hirdetés

SZTÁRVILÁG

Apró felsőben mutatta meg gömbölyödő pocakját Kylie Jenner

Testvérei, Kim Kardashian és Kendall Jenner után a Vouge vele is elkészítette a speciális interjúját, amelyben Kylie 73 kérdésre válaszolt, közben pedig otthonában sétálgatott.

Link másolása

hirdetés

Kylie Jenner szeptember elején jelentette be, hogy párjával, Travis Scottal a második közös gyermeküket várják. Azt azonban nem tudni, hogy a celeb hányadik hónapban van, mikorra várják a kicsi érkezését.

De már az is különleges, hogy elárulták a terhességét, hiszen első gyermeküknél már csak akkor jelentették be az örömhírt, amikor lányuk megszületett.

A várandós Kylieról így kevés fotót, videót láthattak a rajongók, második terhességénél azonban ezzel is kivételt tett. Már az Instagramjára is posztolt olyan fotót, amin látható gömbölyödő pocakja, de most a Vouge által készített videóban is egy olyan szettet választott, ami ki is hangsúlyozta, hogy várandós.

A Vogue speciális interjújában a hírességeknek 73 kérdésre kell válaszolniuk egymás után, miközben általában bepillantást nyerhetünk az otthonukba. Ez az interjú korábban már elkészült Kylie testvérei közül Kim Kardashiannel és Kendall Jennerrel is.

hirdetés

A várandós Kylie Jenner az interjúhoz egy haspólót és egy hosszú fazonú blézert választott, kihangsúlyozva ezzel gömbölyödő pocakját.

Videó: A Vouge interjúja Kylie Jennerrel


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZTÁRVILÁG

Tragikus balesetben meghalt a Sztárban Sztár leszek! 16 éves versenyzője

A versenyzőt gyászolja Tóth Gabi és a műsor egész stábja.

Link másolása

hirdetés

Autóbalesetben meghalt a Sztárban Sztár leszek! egyik tehetséges, fiatal versenyzője, Csontos Karina – derül ki Tóth Gabi Facebook-posztjából.

Legyen neked könnyű a föld drága Karina! Őszinte részvétem az egész családnak!

– írja bejegyzése mellé az énekesnő.

Karina a műsorban Tolvai Reni Hagylak menni című számát adta elő emlékezetes módon. A fiatal lány annyira tehetséges volt, hogy Tóth Gabi és Köllő Babett szabályosan összeveszett rajta, végül az előbbi csapatában kötött ki.

Autómentőbe rohant bele egy személyautó Nagylucskán pénteken a hajnali órákban. Kigyulladt a személyautó, amiben utazott, a kocsiban tartózkodó mind a négy személy életét vesztette. Az autómentő sofőrjét a mentők kórházba szállították, állapota kielégítő – írta a tragédiáról a Kárpáti Igaz Szó. Az autóban utazó egyik lány volt Csontos Karina.

hirdetés
Csontos Karina énekli Tolvai Reni számát

A fiatal tehetségtől a műsor egész stábja búcsúzott:


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZTÁRVILÁG

35 évvel fiatalabb sofőrjét vette feleségül a Pink Floyd énekese

Roger Waters legutóbb 2015-ben vált el, az akkori házassága mindössze három évig tartott.

Link másolása

hirdetés

Ötödször is megnősült Roger Waters. A Pink Floyd 78 éves énekese nála 35 évvel fiatalabb sofőrjét vette el feleségül, írja a Page Six.

A pár öt éve van együtt, bennfentesek szerint a 2016-os Coachella ideje alatt ismerték meg egymást. Kamilah Chavis fuvarozta két hétig a hotel és a fesztivál helyszíne között a zenészt, aki többnyire a hátsó ülésen ült, és csak hallgatta a sofőr és a testőre beszélgetését.

Waters néhány nappal később szólt először a most 43 éves nőhöz, akinek állítólag annyit mondott:

„Elnézést, mondták már, hogy gyönyörű az arccsontja?”

A pár azóta is együtt van. Az esküvőről szóló örömhírt az angol zenész az Instagramon jelentette be több fotó kíséretében:

 

hirdetés
View this post on Instagram

 

Roger Waters (@rogerwaters) által megosztott bejegyzés

Roger Waters legutóbb 2012-ben nősült meg, de három év után elvált Laurie Durning színésznőtől.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG

Kiderült, milyen neműek Rúzsa Magdi hármas ikrei

Az énekesnő és férje már gondolkodnak a születendő gyerekeik nevén.

Link másolása

hirdetés

Rúzsa Magdi szeptember elején jelentette be, hogy babát vár, ráadásul nem is egyet, hanem hármat. Érdekesség, hogy az ikrek természetes úton fogantak meg, ami ritka.

Az énekesnő elmondta, hogy az utolsó három hónapot a biztonság kedvéért kórházban fogja tölteni, és addig is folyamatosan vizsgálatokra jár. Koncerteket sem vállal be pontosan azért, hogy kímélje magát, így csak kevésbé megterhelő, kisebb fellépéseken énekel. Férjével igyekeznek kihasználni az időt, amit még kettesben tölthetnek, legutóbb például Esztergomba utaztak és kirándultak.

Magdi pocakja egyre jobban gömbölyödik, és már azt is megtudták férjével, hogy milyen nemű gyerekeik lesznek. A Bors szerint az orvosok már hetekkel ezelőtt sejtették, hogy az egyik baba kisfiú, a másik két kicsiről még nem tudtak biztosat mondani. Mostanra viszont kiderült mindhárom baba neme.

"A legutóbbi vizsgálaton a Czeizel Intézetben kiderült, hogy kisfiú is van a csapatban, de már az is biztos, hogy két kisfiú és egy kislány érkezik. Nagyon boldog vagyok. Már gondolkodunk a neveken. Mindenesetre a szívem mélyén erre is vágytam. Néha már látom magam előtt őket, hogy majd milyen kis édesek lesznek"

- mondta az énekesnő a lapnak.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG

Megvan a Survivor győztese, azt is elárulta, mire költi a 20 milliós főnyereményét

A finalistáknak egy mindent eldöntő párbajon kellett megmérkőzniük a győzelemért.
Fotó: RTL Klub - szmo.hu
2021. október 16.


Link másolása

hirdetés

Péntek este véget ért a Survivor idei évada. A döntőbe két civil túlélő, Zsófi és Dani jutottak be - előbbi végig kitartott a törzsben, utóbbi pedig a kiszavazott vagy feladat során kiesett játékosok közül, a Holtak szigetéről került be a fináléba, miután legyőzte ellenfeleit egy játékban.

Arról, hogy ki legyen a győztes, 10 korábbi játékos dönthetett szavazással. Mivel azonban Zsófira és Danira is öt-öt voks érkezett, egy utolsó párbajjal dőlt el, hogy ki nyerheti meg a legjobb túlélő címet és a vele járó 20 millió forintot.

Egy látszólag egyszerű feladatot kaptak a finalisták, hiszen csak tüzet kellett gyújtaniuk. A játékosoknak hamar meg kellett tanulni a verseny elején, hogy csiholhatnak tüzet, hiszen ez elegedhetetlen volt számukra a túléléshez. Ebben a kiélezett helyzetben azonban nem volt könnyű számukra a lánglobbantás.

Bár Zsófi gyakran felvállalta a tűzgyújtó szerepét a törzsben, most nem sikerült neki, sőt, a végén már ömlött a vér az ujjából, annyira próbálkozott. Dani viszont egy apró lángból hatalmas tüzet csinált egy idő után, így neki sikerült először elégetni a kifeszített madzagot.

VIDEÓ: A Survivor döntő párbaja

Pintér Dániel a Blikknek nyilatkozva azt mondta, az utolsó energiamorzsája is elszállt a párbaj végére, és amikor kiderült, hogy ő nyert, összeomlott és sírva fakadt.

hirdetés
"Nem bírtam a vitákat, az állandó perpatvart. Az adásokat visszanézve pedig látom, mennyi balhé és ármánykodás volt, utólag már értem, miért készült ki mindenki. Amikor már ott tartottam, hogy nem bírom tovább, az adott erőt, hogy megfogadtam édesanyámnak, nem adom fel"

- mesélte a győztes.

Azt is elmondta, hogy 43 három nap után nagyon fura volt neki asztalnál enni és zuhanyozni, és amikor visszakapta a telefonját, hirtelen nem is jutott eszébe a PIN-kódja. Végül azt is elárulta, mire költi a kemény küzdelemmel megszerzett 20 millió forintját.

"A nyeremény egy részéből törlesztem a diákhitelemet, illetve fejlesztem a stúdiómat, ahol anyagokat készítek a saját videócsatornámra. Anyukámnak megígértem, hogy elviszem egy nyaralásra, jövőre Ázsiába utazunk."
VIDEÓ: Dani győzött a Survivorben

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: