KULT
A Rovatból

Azért kell kórusba járnunk, hogy megtaláljunk magunkban valamit

Tóth Árpád egész életét az éneklésre és kórusvezetésre tette fel. Hetente százakat tanít, nemrég egy előadása végén az egész terem felállva tapsolt neki.
Láng Dávid - szmo.hu
2017. június 02.



Másfél évvel ezelőtt már megjelent egy interjú itt a portálon Tóth Árpáddal, a Csíkszerda kórus vezetője azóta még nagyobb fordulatszámon pörög. Gyakorlatilag minden este más társasággal próbál, napközben középiskolában és egyetemen is tanít, nyaranta pedig sorra kapja a meghívásokat Kínától Ausztráliáig, hogy ott is átadja nem mindennapi szemléletét.

Június 10-én rendezik meg ötödik alkalommal a Kórusok Éjszakáját, aminek szintén ő az egyik alapembere. Ennek apropóján beszélgettünk, de szóba került például az is, mi a véleménye Deák Kristóf Oscar-díjas kisfilmjéről, a Mindenkiről.

– Hány kórust viszel most pontosan?

– A Csíkszerdának jelenleg öt kórusa van. A hétfői, a szerdai és a csütörtöki nagyobb kiadású, ahová évente egyszer bárki szabadon csatlakozhat. Ezen kívül van kedden délután egy gyerekkar (ahová főleg a tagok gyerekei járnak), esténként pedig egy válogatott kamarakórus. A Kisképzőben is van egy kórusom, amire talán a mezítlábas operatársulat megnevezés illik leginkább, valamint az idei évtől az egyetemen is én vezetem a Kodály Intézet vegyes karát.

– Van neked szabad estéd a hét bármelyik napján?

– Nincs, de ezt egyáltalán nem élem meg áldozatként. Nagyon szeretem csinálni, különben biztos nem vállalnék be ennyit. Igaz, valóban elég sok energiát kivesz belőlem, de

"
valahogy mindig úgy alakul, hogy a próbákról feldobottabban távozunk, mint ahogy megérkeztünk.

Szerencsém van, mert jó az energia-háztartásom, emiatt nincs szükségem sok alvásra.

– Összesen hány ember tartozhat hozzád?

– Ötszázra szoktuk becsülni a Csíkszerda-család kórusait, amiből nagyjából négyszáz az aktív tag. Tanítok kétszáz gyereket a Kisképzőben, a Kodály Intézet pedig ötven tagú és ott mindenki jár kórusba. Heti szinten összesen olyan hétszáz körül lehet azoknak a száma, akikkel találkozom.

totharpi3

– És tudod mondjuk a nevüket? Vagy felismernéd őket az utcán, ha szembejönnének?

(nevet) Nagyon fura lesz a válaszom: nyilván a kórusos létnek nagyon sok dolog része, számtalan barátság és szerelem szövődött már a tagok között, de ezzel együtt számomra elsősorban mégiscsak az éneklésről szól. Ezt alapul véve nem érzem felelősnek magamat mondjuk azért, hogy feltétlenül mindenkit név szerint ismerjek. Nyilván vannak, akikkel közelebbi viszonyba kerülök, de röhejes lenne, ha valaki csak amiatt járna, mert jó barátok vagyunk.

Az őszi félévben, amikor egyszerre 120 új tag csatlakozik, simán előfordul, hogy megszólít valaki mondjuk a metrón és nem ismerem fel. Eleve nem szoktam az emberek szemébe nézni vezénylés közben, ez is nehezíti a dolgot. Most viszont már két táboron is túl vagyunk a legutóbbi bővülés óta, ezeknek köszönhetően a nevekkel és arcokkal azért már képben vagyok.

– Bárkivel beszéltem csíkszerdások közül, mindannyian úgy áradoznak rólad, mintha kisebbfajta személyi kultusz lenne körülötted. Hogyan tudod kezelni az ilyen fokú rajongást?

– Szeretve lenni nyilván mindenki számára jó érzés, ahogy az is, ha tisztelet övezi. Sokat dob az önbecsülésemen is, ugyanakkor személyi kultuszról beszélni szerintem túlzás. Az viszont biztos, hogy az utóbbi időben nagyon foglalkoztat engem a kérdés, vajon működőképes lenne-e az általam alkalmazott munkamódszer akkor is, ha más vezetné a kórusokat. Hosszabb távon mindenképp szeretném, ha lenne olyan kórusom, amit zökkenőmentesen átadhatok. Egyszer már volt egy ilyen kísérlet, abból levontam a tanulságokat, legközelebb máshogy fogom csinálni. Jelenleg addig már eljutottunk, hogy bár az összes kórust újra én viszem, mindenhol van helyettesem, aki adott esetben be tud ugrani.

"
Szilárdan hiszek benne, hogy az embereknek azért kell kórusba járniuk, hogy megtaláljanak magukban valamit, miközben énekelnek, és nem a személyem vagy a szedett-vedett poénjaim miatt.totharpi2

– Mennyire van ez így a gyakorlatban?

– Nagyon sok átalakulást látok a kórusban: szerintem az emberek jó részének fantasztikus lehetőség ez, hogy levetkőzze a félelmeit és nyitottabbá váljon a környezetére. Számos olyan tagunk is van, aki egyébként nem nagyon jár társaságba, sőt stresszelnek is, ha sok emberrel vannak egy légtérben. Mégis lejöttek, mivel szeretnek énekelni, és szép lassan már megszólalni is meg mernek. Nekem is az az érzésem, hogy ilyen társaságban – például a próbák utáni sörözések idején – könnyebben el tudok beszélni azokról a problémákról, amelyek foglalkoztatnak. És megoldást is jóval könnyebb így találni rájuk.

– A Mindenki filmről mi a véleményed?

– Szerintem óriási dolog, hogy megszületett ez a film és közbeszéd tárgya lett a téma, ami a középpontjában áll. A legnagyobb erényének azt érzem, hogy egy olyan jelenségről kezdtek el utána százezrek beszélni, ami addig egyáltalán nem volt széles körben ismert. Vegyük például a bátyámat: őt sosem foglalkoztatta igazán, amit csinálok, nem is szoktunk kórusos ügyekről beszélni szinte egyáltalán.

"
De miután megnézte a Mindenkit, felhívott és elkezdett kérdezgetni olyan dolgokról, amikről előtte soha, pedig 25 évig egy szobában laktunk.

Sokan felhozták, mennyire reális a film cselekménye. Egyrészt szerintem akár meg is történhetett volna adott esetben, de ha azt nézzük, egyáltalán nem kell reálisnak lennie. Elvégre játékfilmről beszélünk, nem dokumentumfilmről. Az üzenete pedig rettentően pozitív. A sikeresség ellenében az élményre helyezi a hangsúlyt, egy olyan világban, ahol mindent mérni akarunk. Ennek fényében csodálatos, hogy van egy kislány, aki hiába nagyon tehetséges, nem a győzelem a célja – csak azt szeretné, hogy mindenki jól érezze magát.

totharpi5totharpi6

– Ti egyébként szoktatok versenyeken indulni?

– Nem, soha. Ezzel megint nem leszek népszerű, de

"
szerintem a versenyeket azoknak a pedagógusoknak találták ki, akik önmagában a zenével már nem tudják motiválni a csapatot.

Ezen a ponton túl pusztán a koncertezés többé nem kielégítő, mindenképp le kell győzni másokat a sikerélményhez. Én életemben egyszer indultam egy karvezető versenyen még huszonéves koromban, mondjuk az jól is sikerült és az önéletrajzomban is jól mutat. Illetve Felvidéken vezettem kórust sokáig, ott Galántán van egy nagy közös találkozó minden kórus számára. Ennek része egy verseny is, amin kötelező elindulni. Ez volt még kivétel, de sosem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget.

– A május elején megtartott TEDx-es előadásod hatalmas sikert aratott, többen az egész konferencia csúcspontjaként emlegették. Hogyan élted meg a színpadról a közönség reakcióit?

– Nagyon nehéz volt a felkészülés, mivel a szervezők elég nagy hangsúlyt is fektetnek erre. Minden előadónak le kell írni és többször el kell mondani az egész beszédét, ami számomra lehetetlen feladat, mivel semmit nem tudok hitelesen előadni, amit előre kigondoltam. Mindegy, muszájból írtam egy szöveget, persze a végén pár mondat kivételével teljesen mást mondtam el. Eredetileg úgy lett volna, hogy én fejezem be a konferenciát. A főpróbán, üres terem előtt viszont nem tudtam magam annyira helyzetbe hozni, amennyire a szervezők elvárták volna tőlem. Nyilván elég nehezen tudták elképzelni, amikor azt mondtam: „és itt lesz majd az éneklés, rendben fog menni minden, nyugi...”

Az lett a vége, hogy másnap reggel felhívtak, hogy tök jó az egész, de inkább mégsem én leszek az utolsó előadó. Úgy éreztem, azért hívtak meg, hogy megénekeltessem az embereket és ez jó élmény legyen nekik, de a végén nem hittek eléggé benne, hogy sikerülni fog. Pedig sikerült, nem is akárhogy. Persze azért stresszeltem előtte, de ahogy felmentem a színpadra és észrevettem ismerős arcokat a nézőtéren, azonnal tudtam, hogy minden rendben lesz.

A teljes TEDx-es előadás:

– A világban merre jársz mostanában előadni?

– Van egy elég szoros kínai kapcsolatom, akik évente kétszer-háromszor hívnak különféle városokba, Angliában és Olaszországban is minden évben tartok nyári egyetemet, valamint a Nemzetközi Kodály Társaság elnöke révén rendszeresen megyek Ausztráliába is. Utóbbi többnyire karácsony után pár nappal szokott kezdődni, ami ott a nyár közepét jelenti. Németországban középiskolásokat szoktam tanítani, és Felvidékre is a mai napig visszajárok időnként karvezetés kurzusokat tartani.

– Mindenhol ugyanannyira átjön a mondanivalód?

Nyilván vannak kulturális különbségek. Az a fajta együtt éneklősdi, ami nálunk eléggé megvan – a Mindenki is pont ezért válhatott a közbeszéd tárgyává –, Ázsiában például sokkal kevésbé megszokott. A viccekre is figyelni kell, hol mi jön át, min nevetnek. De azt tapasztalom, hogy

"
ha az ember elég élvezettel és átéléssel adja elő, amit szeretne, az azért mindenhol beüt.

– Mi várható az idei Kórusok Éjszakáján?

Hosszú programmal készülünk, délután 4-kor lesz az első Éneklő Utca és fél 12-kor a záró közös éneklés. Ugyanúgy 9 helyszín lesz, de nem pont ugyanazok, mint eddig, bevontunk újabbakat is – például a Vörösmarty Gimnázium belső udvarát. Szintén újdonság, hogy ezúttal két Éneklő Utcát is csinálunk, hogy kicsit megbolygassuk az este rendjét. A második nagyjából a közepén kap majd helyet, 8 óra körül. Ennek keretében az összes résztvevő kórust felállítjuk nagyjából 20 méterre egymástól, ez több száz embert jelent. Egymásnak adják a stafétát az éneklésben, a közönség pedig séta közben belehallgathat mindegyikükbe. További változás, hogy a gyerekkarokat most először nem soroltuk be a meglévő kategóriák közé, hanem kaptak egy sajátot.

A záródal:

totharpi4

– Milyen projektjeitek lesznek még nyárig?

– A Kórusok Éjszakája előtti hétvégén, június 2-3-4-én a szerdai csoport adja elő az Átváltozások című művet a Lauder Gimnáziumban. Ovidius Metamorphoses című művéből mutatunk be két történetet: az Apolló és Küparisszoszt kórusimprovizációval, a Bibliszt pedig Jules Massenet francia romantikus zeneszerző megfogalmazásában.

Ezen kívül négy nyári hétvégén ismét lezárják a Szabadság-hidat, ennek örömére szervezünk oda egy flashmobot, amire egy külön dalt is írunk a témában. Ennek a konkrét időpontja még alakul. A keddi kamarakórussal pedig a saját műveimből – ugyanis zenét is szoktam szerezni – tartunk egy bemutatót a Kórusok Éjszakája után egy héttel. Idén először csinálunk egy Csíkszerda nyári egyetemet is a kórustagok számára. Aki szeretne, tanulhat kottaolvasást, csiszolhatja a hangképzését, illetve a karvezetésbe is belekóstolhat. Ez lesz július elején, utána kezdődik a nyári szünetünk szeptemberig.

– És az őszi folytatáson gondolkodsz már?

– Abszolút, elég sok projektötletem van, amelyeken egy ideje már egy kisebb csapattal dolgozunk. A Kórusok Éjszakája után fogunk összeülni, ekkor kezd majd el kikristályosodni, mi valósulhat meg a következő szezonban. Ami biztos, hogy a koncertek jobban el lesznek szórva: most tavasszal többször is csak pár hét telt el két bemutató között, ezt szeretnénk egyenletesebben szétteríteni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Elhunyt Simor András
Vasárnap, 88 éves korában meghalt Simor András költő, író és pedagógus. Életműve a spanyol és latin-amerikai líra magyarországi megismertetésében, valamint a magyar klasszikusok spanyolra ültetésében is kulcsfontosságú volt.


Életének 88. évében, vasárnap elhunyt Simor András költő, író, műfordító és pedagógus, a magyar–hispán irodalmi kapcsolatok egyik legfontosabb alakja – írta a Szombat Online. Munkássága a hazai kulturális élet és a folyóirat-kiadás több területén is meghatározó volt.

Simor András 1938. július 5-én született Budapesten.

Irodalmi pályája az 1960-as évek elején, a Tűz-tánc-antológiában indult, első verseskötete pedig 1962-ben jelent meg Tereld a felhőket címmel. Terjedelmes költői életműve mellett számos tanulmányt és esszét is írt, időnként pedig a szépirodalmi prózával is kísérletezett.

Pályájának későbbi szakaszaiban a szatírikus költészet nagymesterévé vált, amit a Z-füzetek sorozatában és önálló versesköteteiben publikált művei is bizonyítanak.

Irodalomszervező tevékenységének csúcsa az Ezredvég című folyóirat volt, amelynek főszerkesztőjeként szellemi műhelyt és publikációs felületet biztosított mind az idősebb, mind a pályakezdő írógenerációnak. A lapot mindvégig a kritikus, társadalomközpontú szellemiség jellemezte.

Kulcsszerepet játszott abban, hogy a magyar olvasók megismerhessék a spanyol nyelvű költészetet, de hatalmas munkát fektetett abba is, hogy a magyar klasszikusok verseit spanyolra ültesse át.

Műfordítóként a spanyol klasszikusok, valamint a huszadik századi spanyol és latin-amerikai líra egyik legjelentősebb hazai tolmácsolója volt. Kétirányú kultúraközvetítő tevékenységét nemzetközileg is elismerték, többek között a Kubai Írószövetség érdemrendjével, valamint a Venezuelai Köztársaság rangos érdemrendjével is kitüntették.

Pedagógusként több mint négy évtizeden át tanított spanyol nyelvet: 1962-től 1977-ig a Szinyei Merse Pál Gimnázium és Általános Iskolában, majd 2004-es nyugdíjba vonulásáig a Táncsics Mihály Gimnáziumban. Tankönyvírói munkássága, köztük a korszakos jelentőségű Spanyol nyelvkönyv, generációk számára számított alapműnek.

Gazdag életművét számos díjjal ismerték el. Megkapta a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet, a Táncsics-gyűrűt, a Nagy Lajos irodalmi díjat és az MSZOSZ-díjat is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
„Kicsit olyan, mintha a szádba hánynál” – Anya-fia csók csattant el a Sárkányok házában, még a főszereplők szerint is sokkoló a jelenet
A nézők igencsak kiakadtak a Sárkányok háza harmadik évadának premierjében látott jeleneten. Az Aemondot alakító színész, Ewan Mitchell és az Alicent karakterét megformáló Olivia Cooke is elmondta, mit gondolnak a polgárpukkasztó anya-fia csókról.


„Kicsit olyan érzést kelt, mintha a szádba hánynál” – így jellemezte az Aemond Targaryent alakító Ewan Mitchell azt a jelenetet a Sárkányok háza 3. évadának premierjében, amelyben karaktere szájon csókolja az édesanyját, Alicentet. A főszereplők a People magazin exkluzív interjújában reagáltak, miután a nézők igencsak kiakadtak a sorozat eddigi legmerészebb jelenetén.

A sorozat harmadik évadának vasárnapi amerikai premierjében Aegon király eltűnése utáni káoszban Aemond egy feszült beszélgetés során csókolja meg anyját. Mitchell szerint a jelenet „elég sokkoló” volt, ugyanakkor lehetőséget adott arra, hogy karakterét új oldaláról mutassa meg.

„Elég nehéz falat, nem? Szájon csókolni az anyádat, pláne így” – mondta a színész.

Úgy véli, Aemond torz szeretetkifejezése a gyermekkori elhanyagoltságban gyökerezik.

Az Alicentet alakító Olivia Cooke szerint a jelenetnek „ödipuszi aláfestése” van, amiről karaktere, Alicent mit sem sejt. A színésznő szerint a helyzet rendkívül veszélyes, mivel Aemond kiszámíthatatlan.

„Tudja, hogy egy rossz arckifejezés, egy vélt elutasítás az életébe kerülhet. Úgyhogy nagyon-nagyon óvatosan próbál lépkedni” – mondta Cooke.

Ewan Mitchell szerint Aemond anyja iránti rendíthetetlen hűsége az első évad egyik kulcsjelenetére vezethető vissza, amikor a fiú elvesztette a szemét, és egyedül Alicent állt ki mellette. „Azt a pillanatot biztosan soha nem fogja elfelejteni. Örökre hozzá van kötve” – fogalmazott a színész.

A sorozat ezzel a jelenettel rögtön beváltotta a korábbinál is kegyetlenebb évadra vonatkozó ígéreteket. Az események lassú építkezése nem új, hiszen már az első évadot is sokan egy hosszúra nyúlt bevezetőnek tartották. A történetet jegyző George R. R. Martin korábban úgy nyilatkozott, a teljes cselekmény elmeséléséhez legalább négy évadra lenne szükség.

A Sárkányok háza új részei Magyarországon hétfőtől láthatók az HBO-n és a Max streaming-szolgáltatón.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Meghalt a Jóbarátok rendezője, megható sorokkal búcsúzik tőle Ross és Joey
James Burrows, a legendás sitcom-rendező 85 éves korában elhunyt. A stábtagok, köztük David Schwimmer és Matt LeBlanc is, személyes hangvételű posztokban emlékeztek a pilotot is jegyző szakemberre.


Elhunyt James „Jimmy” Burrows, a 85 éves rendező, aki a Jóbarátok pilot epizódját is a pályára állította. A hírre a sorozat több főszereplője is reagált. A Ross-t játszó David Schwimmer egy apafiguraként emlékezett a rendezőre, aki mellett a stáb biztonságban érezhette magát.

„Melegség, alázat, nagylelkűség jellemezte. Biztonságban éreztük magunkat körülötte, mintha egy család lennénk” – írta Schwimmer.

Joey karakterét megformáló Matt LeBlanc az Instagramon köszönt el tőle. „Jimmy, szavakkal nem lehet kifejezni, mekkora hatással voltál ránk és mindenki másra, akit az a szerencse ért, hogy ismerhetett. Igazi ikon vagy, oly sok téren. Hiányozni fogsz. Isten áldjon.” Lisa Kudrow (Phoebe szerepében láthattuk) egy közös fotóval emlékezett egykori kollégájára az Instagramon – írta az Associated Press.

Burrows szerepe a sorozat indulásánál kulcsfontosságú volt. Ő rendezte a pilot epizódot, és a stábtagok szerint neki volt köszönhető az a tempó és kémia, ami a Jóbarátokat a kezdetektől sikeressé tette. A többkamerás sitcom-formátum mesterének számított, ami biztonságot adott a fiatal színészeknek.

A rendező családja a People magazinnak adott közleményében azt írta, Burrows pénteken, szerettei körében, békésen távozott.

Kiemelték, hogy ritka képessége volt arra, hogy mindenkit jobbá tegyen, és a stáb minden tagját névről ismerte.

Burrows a Cheers társalkotójaként írta be magát a tévétörténelembe, de a nevéhez fűződik a Taxi, a Frasier és a Will & Grace számos epizódja is. Pályafutása során több mint ezer sorozatrészt rendezett, munkáját tizenegy Emmy-díjjal ismerték el. 2016-ban az NBC külön gálaműsorral tisztelgett életműve előtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Több mint 1400 világító selyemlámpás költözött Budapestre – ingyenesen látogatható a különleges koreai kiállítás
A lenyűgöző fényinstallációkon keresztül a látogatók megismerhetik a dél-koreai Csindzsu városának selyemkultúráját és világhírű lámpásfesztiválját.


A fénynek története van, a selyemnek pedig emlékezete. Legalábbis Dél-Korea egyik legismertebb kulturális városában, Csindzsuban, ahol évszázadok óta összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások különleges világa. Ennek az örökségnek egy látványos szelete érkezett most Budapestre: a „Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai” című kiállítás június 19. és szeptember 4. között várja a látogatókat a Koreai Kulturális Központban.

Egy dél-koreai város, amelyet a selyem és a fény tett híressé

Csindzsu Dél-Korea egyik legfontosabb kulturális központja, ahol évszázadok óta szorosan összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások világa. A most Budapestre érkezett kiállítás ezt az örökséget mutatja be látványos, kortárs formában.

A tárlat középpontjában olyan különleges installációk állnak, amelyek fényből és selyemből készültek.

Ezek az alkotások egy több mint ezeréves kulturális hagyományt fordítanak le a mai vizuális nyelvre, miközben megőrzik annak eredeti jelentését és hangulatát.

A kiállítótérben több mint 1400 selyemlámpás kapott helyet, amelyek szinte teljesen átalakítják a teret. A színes, világító alkotások között sétálva könnyű úgy érezni, mintha az ember egyszerre járna egy művészeti installációban és egy távoli koreai fesztiválon. A látvány különösen azok számára lehet emlékezetes, akik szeretik az olyan kiállításokat, ahol nemcsak nézni, hanem átélni is lehet a műveket.

Egy több száz éves történet, amely ma is él

A csindzsui lámpások története egészen az 1592-es Imdzsin-háborúig vezethető vissza.

A korabeli feljegyzések szerint a Nam folyón lebegő fényeket kommunikációs célokra használták, ugyanakkor reményt és üzeneteket is közvetítettek azok számára, akik a háború nehézségeivel néztek szembe.

Az évszázadok során a lámpások jelentése fokozatosan átalakult. Ma már a közösséghez tartozás, az emlékezés és a béke szimbólumaiként tekintenek rájuk. Ez a hagyomány ma is élő része Csindzsu mindennapjainak: a város minden évben megrendezi a világhírű Csindzsui Lebegő Lámpások Fesztiválját, amelynek idején több tízezer fény ragyogja be az utcákat és a folyópartot.

Ahol a selyem több mint textil

A kiállítás másik főszereplője a selyem. Csindzsu a világ egyik meghatározó selyemközpontjának számít, ahol több mint száz éve készülnek kiemelkedő minőségű selyemtermékek. A város azonban ma már nem csupán textilipari központként tekint önmagára.

A selymet a design, a képzőművészet és a városi identitás részeként értelmezik újra, így a hagyományos alapanyag kortárs kulturális eszközzé válik. A budapesti tárlat pontosan ezt a szemléletet mutatja meg: hogyan lehet egy történelmi örökséget úgy megőrizni, hogy közben a jelenhez is szóljon.

A világ több pontja után Budapestre érkezett

A kiállítás a KOFICE Traveling Korean Arts nemzetközi program részeként valósul meg, amely a koreai művészetet és kultúrát mutatja be a világ különböző országaiban.

A tárlat már Délkelet-Ázsiában és Németországban is sikeresen bemutatkozott, most pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt a különleges kulturális utazást.

A látogatók nemcsak a fényinstallációkat csodálhatják meg, hanem közelebb kerülhetnek Csindzsu történetéhez, selyemkultúrájához és ikonikus fényfesztiváljához is. A kiállítás egyszerre szól a múltról és a jelenről, a hagyományról és az innovációról, miközben olyan atmoszférát teremt, amelyből nehéz egyetlen fotóval visszaadni az élményt.

A Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai nemcsak azoknak lehet érdekes, akik rajonganak az ázsiai kultúráért, hanem mindenkinek, aki szeretne néhány órára egy másik világba csöppenni. Egy olyan világba, ahol a fény emlékeket őriz, a selyem történeteket mesél, és ahol a több száz éves hagyomány a jelenben talál új formát.

Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai

Koreai Kulturális Központ (1023 Budapest, Frankel Leó út 30–34.)

2026. június 19. – szeptember 4.

A belépés ingyenes, a Koreai Kulturális Központ nyitvatartási idejében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk