Egyre durvább dolgok derülnek ki Will Smithről. Ahogy azt nemrég mi is megírtuk, a színész felesége, Jada Pinkett Smith bevallotta, hogy már hét éve külön élnek a színésszel. Ezt megelőzően pedig többször felröppent a hír, miszerint a páros nyitott kapcsolatban él, és Jada szeretőjét Will Smith elfogadta, sőt mit több, áldását adta a kapcsolatra.
Most pedig Smith egykori asszisztense, Brother Bilaal Tasha K műsorában teregette ki a szennyest a világsztárról. Állítólag még a Kaliforniából jöttem forgatása alatt történt az eset, mikor rányitott Smithre, aki éppen Duane Martin nevű kollégájával szexelt. A sorozat forgatása közben Smith egyszer csak eltűnt, pedig éppen jelenete lett volna, ezért mindenki keresni kezdte. Asszisztense miután már mindent felkutatott, benyitott Martin öltözőjébe, ahol kellemetlen helyzetbe csöppent.
„Kinyitottam Duane öltözőjét, ekkor láttam meg, hogy análisan szexelnek Will-lel. Volt ott egy kanapé, amire Will rátámaszkodott, Duane pedig állva "gyilkolta őt", egy gyilkosság volt ott.”
- mondta az interjú során, ahol a színész méretére is utalt, és egy kislábujjhoz hasonlította Smith férfiasságát. Az egykori asszisztens olyannyira megorrolt az évek során a színészre, hogy még könyvet is írt róla sokat mondó Will Smith Demonic Circle címmel.
Az Oscar-díjas színész azonnal reagált a vádakra, és tagadta a történteket:
„Ez egy kitalált történet, és az állítás egyértelműen hamis.”
- írta közleményében, melyben arra is kitért, hogy fontolgatja, hogy az ügyben jogi lépéseket tegyen.
Egyre durvább dolgok derülnek ki Will Smithről. Ahogy azt nemrég mi is megírtuk, a színész felesége, Jada Pinkett Smith bevallotta, hogy már hét éve külön élnek a színésszel. Ezt megelőzően pedig többször felröppent a hír, miszerint a páros nyitott kapcsolatban él, és Jada szeretőjét Will Smith elfogadta, sőt mit több, áldását adta a kapcsolatra.
Most pedig Smith egykori asszisztense, Brother Bilaal Tasha K műsorában teregette ki a szennyest a világsztárról. Állítólag még a Kaliforniából jöttem forgatása alatt történt az eset, mikor rányitott Smithre, aki éppen Duane Martin nevű kollégájával szexelt. A sorozat forgatása közben Smith egyszer csak eltűnt, pedig éppen jelenete lett volna, ezért mindenki keresni kezdte. Asszisztense miután már mindent felkutatott, benyitott Martin öltözőjébe, ahol kellemetlen helyzetbe csöppent.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Mi vagyunk a NER, mi vagyunk a tolvajok” - Demjén Ferenc letiltotta a YouTube-on a Muppet Show-s paródiát
Szerzői jogi követelésre hivatkozva távolították el a „Mi vagyunk a NER” című, mesterséges intelligenciával készült videót. A klipben a „Jelszó: Love” című dal egy részlete hangzott el, amelynek felhasználására Demjén stábja nem adott engedélyt.
Gyorsan terjedt, majd egy nap után tiltott tartalom lett a „Mi vagyunk a NER” című paródiavideó, amelyet szerdán a YouTube eltávolított a felületéről.
„A videó Demjén Ferenc szerzői jogi követelése miatt többé már nem elérhető” – olvasható a platformon.
Demjén Ferenc sajtósa a HVG megkeresésére megerősítette, hogy a Demjén-dalt tartalmazó verziót tiltatták le, mert nem adtak engedélyt annak felhasználására. Az eset azonnal vitát indított arról, hogy a 2021 óta létező, úgynevezett paródia-kivétel védelmet nyújthat-e egy ilyen felhasználásnak.
A klipben ismert politikusok és üzletemberek, köztük Orbán Viktor, Rogán Antal, Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea mesterséges intelligenciával létrehozott, Muppet-figurákra emlékeztető bábokként énekelnek. A dal alapját a „We Are The World” című sláger adja, magyarított, szatirikus szöveggel, amely egy ponton átvált Demjén Ferenc „Jelszó: Love” című szerzeményébe.
A videó a Facebookon
A paródia refrénje egyértelmű politikai kritikát fogalmaz meg: „Mi vagyunk a NER, mi vagyunk a tolvajok, lehet más a kormány, mi leszünk a küllők között a bot”.
Bár a magyar jog 2021-ben bevezette a paródiára, karikatúrára és pasztisra vonatkozó szabad felhasználás lehetőségét, a gyakorlati határai, különösen zeneművek esetében, még nem tisztázottak. A YouTube eltávolítási eljárása nem bírósági döntés, csupán a jogtulajdonos kérelmére történő lépés, amelyet a tartalom készítője vitathat.
Gyorsan terjedt, majd egy nap után tiltott tartalom lett a „Mi vagyunk a NER” című paródiavideó, amelyet szerdán a YouTube eltávolított a felületéről.
„A videó Demjén Ferenc szerzői jogi követelése miatt többé már nem elérhető” – olvasható a platformon.
Demjén Ferenc sajtósa a HVG megkeresésére megerősítette, hogy a Demjén-dalt tartalmazó verziót tiltatták le, mert nem adtak engedélyt annak felhasználására. Az eset azonnal vitát indított arról, hogy a 2021 óta létező, úgynevezett paródia-kivétel védelmet nyújthat-e egy ilyen felhasználásnak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Sok dolog miatt döntöttem így” - Majka elárulta, ott lesz-e a pénteki Rendszerbontó Nagykoncerten
A rapper Facebook-posztban közölte, hogy nem vesz részt a választás előtt két nappal tartandó, Hősök terei eseményen. Döntését személyes mérlegelésre hivatkozva hozta meg, nem pedig a Puzsér Róberttel való viszonya miatt.
Majka egy Facebook-posztban jelentette be, hogy nem lép fel a pénteki, Hősök terére szervezett Rendszerbontó Nagykoncerten. A rapper szerint a követői folyamatosan ezt kérték rajta számon, ezért döntött úgy, hogy nyilvánosan is megindokolja a távolmaradását.
Bejegyzésében megerősítette, hogy Puzsér Róbert, a koncert egyik főszervezője valóban felkérte a fellépésre. „Tényleg megkeresett, és én tényleg pár nap gondolkodás után nemet mondtam. Sok dolog miatt döntöttem így” – írta, majd hozzátette:
„Kérlek titeket, hagyjátok meg nekem azt a szabadságot, hogy ebben nem az alapján döntök, hogy mit várnak el tőlem a követőim vagy bárki, aki ezen a koncerten ott lesz, szervezi, hallgatja.”
Az eseményt a Polgári Ellenállás mozgalom és Puzsér Róbert szervezi az április 12-i országgyűlési választás előtti péntekre, a deklarált cél pedig a választási hajlandóság növelése.
Majka azt is tisztázta, hogy a döntésében nem játszott szerepet a Puzsér Róberttel való, közismerten nem felhőtlen viszonya. „Volt egy pár jó érvem erre, és arra a megoldásra is, és nem a Robival való kapcsolatom miatt nem akartam részt venni a bulin. Ezt simán mellőzni tudtam volna. Nem ez volt az ok” – fogalmazott.
A koncerten olyan, a fiatalok körében is népszerű előadók lépnek fel, mint Azahriah, Krúbi, valamint Beton.Hofi. A résztvevők közül van, aki nyíltan politikai üzenetet is megfogalmazott, például az Ivan & The Parazol, amely egy posztban közölte, hogy „a félelem és gyűlölet kora lejárt”.
A rapper azzal érvelt, hogy ő a maga módján már megtette, amit tudott a választási részvételért. „A márciusi arénakoncert-turné összes állomásán, minden egyes koncerten hangoztattam, hogy mennyire fontos az április 12-ei szavazás. Mindenkit arra biztattam, hogy menjen el szavazni. Tőlem azt hiszem, ennyire tellett.”
Majka az előadói szerepfelfogásáról is írt. Úgy véli, nem az a feladata, hogy közvetlenül befolyásolja a szavazókat.
„Szerintem egy előadónak nem közvetlenül kell a politikában részt vennie, hanem a gondolataival kell formálnia a közízlést, attól függően, hogy aztán ki hogyan azonosul vele.”
i.
A poszt végén sok sikert kívánt az eseményhez. „Gratulálok a szervezőknek, hogy ennyi előadót össze tudtak hozni. Ez nagy dolog. Jó hangulatot kívánok a hallgatóknak, remek hangtechnikát a zenészeknek, és főleg egy olyan balhémentes estét, amiből utólag – ne adj isten – bárki is rosszul tudna kijönni.”
Bejegyzését azzal zárta, hogy mindenkit a vasárnapi szavazáson való részvételre buzdít.
„A választást nem a közvélemény-kutatásokban kell megnyerni, hanem a szavazólapon, és ezt csakis úgy lehet, ha ezt mindenki komolyan veszi.”
Majka egy Facebook-posztban jelentette be, hogy nem lép fel a pénteki, Hősök terére szervezett Rendszerbontó Nagykoncerten. A rapper szerint a követői folyamatosan ezt kérték rajta számon, ezért döntött úgy, hogy nyilvánosan is megindokolja a távolmaradását.
Bejegyzésében megerősítette, hogy Puzsér Róbert, a koncert egyik főszervezője valóban felkérte a fellépésre. „Tényleg megkeresett, és én tényleg pár nap gondolkodás után nemet mondtam. Sok dolog miatt döntöttem így” – írta, majd hozzátette:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
814 ezer forintos gázszámlát kapott Horváth Éva, nem tudja, hogy jött ki a magas összeg
Az egykori szépségkirálynő értetlenül áll a rendkívül magas összeg előtt, hiszen tavaly hónapokig nem is lakott otthon. Követőitől kért tanácsot a váratlan helyzetben.
„Tegnap óta a szívroham kerülget, emiatt a számla miatt” – így kezdte videóját Horváth Éva Instagramon, miután kézhez kapta 814 778 forintról szóló éves gázszámláját. Az egykori szépségkirálynő értetlenül áll az összeg előtt, hiszen tavaly hónapokig nem is lakott otthon. A követőitől kért tanácsot, hogyan kezeljen egy ilyen helyzetet.
„Ilyenkor mit lehet tenni, mit lehet csinálni? Minek köszönhető egyáltalán egy ilyen összegű számla?”
– tette fel a kérdést a videóban.
A modell-műsorvezető szerint a számla azért is érthetetlen, mert a tavalyi év jelentős részében kórházi kezelés alatt állt.
„A tavalyi évben négy hónapot feküdtem kórházban, utána pedig november-decemberben szintén rehabilitációs kórházban feküdtem, tehát nem voltam itthon. Ez az összeg kicsit magasnak tűnik szerintem”
– magyarázta a helyzetet.
A kirívóan magas számlák hátterében több ok is állhat. A lakossági fogyasztóknak egy bizonyos éves mennyiségig kedvezményes áron jár a gáz, de aki ezt a keretet túllépi, a többletért már jóval magasabb, piaci árat fizet. Gyakran előfordul az is, hogy a szolgáltató nem tudta leolvasni a gázórát, ezért csak becsült adatok alapján számlázott, ami jelentősen eltérhet a valós fogyasztástól.
Aki hasonló helyzetbe kerül, első lépésként ellenőrizze a számlán szereplő mérőállásokat, és vesse össze azokat a gázórán látható aktuális számmal.
Ha eltérést talál, vagy a számla becslésen alapul, érdemes azonnal felvenni a kapcsolatot a szolgáltatóval, és rendkívüli leolvasást kérni.
Horváth Éva hosszú távollétének oka egy több mint egy évvel ezelőtti súlyos motorbaleset volt. A felépülése rendkívül hosszú ideig tartott, több műtéten is átesett, és hónapokig kórházi kezelésre szorult. A gyógyulás útján komoly mérföldkő volt, amikor karácsonyra teljesítette a célját. „Sikerült teljesítenem a célom, miszerint karácsonyra járni fogok!” – írta akkor.
„Tegnap óta a szívroham kerülget, emiatt a számla miatt” – így kezdte videóját Horváth Éva Instagramon, miután kézhez kapta 814 778 forintról szóló éves gázszámláját. Az egykori szépségkirálynő értetlenül áll az összeg előtt, hiszen tavaly hónapokig nem is lakott otthon. A követőitől kért tanácsot, hogyan kezeljen egy ilyen helyzetet.
„Ilyenkor mit lehet tenni, mit lehet csinálni? Minek köszönhető egyáltalán egy ilyen összegű számla?”
– tette fel a kérdést a videóban.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szabó Zsófi az RTL-nél töltött éveiről: Azt mondták, én vagyok a NER-es trófea
A műsorvezető szerint politikai okokból nem kapott sok lehetőséget korábbi munkahelyén. Azt is állítja, hogy a csatornánál méltatlanul bántak vele, a TV2-nél viszont megmutathatta, kicsoda ő valójában.
Évekig tartó mellőzöttségről és méltatlan bánásmódról beszélt Szabó Zsófi, amikor az RTL-nél töltött időszakáról mesélt Hajdú Péternek. A műsorvezető lesz ugyanis a Beköltözve Hajdú Péterhez című műsor pénteki adásának vendége. A beszélgetésből most a Blikk hozott nyilvánosságra egy részletet.
Szabó Zsófi 2009-ben a TV2 Jóban Rosszban című sorozatában tűnt fel, majd 2014-ben igazolt az RTL-hez. Ott először a Celeb vagyok, ments ki innen! szereplője volt, majd az X-Faktor háttérműsorát vezette, de úgy érezte, a nagy áttörés elmaradt. Később a Reggeli műsorvezetője lett, amit élete egy nagyon jó időszakának nevezett.
Tíz évet töltött az RTL-nél, és bár úgy érezte, a Reggeli előtt nem kapott sok lehetőséget, bízott benne, hogy idővel elfogadják és RTL-esként tekintenek rá.
„Nem változott semmi, ugyanúgy a TV2-es, NER-es lányként néztek rám. Azt mondta a volt főnököm, hogy menjek be a Luxusfeleségekbe, ránéztem, hogy nem is vagyok senkinek a felesége. »De olyan luxuséletet élsz, jó leszel oda...« Úgy, hogy közben a Sztárboxra készültem, de Nyári Dia lett helyettem, lesérültem”
– mondta.
Szerinte politikai nézetei is szerepet játszhattak a mellőzésében.
„Egyáltalán nem ápoltam jó viszonyt a főnökeimmel és visszahallottam, hogy azt mondták: én vagyok a NER-es trófea. (...) Aztán visszahallottam, hogy azt mondták: »na, feltettük a polcra, ott rohadjon meg.«”
– mesélte.
A műsorvezető szerint hogy bár akkoriban nem hangoztatta, családjával együtt gyerekkora óta a Fidesz támogatója. Ezt egy személyes emlékkel is alátámasztotta, felidézve, hogy édesapja egy alkalommal a Kossuth téren négylevelű lóherét nyújtott át Orbán Viktornak. „Én emlékszem erre, kint voltam a Kossuth téren. Tehát én ízig-vérig fideszes vagyok” – jelentette ki.
A személyes motivációiról is beszélt. „Bennem a bizonyítási vágy nagyon erős, én mindig egy maximalista gyerek voltam, kislányként is már úgy küzdöttem meg anyukám szeretetéért, hogy én legyek a legjobb. És egy nagyon kemény anyukám volt.”
Végül idén februárban, egy évtized után tért vissza a TV2-höz, és szerinte ott megkapta azt, amit az RTL-nél hiányolt.
„Tudom, hogy ez álszentségnek tűnik, de mintha hazatértem volna. Nagyon akartam az RTL-en bizonyítani, hogy ne könyveljenek el ennek a hülye p...ának, és annak akartak elkönyvelni, és annak is mutattak. Nem adtak olyan lehetőséget – ez a mellőzöttség téma –, hogy megmutassam, ki vagyok én. Hogy szerethető, odaadó vagyok, hogy önzetlen vagyok.”
A teljes beszélgetést pénteken 19 órától lehet megnézni a Frizbi TV YouTube-csatornáján.