KULT
A Rovatból

A zsűri állva tapsolt, Gáspár Laci zokogott az X-Faktor első élő show-jában

ByeAlex szerint az egyik produkció kiégette a cukiságfaktort: az Oscar-díjas Mindenki betétdala csendült fel.


Szombaton is volt X-Faktor, most már élő show-val, amibe a műsort hét közben feladó Nagy Krisztián helyére Bereznay Dánielt hívták vissza. A műsor közös dallal indult, aminek kissé Village People hangulata volt a rappelő napközis tanárral, az estélyibe bújtatott operaénekessel, a tetovált kopasz lánnyal és a többiekkel, de legalább érdekes az idei felhozatal.

Elsőként a szempilla stylist, Berta Dániel állt színpadra, aki egy Punnany Massif rockabilly átdolgozással készült. Habár az ember fejében folyamatosan az pörgött, hogy ez az egész vajon hogyan jutott eszébe, ennek ellenére teljesen szórakoztató volt. Jó ötlet volt valami különlegeset hozni, ami még emészthető mindenki számára, és külön érdekesség, hogy a rockabilly-éneklést is nagyon jól vette le a versenyző. Gigi szerint Dani most nem mutatta meg, hogyan tud énekelni, Peti úgy gondolta, hogy tökéletesen indult vele a show.

Petinek szerintem teljesen igaza volt, ki kell végre szakadni abból a hozzáállásból, hogy minden egyes versenyzőnek minden alkalommal hatalmas Beyoncé-balladákat kell tolni a győzelem érdekében.

Nem csak technikás énekesekre van szükség, hanem bizony olyanokra is, akik képesek újragondolni egy nótát.

berta

Hallgasd meg a produkciót ide kattintva!

Másodikként ByeAlex mutatta be Tóth Bettinát, aki Magyarország első számú énekversenyén felcsendült produkciójában egyetlen hangot sem énekelt. Ettől függetlenül a lány félelmetes és cuki is egyszerre, ami érdekessé teszi, és nyilván nem kizárt hogy rapperként lesz közönsége. Ám ez egyértelműen inkább Csillag Születik-produkció volt. A Faktort néző nyugdíjas nénik szerintem egyszerűen nem értik, hogy ez meg vajon mi lehetetett, és azon lamentálhatnak, hogy fáj-e szegény kislánynak a torka, vagy miért nem énekel, de ne legyen igazam.

Gigi rettenetesen lelkes volt, szerinte a lány lerappelte a közönség fejét. Gigi amúgy két és fél perccel korábban azon akadt fenn, hogy az első énekes dala nem mutatta meg teljes egészében Dániel hangi adottságait.

Szerencsére 3 perc alatt „nagyot fordult vele a világ”, így egy olyan produkció és kiváló tudott lenni, amiben egy nyiffanásnyi énekhang el sem hangzott el.

rap

Hallgasd meg a produkciót ide kattintva!

Gáspár Laci első zenekara, a London Kids zenélt harmadikként, és bár a produkció magabiztos és trendi volt, az énekes a mélyeknél bizonytalankodott, a fejhangokat pedig sajnos egyszerűen elrontotta. Azokat külön ki kell gyakorolni és nem lehet gitározás meg mozgás közben lazán odavetni, mert bár jól néz ki, de nem lesz élvezhető. 
Olyan szempontból jó volt a dalválasztás, hogy nagyon sokat megmutatott az énekes hangjából, ám sajnos ezúttal ugyanez volt a hátránya is. A banda ráadásul nemigen működött együttesként,

inkább tűnt úgy, mintha a szemüveges srác mögött néhány, aznap délután beugrott session-zenész maszatolna magányosan.

Sajnos semmi kommunikáció nem volt a csapattagok között és semmiféle kapcsolat sem. Bár tisztességesen megcsinálták, de nem lehetett azt érezni, hogy ők is élvezik a zenélést, akkor viszont tőlünk, közönségtől meg hogyan várhatnák el ugye... Remélhetőleg ennek csak az izgalom volt az oka, és a jövő héten már jóval összeszokottabbnak tűnik majd a csapat.

Alex szerint ízléssel játszottak, Puskás Peti azt hangsúlyozta, hogy a frontember legyen főnök, Gigi hallotta a fejlődést az énekes hangjában és a zenekarban is. Gáspár Laci szimpatikus abból a szempontból, hogy nem fényezi halálra jelöltjeit. Most is közölte, hogy a fiú korábban rettenetesen hamis volt és Lackó szerint ez megszűnt. (Nem.)

Radics Gigi mentoráltja következett, Mézes Norbert, aki szintén egy hangsúlyos karakter és kisfilmjében szembesült azzal, hogy mentora első produkciója során egész egyszerűen kinevette. Később volt alkalmuk megbeszélni a ciki jelenetet, amit Gigi elegánsan annyival rendezett le, hogy az a reakció természetes és később is meg fogja kapni az énekespalánta. Ez laza volt… Norbert előadásában hozta a tőle megszokott magas, fura hangot, neki a Bodzavirág című dalt választották és annál kedvesebb, karakteresebb, önironikusabb dalt nem is kaphatott volna, egyszerűen tökéletes választás volt.

zsuri

Hallgasd meg a zsűri értékelését ide kattintva!

Az előadás hatásos volt, feledtette az alulintonált hangokat is. Puskás Peti kritikájában úgy fogalmazott: „te egy üzenet vagy”. Alex véleménye szerint „kiégették a cukiságfaktort” a produkcióval, Gáspár Laci csodálatosként jellemezte a dalt és előadóját.

Bereznay Dániel énekelt a folytatásban, akinek mindössze néhány napja volt felkészülni. Ekkora mákot és szerencsétlenséget ritkán produkál így egyben az élet, de Dani nem jött zavarba. A végtelenül szimpatikus versenyző tiszta hanggal vitte végig a nótát, de sajnos annak hallgatása közben nem tűnt karizmatikus előadónak. Lehet, hogy azért, mert a dalválasztás nem volt az igazi, de lehet, hogy a hangszerelés volt kevés. Az egygitáros kíséret sem volt valami jó ötlet, mert a hangszerek sokat tudtak volna dobni a produkció ívén, ami így kissé lapos maradt. Whitney Houstonnak elég volt egy gitár, vagy egy zongora, Bereznay Daninak még luxus kihagyni azt a segítséget, amit egy tisztességes hangszerelés hozzáadhat az előadásához.

„Rájöttél, hogy Londonból hogyan lehet hazacsábítani a fiatalokat Magyarországra”

- mondta szellemesen Puskás Péter Giginek, majd közölte, hogy a versenyzőnek ott a helye az X-Faktorban. ByeAlex, aki a válogatók során ezt a produkciót valószínűleg unalmasnak nevezte volna, most csupán az angol kiejtést kifogásolta.


Ezek után Gáspár Laci konferálta fel Riccot és Claudiát, akik kiváló színpadkép mellett énekeltek, a tőlük megszokott, egészen kiváló minőségben. Ez az átdolgozás nekem nem tetszett, mert az énekdallam megváltoztatása inkább akkor lenne indokolt, ha jobb lesz tőle a nóta az eredetinél, de ők annyira jók hogy, igazából teljesen mindegy, mit énekelnek. Minden mentor egyöntetűen imádta az előadást.

ByeAlex tetovált mentoráltja, Erdős Viola énekelt a folytatásban egy Kispál-átdolgozást, amit valamiért pongyolában adott elő. Fura volt a dalválasztás, így klasszul illett a lányhoz, ám kissé unalmas feldolgozás lett belőle. Bele lehetett volna húzni zeneileg, hogy építkezzen a produkció valamicskét. Gigi azt mondta: szeretné látni a lány további fejlődését, Laci viszont nem tudott elmenni amellett, hogy sokszor hamis volt az énekes.

Az operaénekes Abaházi Nagy Lívia volt a következő énekes, aki tökéletesen hozta a tőle eddig megszokott stabil hangot és profi produkciót. Ehhez ráadásul egy különleges színpadképet is kapott.

Előadása után Gáspár Laci zokogott, a zsűri állva tapsolt, nem is kell ennél nagyobb elismerés.

9

Nézd meg a produkciót ide kattintva!

A műsor utolsó előtti blokkjában a Radio Mobster állt színpadra. Velük kapcsolatban az volt a legfontosabb kérdés, hogy a korábbi, jól sikerült Nancy Sinatra dalt és azt a vonalat vajon milyen irányba viszik tovább, és még inkább: milyen minőségben. Úgy tűnt, egészen másfelé mentek és velük kapcsolatban is az volt az érzése az embernek, hogy más színpadon talán nagyobb sikereket arathattak volna.

Az X-Faktor közönsége talán inkább a populáris zenékhez és átdolgozásokhoz van szokva, amikhez kell és lehet is kreatívan hozzáállni, ám ha valaki átlépi az emészthetőség határait, azzal a szavazatai kockáztatja.

ByeAlex észrevétele szerint az énekes egy kicsit túlordította a produkciót, de Gáspár Laci rövidre zárta a vitát azzal, hogy ő egyszerűen hangnemben rikácsol, így nincs semmi probléma. Puskás Peti egyenesen az elmúlt két év kedvenc zenekarának nevezte az együttest.



Az extracuki Gulyás Roland produkciója előtt épp akartam írni, hogy a kisfilmek szerintem túl hosszúak, ráadásul sokan csak nyávognak benne és a gyengeségeiket hangsúlyozzák, amit szintén nem kéne. Roland filmjét látva vissza kell, hogy vonjam ezt. Nagyon vicces volt a kisfilmje, mert végig nem lehetett rájönni, hogy mikor poénkodik és mikor beszél komolyan. Olyanokról beszélt, hogy sohasem volt barátnője és hogy ő egyáltalán nem macsó, tetszik neki Radics Gigi, ám hiányzik neki énektanára hangja, majd révedezve relaxált kicsit a Barátok Közt zenéjére. Szerintem össze-vissza szívat mindenkit ezekkel a szövegekkel, de tény, hogy kiválóan érzi, mit kell a kisfilmekben mondani.

A produkció akár nehéz is lehetett volna, mert Ed Sheeran gyönyörű éneklést mutat be ebben a dalban. Ezt nyilván nehéz überelni, de Gulyás Rolandnak szerencsére teljesen más a hangszíne, így tudott valami újat is hozni a előadásba, ami így egész patent lett végül.

Gáspár Laci szerint világszínvonalú volt, de elvárta volna, hogy a dalt jobban építse a versenyző és még többet adjon bele. Nehezen értelmezhető kritika volt, amit a zsűritagok közül sem mindenki értett. Valószínűleg arról van szó, hogy Laci azt várja el - egyébként teljesen jogosan -, hogy Roland egyszerűen ne nyugodjon bele a jó hangú, jóképű fiú szerepébe, adjon bele több tehetséget. Ha a közönségnek már bőven elég, hogy jól néz ki, neki ne legyen az. Szerintem nagyon fontos kritikája volt ez a műsornak. Később Lackó hozzátette azt is, hogy a frazírt hiányolta... Neki legyen mondva. Szerintem a frazír az éneklés vegetája, nekem egyáltlán nem hiányzott.

Később az is kiderült, hogy Gulyás Roland MILF-mániás, amit ezennel hivatalosan a hét legjobb hírének könyvelek el.

ByeAlex utolsó versenyzője, Serena Rigacci állt színpadra a folytatásban, aki Miley Cyrus egyik dalát választotta. Teljesen jól elénekelte, jó a külső, szép az énekhang. A jövőben inkább azon kell gondolkodnia mentorával, hogy a többszörösen túltelített magyar poppiacra vajon milyen egyedi karakterrel fog tudni beilleszkedni. Gigi szerint lehengerlő volt, Gáspár Laci szerint szuper, hogy a dal folyamatosan építkezett, Alex pedig nagyon bírja versenyzőt.

miley

Nézd meg a produkciót ide kattintva!

Végül a napközis nevelő rapper, Péter bácsi állt színpadra, amit nem azért volt végtelenül szomorú látni, mert a versenyző ne lenne kifejezetten szimpatikus, vagy ne lenne time-ban a produkciója. Inkább azért, mert úgy érzi az ember, hogy egyszerűen nem itt van az ő sikerének helye. Ez a vicces rap egy kulturális seregszemlén a hatodikosok és a hetedikesek produkciója között kiválóan megállná a helyét, és biztos, hogy óriási sikert aratna. Minden egyes diák egy ilyen napközis tanárt akarna utána és őszinte lenne vastaps, ami a Faktor színpadán inkább csak egy rutinos tapsoltatónak volt köszönhető.

De csak szerintem, a zsűri másképp gondolta: Gigi szerint élvezhető volt, Péter szerint csodás volt, Alex nem hitte el, hogy mi történik a színpadon, Gáspár Laci nem is sejtette, hogy ennyire jó lesz a rapper. A szavazás később lezárult, és a szokásos paráztatás, majd párbaj után végül a Radio Mobster és Hegedűs Péter esett ki.

A jövő héten folytatódik a show, addig is vasárnap, vagyis csigaleves, rántott szelet és krumplipüré.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Isztriai tengerparti hangulat a Városmajorban – különleges színházi est vár Budapesten
Igazi horvátországi tengerparti hangulat lesz a Városmajori Szabadtéri Színpadon a Zentai Magyar Kamaraszínház kiváló színészei jóvoltából!


Nem kell tehát a tomboló hőségben órákat várakozni az autópályán, hogy átéljük az Isztria hangulatát, a városmajori nézők ugyanis lírai-groteszk tengerparti társasutazáson vehetnek részt, hiszen augusztus 25-én Budapestre érkezik a Szedjetek szét!

Közel van a Vajdaság, valahogy sokaknak mégis távol: az, ami az ütemes tempóban megújuló zentai színházzal történik, feltétlenül figyelemre érdemes. A Dévai Zoltán és Mezei Kinga vezette teátrum gyorsan felkerült újra a délvidéki magyar színházak összetéveszthetetlen esztétikája iránt rajongók belső térképére. Kicsi, de erős – talán így lehetne leírni legrövidebben azt, ahogyan és ami itt történik.

Merész vállalásokból nincs hiány, és erről megbizonyosodhat az, aki ellátogat a nagy vajdasági költő, Domonkos István műveiből készült, 2024-ben bemutatott előadásra.

Aminek van előtörténete, többféle is. Egyrészt a hosszú színházi memóriával rendelkezők emlékezhetnek Mezei Kinga korai, nagy visszhangot kiváltott Via Italia-rendezésére, melyet „Domi” szövegei nyomán álmodott színpadra. Néhány éve a Zenta melletti szomszédvárban, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban született meg az első Szedjetek szét, szintén Mezei rendezésében. Az egykori szereplők közül Hajdú Tamás, Mészáros Gábor és Pálfi Ervin az újragondolt változatban is részt vesz, de a színpadon látjuk még többek között a rendezőt magát, vagy a Budapestről Zentára szerződött Vilmányi Benettet is.

Domonkos István költészete alapélmény számtalan vajdasági alkotónak. A Szedjetek szét kiindulópontja A kitömött madár című regény, majd a rá néhány évre, 1971-ben publikált Kormányeltörésben című vers. Ez utóbbi jelentőségéről Keresztury Tibor irodalomtörténész így fogalmaz: „az idegenség, a magány, kitaszítottság, a nyelvvesztés, a hazához fűződő viszony, az elveszített otthon, a sehová sem tartozás... keserű himnusza ez, melynek végetérhetetlen avantgárd sodrását, áradását visszatérő motívumok strukturálják... Élő, működő, aktuális, frissnek ható matéria: éppúgy meggyőződhet erről Domonkos régi híve, ismerője, mint az, aki ezt a verset, ezt a költőt most fedezi magának fel.”

És a felfedezéshez, illetve újraismerkedéshez tökéletes matéria a zentai színház előadása. Az isztriai tengerparton vagyunk a hetvenes években, a zenészek az üdülők szórakoztatására kitartóan húzzák a talpalávalót. Közben pedig a véletlen által egymás mellé sodort, karakteres és emlékezetes figurák élővé és átélhetővé varázsolják a horvát (rém)álmot. Négy monológot hallunk, és mindnek központi témája a menni vagy maradni kérdése – Domonkos szomorú varázslata, hogy a kérdés aktualitása mit sem kopott az elmúlt négy és fél évtizedben ezen a vidéken...

Ahelyett, hogy az apró történéseknél leragadnánk, érdemes egy nagy levegőt venni, és úgy elmerülni ebben a különös világban. Aki nem szakértője a vajdasági kultúrának és gondolkodásnak, annak sem kell aggódnia, hiszen az előadás jófajta humorral mutat görbe tükröt a mindig abszurd világnak. Eljön az a pillanat is, amikor a nevetés megszakad, és minden elsötétül egy pillanatra, de a keserű valóság is szerethetővé nemesül a fináléban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Vecsei H. Miklós az SZFE-s tanáráról: Büszke voltam rá, hogy az én farkamat fogja
A színész az Ördögkatlanon beszélt a színházi közeg visszaéléseiről vagy családja megosztottságáról. Az interjúban arról is beszélt, miért utasított vissza egy állami díjat.


Vecsei H. Miklós az Ördögkatlan fesztiválon beszélgetett Veiszer Alindával, az interjú Veiszer Patreon-oldalán jelent meg, amelyet a Telex szemlézett. A színész-rendező többek között a Nemzeti Színházhoz való szerződéséről, a családja megosztottságáról, az SZFE-s éveiről és egy visszautasított állami díjról is beszélt.

Elmondta, hogy mesterei és szakmabeli barátai közül senki nem beszélte le arról, hogy elfogadja Vidnyánszky Attila ajánlatát. A döntés előtt kikérte Jordán Tamás, Molnár Piroska, ifj. Vidnyánszky Attila és gyimesi nagymamája véleményét is. Hozzátette, hogy közülük csak

nagymamája nevezhető Orbán Viktor „véres szájú hívének”. Vecsei hangsúlyozta: ő a Nemzeti Színházban hisz, nem valamelyik igazgatójában.

A beszélgetésben arról is szó esett, hogy mennyire megosztottnak látja Magyarországot. Vecsei úgy fogalmazott: imádja az országot, de sírnia kell, milyen állapotban van. Példaként említette, hogy

a családja egyik része a Pride-on van, a másik fele pedig a nagymamájánál nézi a csíksomlyói búcsút.

Az interjúban felidézte az SZFE-n töltött éveit is. Azt mondta, hogy öt évig volt ott hallgató, és teljesen természetesnek számított, hogy egy hatvanas férfi tanár fogdosta őt, miközben instruálta. Szavai szerint:

„Sőt, még büszke is voltam rá, hogy az én farkamat fogja, és nem a másokét, mert akkor engem akar instruálni.”

Vecsei arról is beszélt, hogy az SZFE modellváltásával nem értett egyet. Éppen ebben az időszakban kapta volna meg a kormánytól a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat. Írt egy levelet az akkor még államtitkár Novák Katalinnak, amelyben jelezte: a kitüntetést csak akkor veszi át, ha beszélhet vele az ügyről. „Nem válaszolt nekem Novák Katalin. És nem is fogadott. És akkor én sem fogadtam el ezt a díjat” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Ez a férfi tényleg egy félisten élőben is – megvadult nőstényhordák ellenére is elsöprő volt Jason Momoa koncertje
A hisztérikus követelőzések ellenére sem vetkőzött, viszont felszabadultan zenélt Jason Momoa a bandájával a budapesti Akváriumban. A meglepetés-fellépő a 16 éves fia volt, aki szintén nagyon átélte a teltházas bulit.


Amióta megláttam a Trónok Harcában Khal Drogóként belovagolni Jason Momoát (akiről valljuk be, nők millióinak szintúgy a lovaglás jut eszébe), híresen elfogult lettem. Úgyhogy amikor kiderült, hogy Budapesten koncertezik a nyelvbotlásnak vagy dadaizmusnak is beillő, Öof Tatatá nevű bandájával, fél órán belül öten küldték el nekem a hírt.

2019-ben már voltam olyan koncerten, amelyen ő is ott volt, ugyanis pont a Dűne első részének budapesti forgatása alatt turnézott utoljára a Slayer. De Momoa akkor sajnos nem a küzdőtéren pogózott, mint nemrég Ozzy búcsúbuliján a Pantera riffjeire, hanem a színpad mellől élvezte a show-t.

Jól tettem, hogy fénysebességgel lecsaptam egy jegyre, mert egy nap alatt 80%-ban el is fogytak a jegyek, és utána hamar teltházas lett a buli. Nyilván rengetegen úgy voltak vele – kétségkívül én is –, hogy kit érdekel, Jason milyen zenét játszik, ha az Old McDonalds had a farm dallamára olvassa fel a telefonkönyvet, akkor is izgalmas lesz látni, hogy milyen a kisugárzása ennek a tesztoszteron-hegynek.

Amikor rákerestem a 2024-ben alakult Öof Tatatá-ra, annyit tudtam meg elöljáróban, hogy Mike Hayes énekes-gitáros és Kenny Dale dobos a két zenésztársa, és többek közt Metallica, Black Sabbath, Led Zeppelin és Jimi Hendrix feldolgozásokat adnak elő.

Erre mondjuk nekem, mint rock-metal fanatikusnak extrán fel is csillant a szemem, a műfajt nem kedvelő gruppie-k meg majd elvonatkoztatnak a zenétől, úgysem azért lesznek ott.

A késő esti klubkoncertet illetően arra számítottam, hogy csipketangákat csúzlizó csajok lepik majd el az Akvárium területét, és lesz pár Temu-köpenyes Aquaman, aki így próbál majd a helyszínen csajozni. Sokat nem tévedtem. Két órával a 22.30-ra kiírt koncert előtt már beengedték a sorokban kígyózó keménymagot: valóban volt köztük egy nagydarab kamu-Momoa, számtalan rocker, néhány Momoa-pólós rajongó, szuperhős-fan srácok, és persze zömében állig felnyomott dekoltázsú, kikent-kifent, elszánt lányok, illetve idősebb nők egyaránt. Volt, aki a párjával érkezett, de a többség csapatostul, hiú reményekkel telve portyázott.

Az Akvárium nagytermébe lejutva végtelenítetve vetíteni kezdték – az első sorokat rögtön elfoglaló rajongótábornak – a színész vodkareklámját. Amely elsőre szexinek hatott, ezredszerre már vallatásnak. Az pedig még inkább, hogy ennyi ideig kellett felfokozott hangerővel ovuláló hölgyek locsi-fecsijét hallgatnom, akik már attól önkívületben sikítottak, ha egy road bement letenni egy setilstet a földre.

Amikor végre elkezdődött a koncert, egyébként a kiírt időben, én instant hormonsokkot kaptam a belépő Jason Momoától, mert ez a férfi tényleg egy félisten élőben is. Huncut mosolygások, magabiztos közvetlenség, laza haj- és fenékrázás, gyakori közönséghez dumálás és karizmatikusság (nos, a karizma sem utolsó).

Aki pedig a – nemrég a forgatás miatt történt – szakrális szakálltalanítás miatt izgult, annak jelentem, hogy azóta kellemes borostája nőtt, amely remekül áll neki.

Maga a koncert számomra kifejezetten hangulatos és élvezetes volt, mintha egy blueskocsmában lettem volna, ahol a régi haverok előadják a kedvenc rock-metál slágereiket. Kenny jól dobolt, Mike pedig ugyan nem a legjobb énekes, viszont igazán kiváló gitáros, valamint egy tüneményes és szerethető figura. A trió néha kibővült Nakoa-Wolffal, Momoa 16 éves fiával, aki szintén az apjával együtt forgat nálunk. A srác nem csupán a szülei vonásait örökölte (bár lágyabb kivitelben, puttó angyalkás fürtökkel), hanem az apja zenei tehetségét is, mert már most jól gitározott, és látványosan élvezte a reflektorfényt, szinte fürdőzött a sikerben.

Az apja-fia páros még vokálozott is egyet közös mikrofonba a Rebel Yell alatt. A közönség láthatóan nem tudta értékelni a jammelős blues-részeket és a keményebb metálszekciót sem, csak a populárisabb slágerekre indult be az éneklés, mint amilyen a Red Hot-féle Can’t stop meg a Zombie vagy a Purple Rain.

A buli közben azonban egyre inkább szégyelltem, hogy nő vagyok, annyi lealjasodást láttam és hallottam. Ennyi malacvisítás konkrétan a vágóhídon nincs. Hol hörögve skandálták a családjuktól elszabadult asszonyok, hogy „Shirt off! Shirt off!”, hol magyarul vinnyogták, hogy „Rajtad van a póló, mi van veled?!" vagy "Aquaman gyere ide!". Volt momoás felnőttszínező is valaki kezében (na jó, az nekem is megvan), és egy molinón az első sorban a "Can I have a dickpic?" állt.

A koncert közepén majdnem agyontaposott-rúgott két ittas hölgyemény, hogy egy méterrel közelebb lássák az idoljukat. A (velem is) durván verekedő, megvadult egyedet végül a szekus szedte ki a sorból. Mintha egy nagyszabású lánybúcsún lettem volna – nem csoda, hogy Momoa végül nem vette le a trikóját, becsültem is érte, hiszen nem chippendale műsorral érkezett.

Az éjjel fénypontjaként még a dobverőt is elkaptam a végén, pedig én nem is nyúltam utána, mint száz másik kéz, csak hallottam, hogy a földön koppan, és pont be tudtam slisszolni a lábak közé, hogy felvegyem.

És az a harci helyzet, hogy Momoa és az egész bandája rendkívül szimpatikus és megnyerő volt a műsor alatt. Pedig én tényleg szerettem volna fogást találni ezen a pasin. De nem sikerült - sajnos semmilyen értelemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Tóth Gabi: kimegyek mindjárt, azt kint valakit agyonverek – A Megasztár előzetese szerint bőven lesz feszültség a tehetségkutatóban
Herceg Erika könnyeit törli, Curtis kiakad és káromkodik, Marics Peti pedig kiabálni kezd.


Hamarosan érkezik a Megasztár idei évada. A csatorna egy előzetest is megosztott, melyből kiderül, hogy bőven lesznek megint feszültségek, sértődések, könnyek.

A műsorban új mesterek is érkeznek. A zsűri tagjai: Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez, Till Attila helyett Szépréthy Roland lesz a partnere.

VIDEÓ: A Megasztár beharangozója


Link másolása
KÖVESS MINKET: