadra, és mindenki engem néz.”

Ez a szembesülés az, ami a helyet igazi műhellyé teszi: a játék komoly dolog, a színpad pedig felelősség. Innen indult a Momentán Társulat több tagja is, akik az improvizációt emelték művészi szintre.

A stúdió legjobbjaiból 1999-ben megalakult a Szindra Társulat, ami a Marczibányi Téri Művelődési Központban talált otthonra. A repertoárjuk beavató szertartás a színház világába. Az egyik legfontosabb előadásuk a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, ami Földessy szerint ma is éles üzenettel bír.

„Vannak dolgok, amikbe bele lehet halni”

– mondta a darab kapcsán, jelezve, hogy a játékos forma mögött kőkemény tartalom van. A Popfesztivál mellett Presser Gábor A padlás című darabját is színre vitték, hidat építve a generációk és a klasszikus magyar popkultúra között.

Földessy Margit 80 évesen sem lassít. Ugyanazzal az energiával vezeti a stúdiót, mint évtizedekkel ezelőtt, és a mai napig nevet azon, ha tanárnőnek szólítják.

„Mindig mondják, hogy ‘tanárnő, kérem’, én meg nagyon szoktam nevetni ezen, mert egyszerű, mezei színésznő vagyok.”

Talán éppen ez a „mezei színésznői” attitűd a titka: nem akar több lenni annál, aki, és éppen ezért tudott egy olyan teret létrehozni, ahol mások is mernek önmaguk lenni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk