SZTÁRVILÁG
Kadarkai Endre Világtalálkozó című YouTube-műsorában Balázs Klári elmondta: közösen döntöttek úgy, hogy nem vállalnak gyermeket. Úgy emlékszik, hogy az édesanyja minden erejével azon volt, hogy bepótolja mindazt, amit az édesapja nem tudott megadni.
SZTÁRVILÁG
A koncerthelyszínek kihívásai miatt biztonsági emberek segítik a legendás énekest és feleségét, ők pedig továbbra is aktívan dolgoznak, és televíziós szereplésekre is készülnek.
SZTÁRVILÁG
Az énekes Erzsébetvárosból indult, és a legendák szerint kártyázni is a szomszéd öregektől tanult meg. Az éneekes és felesége, Balázs Klári most visszatért, és megnézett egy utcai alkotást is.
SZTÁRVILÁG
A sztárpár egy koncerten ünnepelte évfordulóját, ahol az énekes egy 45 rózsából álló rózsacsokorral és megható szavakkal lepte meg feleségét.
SZTÁRVILÁG
A villa után társasházi lakásba költözött a legendás páros. Balázs Klári szerint minden költözés egy új életszakasz, ami segít feldolgozni a múltat, és új energiát ad a jelenhez.
SZTÁRVILÁG
A művészházaspár utólag értesült Hajós tettéről, és meglepte őket, ami történt. Mindketten nagyon kedvesen nyilatkoztak róla.
SZTÁRVILÁG
A Korda-házaspár keményen beszólt Hajósnak a Nagy Duettben elhangzott kritika után. Végül elsimult a balhé, de a bocsánatkérés sem mindennapi módon történt meg.
SZTÁRVILÁG
A balhé a Probléma Hajóssal és Márkóval című műsorban folytatódott, ahol újra előkerült Klárika neve. Hajós ezúttal sem fogta vissza magát, a meghívott vendég, Majka is csak kapkodta a fejét.
SZTÁRVILÁG
A Korda házaspár jogi lépéseket fontolgat Hajós András csípős poénja miatt. A tévés egy ideig nem reagált a Nagy Duett adása óta duzzadó botrányra.
SZTÁRVILÁG
A Nagy Duett vasárnapi adásában Hajós András Balázs Klári énektudására tett megjegyzést, amelyen a Korda-házaspár is kiakadt.
SZTÁRVILÁG
A zenész arra utalt a műsorban, hogy Balázs Klári nem tud énekelni. Gyuri bácsi ezen eléggé felhúzta magát, sőt nem is hajlandó egy levegőt szívni Hajóssal.
SZTÁRVILÁG
Miközben mások whiskyt vagy vacsorát rendelnek, ők csak vizet, kávét és gyümölcsöt kérnek. Az alkohol pedig szigorúan tilos.
SZTÁRVILÁG
Az énekes elmesélte, hogy mi történt velük, mennyit vártak a reptéren, míg végül úgy döntöttek, hogy más módon jutnak el a távoli városba.
SZTÁRVILÁG
1958 óta folyamatosan színpadon áll az énekes. Kordát a fellépések mellett a pókerezés és a szobabicikli tartja formában.
SZTÁRVILÁG
1939 január 4-én született Korda György. Az ő életéről, hatvan évnyi zenei pályafutásáról szól ez a játék 10 kérdéssel.
SZTÁRVILÁG
Korda György 65 éve, Balázs Klári 45 éve énekel, közös színpadi jelenlétük több mint négy évtizede tart. Ezt az elképesztő teljesítményt és a kortalan dalok fantasztikus sikerét ismerte el a szakma.
Népszerű
Ajánljuk