Saját kezével épített házikó-ágyat Evelinnek, de a 2 éves kislányt magyarázat nélkül elvitte a gyámhivatal – egy éve küzd érte nagynénje
Saját kezűleg készített házikóágyat unokahúgának Szénási Erzsébet, de a most hároméves Evelin még sosem aludhatott benne. A kislányt, akit születése óta a nagynénje nevelt, tavaly novemberben, kétéves korában szakították ki a tóalmási családi otthonból – számolt be róla az RTL Híradó.
– mesélte a riportban Erzsébet.
A kislány szülei börtönben vannak, így a gyámhivatal először az apai nagynénire bízta a gyermeket. Később azonban, minden indoklás nélkül elvitték, pedig a helyi szakemberek is tiltakoztak a döntés ellen. „Az itthoni családsegítő és a védőnő is leírta, hogy Evelint lelkileg veszélyeztetné, ha elszakítanák tőlem” – tette hozzá a nagynéni.
A család egy éve harcol, hogy visszakaphassák Evelint. A nagymama, aki a kislány két idősebb nővérét neveli, hónapokon át mindennap bejárt a hivatalba könyörögni. Azt mondja, a testvérek szó szerint belebetegedtek a kishúguk hiányába. „El nem tudom mondani, mit produkáltak, amikor kiemelték Evelint, elvitték. Azt szavakkal sem tudom elmondani. Elmondtam azt is, milyen karácsonyunk volt. Ott könyörögtem” – idézte fel a nagymama.
A család végül a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nevű jogvédő szervezethez fordult. Szerintük az egész ügy egy adminisztrációs hiba miatt robbant ki. Ahelyett azonban, hogy a nagykátai gyámhivatal kijavította volna a tévedést, inkább egy új határozattal elvették a gyereket, aki azóta nevelőszülőknél él. Erzsébet megtámadta a döntést, és a megyei főügyészség neki adott igazat, így a hivatalnak új eljárást kellett lefolytatnia. Ennek végén azonban újra a család ellen döntöttek, csak már más indokkal.
– magyarázta a TASZ jogásza. A jogvédők és a főügyészség szerint is van egyszerű megoldás: a gyámhivatalnak ki kellene rendelnie Erzsébetet a kislány gyámjának, ami már egy végleges megoldást jelentene. Most a nagykátai gyámhivatalnál a döntés, amelynek november végéig kell döntenie az ügyben.
„Abban reménykedem, hogy így egy év után karácsonykor újra együtt lehetünk, és újra teljes lesz a család” – mondta reménykedve Erzsébet.
Az RTL Híradó kereste a hivatalt, ott annyit közöltek, hogy minden esetben a gyermek jogai szerint jártak és járnak el.
VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója