SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Alföldi Róbert is elbúcsúzott Tompos Kátyától: Hullámokban tör rám a sírás

A színész, rendező megható bejegyzésben emlékezett meg a 41 évesen meghalt Tompos Kátyáról.


Megható írással búcsúzott Alföldi Róbert Tompos Kátyától. A színésznő 41 éves korában, hosszan tartó betegség után halt meg péntek hajnalban.

Alföldi péntek délután egy hosszú bejegyzésben vett búcsút a színésznőtől, aki az elmúlt 20 éve legfontosabb pillanataiban, időszakaiban ott volt vele.

A színész, rendező bejegyzését változtatás nélkül közöljük:

KÁTYENKA – mindig így hívtalak, most sem máshogy….

…próbálok itt szép, méltó nekrológot írni Rólad,

de az úristennek sem megy…

annyi minden lesz újra valóságos a múltból, és annyira kevés mégis ahhoz, ami történt.

Minden semmi ahhoz képest, hogy meghaltál, édesem.

De itt van előttem, ahogy a József Attila Színház művészbüféjében megkérdeztelek, nem tudom már mikor, hogy jönnél-e a Bárkába.

És jöttél... és ahogy így jönnek elő az évek, a közös évek, emlékek, rájöttem, hogy az elmúlt 20 év legfontosabb pillanataiban, időszakaiban ott voltál.

Szövetséges voltál.

Erről persze soha nem beszéltünk, de így volt. Köszönöm.

És persze, hogy Elizát is… köszönöm…

tegnap játszottuk… de jó, de jó, hogy ma nem…

Hullámokban tör rám a fájdalom. Hullámokban tör rám a sírás…

…nem értem én ezt a világot…

itt valami nem stimmel…

…nézek ki az ablakon.

Ömlik az eső.

Az angyalok nem sírnak.

Zokognak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Már csak egyetlen részlet nem tiszta Jákli Mónika balesetében a szlovák polgárőrségnek, 1-2 nap türelmet kértek
A család felkérésére segít a polgárőrség az igazság kiderítésében. Állításuk szerint hamarosan mindenre fény derül, és hivatalos közleményt adnak ki.


A Szlovákiai Országos Polgárőrség elnöke, Kristián Szedlák a szervezet Facebook-oldalán tett közzé bejegyzést Jakli Mónika halálos balesetével kapcsolatban. Ebben köszönetet mondott a lakosságnak a sok információért, ami szerintük jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az események láncolata nagyrészt összeálljon. Szedlák hangsúlyozta, hogy nem magánakcióról van szó, az ügyben a család felkérésére nyújtanak segítséget, és velük folyamatosan egyeztetnek.

A bejegyzés szerint

a rendelkezésükre álló információk alapján már pontosan látják, ki kit hívott, milyen időpontban, óra–percre lebontva, valamint az érintett járművek és személyek teljes útvonalát és mozgását.”

A polgárőrség elnöke azt állítja, az események időrendje gyakorlatilag összeállt, és egyetlen hiányzó mozaikdarab szükséges a teljes képhez, ezért 1-2 nap türelmet kért. A közvéleményben megjelent találgatásokkal kapcsolatban jelezte, hogy nem feltételezésekre, hanem konkrét adatokra és bizonyítható információkra támaszkodnak.

A posztban ugyanakkor kritika is megfogalmazódott:

„Nem tudjuk szó nélkül hagyni azt a tényt, hogy bizonyos hivatalos helyek (város/község) részéről nem kaptunk együttműködést, miközben ugyanezek az információk a médiában megjelentek »azok megkapták«. Nem állítjuk, hogy ennek hátterében mi állt – de érthető módon komoly felháborodást vált ki, amikor egy ügy tisztázását segítő adatok nem a vizsgálatot, hanem előbb a nyilvánosságot szolgálják.”

Szedlák szerint a céljuk nem a vádaskodás, hanem az igazság feltárása, mivel a család válaszokat érdemel. Azt ígérte, amint minden adat megerősítést nyer, hivatalos közleményben tájékoztatják a nyilvánosságot.

A 31 éves influenszer, Jákli Mónika 2026. január 21-én hajnalban szenvedett halálos közúti balesetet a szlovákiai I/63-as úton, Nagymegyer és Alistál között. A rendőrségi közlések szerint egy Mercedes személyautó egy kanyarban letért az útról, fának csapódott, majd kigyulladt. A nőt kritikus állapotban szállították kórházba, ahol később életét vesztette.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Bilincsben vitték el az RTL sztárját, Noé Viktor 12 éves lánya azóta nem tud aludni
A Keresztanyu sztárját egy budapesti okmányirodából vitték el, miközben a kislánya felügyelet nélkül maradt volna. Zoé azóta retteg, és nem érti, ki védi meg őket, ha az apjával ez megtörténhet.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. január 24.



Bilincsben vitték el Budapesten az RTL ismert színészét, Noé Viktort egy szlovákiai gyerektartási ügyre hivatkozva – miközben állítása szerint magyar jogerős döntés mondja ki: a vitatott követelés nem létezik. Huszonnyolc óra fogva tartás után engedték ki, de jelenleg nyomkövetővel a lábán csak a főváros határain belül mozoghat. Mindeközben tizenkét éves lánya, Zoé, aki az eset óta alig alszik, egy csapásra felügyelet nélkül maradt volna.

A színészt egy budapesti okmányirodából állították elő, majd a Rómer Flóris utcán keresztül a Gyorskocsi utcai rendőrségi fogdába szállították.

„Elvettek mindent tőlem, bezártak, majd már bilincsben és vezetőszáron vittek mindenhová”

– mesélte a történtekről a Blikknek a Keresztanyu és a Sztárbox sztárja.

Az intézkedés alapja egy korábbi, Szlovákiában indított büntetőeljárás volt, amely miatt európai elfogatóparancsot adtak ki ellene. Ez egy olyan, EU-tagállamok között működő gyorsított átadási eljárás, amelynek végrehajtása a magyar hatóságok számára kötelező. Szlovákiában a gyerektartás tartós elmulasztása büntetőjogi kategóriának számít. „Egy európai elfogatóparancs alapján vittek el, miközben minden papírom megvolt arról, hogy az ügy, amire hivatkoznak, már rég nem létezik” – jelentette ki Noé Viktor. Hozzátette: „Pár havi gyerektartás elmaradásáról beszélnek, de a lányom, Zoé már csaknem egy éve velem él, és kizárólagos felügyeleti jogom van.”

A helyzet ugyanis tavaly gyökeresen megváltozott. Zoé tavaly márciusban az édesanyjától az apjához költözött, majd a magyar bíróság októberben jogerősen Noé Viktornak ítélte a gyermek kizárólagos felügyeleti jogát. A határozat azt is kimondta, hogy a feleknek sem visszamenőleg, sem a jövőre nézve nincs egymással szemben gyerektartási követelésük. „Ez egy jogerős irat” – hangsúlyozta a színész.

Állítása szerint a szlovák hatóságokhoz mégsem jutott el időben a magyar döntés. Bár a határozatot elküldte a szlovák bíróságnak és az eljáró rendőrnek is, az elfogatóparancs érvényben maradt. A jogvita következményei most a színész mindennapjait is átszövik.

„Szeretném leszögezni, hogy Magyarországon nincs ellenem semmilyen büntetőeljárás” – mondta. A kiadatásához nem járult hozzá, így a hatóságok leveleznek egymással, ő pedig enyhébb kényszerintézkedés alá került.

„Kiengedtek, de jelenleg nem hagyhatom el Budapest területét, és figyelnem kell rá, hogy a nyomkövető, amit rám tettek, mindig fel legyen töltve. Budakeszire sem mehetek el, ahová eddig thai boksz edzésekre jártam.”

Az ügynek nemcsak jogi, hanem súlyos érzelmi következményei is vannak. A fogdában töltött éjszaka során egy cellatársával is konfliktusba keveredett. „Nem akarok erről bővebben beszélni, maradjunk annyiban, hogy a kabát az enyém maradt” – fogalmazott sejtelmesen. A történtek leginkább tizenkét éves lányát viselték meg. „Zoé nagyon rosszul viseli ezt az egészet. Miután 28 óra elteltével hazamehettem, sokáig ölelgetett és sírt, azóta viszont nem tud aludni.” A kislány az apja letartóztatása alatt egy cetlire akarta felírni neki, hogy „Apa, szeretlek”, de erre a szabályok nem adtak lehetőséget.

A kérdés most az, mi jöhet ezután jogilag. Mivel Noé Viktor nem járult hozzá a kiadatásához, az eljárás a két ország hatóságai közötti kommunikációval folytatódik. A színész abban bízik, szlovákiai ügyvédje segítségével úgy zárul le az ügy, hogy nem kell újabb tárgyalásra utaznia. A helyzet abszurditását mutatja, hogy elmondása szerint még az őt előállító rendőr is érezte a helyzet visszásságát. „Az engem megbilincselő rendőr folyton elnézést kért és közölte: sajnálja de ez a protokoll, és nem szegheti meg a szabályt.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Kis Grófo is nekiment Lázár Jánosnak a durva kijelentése miatt
A zenész a Facebookon ítélte el Lázár János balatonalmádi fórumán elhangzott, rasszistának tartott mondatait. A bírálat különösen súlyos, mivel a cigányság ügye a Miniszterelnökséghez tartozik.
Karkó Ádám - szmo.hu
2026. január 24.



A Fidesz vezetésével is jó kapcsolatot ápoló Kis Grófo felháborodott Lázár János cigánysággal kapcsolatos kijelentései miatt, és nagyjából azzal egy időben bírálta a minisztert, amikor ő Kaposváron bocsánatot kért a szavaiért, írta meg a 444. Lázár János egy balatonalmádi fórumon arról beszélt, hogy ha nincsenek migránsok, akkor ott vannak a cigányok, „hogy másnak a szaros mosdóját takarítsák”.

A zenész a Facebook-oldalán reagált:

„Egyértelműen elutasítok és elítélek minden olyan megnyilvánulást, gondolatot és véleményt, amely rasszista alapon a cigányságot hátrányosan megkülönbözteti, degradálja, lenézi vagy elítéli bármilyen értelemben”

– szögezte le. Hozzátette, hogy szerinte „semmilyen politikai, ideológiai véleményformálónak nincsen joga ahhoz, hogy hátrányosan – a magyarsággal szemben – megkülönböztessen bennünket”. Ezt különösen elfogadhatatlannak tartja akkor, amikor a cigányság ügyét a miniszterelnökségi államtitkárság irányítja. Grófo arra kért mindenkit, aki elkötelezett a cigányság ügyének felemelése mellett, hogy határolódjon el az ilyen véleményektől, és tegyék egyértelművé, hogy a romák a magyar társadalom értékes és szerves részét képezik.

Kis Grófo jó kapcsolatokat ápol a Fidesz vezetésével. Szűk három évvel ezelőtt, 2023 májusában maga Orbán Viktor köszöntötte fel a születésnapján, a buliján pedig olyan politikusok vettek részt, mint Kubatov Gábor, a Fidesz alelnöke és titkára, Kindlovits Máté.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Schóbert Norbi Srí Lankán kérdezte a helyi szállodást, hogy mit gondol Orbán Viktorról
A Srí Lanka-i hoteltulajdonos becsületes embernek nevezte Orbán Viktort a fitneszguru videójában. A felvétel ismét vitát indított a kormányzati narratívák és az influenszerek kapcsolatáról.
Karkó Ádám - szmo.hu
2026. január 24.



„Ő a legjobb miniszterelnök, aki valaha Magyarországnak volt” – ezt egy Srí Lanka-i szállodatulajdonos mondta Orbán Viktorról abban a videóban, amelyet Schóbert Norbi osztott meg a közösségi oldalán. A fitneszguru arról kérdezte a férfit, ismeri-e a magyar miniszterelnököt, mire a tulajdonos hosszas méltatásba kezdett. A férfi azt mondta Orbánról, szerinte

„Ő a legjobb miniszterelnök, aki valaha Magyarországnak volt. Egy becsületes ember, tetszik az Európáról alkotott víziója”.

A felvétel láttán több követő is nemtetszését fejezte ki. A hoteltulajdonos angolul arról is beszélt, hogy szerinte a magyar miniszterelnök véget vet „annak a sok ostobaságnak, ami most az országban zajlik”, majd hozzátette: „Kedveljük egymást, én barna vagyok, te fehér, és mégsincs probléma.”

A mostani videónak egy január eleji, szintén Srí Lankán készült felvétel volt az előzménye, amelyen Schóbert Norbi arról beszélt, mekkora biztonságban érzi magát Magyarországon a külföldi, reptérihez hasonló biztonsági ellenőrzésekhez képest. „Szumma-szummárum, Magyarországon biztonsági kapuk nélkül is biztonságban érzem magam” – mondta akkor. Már az a poszt is vitát váltott ki, egyik követője például azt kérdezte tőle, „miért tol Fidesz-propagandát”, amire Schóbert így reagált: „Mi ebben a propaganda? Tények.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk