FELFEDEZŐ
A Rovatból

„Az úszómesterek is belepisilnek a medencébe” - titkok az élményfürdőkből, amikről eddig nem tudtál

Víziparkok dolgozói árultak el meghökkentő és furcsa kulisszatitkokat munkájukkal kapcsolatban.


Nyáron, a forró napokon nincs is jobb hely a szabadidő eltöltésésére a strandoknál, fürdőknél. Gyerekként talán sokan irigyeltük is az úszómestereket, vízicsúszdaőröket, hogy milyen jó nekik, hogy ilyen helyen dolgoznak. Persze felnőve azért belátjuk, hogy ők ilyenkor nem strandolnak, hanem dolgoznak, és hacsak nem muszáj, nem is mennek be a medencékbe. De még a felnőttek sem tudnak mindent arról, miből is áll a fürdők alkalmazottainak munkája, és mi mindent csinálnak munkaidőben, amiről a fürdőzők mit sem sejtenek.

A BuzzFeed víziparkok dolgozóit kérte meg, hogy avassák be az olvasókat munkájuk kulisszatitkaiba, ők pedig elég őszintén el is meséltek pár dolgot, a legtöbb elég meghökkentő és...nem szépítjük, undorító.

Fontos megjegyezni, hogy az alább felsorolt dolgok nem feltétlenül igazak minden egyes fürdőre, ezek csupán kiragadott példák egy-egy helyről!

A Magyar Fürdőszövetség a cikk kapcsán ezt írta:

Fontos megjegyezni, hogy az USA tekintetében is csak kiragadott példákról tesznek említést, melyek általánosítása téves következtetésekre, megtévesztésre adhatnak okot. Ebből adódóan a cikket és annak fordítását, megjelentetését a magyar fürdők tekintetében különösen hátrányosnak véljük. A hazai fürdőüzemeltetőket tömörítő szakmai szervezetként fontosnak tartjuk kiemelni, hogy hazánkban a közfürdők szigorú jogszabályi keretek között, a higiéniás előírások betartásával, az NNK szakmai felügyelete és ellenőrzése mellett működnek. A cikkben említett személyzeti viselkedésre utaló események Magyarországon nem fordulhatnak elő, az esetleges havária események kezelésére pedig pontos protokoll szerint járnak el a fürdőüzemeltetők.

1. Az úszómesterek is belepisilnek a medencébe

"Néha csak ezért ugrunk be a vízbe egy-egy esetnél, hogy gyorsan elvégezzük a folyóügyünket. Nem véletlenül van kiírva, hogy nem szabad inni a medence vízéből..."

2. Olykor székletet is kell kihalászniuk a medencéből

"Egyszer valaki betört éjszaka és a medence közepére ürített. Az egyik úszómesternek be kellett mennie, hogy kihalássza a vízből a székletet. Másnap nagyon rosszul lett, és egy hétig képtelen volt dolgozni."

3. Velük is történnek bizarr balesetek

"Egyszer a vízvezetékszerelők megemelték egy csúszdán a víz szintjét, hogy megjavítsák. De becsúszott egy kis baki, és valakinek nagy mennyiségű víz került a fenekébe. Mentőt kellett hívnunk hozzá."

4. Nem takarítják annyira alaposan a medencéket, mint gondolnánk

"Miután valaki rosszul lesz a medencében, csak egy üveg fertőtlenítőt öntünk a medencébe ahelyett, hogy rendesen kitakarítanánk. Ezért van az, hogy a legtöbb úszómester nem akar úszni a medencékben, hacsak nem feltétlenül szükséges."

"A hullámmedencét és a lusta folyós medencéket [olyan sekély, egymásba érő medencék, amelyekben lassan folyik a víz, így a fürdőzők kellemes tempóban sodródhatnak - a szerk.] csak hetente egyszer, vasárnap takarítjuk, ezért azt ajánlom, hogy hétfőn menjetek víziparkba fürdeni."

5. Ők is szoktak nagyot bakizni

"Egy úszómester egyszer odajött hozzám, hogy valakinek egy szög ment a lábába. Először nem értettem, ez hogy történhetett, de kiderült, hogy egy 8 éves kislány belelépett egy 10 centis szögbe, ami véletlenül ottmaradt egy karbantartási ellenőrzés után."

6. Olykor hagyják magától lebomlani a vízbe került ürüléket

"Elég undi dolgokat szoktunk találni a vízben: használt óvszereket, használt pelenkákat és sok-sok fekáliát. Utóbbit nem is mindig szedjük ki a vízből, kivárjuk amíg a klórtól lebomlik."



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Furcsa dolgot vettek észre Orbán Viktor fülében - Hadházy Ákos megpróbálta kideríteni, hogy mi az
A független képviselő szerint a „ketyere” két dolog lehet, hallókészülék, vagy pedig „kémfülhallgató”, amin keresztül valaki diktálta, hogy miket válaszoljon Orbán a vitában.


„Valami nagyon furcsa dolgot vett észre Orbán jobb fülében egy honfitársunk azon a videón, ahol válasz helyett óvodás módjára ismételgette, hogy bolond vagyok” - írta Hadházy Ákos a Facebook-oldalán.

A független képviselő szerint a „ketyere” két dolog lehet.

„Hallókészülék, bár nem tudunk arról, hogy Orbánnak ilyen problémája lenne. Lehet persze valami indiai csodadoktor praktikája is, szereti az ilyesmit. Vagy pedig „kémfülhallgató”, amin keresztül valaki diktálta, hogy miket válaszoljon a parlamenti vitában. Ha utóbbi, akkor valószínűleg a háttérben ülő propagandista már ki volt kapcsolva, amikor a folyosón találkoztunk. Bár ez sem biztosan igaz, mert úgy tűnik, az ovis színvonalú “érvelés” (“bolond, hülye, idióta stb.) most a meghatározó kommunikációs stratégia” – írta Hadházy, majd hozzátette: szerinte

a legnagyobb baj nem az, hogy a miniszterelnök milyen módon kapja az észt, hanem az, hogy amit mond, azt általában az orosz megbízói diktálják neki.

Hadházy később frissítette a posztot, és megerősítette, hogy valami biztosan volt Orbán fülében.

„Egy másik honfitársunk is észrevett valamit, ami alapján sajnos inkább az a valószínű, hogy tényleg diktálják Orbánnak a "sziporkázó" parlamenti válaszait.

Orbán fülében tuti ott van az a valami, valószínűleg bent felejtette.

De az talán még érdekesebb, hogy amikor rájöhetett, hogy közelről videózzák, kivehette, mert kicsivel később már nincs ott” – írta a képviselő.

Az eszközről több fotót is mellékelt a posztjában:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
„Te kis Temuról rendelt arisztokrata” - Somogyi András alaposan eligazította új videójában Rákay Philipet
Rákay a közösségi oldalán sértő kifejezésekkel illette a humoristát, és rendőrséget, bíróságot emlegetett. Somogyi válaszában közpénzekről és alacsony értékelésű filmekről beszélt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 30.



Somogyi András új videóban reagált Rákay Philip kritikájára, amely a Semjén Zsoltról készült paródiáját érte, írja az atv.hu. A humorista a Szőlő utcai javítóintézet ügyére és Semjén Zsolt parlamenti felszólalására is utalt a felvételben.

Rákay a közösségi oldalán kemény szavakat használt: Somogyi szerinte „puhatestű toplúzer” és „tehetségtelen retardált hülyegyerek”, majd azt írta: „ne csodálkozzon majd, ha a rendőrségen és a bíróságon találja magát, mert mondataiért felelnie kell”.

„Szevasz, Kálmán! Te díszzsebkendős putrióta, te kis Temuról rendelt arisztokrata!”

- kezdte válaszvideóját a humorusta.

Somogyi azzal folytatta, örül annak, hogy Rákay „előbújt a privát elit klubjából, valamint közpénzszámolás közben volt ideje vele foglalkoznia”. Hozzátette: elolvasta a producer posztját, és szerinte bírósággal és büntetéssel nem a paródiavideó készítőjét, hanem a gyermekbántalmazókat kellene fenyegetni.

A humorista arról is beszélt, hogy ő hetente több ezer néző előtt lép színpadra, míg Rákay jelentős állami támogatásból készít „egycsillagos” értékelésű filmeket - ezzel utalva az Aranybullára, amely jelenleg 1,1-es értékelést kapott az IMDb-n -, és azt mondta, ezeket kevesebben nézték meg, mint a Semjén-paródiát, amely már több mint 160 ezres megtekintésnél jár. Megemlítette a Most vagy soha! című filmet is, amelyről úgy fogalmazott: kár volt elkészíteni; szerinte a pénz a „semmire” ment el.

Somogyi kitért arra is, hogy Németh Balázs, a Fidesz-frakció szóvivője a közösségi oldalán felháborodott amiatt, hogy kormánypárti vezetésű települések is meghívják őt. Erre úgy reagált: „mindenhol fizet a fellépésért, ezért a korábbi televíziós szereplő nemcsak a jogállamiságot tapossa két lábbal, hanem a bevételi lehetőséget is elveszi az érintett városoktól, és tőle is”.

Somogyi András új videóját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Vérmókus tartja rettegésben egy városka lakóit, egy áldozat azt mondja, majdnem megölte őt a rágcsáló
Öt támadásról érkezett jelzés, a sebesültek között idősek is vannak. Szakértők szerint az állatok etetése okozhatja a bajt, és fertőzésveszélyre is figyelmeztetnek.


„Ez nem vicc” – hirdetik a San Francisco-i öböl térségében kiragasztott figyelmeztető lapok, amelyeken fotók mutatják, mire érdemes odafigyelni séta közben. A tájékoztatás célja, hogy a környéken élők óvatosak legyenek.

A bejelentések szerint egy mókus eddig legalább öt emberre rontott rá Kaliforniában. Ketten kórházi ellátást kaptak, miután megharapta és összekarmolta őket, számolt be az esetről az RTL Híradó.

Egy nő elmondása alapján a férjét érte támadás: a mókus a fejére ugrott, felsértette a fülét, majd a lábát kapta el, amelyről próbálta lerázni. „Videót akartam készíteni, de minden olyan gyorsan történt” – tette hozzá.

Egy másik érintett arról beszélt, hogy

a rágcsáló majdnem megölte.

Az arcát célozta, ő a karjával védekezett, erősen vérzett, az állat pedig hirtelen odébb ugrott.

Egy helyi állatvédő szervezet vezetője szerint az ilyen esetek ritkák, a mókusok többnyire kerülik az embert. Hangsúlyozta: ha valaki rendszeresen eteti őket, elveszíthetik a természetes óvatosságukat, és amikor nem kapnak élelmet, agresszívebbé válhatnak.

A hasonló esetek azért is kockázatosak, mert a mókusok betegségeket terjeszthetnek. Egyelőre nem azonosították, melyik állat okozta a támadásokat, a környékbelieket azonban arra kérik, legyenek körültekintőek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Szédítő látvány: átadták a világ legmagasabb hídját Kínában
A hidat augusztus végén terhelési próbának is alávetették. Ekkor 96 teherautót állítottak a megfelelő pontokra, a járművek összesen 3360 tonnát nyomtak.
F. O. Fotó: Youtube - szmo.hu
2025. szeptember 28.



A Huajiang Canyon híd három év alatt épült meg a délnyugat-kínai Beipan folyó völgye fölött – számolt be róla a kínai Xinhua állami hírügynökség. Az új átkelőt vasárnap adták át, és jelentősen lerövidíti az utazási időt: a korábbi kétórás út most mindössze két percet vesz igénybe.

A 625 méter magas híd közel kilencszer magasabban húzódik, mint a San Franciscóban található Golden Gate.

Teljes hossza 2980 méter, a támaszköze pedig 1420 méter, így nemcsak a legmagasabb, hanem az egyik leghosszabb függőhíd is a világon.

A kivitelezés 2022-ben indult.

A munkát több modern technológia is segítette, például fejlett tervezőszoftverek, előre legyártott elemek, valamint drónok és érzékelők, amelyek a szerkezet állapotát követték nyomon.

A hidat augusztus végén terhelési próbának is alávetették. Ekkor 96 teherautót állítottak a megfelelő pontokra, a járművek összesen 3360 tonna súlyt jelentettek.

A hídról készült videót itt lehet megnézni:

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk