SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Alekosz most a horgászokba szállt bele páros lábbal: „Szerencsétlen kártékony nyavalyások, sört ivó proletárok”

Szerinte a „haltrancsírozás” nem sport.


Szokásához híven nagyot megy a közösségi médiában Alekosz. A Való Világ 4 győztese immár menetrendszerűen köt bele bizonyos társadalmi csoportokba vagy foglalkozási ágak képviselőibe.

Alekosz legújabb „áldozatai” a horgászok. A bulvárhős leginkább azokon a férfiakon akadt ki, akik a társkereső oldalakon kezükben hallal pózolnak. Mint Facebook-oldalán írja:

„Nem vagyok meglepve, hogy a horgászokat rendre kidobják a nők. Tinderen is hangsúlyozzák: hallal fotózkodók, balra. A horgászok szerencsétlen kártékony nyavalyások, sört ivó proletárok.”

Állítása szerint elvált horgászfeleségek (is) járnak hozzá, akik rendszeresen panaszkodnak neki, de ő megnyugtatja és megvigasztalja őket. Aztán sommás véleményt is megfogalmaz a horgászok társadalmáról. „Ezeknek az idiótáknak az okoz örömöt, hogy orákig figyelnek egy dugót és várják.. hogy az mozogjon. Akkor aztán meghúzzák a botot és remélik hogy lesz rajta valami. Persze, sosincs rajta semmi” – foglalja össze kissé leegyszerűsítve ennek a hobbinak-munkának a lényegét.

„Kérem a haltrancsírozás az nem sport. Ez egy igenferde szórakozás, amit azonnal be kell tiltani. Máris”

– adja ki az ukázt ezután.

Ezt követően tanácsot is ad a "veszélyes" tevékenység megfékezésére, és érdekes elméletet állít fel a horgászatról (amit azért szisztematikusan kever a halászattal): „Engedjék le a tavakat ..hogy a halászok ne tudjanak rabsickodni. A folyóban meg amúgy se lehet, mert az folyik. A halgazdaság pedig más. Ott lehet, de csak géppel. Nem halászbottal meg kampókkal.”

Bejegyzését ezúttal úgy írja alá mint "tavifinánc", de kommentben még több titulust tesz hozzá. Ezek: nemzetközi sztár, vagyonőr, Taxisofőr, üzletember, etikus hekker, előadóművész, értelmiségi, gróf, koronaherceg, civil politikai elemző, testépítő, író, BRFK által megfigyelt, lehallgatott, követett személy, Nemzetbiztonsági kockázat, tényező, állandó stratégiai gócpont, a Karinthy gyűrű várományosa, Istencsapás, csendestárs, donor, fajvédelmi operatív, békaember, régi új fideszes, Cobra, utcabizalmi, Machete, kozmológus, kriminológus, túravezető, Rysy díjas csúcstámadó, gourmet, munkásőr, férfi szekszszimbólum, Világbajnok.

Ugyanakkor posztja éléből elvesz egy keveset, hogy a kommentek közt ő maga oszt meg egy képet a múltból, amin maga is a horgászat szenvedélyének él.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Ha újrakezdhetném, nem feküdnék kés alá” - Sarka Kata megbánta a mellplasztikát, ma már a természetességre esküszik
A háromgyermekes anya a természetesség híve lett. Ezt képviseli a Miss World Hungary zsűrijében, és a kislányát is erre tanítja.


Sarka Kata ma már sokkal tudatosabban viszonyul a külsőségekhez, mint korábban tette, és alaposan megváltozott a szépségről, így a plasztikai beavatkozásokról alkotott képe is – írja a Blikk a Magyarország Szépe – Miss World Hungary versenyigazgatójára hivatkozva.

„Egyszerűen már nem akarok ezzel foglalkozni. Van három gyönyörű gyermekem, ott a férjem, a kutyám, a munkám, ezerszer fontosabb dolgok ezek annál, mint hogy éppen hogyan nézek ki” – fogalmazott.

A Magyarország Szépe – Miss World Hungary egyik versenyigazgatója szerint a természetesség ma már sokkal fontosabb számára, mint a tökéletesség látszata. Úgy véli, a szépség nem feltétlenül a centikre szabott ideálokban rejlik, ezért saját életében sem követné már el a korábbi mintákat.

„Nem titok, hogy annak idején én is átestem mellplasztikán, de ha újrakezdhetném, nem feküdnék kés alá” – mondta.

Sarka Kata szerint sokat számít, milyen mintát lát egy gyermek otthon, ezért a lányát is arra neveli, hogy az egyszerűség és a természetesség igazi érték lehet.

„A válogatón is ott ült velem szemben a kislányom, és zsűrizés közben folyamatosan írogattam neki, hogy látod, mennyivel szebbek azok a nők, akiknek nincs túltöltve a szájuk, akik enyhe sminkben vannak és a természetességre törekednek? Ezeknek a szempontoknak a fontosságára a saját példámon keresztül is igyekszem felhívni a figyelmét.”

A szépségverseny zsűrijében is ezt az új értékrendet igyekszik képviselni. Elárulta: évről évre követi, hogy más országokban milyenek az aktuális trendek, milyen típusú lányokat delegálnak a versenyekre, de végül valamiért soha nem sikerül teljesen alkalmazkodnia hozzájuk, mert vannak saját szempontjai.

„Számomra például a természetesség kiemelten fontos, és ettől nehezen tudok eltérni.”

Kiemelte, hogy a verseny során nemcsak a megjelenés, hanem a kisugárzás is nagy szerepet kap, és az sem kizáró ok, ha valaki nem felel meg a hagyományos szépségideálnak. A zsűrizésről szólva hangsúlyozta, hogy szeretnének „különböző testalkatú lányokat bemutatni a nézőknek”. Így egyáltalán nem probléma, ha valakin van néhány plusz kiló, hiszen könnyen lehet, hogy éppen ő viszi majd el a közönségdíjat vagy akár a koronát, mert olyan kisugárzása van, hogy az lenyűgözi őket.

A Magyarország Szépe – Miss World Hungary verseny időpontjai még nem ismertek, de a sajtónyilvános válogatókat a múlt héten megtartották a Bálna rendezvényközpontban. A hagyományokhoz híven 2025-ben is a Duna Televízió fogja közvetíteni a királynő megválasztását, aki később a világversenyen képviselheti hazánkat.

A nemzetközi Miss World 2025 világdöntőt május 31-én rendezik az indiai Hyderabad városában, Telangana államban. Magyarországot a 2024-es győztes, Katzenbach Andrea képviseli a világversenyen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Fotógaléria: Halle Berryből alig takart valamit a ruhája a Met-gálán, mutatjuk a ruhakölteményeket
A sztárok próbálkoztak újat és extravagánsat villantani, de ez néha nevetségességbe csapott át. Voltak azért érdekes kreációk is.


Minden idők legunalmasabb Met-gálájaként hivatkozik a 2025-ösre a Daily Mail, az esemény rajongói szétkommentelték a napvilágra került videókat. Mindeközben a sztárok próbálkoztak újat és extravagánsat villantani, de ez néha nevetségességbe csapott át.

Nemcsak a régmúlt idők mutatós megjelenései, extrém, mégis a divatiparban ragyogó szettek maradtak el, több meghívott sztár, többek közt Blake Lively, Taylor Swift, Lady Gaga (igen, az illusztráció az extravagancia szó mellett), Jennifer Lopez, Ariana Grande és Katy Perry sem ment el a Met-gálára, pedig ők etalonnak számítanak - írta a Sassy.hu

Itt láthattok néhány sztárt, akik azért felöltöztek jól, kivéve Halle Berryt, aki kissé hiányosan:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
11 évesen meghalt a Netflix gyerekszínésze – először nem ismerték fel súlyos betegségét
Millena Brandao agydaganatban hunyt el, korábban dengue-lázra is gyanakodtak. Összesen 13 alkalommal állt meg a szíve.


Millena Brandão, a Netflix Sintonia (magyarul Kölykök az utcáról) című sorozatának gyerekszínésze május 2-án hunyt el, 11 éves korában – írta meg a TMZ. Halálhírét a szülei, Thays és Luiz Brandão jelentették be a közösségi médiában.

A család elmondása szerint Millena április 24-én kezdett rosszul lenni. Fejfájásra, lábfájdalomra, kimerültségre és étvágytalanságra panaszkodott. Az orvosok először dengue-lázra gyanakodtak, de a vizsgálatok agydaganatot mutattak ki.

Állapota gyorsan romlott. A szülők szerint többször visszakerült a kórházba. Összesen 13 alkalommal állt le a szíve, és a légzése is többször leállt.

Millena édesanyja egy búcsúposztot tett közzé a lánya emlékére. Ebben azt írta: „A közösen eltöltött emlékek örökké velem maradnak, és sosem felejtem el azt az örömöt, amit másoknak adtál.”

A fiatal tehetség a Netflix sorozata mellett szerepelt a The Childhood of Romeo and Juliet című brazil szappanoperában is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Sydney van den Bosch szülési szabadságra megy, kiderült, ki váltja a Szerencsekerékben
Az amszterdami születésű modell a TV2 műsorában árulta el, hogy kisbabát vár. A helyére Balogh Eleni érkezik, aki izgatottan készül az új feladatra a Szerencsekerékben.
F. O. - szmo.hu
2025. május 06.



Sydney van den Bosch a múlt héten, a TV2 A Nagy Duett című műsorában jelentette be, hogy kisbabát vár. A TV2 most megerősítette, hogy a modell szülési szabadságra megy, ezért a Szerencsekerékben egy ideig nem szerepel Kasza Tibi mellett.

A csatorna közösségi oldalán azt írta: „Új korszak a Szerencsekerékben! Van den Bosch Sydney búcsúzik a műsortól, hiszen hamarosan anyai örömök elé néz. Most pedig

eljött az idő, hogy megismerjétek a vadonatúj szerencselányt,

Balogh Elenit! Hamarosan a képernyőn is találkozhattok vele!”

Az új szerencselány Balogh Eleni lett, aki elmondta: „Néztem adásokat, szerettem is, viszont nagyon örülök, hogy szerencselányként vagyok itt, mert szerintem játékosként nagyon béna lennék.”

Balogh Eleni modellként 2019-ben elnyerte a Miss Balaton szépségverseny első helyét. Később párjával, a labdarúgó Soós Dáviddal szerepeltek az RTL Nyerő Páros című műsorában.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET: