SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Bár a család titkolja, kiderült, hol és mikor temethetik el Alain Delont

A színész korábban elmondta, hogy milyen temetést szeretne. A család még megfontolja, hogy a szertartás után egy nyilvános búcsúszertartást is tartsanak.


Ahogy arról mi is írtunk, 88 éves korában meghalt Alain Delon francia színművész. A bejelentés szerint a színész „békésen halt meg Douchy-i otthonában, három gyermeke és családja által körülvéve”.

A színész a franciaországi Douchy-Montcorbonban hunyt el, ahol 1971 óta élt. Temetéséről a család nem nyilatkozott, de mégis kiszivárgott, hogy valószínüleg itt helyezik örök nyugalomra - írja az Index.

Kiderült ugyanis, hogy a közel 1300 lakosú kis településen különleges intézkedéseket vezettek be Alain Delon halála miatt. A BFMTV beszámolója szerint berepülési tilalmat rendeltek el a környéken, így sem repülőgépekkel, sem drónokkal nem lehet alacsony magasságban megközelíteni a községet. Ez a szigorú rendelkezés tovább fokozza a rejtélyt a színész temetésének időpontja körül.

Az egyelőre nem világos, hogy pontosan mikor helyezik végső nyugalomra a legendás színészt. A helyi polgármesteri hivatal közölte, hogy Delon családja titokban kívánja tartani a temetés részleteit, így ők sem adnak ki semmilyen információt. Ennek ellenére néhány apróbb részlet kiszivárgott, eszerint a temetésre valószínűleg még ezen a héten, legkésőbb szerdáig sor kerülhet.

Ezt erősíti az is, hogy

a berepülési tilalmat augusztus 21-én, szerdán este 10 óráig rendelték el, ami arra utalhat, hogy addigra megtartják a temetést. Az biztos, hogy Alain Delont a birtokán található kápolnában helyezik nyugalomra. Ugyanakkor a család fontolóra vette annak lehetőségét is, hogy később egy nyilvános búcsúszertartást tartsanak, ahol a színésztársak és a rajongók is leróhatják tiszteletüket a francia legenda előtt.

Alain Delon maga is beszélt arról, milyen temetést szeretne. Egy német portál felidézte, hogy a színész 2021-ben, egy Paris Match-nak adott interjújában világosan kifejtette: katolikus szertartást szeretne, de csak diszkréten. „Nem akarok nyilvános temetést. Egyáltalán nem érdekel az ilyesmi” – mondta. Emellett többször is hangoztatta azt a kívánságát, hogy a kutyái közelében temessék el. Delon birtokán, a kápolna mellett, 35 kutyája sírja található, akikhez a színészt erős érzelmi kötelék fűzte.

A színész életének utolsó éveiben többször is megosztotta gondolatait a halál utáni sorsáról. „Azt hiszem, valahol a menny és a pokol között fogom végezni” – mondta egy alkalommal.

Alain Delon tisztelői az elmúlt napokban folyamatosan érkeztek Douchy-Montcorbonba, hogy leróják tiszteletüket a színész előtt. A helyszíni felvételeken rengeteg virágcsokor és megemlékezés látható, amelyeket a rajongók helyeztek el a településen.

VIDEÓ: A településről


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Szabó Zsófi megkérdezte Müller Pétertől, mit szól a sikereihez a felesége, akiről kiderült, hogy nemrég meghalt
Az író azt mondta, szeretett felesége szépen, békésen elaludt. Azt is elárulta, az asszony a halála előtt már tudott arról, hogy Müller Péter egyik könyve egyszerre 192 országban jelenik majd meg.


A Mokka kedd reggeli adásában Szabó Zsófi és Váczi Gergő Müller Péterrel beszélgetett annak apropóján, hogy az író Jóskönyv című műve hatalmas sikert ért el, 192 országban egyszerre jelenik meg idegen nyelven, ezt pedig egy zenés bemutatóval ünnepli meg november 6-án.

„Én egy csodában élek. Ilyen még nem volt, hogy az egész glóbuszon, minden országban, az ENSZ 192 országában megjelenik a könyv”

– mondta Müller Péter. Hozzátette, sok külföldi könyvbemutója volt, és több könyvét is lefordították már más nyelvekre, de a mostanihoz hasonló megjelenésre még nem volt példa.

A beszélgetés vége felé Szabó Zsófi megkérdezte az írótól, hogy a felesége mit szól „ehhez a nagy dologhoz”: „70 éve élnek ugye együtt, hogyan tudja Önt támogatni?” Müller Péter erre így válaszolt: „A feleségem három héttel ezelőtt elment a másik világba. Ő tudott arról, hogy ez meglesz. Elment, szépen, békében elaludt. Én temettem. Csodálatos asszony. Nem vesztettem el, van, csak nem tudok vele beszélgetni.”

Mindkét műsorvezető azonnal részvétet nyilvánított, amit az író meg is köszönt. Váczi Gergő ezután azt mondta, „nagyon nehéz most megszólalni”, majd visszaterelte a beszélgetést a könyvre.

A jelenetet a 07.39. perctől lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Michelle Wild elárulta, miért hagyta abba a felnőttfilmezést három év után
Az egyik legismertebb magyar pornószínésznő az első forgatási napjáról és új párjáról is beszélt egy interjúban.


Hosszú idő után először állt nyilvánosság elé Vad Katalin, aki Michelle Wildként híresült el a magyar felnőttfilmezés világában. Az egykori pornószínésznő mindössze három évet töltött a szakmában, mégis az egyik legismertebb sztár lett. A felnőttfilmek után a Jóban rosszban című sorozatban szerepelt, azóta viszont keveset lehetett hallani róla. Most a Palikék Világa műsorában mondott el néhány érdekességet korábbi karrierjéről, amit az nlc.hu szemlézett.

Elmesélte, hogy 19 éves korában képzőművészetet tanult Budapesten, de hamar rájött, hogy anyagilag nem fogja megérni neki, ha ezzel foglalkozik.

„Volt valami, ami sokkal jobban érdekelt, és úgy tűnt, hogy anyagilag is biztonságot nyújt. Igazából az erotika en bloc érdekelt. Teljesen mindegy volt, hogy beszélni kell az erotikáról, vagy lerajzolni, kifaragni valamiből, vagy saját testtel csinálni. Az ábrázolásmód és a téma fontossága nagyon érdekelt”

– mondta.

Elárulta, hogy barátaival együtt találták ki a Michelle művésznevet, amit már az erotikus telefonos munkájánál is használt. Úgy fogalamzott, ott „profi szerepjátszás” volt a feladata. Egy ottani kolléganője ajánlott neki táncos munkát, amit pár hónapig csinált, ezután fordult a felnőttfilmek felé. Mint elmondta, az motiválta erre, hogy az akkoriban elérhető pornófilmek szerinte nem voltak elég jók. Húsz éves volt, amikor jelentkezett egy hirdetésre, és rögtön kapott is munkát.

Az első forgatási napjára így emlékezett vissza: „Mint, amikor kulcsod van a cukorkabolthoz.”

Palik László aztán megkérdezte tőle, mi történt, hogy három év után végül abbahagyta a filmezést.

„Elkezdtek ismétlődni azok a problémák, amikre úgy éreztem, már nem fogok jól reagálni. Tehát amikor már századszor is úgy jövök ki a zuhanyzóból egy 12 órás forgatás után, hogy nincs egy fél szelet pizza valahol, már mindent elpakoltak... Úgy éreztem, hogy már kezdődik elölről a mókuskerék. Már nem kihívás, hanem csak egy bosszantó nyűg”.

De nemcsak a problémák, a szerelem is közbeszólt: „Az is történt, hogy megismertem a leendő férjemet, és ezeket a kihívásokat szívesen cseréltem fel a vele való élet kihívásaira, mert ő is egy elég izgalmas arc. És bejött még valami: kicsit elkezdett felhígulni a szakma. Először a lányok lettek sokkal többen, és olyan csatornákon érkeztek, hogy nem igazán voltak tapasztaltak saját magukkal kapcsolatban. (...) Ez egy komoly szakmai közösség, és nagyon fontos, hogy a testünkre vigyázzunk, amivel a dolgozunk, és amivel a másik is találkozik. Tehát az egészségügyi vonzata a dolognak kezdett egy picit kockázatossá válni”.

A most 45 éves egykori pornósztár már elvált a férjétől, de a műsorban bemutatta új párját, Bélát, akivel tavaly májusban jöttek össze. A férfi szakmája szerint ács, most viszont baltadobálást oktat.

Vad Katalin a beszélgetés során azt is mondta, hogy már tinédzser korában is a fiúk között érezte jól magát, az ő figyelmük jobban feltöltötte.

„A mai napig imádom a férfiakat. Ruhában is”

– mondta nevetve.

A teljes beszélgetés itt lehet megnézni, meghallgatni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Lékai-Kiss Ramóna meztelenruhája, amit a Sztárban Sztár All Stars-ban viselt, megosztotta a rajongóit
A zsűriben ülő színész-műsorvezető azt is elárulta, hogy mit szólt édesapja az előző héten viselt ruhájához.


A vasárnapi Sztárban Sztár All Stars egyik különleges látványa Lékai-Kiss Ramóna zsűrizős szettje volt. A Demeter Richárd által tervezett "meztelenruha" a színész-műsorvezető alakját és lábait is megmutatta.

A ruhát a közösségi oldalán is bemutatta, ahol kapott több dicsérő szót is, de oltak, akik szerint túl sokat mutatott, a kevesebb jobb lett volna. Volt olyan vélemény is, hogy egy családanyának már nem illik ilyet felvenni, vagy közönségesnek nevezték a szettet. De többek szerint inkább dögös, szexis volt.

A másorban ő maga is kitért a ruhára:

"Apukám már múlt héten is megjegyezte, hogy nagyon rövid a szoknyám, hiába vagyok 40 éves, mindig az ő pici lánya maradok. Úgy döntött, ma is eljön, de már a keresztapukám is itt van. Nem mertem nekik köszönni, mert féltem, hogy kivezettetnek a stúdióból"

- mesélte.

Forrás: 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Mindenki panaszkodik, hogy drága az élet” – Schobert Norbi videón mutatta meg az árstopos élelmiszereket
Norbi szerint Magyarországon „ 4000 forintból egy nap szuper jól tudok egészségesen táplálkozni”.


Schobert Norbi a közösségi oldalán számolt be arról, hogy elment egy boltba, és szétnézett, mit lehet kapni az árstoppos termékek közül. Azt is megírta, hogy mik ezek az élelmiszerek.

A posztjához azt írta:

"Az a durva, hogy az árrésstoppos termékek mind egészségesek és annyiból tudsz jól táplálkozni egy napig, meg fogyni, mintha megvennél egy cukros vackot, ami egy étkezésre is alultáplál, miközben hizlal".

A videójában arról beszélt, hogy mindenki panaszkodik, hogy drága az élet. "Van egy csomó árstopos termék, például a csirke… nézzük meg, hogy tudjuk a pénzt kidobni vagy spórolni és egészségesen étkezni" - kezdi.

Majd megmutatja, hogy két csomag gumicukor árából például tojást lehetne venni.

A végén pedig azt közölte, hogy "azért jó Magyarországon élni, mert 4000 forintból egy nap szuper jól tudok egészségesen táplálkozni".

VIDEÓ: Norbi a boltban


Link másolása
KÖVESS MINKET: