SZTÁRVILÁG
A Rovatból

„Az utolsó hang is ének lesz, ami elhagyja a torkomat” – Korda György életereje titkáról mesélt

A 83 éves énekesnek még mindig vannak tervei, hamarosan pedig a Sziget Fesztiválon is fellép.


Korda György hatvannégy éve áll a színpadon. Ezalatt a hosszú és sikeres karrierút alatt több száz slágert énekelt már el, és meglepő módon még mindig nem látni rajta a fáradtság legkisebb jelét sem – írja a Bors.

A lapnak adott interjút a 83 éves Korda, akiből még mindig árad az életerő. Megkérdezték mi a titka:

„Én elképesztően szerencsés ember vagyok. Amit kaptam ajándékba a sorstól, azt csak nagyon kevesen kapják”

– válaszolta.

„A zenei karrierem gyakorlatilag az első perctől kezdve sikeres volt, jó dalokat énekelhettem, szeretett és szeret most is a közönség. Az életem viszonylag hamar révbe ért, amikor Klárikámat megismertem, 42 éve élünk boldog házasságban. És tényleg boldogan, nem csak úgy mondjuk ezt. Beutaztam a világot, jó emberek vesznek körül, a közönségem pedig őszintén szeret, szóval mit lehet erre mondani? Szerencsés csillagzat alatt születtem” – válaszolta az énekes.

A nyugdíjasok többsége ebben a korban már pihenni szeretne, azonban Korda Gyuri bácsinak még mindig a pörgés az élete. Hamarosan feleségével, Balázs Klárival pedig újra fellépnek majd a Sziget Fesztiválon.

„Az én életem a pörgésről szólt és szól a mai napig, én egyszerűen megbolondulnék, ha nem kellene egy egész napon át semmit sem csinálnom. Én azért élek, mert dolgozhatok. A közönség figyelme, a zene, a sok ember körülöttem, ez az életelixírem. Ugyan 83 éves vagyok, de őszintén mondom, még nem gondolok az elmúlásra. Még tele vagyok tervekkel és életkedvvel. Az mondjuk igaz, hogy 2022-ben nagyon sokat mentünk Klárikámmal és jövőre egy picit kevesebbet szeretnénk vállalni, de szívemből mondom: én addig leszek itt, amíg feladatom van. Valahogy azt érzem, hogy az életemnek nem úgy lesz vége, hogy eltűnök évekre a kíváncsi szemek elől, hanem felmegyek a színpadra, lejövök a lépcsőn és kész... Az utolsó hang is ének lesz, ami elhagyja a torkomat”

- mesélte Korda.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Kajdi Csaba Tóth Gabiról: Minek neki az érettségi? Nem elég az az 500 szó, amivel magyaráz?
A hétvégi start után bírálta a Megasztár-zsűri felállását. Azt mondta, inkább a veszekedés és a megalázás dominál a műsorban.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 11.



Kajdi Csaba 24 óráig látható Instagram-sztorikban reagált a múlt hétvégén elindult Megasztárra, amelynek zsűrijében többek között Tóth Gabi is helyet kapott, vette észre a 24.hu. Úgy fogalmazott, a nézők „biztosan őrjöngtek, hogy Tóth Gabi legyen a zsűritag”.

„Gondolom, nem tudtak már kit berakni, aki narancsos. Csak félanalfabétát találtak erre a szerepre. Anyukám, a hűség kifizetődő. Az egyik asszonyka már számonkérte, hogy nincs érettségije, ő meg mondta, hogy: »És akkor mi van?«. Hát de tényleg: mi van akkor?!

Minek neki az érettségi? Nem elég az az 500 szó, amivel magyaráz? Azzal az 500-zal is ki’úrja azt az illetőt, aki nem énekli ki a magas C-t.”

A műsorról ezt is mondta:

„Most az van, hogy lehet még jobban megalázni valakit, és veszekednek. Összevesznek, és ott van benne a Curtis, ő is szereti a narancsot.”

A Megasztár új évadáról mi is írtunk kritikát, amit itt lehet elolvasni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Margot Robbie egy szál melltartóban érkezett meg új filmje bemutatójára
A premierhez választott, vintage stílusú összeállítása – nude melltartó és ceruzaszoknya – rövid idő alatt komoly online visszhangot kapott.


Szeptember 11-én Londonban mutatták be Margot Robbie új filmjét, amely magyarul a Mágikus, merész, meseszép utazás címet kapta.

A romantikus kalandfilmben a színésznő Colin Farrell oldalán játszik főszerepet.

Margot Robbie a premieren

egy vintage stílusú nude melltartót és ceruzafazonú szoknyát viselt,

vette észre az Index. Megjelenése gyorsan nagy visszhangot váltott ki az interneten.

Colin Farrell és Margot Robbie a premieren (fotó: John Phillips/Getty Images)

A lap megjegyzi, hogy Robbie ebben a szettben a Victoria's Secret bemutatóján is megjelenhetett volna. Érdekesség, hogy a színésznő csaknem egy évvel ezelőtt adott életet első gyermekének, egy kisfiúnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
„Arra mentem be, hogy leállnak a gépek” - Nehéz időszakon van túl Harsányi Levente: szakított élete szerelmével, majd a testvérét is elvesztette
Nem haragszik volt menyasszonyára, a közös időt ajándékként éli meg. Részletesen elmondta testvére kálváriáját: hirtelen hasi vérzés, azonnali műtét, intenzív osztály, majd vasárnap hajnalban infarktus és halál.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 12.



Harsányi Levente a Palikék Világa – Ilyen az élet adásában beszélt arról, hogy nehéz hónapokon van túl, vette észre a Blikk. A nyáron szakított élete szerelmével, nem sokkal később pedig elvesztette a testvérét.

Elmondta, hogy nem számított a kapcsolat végére, de úgy érzi, párja egy ideje készült a szakításra.

„Ugye, hölgyeknél klasszikus eset: akkor engedik el az egyik ágat, amikor biztosan megfogták a másikat. Tehát én gyanítom, hogy már előtte piackutatást végzett, a reprezentatív felmérés végeredménye volt, hogy ő nem a Harsányi kft.-nél folytatja, hanem egy másik vállalkozásnál, de ez az élet”

– mondta Harsányi.

Hozzátette, nagyon megviselte a párja elvesztése, nem haragszik rá, és úgy érzi, akkor is ajándék az élettől, hogy megtalálta a nagy szerelmét, még ha nem is együtt öregednek meg, ahogy korábban gondolta.

A családi veszteségről is beszélt a műsorban.

„Egy véletlen egészségügyi probléma folytán – szegénynek a hasát elöntötte egy liter vér –gyorsan életmentő műtétet kellett rajta végrehajtani. De úgy, hogy otthon ült, amikor elszakadt egy ér a hasában. Azonnal kórház, ahol megműtötték, ám szegény álmában kapott egy hátsófali infarktust. Tehát ezt valaki fent megrendezte, hogy ennek így kell történni...

Pénteken műtötték, az intenzíven volt, a szombatot túlélte, és vasárnap halt meg szegény. Arra mentem be, hogy – mint a filmekben – hallottam azt az egybefüggő, hosszú sípszót, hogy leállnak a gépek, mert lélegeztetőgépen volt.

Ezt kint hallottam, s mire az intenzív osztályra bementem – ami nem volt hosszú idő, egy-két perc, mert ugye, fel kell venni ruhákat, védőket –. már vették le a gépről, vették le róla a különböző kábeleket. Kvázi csináltak egy új helyet, mert valószínűleg jön még egy újabb valaki az intenzívre. Tehát két perc alatt lép tovább az élet rajta-rajtunk, majd mindenkin. Igazából ez az elmúlt egy hónap ebben edzett engem meg nagyon” – idézte fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Napi 24 órában gondozni, ellátni, ehhez nagyon kell szeretni a másikat” - Gréczy Zsolt meglátogatta Lerch Istvánt a kórházban
Felesége, Enikő a nap 24 órájában ápolja, miközben a beszéde és a mozgása még nem jött teljesen rendbe, a tudata viszont tiszta maradt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 12.



Az elmúlt években két agyvérzésen, két életmentő és egy korrekciós koponyaműtéten esett át Lerch István. Felesége, Enikő a nap 24 órájában ápolja.

Most Gréczy Zsolt, a DK parlamenti képviselője látogatta meg, és beszámolt arról, hogyan van a zeneszerző, vette észre a Blikk.

„Meglátogattam Lerch Pistit. Szoktam ilyet máskor is csinálni, tehát nem azért megyek, hogy posztoljak róla. De most megbeszéltük a párjával, Enikővel, hogy megírom, hogy megvan.

Amit ő tesz az ápolásért, arra talán a hősies kifejezés a legpontosabb. Napi 24 órában gondozni, ellátni, ehhez nagyon kell szeretni a másikat.

Ettünk sütit, néztünk régi képeket, még kicsit énekeltünk is. Örültünk egymásnak. Hamarosan születésnapja lesz. A hetvenkettedik. Értesülni fog arról, ha itt felköszöntöd. És hallgasd a dalait: Angyallány, Tűzvarázsló, Jégszív, Hangolj rám, Így legyen, Kötődés, Csillagzene, Az légy aki vagy, Eltévedt lány, Várj míg felkel majd a nap, Szívemben zengő dal, Gyere és szeress, Moziklip, Gyertyák, Nézz az ég felé, Szédült nyár, Jég dupla whiskyvel stb.” - írta közösségi oldalán Gréczy Zsolt a zenészről, aki pár nap múlva, szeptember 16-án ünnepli a 72. születésnapját.

A lap korábban megírta, hogy a zenész 38 hónap kórházi kezelésen van túl. Beszéde és mozgása még nem jött teljesen rendbe, tudata tiszta maradt, és újra tud beszél.

Enikő 2023 őszén arról nyilatkozott, hogy a régi barátok és zenésztársak közül kevesen látogatták a férjét, amikor hosszú ideig magatehetetlenül feküdt. Kivétel volt Horváth Charlie, aki rendszeresen felkereste.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk