HÍREK

Azért rúgtak ki 34 év után egy özvegy buszsofőrt Manchesterben, mert „túl alacsony”

A 152 centiméter magas nőnek annyira oldalra kellett dőlnie a visszapillantó tükrök áthelyezése miatt, hogy a lábai már nem érték el a pedálokat.

Link másolása

Elbocsátotta egy manchesteri busztársaság Tracey Scholest, mert a 34 éve sofőrként dolgozó nő "túl alacsony", írja a Mirror. A veterán női buszsofőr termete akkor lett gond, amikor a külső visszapillantókat áthelyezték a járműveken, így a 152 centiméter magas nő már nem éri el a pedálokat, ha a tükrökben figyeli a forgalmat.

Az 57 éves özvegy 1987 óta állt a Go North West és elődje, a First busztársaság alkalmazásában, ő volt az első női buszsofőr az angol városban. A szakszervezet szerint a kirúgás hivatalos indoklásában az szerepelt, hogy Tracey már "nem képes" a biztonságos buszvezetésre, ezért egy másik pozíciót ajánlottak neki kevesebb munkaidővel és alacsonyabb fizetés mellett a vállalatnál.

A Manchester mellett, egy kisvárosban élő nő teljesen összetört:

"Három gyerekkel maradtam özvegyen, jelzáloghitel van a házon és mindjárt itt a karácsony" - panaszkodott az egykori buszsofőr, akinek korábban még egy fegyelmije sem volt, és életében először szorult arra, hogy felvegye a kapcsolatot a szakszervezettel.

Tracey elmondta, hogy a busztársaság nagyjából két éve kezdte lecserélni a buszokon a külső visszapillantókat. Az addig a szélvédőre helyezett tükröket a busz oldalára helyezték át, így vezetés közben már annyira el kellett dőlnie, hogy nem érte el lábaival a pedálokat. Amikor jelezte a főnökeinek a problémát, a kétszintes buszokra akarták átvezényelni, de ebbe a jóval alacsonyabb fizetés miatt nem ment bele.

"Éveken keresztül mindennel közlekedhettem, ami csak a garázsban állt. Mára azonban elfogytak azok a buszok, amiket vezethetnék. Szeretem a munkámat, és nem akarom elveszíteni"

- tette hozzá az elkeseredett sofőr, aki mellett nemcsak a petíciót indító kollégái és a törzsutasok, hanem egyre több híresség is kiáll, köztük Anglia egyik legnépszerűbb sorozatának, az 1960 óta futó Coronation Streetnek több sztárja is.

A főként Manchester északi részén 16 járatot üzemeltető Go North West busztársaság szóvivője hangsúlyozta, hogy "sajnos olyan helyzet állt elő, ami miatt meg kellett szüntetni egy sofőr munkaviszonyát". Az ügy jelenleg a fellebbezési szakaszban jár, ezért ennél többet nem árulhatott el az esetről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Ötpárti javaslat: fel kell függeszteni a Magyarországnak szóló pénzek kifizetését
Az Európai Parlament képviselői aggódnak amiatt is, hogy júliustól Magyarország lesz az EU soros elnöke.

Link másolása

A szuverenitás védelméről szóló törvény és a széles hatáskörökkel bíró Szuverenitásvédelmi Hivatal felállítása sérti a szabad és tisztességes választások elvét, olvasható a Népszavához eljutott ötpárti határozattervezetben, melyről a jövő héten szavaz az Európai Parlament (EP) plenáris ülése.

A magyarországi jogállamiság megerősítéséről szóló parlamenti állásfoglalás-tervezet leszögezi, hogy az uniós értékek rendszerszintű megsértésének megállapítása céljából 2018-ban elindított hetes cikkelyes eljárás alatt a helyzet romlott, amihez hozzájárult az európai intézmények határozott fellépésének a hiánya. Végeredményben pedig mindez az országot a választási autokrácia hibrid rendszerévé tette.

A kereszténydemokraták, a szocialisták, a liberálisok, a zöldpártiak és a szélsőbaloldaliak által előterjesztett szöveg megismétli, hogy a hetes cikkelyes eljárásban végre el kell jutni ajánlások megfogalmazásáig, majd ki kell mondani, hogy Magyarország súlyosan és tartósan megsértette-e az uniós értékeket.

A képviselők aggodalmaiknak adnak hangot a július elsején hivatalba lépő magyar EU-elnökség miatt, és bírálják a tagállamokat, amiért elnézik, hogy a magyar kormány képviselői elnököljenek az EU Tanács demokráciával, jogállamisággal, alapvető jogokkal és az EU pénzügyi érdekeinek védelmével foglalkozó ülésein.

Az állásfoglalás-tervezetben szó van arról is, hogy komoly aggályokat vet fel az a decemberi határozat, amely – az igazságszolgáltatás függetlenségének megerősítését szolgáló intézkedések nyomán – 10,2 milliárd euró támogatást szabadított fel Magyarország számára anélkül, hogy az uniós források szabályszerű elköltését megfelelő pénzügyi ellenőrzési mechanizmusok vagy közbeszerzési eljárások biztosítanák.

Ezért felszólítja a döntéshozó Európai Bizottságot, hogy vizsgálja felül a határozatát, „különösen az elfogadása óta hozott nemzeti intézkedések, valamint a volt igazságügyi miniszter kiszivárogtatott, az ügyészség függetlenségének hiányára és a büntetőeljárásokba való politikai beavatkozásra utaló megnyilatkozásai fényében“.

A Népszava úgy tudja, hogy az EP utolsó, jövő heti plenárisa elé kerülő határozattervezethez a frakciók még be fognak nyújtani módosító indítványokat.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter dédapja sírját is meglátogatta a dobozi temetőben országjárása során
A TISZA Párt politikusa beugrott az egykori lelkész felmenője sírjához a helyi temetőbe, ha már éppen Békésben járt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Nem véletlenül kezdte országjárását Békés megyében Magyar Péter. A politikai okok mellett ugyanis kiderült, hogy a Talpra Magyarok! Közösség alapítójának dédapja Dobozon élt. Magyar Péter szerdán érkezett a megyébe, és csütörtökön meglátogatta az egykori lelkész sírját is a helyi temetőben:

Az országjárás első napján a politikus több békési települést is felkeresett. Magyar Péter az egyik helyszínen lapunknak is nyilatkozott. Elmondta, hogy össze sem lehet hasonlítani saját pártja és a Fidesz EP-listáját. Utóbbi párttal kapcsolatban megjegyezte, hogy a jelenlegi EP-képviselőit a hátuk mögött Senki úrnak hívják Brüsszelben, miközben százmilliós fizetéseket tesznek zsebre évente.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Sok mindent vissza lehet venni” – Magyar Pétert megkérdezték, mi lesz Mészáros Lőrinc földjeivel és vagyonával
Bár nem készült nagy beszéddel, de ötven percig szóval tartotta a helyieket, akik kérdezhettek is Magyartól. A közmédiának is beszólt.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

A TISZA párt vezetője Sarkadról érkezve Gyomaendrődön állt ki az emberek elé, folytatva országjárását. Meglátva az állami média képviselőit, megjegyezte,

felvenni úgysem fogják, amit mond.

Megismételte, hogy bár csak egy belpesti médiahekknek tartják mozgalmát, de látva a helyi megjelenteket, nem azok.

Többek között ezt mondta:

El tudják képzelni, hogy Európában legyen egy olyan megválasztott miniszterelnök, akinek 10 milliárdért építettek egy ilyen Putyin-szerű villát vagy kastélyt, és ebbe nem bukik bele?

A teljes eseményt itt tudja visszanézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter a sarkadi lángosozóban folytatta az országjárást
A politikus szabályosan felszántja a Viharsarkot: három nap alatt 13 településre látogat el csapatával. A munkaidő ellenére is sokan várták Sarkadon.

Link másolása

A sarkadi Éden Büfénél folytatta az országjárást Magyar Péter, írja a Telex. A politikus közvetlenül a dobozi temetőlátogatás után érkezett a vendéglőhöz, ahol beszédet tartott, majd meg is kóstolta a helyi lángost, miközben rajongói az egyesületének furgonjával fényképezkedtek.

Az Éden Büfénél csütörtökön 40-50 helyi gyűlt össze, akikkel kezet is fogott, sokan pedig közös képet kértek tőle. Magyar Péter rövid beszédében arra kérte az embereket, szavazzanak honlapjukon a Tisztelet és Szabadság Párt EP-listájának jelöltjeire.

Magyar Péter szerdán járt Gyulán, ahol a lapnak nyilatkozva azt mondta Kocsis Mátéról, hogy alig dolgozik, helyette inkább pezsgőzni szokott. Erre a Fidesz frakcióvezetője csütörtök délelőtt reagált is:

A Békés megyei Sarkad egyébként azóta híres vendégszeretetéről, hogy a kilencvenes években polgármesteri köszöntővel és ajándékba adott szőnyeggel hozták zavarba a település diszkójában fellépő Scooter tagjait. Az erről készült felejthetetlen videót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk